LFG.HU

HammerTimeCafe
Szalók Dániel
novellaCimkek

A lift egy csilingeléssel megállt a CreaTech székház 235. emeletén. Két alak szállt ki belőle, egyik furcsább volt, mint a másik. A kevésbé szokatlan kinézetű ember volt, külsőre talán húsznak nézhetett ki: egy átlagos fiatalembernek, aki valószínűleg valamilyen híres vagy éppen teljesen átlagos egyetem padjait koptatja, ahogyan az már a XXI. század végén megszokott volt. A megfigyelő ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna, hiszen Alan Enderton – mert így hívták – ilyen fiatalon is a legnagyobb technikai géniusznak számított. Már közel száz szabadalma tette emberek millióinak könnyebbé az életét. Más már ennyivel is megelégedett volna, de Alant nem ilyen fából faragták.

Ő többet akart: a legnagyobb találmányt, amit valaha is létrehoztak az emberiség történelmében. Csak az inspiráció hiányzott. Egy nap aztán egy régi sci-fi regényt talált az ágyán. Talán valamelyik testvére tehette oda, vagy barátja, de nem ez volt a fontos: a könyvélmény végre megmutatta neki a célt. Már egy éve minden nappalát és éjjelét az töltötte ki, hogy nagy álmát tervezgette, szerelgette. És ma végre elkészült. Mit elkészült, ott sétált mellette. ADAM I, az első gondolkozó, érző, saját döntéseket hozó robot. Büszkén nézett alkotására, amely ugyan még nem volt tökéletes, de kis munkával szinte azonossá tehető egy emberrel. Az egyetlen különbség nem volt éppen aprónak nevezhető: testét nehezen lehetett volna emberinek nevezni. Csontok helyett titániumváz, izmok helyett huzalok alkották. Már a földszinten is, mikor beléptek, sokan megbámulták.

Így tett a fiatal titkárnő is, aki a végcéljukat jelentő ajtó előtt ült, és holofonján éppen hivatalos ügyeket intézett. Jöttükre felfüggesztette munkáját, és közölte, hogy az elnök úr már várja őket, de éppen tárgyalást folytat. Így pár percet sajnos várniuk kell. Alannek nem volt ellenére a dolog. Még sohasem járt ilyen magas épületben, ezért rögtön egy ablakhoz sietett. Nem kellett csalódnia a látványban: Eastropolis üvegtornyai csodálatos színekben pompáztak. Szerette volna megvárni a naplementét, ameddig csak pár perc volt hátra, de hideg fém tapintását érezte a vállán.
- Alan, azt hiszem mennünk kell.
- Persze, megyek, de még szeretnék gyönyörködni egy kicsit.
- Miben?
- Hát nem látod? Ez egyszerűen …
- Üveg és fém, Alan.
- Hogy mondhatsz ilyet? Hogy tudsz ilyenkor is ilyen tárgyilagos maradni?
- Gép vagyok, Alan.
- Á, veled nem lehet ilyesmiről beszélni. Nehéz munka áll még előttem, ha tökéletessé akarlak tenni.
- Köszönöm neked, hogy ennyit teszel értem, de most már tényleg indulnunk kell.
Nehéz szívvel hagyta ott az ablakot, de ADAM-nek igaza volt. Elhaladtak a mosolygó titkárnő előtt, majd beléptek a méretes, kétszárnyú ajtón. Hatalmas helyiségbe, kisebb csarnokba érkeztek, melynek alig-bútorozása csak növelte látszólagos nagyságát. Mindössze egy asztal és egy bőrfotel alkotta a berendezést, eltekintve néhány növényfajtától, amelyek valószínűleg fajuk utolsó megmaradt pédányai voltak. A századeleji katasztrófákat nem minden élőlénynek sikerült túlélnie, ezért a ritka darabokért gyakran vagyonokat fizettek. A CreaTech elnöke pedig könnyen megtehette, hogy meglepi magát némi zöldséggel.

A szóban forgó úr ötven év körül járhatott, de még nem őszült: nem volt könnyű technika a látszólagos fiatalítás, de megfizethető volt – legalábbis tucatnyi ember számára biztosan. És Jonathan P. Wells közéjük tartozott.
Látogatói jöttére felállt székéből és eléjük sietett. Kezet szorított velük, másodszorra ADAM-mal, és arcán valami tiszteletféleség suhant át, mikor megérezte annak hatalmas erejét. Egy lépést hátrált, és végigmérte a Gépet.
- Látom, kész van! Fantasztikus munkát végzett, Alan! – fordult oda az ifjú feltalálóhoz.
- Leny, uram, ha kérhetem. A barátaim mind így szólítanak.
- Igen, persze, Leny. Már sok szépet hallottam magáról, de hogy ilyen technikai csodát tudjon épiteni… Azt nem hittem volna.

[20970409:201000-percenkénti vizsgálat-rendben-állj-baloldali 2. ablaküveg gyengébb a szabványosnál-vizsgálat mentése-küldés-visszajelzés-vége]

- Igyekszem uram, igyekszem.
- És mit tud? – kérdezte kezét dörzsölgetve a vén róka, miután hellyel kínálta őket két padlóból kiemelkedő fotelben.
- Ez, uram, mindent. Az emberiség minden kulturális alkotása a fejében van. Remekül tud mozogni, futni, ugrani. Hihetetlen fizikai ereje van. Fémteste miatt gyakorlatilag elpusztíthatatlan.
- Döbbenetes! Nem találok szavakat! De hogy lehet, hogy magának egy év alatt sikerült az, ami tudóscsoportunknak egy évtized alatt sem?
- Meddig jutottak el?
- Volt már egy kezdetlegesen beszélő fej, és egy gyatrán mozgó testváz.
- Uram, ha megengedi, ez nem túl sok. Jó esetben is még legalább húsz évre lenne szükségük a befejezéshez.
- Pontosan ezért örültem annyira, hogy maga megoldotta az összes problémánkat.

[20970409:201100-percenkénti vizsgálat-rendben-rossz érzés-feldolgozásra elküldés-mentés-küldés-visszajelzés-vége]

- Én is örülök, hogy csekély díjazás fejében az Ön és az emberiség javára ajánlhatom fel a találmányomat.
- Egyezer millió dollárt csekélynek nevezni még nekem is nehéz feladat lenne.
- Szerintem megér ennyit a prototípus.
- Csupán a prototípusért kér ennyi pénzt? – emelte fel kicsit a hangját Wells. – Nem gondolja, hogy egy kissé túlbecsülte a találmányát?
- ADAM ennyit ér. És megéri a pénzt.
- Persze, persze, de a CreaTech-nek a tervek kellenek, valamint a felhasználás kizárólagos joga. Legalább tíz évre.
- Elnézést uram, de én az emberiség…
- Ahogy akarja. Az emberiség is élvezheti munkája gyümölcsét, de mi fogjuk nekik eladni. És ötezermilliót ajánlok fel magának. Hatalmas összeget. Mit gondol, ennyi pénzből milyen kutatólaborokat szerelhetne fel? Az ön tudásával és ilyen anyagi forrásokkal végre megmenthetné a világot a ráktól és a többi betegségtől! Vagy megszüntethetné a felmelegedést, ami annyi bajt okozott már nekünk. Gondolja meg, Leny. Ötezermillió, és csupán a terveket kell a rendelkezésünkre bocsátania.

[20970409:201200-percenkénti vizsgálat-rendben -kicsit unalmas itt ülni-páratartalom 75%-mentés-küldés-visszajelzés-vége]

- Nincsenek tervek. Minden a fejemben van.
- Akkor készítse el őket. Ennyi pénzért megteheti.
- Rendben van, uram. Ha elmondja, mire fogják felhasználni a találmányomat, megcsinálom a terveket. Tehát, mi lesz ADAM-ből? Kutató? Űrhajós? Vagy…
- Katona.
- Tessék? Ehhez nem járulok hozzá! Én nem veszek részt…
- Leny, Leny, Leny.
- Magának Alan! Vagy Mr. Enderton!
- De Alan! – szólt Wells, majd felállt, odament a fiúhoz, és a vállára tette a kezét. – Ne legyen már ilyen. Az országunknak szüksége van korszerű fegyverekre. Mi lesz, ha újrakezdődnek az Európa elleni háborúk? Megint a németek és angolok bombázására kell ébrednünk reggelenként? – Alan lehajtott fejjel ült. – Egy hadseregnyi ADAM-mel végre minden téren felvehetjük a kontinenssel a harcot! Egy jövendő háborúban végre legyőzhetjük őket!
- Uram, valahol igaza lehet, de Ön nem érti. Nem ért mindent.
- Mi az, amit nem értek? – kérdezte, és visszaült az asztalához.

[20970409:201300-percenkénti vizsgálat-rendben-wellsnél enyhe idegesség-feldolgozásra érdemes-mentés-küldés-visszajelzés-vége]

- Ő nem egy gép. Azaz nem csak az. Olyan, mint egy ember. Érzelmei, gondolatai, tervei vannak. Nem teljesen emberi, de a különbség szinte elhanyagolható. Belőle nem lehet csak úgy sorozatokat készíteni! Teljes engedelmességre sem lehet kényszeríteni! Nem úgy terveztem meg!
- Akkor tervezze át!
- Nem fogom! És van még valami. ADAM nem tud ölni.
- Micsoda?! Mit mondott az előbb?
- Képtelen gyilkosságot elkövetni. Benne van az alapprogramjában. Ha gyilkolna, a központi egysége azonnal megsemmisülne!
- Ezt nem mondja komolyan! De át tudja írni, nem?
- Nem. Ez már része a személyiségének. Egyszerűen nem akar ölni, és egyáltalán erőszakhoz folyamodni, mert a legfontosabb számára a saját léte. És ő nem olyan!
- Nem olyan?! Azt mondta, nem olyan? Hát mit csinált, maga idióta? – az arca teljesen eltorzult a dühtől. – Egy rohadt humanista robotot?

[20970409:201358-ezek rólam beszélnek-percenkénti vizsgálat stop]

Wells nem hagyta abba az üvöltést, sőt, egyre hangosabban kiabált.
- Az én pénzemből?!
- Micsoda?
- Hát mit gondolsz, te szerencsétlen? – tette félre teljesen a hivatalos stílust. – Ki finanszírozta a kutatásokat? Az egyetem? Hát nem, én fizettem mindent! Nekem köszönhetsz mindent! Ki tetette azt a rohadt könyvet az ágyadra, he?
- De…
- Hát az egyik emberem! Végre rávezettelek valami értelmes dologra! Nagyon nehezen jöttél rá, mi a feladatod, mondhatom. Mert ostoba vagy, és az ostobákat eltaposom!

[20970409:201422-ő létezésem okozója-meglepő]

Azzal elővett egy hatalmas pisztolyt, és Alan fejére célzott vele.

[20970409:201423-de alan a tervező]

- Akkor dögölj meg!

[20970409:201425-fenyegeti]

Wells ujja megmozdult a ravaszon.

[20970409:201426-!m!3gö£i]

Dördülés hallatszott, és Alan összegörnyedt. Nem érzett fájdalmat, és rájött, hogy a neki szánt golyó nem találta el. Felnézett, és szíve összefacsarodott a látványtól. Wells a földön hevert, nyaka furcsa szögben, rajta pedig egy füstölgő fejű fémváz. ADAM. Alan odarohant hozzá, de már nem tudott rajta segíteni.
“Egyszerűen nem akar ölni…a legfontosabb számára a saját léte. És ő nem olyan!” – visszhangoztak saját szavai a fejében. Ráborult a géptestre, és testét még sokáig rázta a zokogás.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához