LFG.HU

Rorimack
novellaCimkek

Figyelj!
Van egy kis időd? Tényleg?
Nagyon jó, mert, tudod, van ez az izé, ez a dolog, amit már nagyon rég óta el szeretnék mondani neked…
Nem, nem, semmi titok, vagy vallomás, vagy ilyesmi. Csak hát tudod, vannak dolgok, amit az ember nem mondhat el csak úgy akárkinek. Nem mintha akármi is történne, hogyha kiderülne, csak hát tudod hogy van ez.
Szóval róla lenne szó. Már régebben is beszéltem róla, gondolom, emlékszel rá.
Múlt héten ismét lent voltunk, és szinte alig tudtam levakarni magamról. Igazából nem is zavar, sőt, néha olyan érzésem van, mintha igazi barátok lennénk. Mint például te meg én.
Meg hát alapjában véve rendes srác, és tényleg őszintén csinálja. Csak néha nagyon nem veszi észre magát. Számára én vagyok a barát a Fővárosból. Aki modern, ismeri a metrót, naponta jár villamossal, és elviszi neki a fővárosi vicceket.
És úgy örül, és olyan büszke rá, hogy mások is látják, hogy barátok vagyunk, és nagy néha meghívhat a cukrászdába. Ami azt illeti, a zsebpénze nagy részét rám költheti.
A maradékot meg a gyűjteményére.
Mindjárt elmondom, mert ez is jellemző, de előtte valamit tisztázok, hogy tényleg megértsd: nem hiszem el, hogy jobb lennék bárkinél is. Nem hinném, hogy akkora a különbség ott és itt között… Mégis, hogy mondjam, őrjítő, vagyis inkább idegesítő, vagy nem, mégis inkább szomorú, hogy átlátok.
Átlátok az életén. Átlátok a körülötte lévő világon, látom, hogy a ház fagerendáit lassan átrágják a bogarak, tudom, hogy a nagy becsben tartott tévének eredetileg volt távirányítója, de az első tulajdonos anélkül rakta ki a ház elé – mi vittük le nekik.
Hallom az álmait, a vágyait, hogy mi szeretne lenni. Az álmok a legszörnyűbbek: érdeklődést erőltetve magamra már többször végighallgattam őket: még mindig tudom, hogy álmai fele puszta álom: egyszerűen nem valósulhat meg, de mégis, valahogy félek megmondani.
A másik fele meg… tudod, hogy van ez… Bekövetkezhet, szép is, jó is, de magamnak még véletlenül sem kívánnám… Túlságosan földhözragadt, nem, inkább földhözkötött…
Szinte látom magam előtt…
De nem, nem, még a gyűjteményt sem fejeztem be.
Tudod, mit gyűjt? Napilapokat. Napilapokat a világ minden tájáról. Mindegyiknek külön mappát, ilyen dobozszerűséget csinált, és listát is vezet: újság címe, dátum, oldalszám, hány színes kép, ilyenek.
A legrosszabb az egészben az, hogy mikor megmutat egy féltve őrzött kincset, vagy egy új szerzeményt, akkor…
Nos, akkor csak bevillan az a pavilon, tudod, a hetes megállója mellett… ha egyszer oda bemenne, úgy járna… Tudod, mint mikor bélyeget vagy szalvétát gyűjtesz, vagy gyufát, vagy képeslapot. És egyszercsak jön egy rokon – nagybácsi, vagy a nagymamád, tökmindegy, s rájön, hogy ő is ezt gyűjtötte kiskorában, s odaadja a gyűjteményt, s az egésznek vége. Nincs értelme. Ezért nem akarom, hogy meglássa a napilapok százait, ezreit, mind, mind, a világ más és más tájáról.
A múltkor nekem adta az egyik lapot. Tavalyi volt, s mintha eső áztatta volna.
Egy volt iskolatársa bátyjától kapta, mint később kiderült, vette. A báty külföldön dolgozott, s az egyik kidobott papírkupacon megakadt a szeme: egy egész évfolyam, csak a vasárnapi számok, összegyűjtve. Az ötödik és az utolsó oldalon aktképek.
Először fel sem fogtam, hogy mi az értelme egy ázott lapnak, két-három rossz minőségű kép miatt, hiába ábrázolnak jó minőségű “nőket”.
Azután elmagyarázta. Tavaly vasárnap volt a születésnapom. Az az én napom volt, tehát az én lapom.
Mint kiderült, pénzt adott érte. A képek miatt a báty ugyanis pénzért osztogatta tanítás után. Nem kerülhetett sokba, de ahhoz épp elég volt, hogy a gyűjteménybe már ne kerülhessen egy másik, hasonló áron. Mert mindenkinek csak egy járt.
Amikor megtudtam, rögtön vissza akartam adni. Nem fogadta el.
Szóval ilyen ő. Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogyha nem figyelek magamra, lenézem őt. Nem is lenézem, inkább magamat emelem valahogy fölé. Ahogy az előbb mondtam: látom, mi történik vele, látom, ahogy beszélünk, és miközben ő éppen a legféltettebb gondolatait osztja meg velem, tudom, hogy akár most is a szeme közé hazudhatnék, és nem is venne észre…
Ugye érted?


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához