LFG.HU

Gaal Borbála
ismertetőCimkek

Ha az ember elgondolkozik a mai magyar olvasás-és tömegkultúráról, valószínűleg az jut eszébe, hogy manapság egyre kevesebbet olvasnak az emberek. Talán nem is tudjuk pontosan, hogy mire alapozzuk ezt a feltevést, mégis úgy tűnik, a könyvforgatásra egyre kevesebbeknek van ideje, vagy kedve. Felmerülhet bennünk, hogy vajon mi lehet ennek az oka. A TV, videó, számítógép megjelenése, elterjedése? Vagy az időhiány? Netán a modern neveléssel hozható összefüggésbe az olvasási kedv csökkenése? Esetleg korunk íróinak kínálata nem kelti fel eléggé az olvasók figyelmét? Vagy anyagi okokra vezethető vissza? Lehet, hogy sokan szeretnék, de nem tudják megfizetni a borsos könyvárakat? Valószínűleg mindegyik ok kisebb-nagyobb mértékben hozzájárul a könyvkultúra elszegényesedéséhez, és még számos egyéb oka is lehet.

MENNYIT ÉS MIT OLVASNAK A MAGYAROK AZ EZREDFORDULÓN

Gereben Ferenc Olvasáskultúránk az ezredfordulón címen megjelent írása a Tiszatáj c. folyóiratban több szempontból közelíti meg a témát.
Írását azzal a ténnyel indítja, hogy a hetvenes és nyolcvanas években a médiumok meglehetősen élénk érdeklődése közepette regisztrálták az Országos Széchényi Könyvtár olvasáskutató műhelyében a magyarországi olvasáskultúra változási jegyeit: a könyvolvasás gyakoriságának csökkenését, az olvasmányanyag kommercializálódását, stb.
A rendszerváltást megelőző években már erősen körvonalazódott az a meggyőződés, hogy az olvasáskultúra bajaira a társadalom demokratizálódása hozhatna gyógyírt, mert “a demokrácia olvastat”.

Amikor elkövetkezett a rendszerváltozás, váratlanul ránk mosolygott a demokrácia lehetősége. A média és az aktívabb társadalom figyelme áthangolódott a politikára, és “egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a demokrácia valóban “olvastatna”: az olvasás és a kultúra ügye – mivel az állam már nem, a civil társadalom még nem tudott és/vagy akart törődni vele – elsikkadni látszott.”
2000 utolsó negyedévében a Kerkai Jenő Egyházszociológiai Intézet projektjeként, valamint a KÓD Kft. Lebonyolításában végeztek egy felmérést a magyarországi felnőttek körében, művelődés- és vallásszociológiai témában.
Ennek eredményeként kimutatható, hogy 1985 és 2000 között megnőtt azok aránya, akik semmit, vagy csak napilapot szoktak olvasni, és jelentősen csökkent a könyvet és különböző sajtótermékeket együtt olvasók aránya. Bizonyos lapok iránt növekedett az érdeklődés, de ezek korántsem az irodalmi-kulturális-tudományos sajtótermékek közül kerültek ki.
A felnőtt társadalom közel fele olvasott el a felmérést megelőző évben legalább egy könyvet; őket nevezhetjük könyvolvasónak.

A hagyományos standard szerinti könyvolvasók aránya az 1985-ös 64%-ról 2000-ben 49%-ra, s az ún. “rendszeres” olvasók aránya pedig 19-ről 12%-ra csökkent. Ez a csökkenés annál is inkább figyelemfelhívó, mert elmondható, hogy ebben az időszakban jelentősen növekedett az iskolázottság és a szabadidő. Itt kell megjegyezni, hogy a szabadidő egyre jelentősebb részét viszi el a televíziózás.
Manapság sokat okolják az olvasás csökkenése miatt a számítógépes kultúrát és a világháló egyre elterjedtebb használatát. Ám a számítógép és az Internet még nem lehet oka a nyomtatott könyvek iránti érdeklődés ily mértékű csökkenésének. A felmérés szerint 2000 végén a felnőtt népesség csupán negyede használt különböző okokból számítógépet, s az e-mail és az Internet-használók aránya pedig alig érte el a 10%-ot. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy – egyelőre – a számítógép-használók zöme a legalábbis közepes gyakorisággal olvasók rétegeiből kerül ki.

Megállapítható, hogy a könyvolvasás elsősorban “nőies” tevékenység: a nők változatlanul többen és többet olvasnak, mint a férfiak.
Meghökkentő adatnak bizonyult, hogy középiskolai végzettség egyáltalán nem garantálja az olvasási tevékenységet; az érettségizettek egyharmada nem szokott könyveket olvasni. (Sőt: a diplomásoknak is egyhatoda!) Az utóbbi másfél évtized alatt minden iskolázottsági kategória veszített olvasási intenzitásából, de hierarchiájuk megmaradt: a végzettség szintjének növekedésével nő az olvasás előfordulása és gyakorisága egyaránt.
A határokon túli magyarság olvasási kultúráját illetően úgy tűnik, hogy a kevésbé modernizálódott keleti térségek (Erdély, Kárpátalja) tradicionális értékrendjének szellemi talaján nagyobb olvasási aktivitás terem, mint a modernizáltabb felvidéki és délvidéki magyarság köreiben. Hozzájuk képest Magyarország a Kárpát-medence leggyengébb olvasási teljesítményét nyújtja.

Idáig az elemzés elsősorban azzal foglalkozott, hogy mennyit olvasnak a magyarok az ezredfordulón, és, hogy mi alapján lehet kategorizálni az olvasó és nem olvasó csoportokat. Most térjünk rá arra, vajon mit olvas ma a felnőtt társadalom Magyarországon.
Az utóbbi másfél évtized alatt a XX. századinál régebbi (romantikus és realista(érdemes megjegyezni, hogy az ún. “klasszikus” irodalom körébe nem csupán eme irodalmi stílusok tartoznak (szerk.)) klasszikus irodalom aránya 16-ról 6%-ra csökkent, a szórakoztató (“lektűr”, “bestseller”, stb.) irodalom aránya 35-ról 42%-ra nőtt. Emelkedett az elolvasott ismeretközlő könyvek aránya is.
A magyar szerzők kategóriájában és az európai szerzők körében csökkenést, az amerikai szerzők esetében viszont jelentős növekedést (7%-ról 31%-ra) mutat a felmérés Magyarországon. Ezzel szemben a határon túl mindenütt magasabb a magyar szerzők aránya, mint 2000-ben itthon; az amerikai szerzőké viszont alacsonyabb, mint Magyarországon. Vagyis határon túl jobban ragaszkodnak a hagyományos értékhez és a nemzeti irodalomhoz.

Három évszám olvasási felméréseit összevetve érzékelhető, hogy az érdeklődés mely korban mely írók kapcsán volt a legintenzívebb.
1964-ben néhány nagy írónév (legfőképpen Jókai, valamint Gárdonyi, Móricz és Mikszáth) körül erős koncentráció alakult ki az olvasottságot tekintve. 1985-ben, a Kádár rendszer évtizedei alatt kialakult egy olyan értékrend, mely a klasszikus értéknek már csak fragmentumait tartalmazza. Ennek legfőbb képviselői Szilvási Lajos és Berkesi András voltak. Az ezredfordulón pedig csak nyomokban őrzik az olvasók a nemzeti hagyományt, és a szórakoztatóipar “nemzetközi nagymestereit” olvassák legszívesebben. Arra a kérdésre, hogy “kik a legkedvesebb íróik“, a ma is erősen olvasott szerzők mellett olyan nevek is fel-felbukkantak, akiket ma már nem, de régebben olvastak, és akikhez egykori olvasóik kellemes emlékei fűződnek.(Jókai, Mikszáth, Petőfi és Gárdonyi).
Megállapítható, hogy három olyan magyar regény van (Egri csillagok, Az arany ember, A kőszívű ember fiai), amelyek kedvelése az egész Kárpát-medence magyarságára együttesen jellemző.
Azonban általánosságban elmondható, hogy a klasszikusok kedvelésén nyugvó ízléstípus arányszáma csökkent, míg a sikerkönyvek olvasását, valamint az ismeretközlő műveket előnyben részesítő értékrend viszont erősödött.

Korosztályok szerint is eltérő, hogy ki mit szeret olvasni. A “klasszikus” irodalom olvasása elsősorban idős korcsoportokhoz, a “lektűr” a fiatalokhoz, a “bestseller” pedig inkább a középkorúakhoz társítható.
Az iskolázottság mértéke szempontjából érdekes eredmény, hogy a “bestseller” kategória erősödött a végzettség szintjének növekedésével, a “romantikus” ízléstípus pedig a végzettség emelkedésével éppen hogy csökken. A “lektűr” és a “bestseller” a diplomásoktól esik távol leginkább, és a 8 osztályos, valamint szakmunkás végzettséghez áll a legközelebb. A “klasszikus” irodalom egyrészt a legalacsonyabb, másrészt a legmagasabb végzettségi szinthez kötődött a legerősebben.
A felmérés megpróbálta kideríteni, hogy milyen összefüggés van aközött, hogy ki milyen témájú könyveket olvas legszívesebben, illetve mennyit és milyen típusú műsorokat néz a televízióban, és mennyire jellemzi életét a számítógép használat. A “modern” és a “klasszikus” olvasók tartoztak a szolid-közepesen tévézők, valamint a rádió- és televízió-adók (és műsorok) választékából értékcentrikusan válogatók kategóriájába. A “lektűr” és “bestseller” típusba tartozók tévéznek a legtöbbet. A számítógép használata a “modern” típusnál a leggyakoribb, a “klasszikus” pedig a ritkább (vagy semmilyen) számítógép- (és azon belül Internet-) használat felé hajlik. A számítógépes kultúráról legtávolabb láthatólag a “romantikus” és a “lektűr” típusok állnak, legközelebb pedig az “ismeretközlő” (és a “modern”) kategóriák.

Mindezen felmérésekből megállapítható, hogy a felnőtt könyvolvasók egyhatodát (és a felnőtt népesség szűk egytizedét) jellemezhetjük az irodalmi érték iránt (inkább több mint kevesebb) fogékonysággal.
Ráadásul számolnunk kell azzal, hogy a szépirodalom további tért veszít, és a szépirodalmon belül is tovább nő a felületesebb, a világdivat hullámain hozzánk érkező új keletű olvasmányok népszerűsége, és csökken a hagyományos érték, a klasszikusok, és általában magyar irodalom szerepe. (Persze kérdés, mit is érthetünk “hagyományos érték” alatt. Úgy tűnik, az elmúlt időszak szellemtudományos áramlatai nem kedveznek a “hagyományos értékeknek”, és alapjaiban megkérdőjelezik magának a kifejezésnek az értelmezhetőségét (szerk.).

KÖNYVKIADÁS

Ha a mai magyar olvasás-és könyvkultúrát próbáljuk elemezni, nélkülözhetetlen, hogy szóljunk néhány szót a mai könyvkiadásról is. Ehhez egy országtanulmány nyújtott segítséget.

“A magyar könyvkiadás újabb kori története 1989 nyarán vett kezdetét, aznap, amikor a művelődési és közoktatási miniszter egyéb, időszerűtlenné vált és már amúgy sem betartott rendeletek visszavonása között eltörölte az ún. “engedélylap” intézményét is.

A rendszerváltás idején szinte heteken belül a felismerhetetlenségig megváltozott a magyar könyvkiadás és vele egyetemben a magyar könyvkereskedelem képe is. Egy-két hónap leforgása alatt csaknem 2000 könyvkiadói, -kereskedelmi és nyomdai vállalkozás jegyeztette be magát az országban. Ám az 1989-90-ben alakult kiadók közül nagyon kevés maradt fenn, és a mai könyvpiacot – szám szerint legalábbis – a későbbiekben alakult, de ma már öt-hat éves múltra visszatekintő cégek uralják. Az olvasóközönség habzsolta mindazt, amitől addig el volt tiltva, ha mégoly silány, mondhatni házilagos is volt a kiadványok többségének nyomdai, de sokszor szerkesztői-kiadói színvonala is. 1990 közepére azonban megkezdődött a példányszámok máig tartó apadása, miközben a régi állami könyvkiadók válságba kerültek.
Áremelkedés is jellemezte a könyvpiacot, ami természetesen az egyébként is meggyengült vásárlóerejű közönség szűkülését hozta magával.

A piac leszűkülésével párosulva a nyomott árszínvonal szükségképp a könyvkiadás általános szakmai színvonalának az eséséhez is vezetett. A magyar könyvkiadásban ma kevesebb jól képzett szakember dolgozik, mint valaha. Ma már több ember foglalkozik a könyvek eladásával és adminisztrálásával, mint a kéziratok előállításával és a könyvek megformálásával. Ezek a folyamatok nemzetközileg is megfigyelhetők.
A legnagyobb vérveszteséget az ún. “előprivatizáció” során, 1992-93-ban szenvedte el a könyvszakma. Nem volt ritkaság, hogy még közepes méretű városok is könyvesbolt nélkül maradtak, melyek helyét a szegényes és mind silányabb választékot kínáló utcai pultok nem voltak képesek betölteni. A könyvesboltok fogyásának tendenciája 1996-ban állt meg, miután három nagy állami terjesztővállalat közül kettő magánkézbe került. 1997 óta már sorra nyílnak az új, nagy alapterületű, korszerűen felszerelt könyvesboltok.

1995-től könyvtámogatási rendszer alakult ki Magyarországon, minek következtében kedvező változások mentek végbe a magyar könyvkiadásban.
Mára megvetették lábukat a külföldi könyvkiadók. 13 cég uralja a teljes könyvpiac 60 %-át, míg a maradékon ötven-hatvan, valamely szempontból jelentősnek nevezhető könyves vállalkozás osztozik.
A fentiek ellenére is elmondható, hogy egy évtizeddel a sajtószabadság megszületése után, újabb kori történetének legmélyebb válságát átvészelve, a magyar könyvkiadás egészében – arányaiban, szerkezetében és kínálatában is – nyugat-európaias jelleget öltött.

NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÓ OLVASÁSVIZSGÁLATOK ÉS MAGYAR EREDMÉNYEIK

Az olvasási képességek feltérképezéséhez különböző nemzetközi vizsgálatokat végeztek. Röviden szólok ezekről, kiemelve a magyar eredményeket.
Az IEA (International Association for the Evaluation of Educational Achievement, magyarul: Nemzetközi Oktatási Teljesítményértékelési Társaság) kezdeményezte, hogy induljon egy kísérleti program, melyben a tanulói teljesítmények nemzetközileg is összehasonlíthatóvá válnak. A programban 11 európai ország és az Egyesült Államok vett részt.
Az első IEA-olvasásmérésben (1970-71) háromféle tartalmú feladatot készítettek: szövegmegértést, olvasási sebességet és szóismeret mérő kérdéseket.
A magyar tanulók eredményei szempontjából a következő következtetések vonhatók le. A 10 évesek szövegmegértési teljesítményükkel Chile, India, Irán és Izrael tanulóit előzték meg. A 14 évesek átlageredménye valamivel jobb, az érettségizőké pedig még a 10 évesekénél is kedvezőtlenebb. Ez az eredmény sokkolóan hatott a magyar közvéleményre. Szinte azóta közhely a magyar oktatási irodalomban, de a médiában is, hogy “a magyar gyerekek nem tudnak olvasni”.

Az 199-91-ben végzett IEA olvasásvizsgálat elméleti kerete lényegesen módosult az 1970-71-es vizsgálathoz képest. A feladatok jellege is megváltozott; átalakult a kérdések szerkezete, és megjelentek a feleletalkotó/kiegészítő kérdések is.
A magyar tanulók eredményei itt már jobbnak tűnnek, mint a korábbi IEA vizsgálatban. Itt is megfigyelhető az a jelenség, hogy a fiatalabb korosztályok (9-10 évesek) viszonylag gyengébben teljesítenek. A következő korosztály, a 14 évesek eredménye hasonló a két IEA-vizsgálatban. Mindegyik mérési alkalomkor jobb a helyezésük a nemzetközi rangsorban, mint a fiatalabbaké. Ez tehát azt jelentheti, hogy a kezdeti hátrányok később némileg csökkennek.

Az OECD (Organisation for Economic Cooperation and Development, magyarul: Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) a másik nemzetközi szervezet, mely több ország olvasási szintjének mérésével foglalkozott az elmúlt évtizedben. Az OECD 1994-ben, 1996-ban és 1998-ban végzett vizsgálatokat, melyek közül Magyarország az utolsóban vett részt. Ebben a felmérésben a szakértők kihangsúlyozták a funkcionalitás fontosságát, vagyis az olvasás lényege az, hogy olvasó olvasási képességet mire tudja felhasználni. Három fő területet vizsgáltak: prózaolvasást, dokumentum-olvasást és számolást. A legmagasabb átlagpontszámot mindhárom területen a svédek, a legalacsonyabbat a chileiek érték el. A magyar lakosságnak a próza-és dokumentumskálán csak mintegy 20-30 százaléka, a számolásén pedig 40-45 százaléka teljesít a harmadik szint felett. A magyar mintában még a főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezők eredményei is meglehetősen gyengék, a svédországi legalacsonyabb iskolai végzettségűek szintjén állnak.

A FIÚK ÉS A LÁNYOK ELTÉRŐ OLVASÁSI SZOKÁSAIRÓL

Külföldi kutatások szerint a lányok gyakrabban kapnak könyvet ajándékba, mint a fiúk, így rendszerint több könyvvel rendelkeznek. A lányok könyvtárba is gyakrabban járnak, s “egyáltalán a nők többet foglalkoznak az olvasással, mint a férfiak”.
1990-92-ben vizsgálták a 9-14 éves korosztály olvasási szokásait. Megállapítható, hogy a lányok az olvasásban és a helyesírásban maguk mögött hagyják a fiúkat, egy-egy tanulmányi évben számszerűen több könyvet olvasnak el, s olvasmányaikról szívesen mesélnek kortársaiknak a tanórán és azon kívül is. Az érdeklődés különválása a gyerekek olvasási érdeklődésében is megmutatkozik. A fiúk kedvenc olvasmányai közé a kalandos történetek, hősmondák, űrrepüléssel foglalkozó könyvek tartoznak, míg a lányok a vidám, családról szóló történeteket olvassák leginkább.

Ma már bizonyítottnak tekinthető az is, hogy időben és gyakran minőségileg is eltérő a nemek anyanyelv-elsajátítása: a lányok gyorsabban és nagyobb intenzitással sajátítják el az anyanyelvet, mint a fiúk. A lányok szókincse általában nagyobb, s a különböző kommunikációs helyzetekben gyakran választékosabban tudják kifejezni magukat. Ha elfogadjuk, hogy a lányok nyelvi előnyökkel rendelkeznek, akkor ennek következménye lehet olvasási fölényük is.”

OLVASÁSKULTÚRÁNK SZOCIOLÓGIAI NÉZŐPONTBÓL

Értékszociológiai vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az irodalom, a művészet és általában az olvasás egyre jobban háttérbe szorul.
Az egyik felmérésben azt vizsgálták, milyen értékeket preferálnak a nem olvasók, az aktív olvasók, a pusztán szórakoztatói attitűddel olvasók, illetve az értékesebb műveket is kedvelő olvasók.
Az eredmény alapján megfigyelhető, hogy az aktív és jó olvasói teljesítményekre képes felnőttek rendelkeznek a harmonikus személyiség értékeivel, kreativitás értékekkel és a nyitottság értékekkel. Toleranciának is szoktuk nevezni ezt a magatartást és attitűdöt.

Azt tapasztalták, hogy a negatív identitásnak általában egy nem vagy alig olvasó és pusztán fogyasztói-szórakozói beállítottságú magatartás felelt meg. Az az identitástípus pedig, amely ápolja gyökereit, és nemcsak érzelmi alapon, hanem bizonyos etnikai tudatossággal éli meg a maga identitását, a legszínvonalasabb olvasási teljesítményekkel járt együtt tendenciaszerűen. Vagyis az olvasásnak és azon belül az irodalom olvasásának van egy nagyon fontos, identitást erősítő funkciója is.
Mindezek alapján megállapítható, hogy ha az olvasás ügye egy társadalomban háttérbe szorul, akkor azok az értékek is veszélybe kerülnek, amelyeket az olvasás magához köt (tehát az identitás, a nyitottság, a kreativitás és a többiek). Vagyis a társadalom abban érdekelt, hogy minél több olvasó, jót és jól olvasó tagja legyen.

* * *

E rövid kis tanulmány után még nem feltétlenül kap választ az olvasó arra a kérdésre, hogy vajon miért csökken az olvasók száma Magyarországon. Viszont különböző tendenciák láttán, megismerve egyes társadalmi csoportok olvasási szokásait, talán közelebb kerülünk ahhoz, hogy valamely módon megpróbáljunk változtatni ezen a csökkenésen.
A mai, úgynevezett információs társadalmakban az önálló ismeretszerzésnek kétségkívül az egyik legfontosabb eszköze az olvasás. Aki nem tud megfelelő szinten olvasni, általában nem képes arra, hogy állampolgárként ügyeit önállóan és felelősséggel intézze, szükség esetén új szakmát tanuljon, illetve váratlan élethelyzetekben informáltan cselekedni, válaszolni tudjon.”

Gaal Borbála, 2003-11-30

FELHASZNÁLT IRODALOM:

- Iskolakultúra 2001. 5. sz. : Több szerző tanulmánya a magyarországi írás- és olvasáskészség helyzetéről
- Bart István: A könyvkiadás. In: Magyarország az ezredfordulón. – Országtanulmány – szerk.: Enyedi György – Bp., CEBA Kiadó – 2001
- Gereben Ferenc: Olvasáskultúránk az ezredfordulón. – Tisztatáj 2002. 2. sz.

/beküldte: Jarog/


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához