LFG.HU

Rózsa Tamás (Crz.)
RPG mesélőknekCimkek

A keleti part SAD igazgatója hívatja az ügynököket.
Július 6. Péntek. Reggel 8 óra. Az FBI N.Y.C. központi Irodájának B épülete.

3 héten belül a második öngyulladásos halálesetet jelentették a rendőrségen. Mindkét esetben az áldozat középkorú férfi.
Az egyik férfi a Bronxi önkormányzat főelőadója, Mr. Eliot Nois.
A másik úr A SideCorp Building Company elnöke, Mr. Hymen Kensingtown.

A két úr között semmi nyilvános kapcsolat nincs, de a haláluk előtt mindkét férfit együtt látták egy különösen rút, guvadt szemű, égett arcú férfival. Mindkét esetben az égés olyan gyorsan történt, hogy esélyük sem volt arra, hogy eloltsák őket. Az egyik esetnek volt több szemtanúja is volt. Mindkét esettel a N.Y.-i rendőrség központi nyomozóhivatala foglalkozik. Az eljáró tiszt Homer J. Preston felügyelő, aki nagyon tanácstalan. Ezért főnöke, Walter Tallhouser kapitány terjesztette fel az ügyet FBI nyomozásra.

Mr. Eliot Nois esete.
Az áldozat május 18-án este otthonában tartózkodott. Az özvegy vallomása szerint együtt vacsoráztak, majd a férje a dolgozószobájába ment, mondván, egy-két papírt még át kell néznie. Az asszony a bűzre és a füstre figyelt fel, mikor benyitott a férje dolgozószobájába, csak a férje két alsó lábszárát találta meg, házipapucsba bújtatva. A szőnyeg megperzselődött, de a szobában nagyobb kár nem keletkezett, noha a férfiből a lábain kívül csak egy kupac hamu maradt. Az asszony jelenleg manhattani lakásukban tartózkodik. (Central street 12.)

Mr. Nois titkárnője, Brenda Thomson szerint aznap ebédidő környékén egy roppant rosszarcú férfi jelent meg az irodában, és Mr. Noisszal akart beszélni. A titkárnő természetesen megpróbálta elküldeni az ismeretlen férfit, de az nagyon erőszakos volt, így be kellett engednie Mr. Noishoz. Mr. Nois kb. 5 percig beszélt az ismeretlennel, aki aztán elég gyorsan távozott. A beszélgetés után Mr. Nois nagyon zaklatott volt, és felhívta az ügyvédjét, Dr. Gernert, majd a munkaidő lejárta előtt 2 órával hazaküldte Brendát.
(Ha a nyomozók kihallgatják a titkárnőt, dobhatnak egy Érzék+Empátia próbát, 6-os célszámra. Kiderül, hogy a nő ezzel kapcsolatban nem teljesen mond igazat.)

A titkárnőből nehezen ugyan, de ki lehet szedni, hogy mi is történt akkor délután. A férfi megjelent, be akart menni Mr. Noishoz. Brenda megpróbálta ezt megakadályozni. Ekkor a férfi feltárta, hogy ismeri Brenda rettenetes titkát arról, hogy a középiskolában ittasan vezette a barátja autóját, és mikor be akart tolatni a garázsba, figyelmetlenségből a falhoz préselte a barátját, aki meghalt. A holttestet pedig elásta a hátsó udvarban.
(Természetesen mikor ezt elmondja, teljesen kiborul, csak pszihológia képzettséggel rendelkező ügynök tudja megnyugtatni.) Brenda beengedte a fickót Mr. Noishoz. Arról nem tud beszélni, hogy mi történt odabent, de dulakodás folyhatott bent a kiszűrődő hangok alapján.

Dr. Gerner az ügyvédi titokra hivatkozva nem akar mondani semmit. Egy kis ráhatással beszélni kezd. Elmondja, hogy elhunyt ügyfelét saját elmondása szerint megzsarolták, de ő nem akart engedni a zsarolónak. Arról, hogy pontosan miről van szó, nem tudja megmondani, mert ügyfelével a gyilkosság másnapján lett volna találkozója az irodájában.

Mr Eliot Noisról a következő dolgokat deríthetik ki a karakterek:

- Házkutatási paranccsal megtalálják a rejtett széfet, benne bankszámlakivonatokkal különböző panamai bankoknál vezetett számlákról, melyeknek Mrs. Emma Nois a kedvezményezettje.
- Az összegük összesen 1,5 millió dollár. Az összeg átutalja minden esetben a SideCorp Building Company egyik Offshore vállalata mely szintén Panamai illetőségű.
- A széfben található még néhány térkép Bronxról, és egy 6 évvel ezelőtti területrendezési terv másolata. A rendezési terv főelőadója Mr. Nois, a fővállalkozó pedig a SideCorp Building Company.

Amennyiben végignézik a térképet, és elég munkát fordítanak rá, kiderül, hogy az egyik nagy bérháztömb egy épülettűzben leégett, 127-en haltak meg.

Mr. Hymen Kensingtown esete.

Az áldozat Június 1-én halt meg. Long Island-i birtokán egy zártkörű koktélparti vendégei előtt lobbant lángra és hamvadt el. A partin a család közeli barátai vettek részt. Úgy este 19 óra tájban Mr. Kensingtown erősen izzadni kezdet, majd egész teste görcsbe rándult. Pár másodpercre rá a ruhája alól fekete füst kezdett gomolyogni, és testéből lángok csaptak elő. Maga a test másodpercek alatt elhamvadt, csupán lábai és kezei maradtak meg, de azok is elszenesedve. A hőmérséklet akkora volt, hogy az egyik vendég, Mr. Felix Landon, aki az áldozathoz lépett segíteni, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, és karórája megolvadt (egy titánium Omega). Jelenleg a Ewings Memorial-ban kezelik a traumatológia égési osztályán. A vendéglistát a nyomozók megszerezhetik, a vendégeket kikérdezhetik. A vendégek között volt Dr.Kauffman, az áldozat ügyvédje is, aki NewYork egyik sztárügyvédje, valamit Angella Reinward, aki a NewYork-i Cosmopolitan magazin főszerkesztője.

A halála napján Kensingtown a kedvenc éttermében, a manhattani “Dorsia”-ban ebédelt, egy hölggyel, aki nem a felesége. A pincérek vallomása szerint egyszer csak egy ismeretlen rút képű alak bukkant fel az étterem bejáratánál, a biztonságiak természetesen azonnal kivezették az ismeretlen férfit, de miután ez megtörtént, a férfi egyedül tért vissza.
A biztonsági emberek szerint a férfi elektromos sokkolót használt, amivel elkábította őket.

A férfi egyenesen Mr. Kensingtown asztalához ment, és helyet foglalt. A pincér szerint, aki az adott asztalnál kiszolgált, az ismeretlen kimérten és halkan beszélt Mr. Kensingtownhoz, aki hullasápadt volt, és szemmel láthatóan nagyon meg volt ijedve. A főpincér természetesen értesítette időközben a rendőrséget. A férfi, miután elmondta mondanivalóját gyorsan távozott az étteremből.

Amennyiben a nyomozók kikérdezik a “gyilkosság” szemtanúit, a következő dolgokat tudhatják meg:
(Sikeres empátia+érzék próbával, kiderülhet, hogy a vendégek megpróbálják elhallgatni, hogy volt egy olyan vendég is a partin, akiről nem nagyon akarnak beszélni. Mindezt teszik az ügyvéd, Dr. Kauffman tanácsára.)

A titokzatos vendég kilétére Dr.Kauffman adhat magyarázatot, amennyiben sikerül kissé megizzasztani.
A másik lehetőség Mrs. Judyt Kensingtown kikérdezése, aki nem sokat tud az ismeretlen férfiról, csak azt, hogy a keresztneve Igor, és orosz származású üzletember.
Személyleírást tud adni természetesen.

A Többi vendég a nevét sem tudja az úrnak, de az ügyvéd szerint valami kormánynak dolgozó személy, és titokban kell tartani ismeretségét Mr. Kensingtownnal.

Az ismeretlen vendég neve Igor Vaszilijevics Zarimba, aki az orosz alvilág ismert gyilkosa, a hírhedt bűnöző, Andrej Andrejevics Volov csapatának tagja. Mr. Zarimbát jelenleg is keresi a rendőrség két rendbeli gyilkosság alapos gyanújával.

Dr. Kauffman semmiképpen nem nyilatkozik volt ügyfele viselt dolgairól, viszont Igor nevét hajlandó kiadni. (Rá pár napra, de csakis abban az esetben, ha még Június 10-e előtt beszéltek vele, Dr. Kauffmant meggyilkolják! Szájába egy százdollárost gyömöszölnek. A gyilkos fegyver egy 44-es Magnum.)

Ha az étterem pincéreit is újra kihallgatják, kiderülhet:

A Dorsiában dolgozó pincérek szerint az ismeretlen férfi távozása után Mr Kensingtown és az ifjú hölgy szintén elhagyták az éttermet, és 500 dollárt adtak a pincéreknek, hogy a rendőrség megérkezésekor ne említsék a nevüket.
(Mr.Kensingtown arra hivatkozott, hogy a felesége fülébe juthat a dolog, és akkor botrány lesz.)
A főpincér, Mr. Gerom LeCroix roppant segítőkész. Elmondja, hogy az illető hölgy, aki Mr. Kensintown társaságában volt jelen, gyakori vendégük.
Meg tudja adni egy régebbi számla alapján a nevét és hitelkártyaszámát. Még azt is hozzáteszi, hogy a hölgy fotómodell.

A hölgy neve Roberta Hagen és az East Side-on lakik egy drága bérlakásban.
A nyomozók már csak a holttestét találják meg, a boncolás után kiderül, hogy Június elsején gyilkolták meg. Fejbe lőtték egy 44-es Magnummal.

Június 10-én a Little Odessa étteremben, Brooklyn-ban meghal Igor Vaszilijevics Zarimba. A halál oka öngyulladás. Szerencsétlen véletlen folytán a Zarimbánál lévő fegyver (egy 44-es Magnum) felrobbant és két embert, Volov idősebb fiát és egy ismert prostituáltat megsebesített. A sérülteket a Central Hospiatlban ápolják, állapotuk válságos. Az étterem dolgozói szerint az áldozat azt mondta, ez a búcsúvacsorája, tudja, nem kerülheti el a sorsát, de ha már így alakult, azokkal szeretne lenni utolsó estéjén, akikkel jól érzi magát. Azt is mondta, hogy a “genyó” Horner is erre a sorsra jut, hiába menekült el Washington-ba.

Nagyon részeg volt, mikor az öngyulladás bekövetkezett, de a dolgozók állítják, hogy a halálsikolya pillanatáig hangosan kacagott.

Horner, aki Mr. Ernest Horner, 1996-ban Bronx polgármestere volt.
Akkor szerzett hírnevet magának, mikor egy tűzeset kapcsán a helyszínen a tűzoltóknak segédkezve mentette ki az égő házból a sebesülteket.

Jelenleg a Demokrata párt New York-i nagyválasztmányának tagja. Washingtonban lakik a lánya, nála rejtőzik. (Ezt némi utánajárással kideríthetik a nyomozók.)

Amennyiben felkeresik Mr. Hornert, igen zavart és sokkos állapotban találják.

Önként feladja magát. Elmondja, hogy ’96-ban Mr. Hymen, Mr. Nois, Mr. Zarimba és Mr. Darsy, valamint még néhány személy egy nagy horderejű telekspekulációba kezdtek.

Elkezdték a birtokukban lévő területrendezési terv szerinti nyomvonalon haladva felvásárolni az ingatlanokat. Vesztegettek és fenyegettek, ha kellett, erőszakot is alkalmaztak. A dolog piszkos részét az oroszok intézték, szó szerint kiverték a lakókat otthonaikból.
A régi városrész helyére egy modern került.

De nem ment minden zökkenőmentesen, az egyik nagy háztömböt megvette előttük egy Flacher nevű kisstílű telekspekuláns, aki megneszelt valamit a terveikből, és részt követelt belőle.

A házban beszéltek meg találkozót, amelyre elhívták Mr. Zarimbát is. Flachert nem lehetett lebeszélni arról, hogy részt akarjon, és kijelentette, hogy a házat sem hajlandó eladni.

Természetesen aláírta a ház eladási papírjait, mikor Mr. Zarimba egy székhez kötözte és benzinnel leöntötte, majd megitatta a maradék benzinnel. Persze mindezek alatt dohányzott, és néha csak a szerencsén múlt, hogy nem hullott Flacherre az égő parázs. Ezek után természetesen mind a négyen úgy ítélték meg, hogy mindenkinek jobb lesz, ha Flacher soha nem jut ki az épületből.
Az épületet amúgy is lebontották volna, a lakókért úgysem kár, így közös megegyezésre felgyújtották az egész kócerájt. Az üzlet bejött, ők gazdagok lettek.

Mr. Horner beszámolója után áttér a jelen eseményeire:

Minden szépen és jól ment 6 hosszú éven át, amíg Június 1-én fel nem hívta Mr. Hymen és közölte vele, hogy Flacher felkereste, és azt követeli tőle, hogy tálaljon ki a sajtónak és kérjen elnézést, és fizessen kártérítést a szerencsétlenül járt családoknak, aztán vonuljon börtönbe életfogytig. Azzal fenyegette, ha nem teszi meg amit kér, úgy fog járni, mint Noise, élve fog elégni.
Természetesen Hymen begőzölt, és egyből felhívta Zarimbát, és kérte, oldja meg a problémát. Zarimba megpróbálta felkutatni Flacher családját, hogy értelmet verjen a fenyegetőző fejébe. Vitt magával egy kanna benzint is.
Az eredményt ismerjük.

Mr. Horner hajlandó megtenni mindent, hogy megússza a dolgot. Elmondja, amit tud. Feltétel nélkül hajlandó a bíróság elé állni, és ha kell, börtönbe vonulni.

Mr. Darsy állítólag időközben áttért a buddhista hitre, és egy Carolinai buddhista kolostorban él, és napjait meditációval és lelki gyakorlatok végzésével tölti. A kolostorban nincs telefon, és a címe sincs publikálva.

A nyomozóknak 1 teljes napba telik, mire felhívogatják Carolnia össze sheriffhivatalát, és kiküldik a Sheriffeket, hogy kérdezősködjenek Mr. Darsy után, illetve tudják meg, van-e a környékükön buddhista kolostor.

Időközben Volov fia meghal, és az orosz gengszter 100.000 dollár vérdíjat tűz ki az égett arcúra, akiről Zarimba beszélt neki. Ráadásul több épületet is felgyújtanak New York szerte, hogy érzékeltessék a várossal a gengszter gyászának és haragjának súlyát.

Flacher családjára könnyen rábukkanhatnak a nyomozók.
Connie Islandon laknak, egy régies manzárd sorházban, közel a Greenhavens parkhoz, nem túl jó körülmények között.
Mrs. Flacher egy nagyvállalatnál dolgozik, az idősebb lánya Glória, a Connie’s Dinner nevű reggeliző helyen melózik, közben az esti iskolába jár.
A fiatalabb lánynak priusza van a rendőrségen, bolti lopás és drog birtoklása miatt már állt a bíróság előtt. 6 hónapot húzott le a fiatalkorúaknál.

Az idősebb lány fényképről felismeri Zarimbát, emlékszik rá, hogy a környéken cirkált a nagy fekete GMC terepjárójával, és Flacheréket kereste. Természetesen az étterembe is betért, 20 dollárt adott Glóriának, aki kézséggel elmondta, hogy Flacherék elmenekültek egy pár éve a környékről, mert ha jól emlékszik, a rendőrség kereste őket.
Glória szerint Zarimba nem hitte el a dolgot túlságosan, de egyszer csak fogta magát, és kirohant az étteremből. Azóta nem látta.

Az asszony nem igen akar beszélni a volt férjéről, aki egyszer csak úgy lelépett, se puszi, se pacsi, ráadásul az összes spórolt pénzüket elverte, valami istenverte nagy üzletről beszélt.

Ha az összeégett arcú férfiről kezdenek kérdezősködni, kiderül, hogy a környéken gyakori vendég az a szerencsétlen hajléktalan. Gyakran látják az étterem környékén lődörögni és gyakran felbukkan a parkban is.

Leérve az autójukhoz a nyomozók egy papírt találnak a szélvédőn, amin csak annyi áll:
“Ne szaglásszanak, mert megégetem magukat!”

Ha az ügynökök rátapadnak a családra, akkor felbukkan Falcher az éjszaka folyamán a ház körül.

Ha Hornert nem viszik egy nagyon biztonságos helyre, pl.: szövetségi börtön, vagy különleges FBI őrizeteseknek fenntartott cellák, Flacher üzen neki. Ugyanazt követeli tőle, mint Hymentől.

Az üzenetet egy rabtársa, egy őre, vagy az ügyvédje juttatja be. Amennyiben nem tesz úgy mindent, ahogyan Flacher elvárja, Horner is felgyullad.

Mr. Darsyt megtalálják Sevenhills-ben, egy carolinai kisvárosban. A sheriff behozathatja, ha az ügynökök akarják.

Falcher egy “Hunterből” ismert zombi, aki pokoltűzzel áll bosszút gyilkosain. Az értékeit és a történet folytatását nem írom be, mert innentől minden megy a maga útján.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához