LFG.HU

auer
VegyesCimkek

[Az előző részhez kattints ide!]

2017. július 03. – Gyilkossági nyomozás II

Miközben “hazafelé” sétáltunk, nagy-nagy füstre lettünk figyelmesek, amely beborította a város jórészét. Kiderült, hogy az Adeptus Mechanicus háza táján, a Helion Kohóban keletkezett tűz volt az (nem olyan, amilyennel amúgy játszani szoktak, hanem rendes, nagy tűz), ami elemésztett néhány épületet, de már eloltották. Nagyjából. De túlságosan elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy most erre az amúgy szerintem ígéretes történetszálra ráharapjunk.

Eldöntöttük, hogy kihallgatjuk Carolyn diakónust, és hogy kevésbé legyen feltűnő, (és véres) “védőőrizetbe” vesszük. Alicia csatanővér kifejtette, hogy régóta ismeri a diakónust, együtt, ha nem is egy területen szolgáltak a püspöknek, ő megbízhatónak tartja, már sok éve szolgálta a püspököt hűségesen. Természetesen ez első benyomásnak jó, de azért erre nem építhetünk egy felmentő ítéletet, ezért ragaszkodtunk a tervünkhöz.

A nagymecset előtt láttuk a Redempcionista mozgalom vezéralakját Mu’hsina papnőt, aki éppen az Üresek nevű halálkultusz ellen prédikált, értsd: lázította a tömeget. Itt igazából szerencséjük volt, mert a papnő nem vette észre a velük tartó csatanővért, különben a tömeg dühét rá irányította volna.

Muhsina_papno

Miután Jaine kivezette a megszeppent diakónust a palotából, ketten: Sylvana és Magnus, Amani őrparancsnok javaslatai ellenére visszatértek a palotába, hogy azonnal beszéljenek a bíborossal. Mentek az utcán, egyszer csak visszafordultak, hogy ők márpedig most beszélnek a bíborossal.

Ez erőszakosságuknak és jelvényüknek hála sikerült is. A Daifallah bíboros nagyon magabiztos és meggyőző volt, nem is tagadta, hogy a püspökkel megbeszélése volt a halála előtt, de ugyanilyen magabiztosan állította, hogy semmit nem tud, ami miatt a püspök izgatott, vagy éppen gyanakvó lehetett volna. Állítólag a Lordparancsnok csodáit vették végig, amelyek közül a püspök többet elégtelennek ítélt ahhoz, hogy a kanonizálást alátámassza. Továbbá kijelentette, hogy semmit nem tud Jubair viselt dolgairól, vagy az ásatásról. Mi pedig mivel nem volt semmi, amit rábizonyíthattunk volna, és meggyőzően mondta, amit mondott, mindent elhittünk.

Daifallah_biboros

Közben Baldo (a saját kicsi Jimmynk), akit többek között azzal bíztunk meg, hogy lássa el Sumehrát, jelentette, hogy a nő öngyilkos lett: felakasztotta magát a kabinjában (bár pontosabb lett volna cellának hívni). Jaine elindult rendet csinálni a hajón, de ismerve saját határait, szívesen fogadta, amikor Sylvana azt kérte, hogy várja meg őt is, nézzenek együtt körbe. Kiderült, hogy az öngyilkosság csak álca, bár jól sikerült megrendezni. Valaki belenyúlt a hajónaplóba, törölt egy belépést, valamint egy tűszúrást találtunk a nő nyakán, hátul.

Eközben Magnus, már csak azért is, hogy kezdjen magával valamit, újra találkozott Kashayarral, az Autotemple főpapjával. Ő készségesebb és barátságosabb volt, mint a bíboros, persze eddigre már egész sok ideje volt, hogy felkészüljön a találkozóra. Ezt nem is tagadta. Egyetlen fontos információra emlékszem, mégpedig arra, hogy a jelenlegi bíboros, Dayfallah az előző szultána bátyja és így a jelenlegi szultána nagybátyja. Illetve egy olyan infó hangzott el, hogy az Üresek kultusza egy, a Lordparancsnok korából származó szektára hasonlíthat. Ezt a szektát Aeneis is felhasználta a saját céljaira, így az Eklézsia titkolja, hogy ne borzolja a kedélyeket.

Közben megérkezett az inkvizítor válasza is:

+Új ifjak rendház: A szektor archívumaiban nincs találat, kiterjesztjük a keresést.+

+Északi területek: Derítsék fel, mi folyik ott, ne pletykákat hozzanak.+

+Xeno romok: Biztosítsák, hogy ne férjen hozzá senki. Később foglalkozunk vele.+

+Magnusnak: Ha előre akar lépni, akkor ennél többet várok. Legyen hatékonyabb. Eredményeket akarok.+

+Új információ: Cinóber szintű műveletben lesz érintett a bolygó. Részletek később.+

Alfa4-es tároló. Nyitókód: 00-32794FGS-383723873/H2

+Folytassák.+

Agustius Fhendahl Tyrus Campbell inkvizítor

Közben Jaine és Sylvana egy szakember segítségét akarták igénybe venni a holttesthez, ezért az egyetlen erre alkalmas ember, Dr. Nawar hullaháza felé vették az irányt. Alig öt perce voltak ott, amikor “véletlenül”, éppen akkor ütött rajta egy fosztóbanda az épületen.

Egy rövid harc és nagy felfordulás után, végre folytathattuk a nyomozást (és még egy kis extra lőszert is sikerült zsákmányolni – valamint egy fosztót élve, akiből Magnus alkalomadtán kiszadizhatja a lelket is). Minden támadón egy összevarrt száj volt, mint bandatetoválás.

A boncolás során kiderült, hogy Sumehrát valóban elkábították egy nagyon erős orvosi altatóval és a seb helye azt jelzi, hogy ismerhette a támadóját. Szerencséjükre a holttestet a hátára fektették, ahol a seb volt, így a támadók lángszórója nem tette tönkre, amikor felégették a szobát.

A püspök vérében nem volt se méreg, se egyéb idegen anyag (sajnos, pedig milyen jó ötletnek tűnt).

Illetve nemrég meggyilkoltak egy adminisztratórium futárt is: a szemét kivágták, a karjából kiharaptak egy darabot – minden az Üresekre vall. A biztonsági futártáskáját felfeszítették, és nyilvánvalóan nem minden került meg, ami a táskában lehetett. A torkán pedig egy adatkristály volt lenyomva, amit kis fenyegetőzés után átadott a doktor.

Itt hagytuk abba a játékot. Leírva nem tűnik soknak, de mi úgy éreztük, hogy sokat haladtunk.

Habár mesélőként fáradt voltam, élveztem az ülést. Személyes kedvenceim az Eisenhorn/Ravenor regények. Valahogy mindig azt a hangulatot célzom meg, és most sikerült is elérni.

A csapat rendszeresen különválik, úgy nyomoz, és nem teljes fegyverzetben teszi azt. A támadók ellen is csupán pisztolyokkal szálltak szembe sikeresen, és nem paraolimpia volt, hanem egy hangulatos csetepaté.

Más kérdés, hogy a két akolita elvileg 20-as értékű fenyegetettséggel bír el. Ehhez képest 40-es körüli volt a harc, és viszonylag könnyen vették (2 ütőember, 3 lövész, 1 parancsnok). Sajnos ez a skála inkább csak gyenge iránymutatás.

 

2017. július 20. – Mauzóleum

A játékot ott folytattuk, ahol a múltkor abbahagytuk: álltunk az elfogott fosztó felett és azon töprengtünk, hogy mi legyen vele. Mivel Magnus játékosa nem tudott eljönni, ezért úgy döntöttünk adunk egy lehetőséget a mesélőnek, hogy kimesélje. Megkértük, hogy szadizza ki belőle a lelket is szerezzen információkat fejlett kihallgatási módszereivel. De a mesélő nem élt ezzel a lehetőséggel, azt mondta, hogy a kihallgatás érdemi információkkal is szolgálhat, amik meghatározhatják a mai játékülés menetét, ezért úgy vette, hogy Magnus villámgyorsan megtörte a bandatag akaratát, és a következő információkat szerezte meg tőle: a neve Fassir, a Hangtalanok fosztóbanda tagja. Azért jöttek, mert a kisfőnök (akit sikeresen összeégettünk) azt mondta, hogy ide kell jönniük, lesz itt egy friss hulla, és a friss hullánál “valami” amit meg kell szerezniük. Ebből azt szűrtük le, hogy ők is az adatkristályt akarták. Valamint elmondta azt is, hogy a fosztóbanda vezetője egy Kelme nevű nő, és a főhadiszállásuk a temetőben egy kriptában van.

Kis fejtörés után sikerült az adatkristályt feltörni. A sok-sok adat között egyet találtunk ami érdekesnek tűnt: a helyi Adminisztratoriumból származó kérdésre a következő válasz érkezett, feltehetőleg a szektor főbolygójáról, a Júnóról: “Az Új Ifjak be nem jegyzett rendház, további információkat kérünk.”

Ezután amíg gondolkodtunk elmentünk bevásárolni: semmi különös nem volt a listán, power armour, rakétavető, néhány cyber-mastiff – a hajóra őrkutyának - meg még pár apróság. A bevásárlás közben sikerült egy érdekes plusz információhoz jutni: van egy Installation 42 nevű hely, ahol Magos Dumasia készít és árul high-tech dolgokat (valószínűleg tech eretnekség, mert különben a Kohóban dolgozna, de hát egyikünk se éppen az a szent Tech-pap).

Zade, a fegyverkereskedő körbekérdezősködött a püspök digilézer gyűrűje után, de se híre se hamva.

Zarola, a ruha és páncél árus műhelyében sikerült elkapni egy félmondatot két munkás ember beszélgetéséből: “… az volt ám az igazán jól fizető munka, amikor bagolyálarcokat kellett csinálni…”. (Megjegyzem, hogy csak az egyik női karakternek jutott eszébe ruhát vásárolni, a másik beérte egy marcona power armourral – bár a játékülés hátralévő része megmutatta, hogy ez valóban életet tud menteni)

Zar

Az érdekes rész, hogy a subtetly/feltűnőség érték, a sok ritka vásárolgatás miatt a béka segge alá zuhant és a csapat méltó is hozzá: teljes páncélzatban, jelszavakat harsogva ütnek rajta a vélt vagy valós ellenfeleiken – lásd a következő részt.

Innen az utunk a temetőbe vezetett. Jókora feltűnést keltettünk az utcán teljesen felfegyverezve, egy csapat Roncsőr azonnal meg is akart állítani minket. Miután igazoltuk magunkat “elkísértek” a temetőbe, és távolról figyeltek minket. A temető szélén levő kolduskölykök persze leadták a drótot a Hangtalanoknak.

A temetőben megtaláltuk a kriptát, és alternatív megközelítés híján a direkt támadás mellett döntöttünk. Az eredményt írom csak le. (Legyen elég annyi, hogy a csata rövid volt és hősies, mi legalábbis így fogunk emlékezni rá.) A banda kb. 15%-a meghalt, Sylvana mellkasa csúnyán megégett (-10 toughness maradandóan). Khm.. hogy a másik fél is közbeszóljon: a csapat az első folyosónál felállított védelmi vonalat megtörte, de így is súlyos veszteséget szerzett. A folytatásnál elvéreztek volna. Az első csata után már hajlandóak voltunk tárgyalni -mert eredetileg meg sem próbálták ;) ekkor a következőkben egyezett meg Kelmével Arctalan Ikarosz.

A megbízást valószínűleg egy administrorium hivatalnoktól kapták – erre utalt a ruházata – férfi volt, sovány és hajlott hátú, az arcát gondosan eltakarta, az egyik ismertető jele lehet, hogy több volt rajta az ékszer, mint szokásos. A Túlvilági Kaszinó zsetonjaival fizetett előre, és tényleg az adatkristályt akarta. Illetve egy jó meggyőzésnek hála Arctalan Ikarosz rávette Kelmét, hogy a jövőben jó pénzért hajlandóak legyenek együtt működni velünk is.

Közben Magnus elvitte az adatkristályt az adminisztratóriumba, és a mesélő azt mesélte nekünk, hogy találkozott a Birodalmi nagyvezírrel (a helyi adminisztratórium vezetőjével), aki azt mondta, hogy ő is csak néhány nappal a bejelentés előtt kapott információt az Új Ifjak Rendházról, akkor érdeklődött a Júnón, és kapta a fenti üzenetet. Soha nem hitte volna, hogy a Júnó archívumai végesek, de hát ezt is meg kellett érnie. Kiderült továbbá, hogy az adminisztratóriumban nagy a belharc az ott dolgozók között, és a különböző érdekszférák között.

Ezután hazamentünk és volt egy kis közjáték: kiderült, hogy Thara “bátyját” (nehéz elhinni, hogy tényleg a bátyja, ez olyan kézenfekvő és véletlenszerű dolog, hogy az már gyanús) már a Bronzgárda is keresi. Illetve, hogy nagy támogatója volt a helyi szent kultuszának a férfi, és nagyon sajnálja a püspök halálát. Illetve szó szerint is meg jelképesen is kitakarítottuk a lakrészünket. A sok szemét mellett találtunk kb. egy tucat lehallgató készüléket. A könnyebbség kedvéért nem semmisítettük meg, mert ezek olyanok, mint a poloskák, ha sokat megölsz közülük holnapra még több lesz, egyszerűen beledobáltuk őket egy “lehallgató készülékek” feliratú dobozba és kiraktuk az asztalra, illetve megbeszéltük, hogy innentől fogva csak lényegtelen dolgokról beszélünk a házban. Illetve Tharát, a jó kapcsolatot ápolandó Jaine megajándékozta egy szép új ruhával. Aztán meglátjuk, hogy ennek lesz-e haszna a jövőben az ágyi és egyéb poloskák számára nézve.

Thara_batyja

Rövid játékülés volt, de az eredményes fajta. Akadt egy kis harc – habár féltem, hogy TPK lesz belőle, valamint elég sok hasznos információt sikerült összeszedni. Viszont ott tartunk, hogy mindenki, de tényleg mindenki tudja, hogy itt vannak. 

[A történet folytatásához kattints ide!]


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához