LFG.HU

Navia Cameron
ismertetőCimkek

Sokan ismerik és szeretik, és legalább ennyien vannak, akiknek hangja hallatára feláll a szőr a hátukon; bizonyos fül számára egyenesen kellemetlen, vagy jobb esetben szokatlan – néhányan a világzene és a “new age” – előadók csúcsának tekintik. Hat stúdióalbuma és egy koncertfelvétele jelent meg a mai napig a Quinlan Road Music-nál, amelyekből világszerte 13 millió példány fogyott el. Hogy ez sok vagy kevés, ilyen távlatból megállapíthatatlan, hisz az mp3-korszak előrehaladtával manapság minden beszerezhető az interneten, de valószínűleg még az Internet-használókon kívül is sokan találják ismerősnek a zenéjét, hiszen televíziós riportokban gyakran használják “háttérzajnak”.

Loreena 1957 február 17-én született a kanadai Manitobában. Édesanyja ápolónő volt, édesapja farmer, Loreena pedig – meglepő módon – eredetileg állatorvosnak készült. Gyerekkorában felföldi táncokat tanult, ám egy autóbaleset után fel kellett hagynia ezzel – cserébe megkapta nagyanyja zongoráját, és zenét kezdett tanulni, majd tanára segítségével bekerült a helyi kórusba is. Közben folytatta állatorvosi tanulmányait is, amelyeket azonban néhány év után abbahagyott, apjának segített az állatok gondozásában; ebben az időszakban kísértette meg őt a népzene is. 1981-ben Stratfordba költözött (Ontario állam), és a helyi fesztivál számára, valamint kanadai filmekhez komponált zenét, Shakespeare-darabokban szerepelt.

1982-ben ősei földjére, Írországba látogatott, amely nagyon mély benyomást tett zenei ízlésére is. Egy évvel később, 1983-84 telén Londonban egy kórházban betegeskedett, amikor egy jótét látogatója fel akarta vidítani azzal, hogy egy közeli ócskásboltban meglátott egy szép, antik hárfát – Loreena kiszökött a kórházból és megvette, a betegágya mellett teljesen egyedül tanult meg rajta játszani. A mai napig ezt a hárfát használja fellépései során.

Lemezek

ELEMENTAL – 1985
Ez volt Loreena első lemeze, amely a Quinlan Road-nál megjelent: saját erejéből adta ki, és inkább az ír népzenei hangzások dominálnak benne, még nem találta meg a saját stílusát. A kilenc dalból hat tradicionális ír népdal, amelyeket autentikus hangszerelésben ad elő, valamint található a lemezen egy pusztán instrumentális szám is, illetve egy Yeats- és Blake-vers megzenésítve – a klasszikus “szigeti” költők későbbi munkái során is előbukkannak.
A legjobb dal valószínűleg a Carrighfergus, és azért is egyedi, mert ezt kivételesen duettben énekli Cedric Smith-szel, és a Bayo című kanadai filmben is felhasználták.

TO DRIVE THE COLD WINTER AWAY – 1987
A második album felvételei a guelphi “Miasszonyunk” templomban készültek, szintén Ontario államban, hangzásuk ezért is különleges: aki jól fülel, még egy-egy köhögést vagy leeső vonó hangját is elcsípheti. A tíz szám közül hét angol, ír és skót karácsonyi dal hangzik el, amelyek közül a The king érdemel említést. Ezen a lemezen is meglep minket két tisztán instrumentális számmal és egy saját szerzeménnyel, amely kissé emlékeztet már a későbbi lemezek hangulatára (Snow).

PARALELL DREAMS – 1989
Az első, stílusában is önálló egységet képező “Loreenás” album, amelynek nyolc dalából már csak kettő népdalfeldolgozás – az Annachie Gordon és a Standing stones, ám ezek meglepően jól kiegészítik a saját szerzeményeket. Az ír hagyományok azonban nem merülnek ki ennyiben: a Samain night és a Huron Beltane fire dance két kelta ünnepet dolgoz fel, a Dickens’ Dublin pedig ismét egy érdekes darab: a dalbetétek között egy dublini utcán megszólított kislány próbálja a saját gyereknyelvén elmagyarázni Jézus születésének misztériumát. A Breaking the silence című számot az Amnesty International, az utolsó, Ancient pines című dalt pedig a Goddess remembered című film számára komponálta.
Összeségében nagyon kellemes lemez, de ez még csak megelőlegezi a folytatást.

THE VISIT – 1991
Az első “világzenei” album, amely már a szemnek is sokkal kedvesebb: gyönyörű fotók díszítik belülről a kézzel foghatóan vastagabb bookletet, amelyek egy portugál kastély falai között és kertjében készültek, valószínűleg a világ egyik legszebb és legmisztikusabb helyén – a képek tanúsága szerint. A kilenc dal közül mindegyik másért szép, és ezúttal a kis füzet magyarázattal is szolgál az ihletésükre. Az All souls night például egy japán hagyományt elevenít fel és vegyít össze az ősi kelta temetési szokásokkal, két intrumentális dal, egy ír ballada, és a VIII. Henriknek tulajdonított Greensleeves mellett többségbe kerülnek a saját szerzemények és versadaptációk (Shakesperae Cymbeline-je és Tennyson Lady of Shalott-ja). Egy érdekes megfigyelés a tyúk vagy a tojás előbbrevalóságával kepcsolatban: a kanadai filmgyártás egyik sikeresebb terméke, a Váratlan utazás című sorozatot megelőző tévéfilm, az Anne is tartalmazta ugyanezeket a versrészleteket, valamint egy későbbi lemezről Alfred Noyes Haramia című munkáját is.

THE MASK AND MIRROR – 1994
Az első és mindezidáig a kedvenc albumom, amelyről nem tudok elfogulatlanság nélkül beszélni, de sokat elárul róla a tény, hogy önmagában kétmilliós darabszámban fogyott és fogy továbbra is. Különös utazás ez keresztül a kontinensen: Írországtól Spanyolországon át egészen Marokkóig; pattogós, friss ritmusok, elgondolkodtató szövegrészek, lírai betétek jellemzik. Szégyellem, de sehol se találtam meg, miféle művész készítette el a borító felületét és a lemezre nyomtatott mintát, amelyen a híres párizsi reneszánsz gobelin-sorozat, az Érzékek képalakjai tűnnek fel: az unikornis, az oroszlán, a koronás sas, a szökőkút, a szitakötő, a nyitott könyv és az Édenkert almafája. De a külcsín arányban áll a belső tartalommal is: naplórészletek, hozzácsatolások teszik emészthetőbbé ezt a szimbolikus világot.
A lemez nyolc számot tartalmaz, de játékideje hosszabb, mint az eddigi albumoké, minőségében pedig összehasonlíthatatlanul jobb.

A WINTER GARDEN – 1995
Rövid, mindössze öt dalt tartalmazó projekt, stúdióalbumnak kevés, kislemeznek viszont sok; néhány carol és saját szerzemény található rajta, amelyeknek különlegessége, hogy Peter Gabriel bath-i stúdiójában lettek felvéve. A hangok és az utómunkálatok során felvitt rétegek gyakorlatilag tökéletesek, a dallamok között néha “felemlegetődik” a To drive the cold winter away néhány reminszcenciája, illetve a már említett Snow című szám eredeti formájában hallható.

THE BOOK OF SECRETS – 1997
A legutolsó stúdiólemez senkit sem ért váratlanul: a The Mask and Mirror stílusát vegyítette a Winter garden hangzásvilágával: nem véletlenül előzte meg népszerűségében a maga hárommilliós eladásával az elődjének tekintett korongot. Plágium-e önmagunktól lopni vagy sem, nem eldönthető: a lemez szerkezete és felépítettsége azonban számos hasonlóságot mutat a már említett The Mask and Mirror-ral. Talán Loreena időközben rájött, hogyan tegyen a hallgatóközönség kedvére, ezért kiadta magából az utolsó löket tartalmat is, mindezt belesűrítve egyetlen, grandiózus műbe. Számomra néhol már “túl sok” az impresszió, minden hallgatás alkalmával felfedezek benne egy új hangszert, amely eddig nem tűnt ki a többi egyvelegéből; Loreena hangja magasabb is vékonyabb is, érződik rajta, hogy a hangmérnök “megdolgozta”. A nyolc dal közül most már egy (a Highwayman) kivételével mindegyiknek ő a szerzője és szövegírója. A csinos kis booklet ismét vastagra sikeredett: rengeteg naplótöredék és vallomás található benne arról, mikor köszöntött rá a komponistára az ihlet; a helyszínek ezúttal változatosabbak: Isztanbul, Athén, London, Stratford, Toszkána, sőt, a Transz-szibériai expressz. Az album két legjobb, illetve legnépszerűbb munkája a Marco Polo, amely mindig felhangzik az Aktív vagy a Fókusz riportfilmjeiben, ha hastáncosnőket mutatnak; valamint a Dante’s prayer, amely egy szentpétervári ortodox templom férfikarának húsvéti koncertjéből lett összeollózva.

LIVE IN PARIS AND TORONTO – 1999
Egyszerre okoz élményt és csalódást is ez a koncertfelvétel. Ahogy a cím is elárulja, a torontói Massey Hall-ban és a párizsi Salle Pleyel-ben készültek a felvételek, mégpedig egészen különleges módszerrel: a mikrofonokat a nézőközönség soraiban helyezték el, a székek között és alatt elrejtve, összesen mintegy kétszázat, amelyek különböző pozíciókból rögzitették a hangzásokat. A stúdiómunka hónapokig tartott, az eredmény azonban magáért beszél: hangtechnikailag a legjobb album, amelyet valaha is készített – ám az élő felvételek minden bája ellenére sem azt a megszokott világot adja vissza, amit a “steril” körülmények között felvett stúdiólemezek. Az ortodox kórus nélkül a Dante’s prayer se szól már olyan erővel, és a többi instrumentális résznél is kevésnek hat az a néhány eltévedt hegedű és cselló, a Roland szintetizátor sem hangzik “zongora-hangúnak” (egy Kurzweil sokkal jobb szolgálatot tett volna, mint azt a Dream Theater Live scenes from New York-ja is bizonyítja). A két lemez közül az első tökéletes másolata a Book of secrets-nek, a második lemez pedig válogatás az előző albumok – sajnos nem legjobb – dalaiból. Bármennyire is meg tudták rajta változtatni Loreena hangzását és néhol érezhetően kitöröltek vagy finomítottak hamisabb hangokon (főleg a hegedűszólóban nagyon “látványos”), de a ritmusok összevisszaságát meghagyták “élő elemnek”, ami viszont kifejezetten zavaró néhol.

Amit most ismertettem, egy művész életpályája volt a kezdetektől a felemelkedésen át a csúcsig, majd egy alig észrevehető bukkanóig, amely után már csak a lefelé csúszás következik. Akárhogy is nézzük, a művésznő lassan az ötödik ikszéhez közelít, talán ő is érzi, hogy a hangja már nem a régi és némi “kozmetikázásra” szorul. Utolérhető az a szemlélet is, hogy egy igazi “blockbuster” album után csinál egy majdnem ugyanolyat is – talán abban bízva, hogy ami egyszer már siker volt, az másodjára, jobban feltupírozva még nagyobb siker lehet.
Loreena rájött arra, hogy nem tud már “több bőrt” lehúzni erről a műfajról, ezért nem jelentkezett lassan hét éve stúdióalbummal; azt viszont nem tudnám róla elképzelni, hogy feladja a zenélést. Valószínűleg e pillanatban is stratfordi háza teraszán ül és a kertet nézi, vagy azon a régi hárfáján zenél, és nem akar több embert meghódítani a zenéjével. Talán ő csinálja jól, talán sokan példát vehetnének róla…
Ajánlom lemezeit mindazoknak, akik kedvelik ezt a stílust, vagy másik jeles, de sokkal populáriabb képviselőjét, Enya-t.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához