LFG.HU

HammerTimeCafe
Nemeslaki Ágnes
RPGCimkek

forrás: Dungeon

A lovagság kialakulása

“A köznapi szóhasználatban a figyelmes, odaadó viselkedés jelzője a lovagias.”

A lovagság a IX. század végére, a X. század elejére kialakuló új társadalmi réteg.
A lovagsághoz elkerülhetetlen elem volt a megfelelő erősségű ló. Franciaországban a VII. – VIII. századra kitenyésztették azt a nagytestű, erős lovat, amely képes volt a fölfegyverzett harcost szállítani, ezután pedig fokozatosan megjelentek a lovagsághoz szükséges újabb eszközök, mint például a nyereg és a kengyel. Martell Károly seregében már ott találjuk a fémkengyelt, mely lehetővé tette az állva lovaglást és harcolást is. Ekkor terjedt el a lovas hadviselés jellegzetes fegyvere, az egyenes, kétélű kard. A lópatkolás a X. századtól vált általános szokássá. Fejlődött a vasmegmunkálás, mert a lószerszámok, fegyverek és páncélok egyre jobb alapanyagot kívántak.

A lovas katona azonban még nem lovag. A lovaggá avatás révén a lovag a társadalom kiváltságos osztályának lett tagja. Ahhoz, hogy ez széleskörű folyamat legyen szükség volt egy fontos ideológiai beavatkozásra, melyet az egyház adott meg. Az egyház elítélte a háborút. Az igazságos háború elméletét Szent Ágoston dolgozta ki. A harcos Krisztus katonájaként küzd. A későbbiek folyamán a lovagi élet egészét áthatották a vallásos elemek, szertartások.

A lovagok a társadalom különböző rangú embereiből kerültek ki. A lovagi címet nem lehetett örökölni. Lovas katonát, szolgát is lovaggá üthettek, ha az úgy cselekedett, hogy kiérdemelte. Ez azonban minden esetben felemelkedést jelentett az uralkodó osztályba.

A lovagi nevelés, “lovagképzés”

A XI. században már megszilárdult Európában a feudalizmus, egyes birtokközpontokban, családi várakban sajátos színű főúri kultúra keletkezett. Itt alakult ki a lovagi ideál. Nemesi származás, vagy nemesség elnyerése volt a feltétele annak, hogy valakit a megfelelő nevelési időszak után lovaggá avassanak. A lovagi nevelés ‘iskolái’ a jelesebb főúri udvarok voltak. Itt élt a feudális úr fiúgyermeke, hogy – miután otthon elsajátította a vallási alapismereteket, az erkölcsös élet szabályait – a gyakorlatban is megtanulja mindazt, ami a lovagi élethez szükséges volt. Az itt zajló lovagi tornák, vadászatok, fegyvergyakorlatok mind alkalmat adtak a tanulásra, a testi erő, a bátorság, ügyesség fejlesztésére. A gyakorlás terepe volt a háború is, ahová elkísérhette urát az ifjú, mint fegyvereinek hordozója, lovának gondozója s egyre teljesebb tudású harcostársa.

Lényeges szerepük volt a főúri váraknak más vonatkozásokban is: itt nyílt lehetőség a társadalmi érintkezés korabeli úri illemszabályainak és a lovagi műveltség elemeinek elsajátítására. Itt látta és tapasztalta a fiatalember: szükséges, hogy értsen a dalhoz, zenéhez, tánchoz, ismerje a hősökről szóló történeteket, élvezze, értse a szerelem fortélyait, szeresse a vidámságot. A lovagvárakban az anyanyelv járta, a lovagi tudás forrása nem a könyv volt, hanem az élet. A lovagok nagy része nem is tudott írni, legfeljebb olvasni.

Sok angol és német lovagvárban a francia nyelv megtanulása is kötelességükké vált, az ifjúnak ezen a nyelven, a művelt világi urak nyelvén illett társalognia a hölgyekkel. Ha az ifjú elérte a férfikort és kellőképpen kiérdemelte, elkövetkezett az ünnepélyes lovaggá avatás.

A lovaggá avatás folyamata

Franciaországban az ifjút 18 – 20 éves korában ütötték lovaggá. Az avatás eleinte igen egyszerűen történt. Első lépés volt a kard átadása. Ezután következett a páncél, a sarkantyúk felcsatolása, majd a váll – és nyakérintés. Erre épült a későbbiek folyamán az egyházi ceremónia. Az avatást a Püspök vezette és a jelöltet patronáló lovag végezte el. A helyszín általában a templom, vagy a templom előtti tér volt. Szokás szerint mise után az öt nagy egyházi ünnepet követően történt az avatás.

A szertartás a következő elemeket tartalmazta: az ifjú meggyónt, így megtisztult lelkileg, majd a fürdőben testileg. Az egész estét imádkozással töltötte, virrasztott, ezalatt fegyverei végig az oltáron hevertek. Misén megáldozott, eztán kivonult a templom előtti térre. Itt megkapta fegyvereit, felkötötték rá a kardot. Felcsatolták sarkantyúit, és itt is következett a váll – és nyakraütés. Mindezek után a lovag ünnepélyes esküt tett és végül nagy lakomával ünnepeltek.
Az avatást eredetileg bármely lovag elvégezhette, a XII. századra már csak herceg, gróf, vagy király.

A lovagság története

A lovagságot három nagy korszakra oszthatjuk:
1., IX. – X. század megerősödés
2., XII. – XIII. század virágkor
3., XIII. század hanyatlás
Ebben a korszakban a lovag a háborús terheket viselte magán, szigorú szabályok között élt. Ekkor még szó sem volt a nők iránti tiszteletről. A lovagok büszkék voltak származásukra. Az észt nem igen becsülték, úgy tartották írásra – olvasásra nincs szükségük
A fegyverek tökéletesebbé váltak. A sisak zártabb lett. Megjelent a páncéling. Kifejlesztették a hosszú nyelű lándzsát, melyet nyílt küzdelmekhez tudtak jól használni. Az egyháznak tiszteletből mindig adtak a zsákmányból.
Ezután békés időszak következett. Egyre több lett a harcra kész jelentkező és az egyház úgy gondolta, hogy Európán kívüli célokra küldi a lovagokat. Ők lettek a Keresztesek. A hadjáratok a keleti világ számos újdonságaival gyarapították az európai tudást.

A lovagi torna

A lovagi torna eredete a germán múltba nyúlik vissza. Két konkrét funkciója volt: alkalmat adott a fegyverforgatásra békeidőben, valamint bizonyíthatták bajvívásba szerzett tudásukat. Eleinte mészárlás volt, ezért a későbbiekben kénytelenek voltak szabályokat felállítani, melyeket írásba is foglaltak. A tornákat a várudvaron rendezték. A lovagok harcolhattak párosan, csoportban, vagy külön – külön is. Volt olyan ‘műsorszám’, amikor bábuval harcoltak, de az igazán látványos az két lovag harca volt egymással. Ez általában lándzsával, vagy karddal történt. A legyőzött átadta fegyvereit, páncélját. Magából a legyőzöttből szolga lett. A győztes váltságdíjat kért érte, ennek nagysága fejezte ki a másik lovag iránti tiszteletet.

A lovagi torna istenítéletként is szolgált. Az összecsapás napjáig börtönbe tartották a vádlottakat. Aki győzött, azt elengedték, aki vesztett, azt elítélték. A lovagokat a várakban temették el.
Idővel sor került a címerek és a sisakok kifüggesztésére megkülönböztetés végett. Sorban készültek a saját címerek a sablonok helyett.

A XII. századra kialakuló nőtisztelet átalakította a lovagi tornákat kegyért folyó erőbemutatássá. Elterjedté vált, hogy a lovag a hölgy kendőjét viselte a viadalon, valami látható helyen. A kendőt a hölgy személyesen küldette el szolgálójával. A legyőzöttet a kiválasztott nő elé vitték, ő döntött sorsáról. A díjat is a hölgy adta át.
A lovagi tornán a lovagélet meghatározó erkölcsi normái fejeződtek ki. Később elterjedt, hogy a viadalokon főurak, királyok is részt vettek, de arra mindig figyelni kellett, hogy alacsonyabb rendű ne szégyenítse meg őket.
A lovagi tornák győztesei sokszor pénzjutalmat kaptak. A tornán kívüli legnemesebb és egyben elterjedt sportág is a solymászat volt.

A lovagi irodalom

Az udvari költészet idillikus szépséggel színezte ki az alapjában nyers, harcias lovagi eszményt. A költők igyekeztek a földi irányultságú feudális életforma köré magasabb, szellemi síkú indoklást keríteni. Isten, hűbérúr, s a hölgy: szerintük e hármas szolgálat töltötte ki a lovag egész életét. De a lovagi becsület több ékessége: özvegyek, árvák gyámolítása, az adott szó szentsége, a jog feltétlen tisztelete, az igazság védelmezése is a költeményekben kelt elsősorban életre, a valóságban a feudális élet kevésbé szelíd erkölcse uralkodott. Ezáltal a lovagi kultúra sajátos viselkedési normákat, új emberideált teremtett. Hűség és hősiesség, áldozatkészség és jámborság, valamint a becsület felmagasztalása volt az alapja mindennek. A kereszténység bajnoka egyben eszményi szerelmes is. A lovagregényekre épülő kultúra néhány évszázadra az udvari kultúra rangjára emelkedett.

A XI – XIII. század udvari kultúrája a lovagi kultúra lett. A lovagsás intézmény és ideál egyszerre, de a valóság vad és kegyetlen volt.
A lovag első nagy mítosza a XI. század közepe felé jelenik meg. A legelterjedtebb a hősi ének, a ‘chanson de geste’ volt. Ez a kultúra arisztokratikus, csak a művelt kiválasztottaknak szól. Kialakulásához két mozzanat hiányzik, egy szociológiai ( az új rend találkozik a hatalom újfajta központjaival ) és egy ideológiai ( az Isten és a hűbérúr szolgálata mellé a kiválasztott nőnek való szolgálat ). Ez először Dél – Franciaországban történt meg a XI. század végén.

Lovagrendek

Az egyház igyekezett a barbár harci kedvet megfékezni, és nagy mértékben hozzájárult a lovagság renddé formálásához.

Johanniták
Magyarországi megtelepedésük II. Géza uralkodása alatt történt. Többnyire itáliaiakból tevődött össze, de egyre inkább magyarosodott. Ruházatuk vörös köpeny volt, ezért ‘veres barátok’ – nak hívták őket. Hűséggel a magyar királynak és a Pápának tartoztak. Kiváltságaik: nem kellett 10. – et fizetniük, szolgáikat csak királyi bírák vonhatták felelősségre, adómentességet és magas jövedelmet kaptak.
A XIV. században új központjuk lett. 1924-ben megtörtént a felújítása, Máltai rend lett. Magyar tagjainak nagy része emigrált.

Templomosok
Szintén a XII. században alakult. Tagjai franciák voltak. Hiteles helyi feladatokat láttak el hazánkban, ilyen volt például az Aranybulla őrizete. Zárkózott, merev magatartás, gőg és önteltség jellemezte őket. Ruházatuk fehér tunikából állt rajta egy vörös nyolcszög kereszttel. Célja rendjének és vagyonának gyarapítása volt. A rendet 1312 – ben oszlatták fel a magyarországi rendtartománnyal együtt.

Magyar lovagrendek

Két magyar lovagrendről szeretnék szólni, melyeknek közös jellemzője, hogy egy – egy király uralkodásához köthetőek és hogy szerepük főleg az uralkodót támogató nemesség összefogása volt.

Szent György lovagrend
1326 – ban alapította Károly Róbert, miután ügyes politikájával, kemény harcokkal győzelmet aratott a kiskirályokon. A magyar arisztokrácia java kicserélődött, új családok tűntek fel. A rend dolga volt az ellenségeskedés megszűntetése és az egyház oltalmazása. A szabályzatban vallási és világi elemek együtt szerepeltek. A helyzet egyre kedvezőbben alakult, így a király idővel már nem vette igénybe a rendet.

Sárkányrend
Luxemburgi Zsigmond alapította rendet 1408 – ban. A közösséget a kereszténység védelmének érdekében hozták létre a királynéval együtt. A rend tagjai tisztességben magasabbra emelkedtek. Összesen 24 – en voltak az igazi lovagok és ide csak üresedéssel lehetett bekerülni, de a rend tagja bárki lehetett. Miután Zsigmondot német királlyá választották, a rend az országon kívüli hit védelmére és az árvák özvegyek oltalmazására szolgáló közösséget jelentette. Zsigmond utódai is hasonló megfontolásból adományozta a sárkányos jelvényt, de egyes feltételeket már nem teljesített a bárókkal szemben.
Az egykori középkori lovagrendek, bár módosult szereppel, mind megjelentek a közéletben, ezért is fontos az egykori magyar rendeket is ismernünk.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://dungeon.uw.hu]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához