LFG.HU

taverna

`események` kategória

Callinicus 2016. szept. 14  
November 12-én lesz a következő Hősök Hajnala verseny 2események  Cimkek
A Hősök Hajnala bemutatja következő egész napos szerepjáték rendezvényét és versenyét: Merénylet a Középvilágon! A résztvevő bátor kalandozóknak feszített tempójú kalandban kell majd megküzdenie az idő szorításával és titkok szövevényes hálójával, új világok érdekes szereplőit ismerhetik és ölhetik meg igény és tehetség szerint. Egyébként pedig... ötévesek lettünk!
Callinicus 2016. szept. 12  
Szerepjátékos találkozó a HammerTime Caféban 5események  Cimkek
A rendezvény célja, hogy a közösség még jobban megismerje a leghíresebb hazai szerepjátékos rendezvények szervezőgárdáját és mesélőit, valamint a játékszervezők is egymást. A találkozón részt fognak venni a Hősök Hajnala és a Kalandorok Társasága szervezői, valamint az Árnyékszféra szerepjátékos közösség tagjai. Lehet nekik kérdéseket feltenni, beszélgetni velük, vagy akár egy jó pofa sört meginni közösen.
auer 2016. ápr. 27  
Star Wars szerepjáték találkozó 3események  Cimkek
Ghormani mészárlásban a Birodalom kimutatta a foga fehérjét. A blokád alá vont bolygóról a Lázadók ügynökei sikeresen kimenekítették Joloor jedi mestert, viszont a Fekete Nap könyörtelen zsoldosai megszerezték az Alvó Látnok ősi szobrát, amit Qazadi vigónak szállítottak le. Ha a szobor visszakerül a származási helyére akkor egy kincsestérképhez biztosít hozzáférést. Ez a kincs nagyban segítené a Lázadók ügyét, akiktől Qazadi rabolta el a szobrot.
Swifty 2016. jan. 3  
Blood Bowl : januári verseny és 2016-os liga hírek  Cimkek
Lassan itt az új, friss, ropogós év, és mivel lehetne jobban indítani, mint magának Nuffle-nek az áldását bíró, egész napos Blood Bowl versennyel vagy készülődéssel a 2016-os, egész éves Blood Bowl liga megmérettetéseire? A Veterans & Rookies kupa égisze alatt január 17-én, vasárnap Budapesten, a Cantina klubban várunk minden kezdő és tapasztalt Vérfoci játékost egy 3 meccses, svájci rendszerű viadalra. A kezdők számára jó alkalom, hogy megismerkedjenek a játékkal (számukra igény esetén csapatot, táblát, kockákat is biztosítunk), míg a veteránok kipróbálhatják, hogyan boldogulnak a 2016-os Európa-bajnokság szellemében lebonyolított meccseken.
auer 2015. okt. 15  
Star Wars verseny – Menekülés a sűrűjéből 11események  Cimkek
Több mint egy évtizede hogy a Klónháború véget ért (BBY 10) és a régi, rothadó Köztársaság széthullott, helyét átvette a Galaktikus Birodalom: a béke és biztonság birodalma. Kicsiny csapatotok számára ez nem jelentett túl sok jót. A szigorúbb vámellenőrzések mellett a megnövelt Birodalmi flotta is ott tesz keresztbe a hozzátok hasonló “szabad vállalkozóknak”, ahol tud. November 21-én a Menekülés a sűrűjéből című, 4-5 fős csapatok számára írt modult játszhatjátok majd végig D6 2. kiadás, D6 REUP, illetve D20 Revised szabályrendszer szerint.
CikkBot 2015. okt. 5  
Arkham Night Hungary 8hírek  Cimkek
H. P. Lovecraft 125. születésnapja alkalmából, először kerül megrendezésre az országos Rettegés éjszakája, aminek keretében Lovecraft ihlette játékokkal tisztelgünk a horror mesterének életműve előtt. Az amerikai Arkham Nights mintájára alkotott esemény célja, hogy minél több helyszínen, minél többen próbálhassanak ki Lovecraft-témájú játékokat. Jelenleg Budapesten, Pécsett, Székesfehérváron és Kaposváron szerveződik közel harminc játék. Az ismertebb Cthulhu társasok (Arkham Horror, Elder Sign) mellett helyet kapnak a kártyajátékok és a szerepjátékok is.
Glowface 2015. szept. 28  
Beszélgetés a Kriptakarítókkal: a Hősök Hajnala győzteseivel 21vegyes  Cimkek
Nyáron befejeződött a Hősök Hajnala második összefüggő játéksorozata is, a négy kalandból álló "Nap és Hold balladája". Közeledik a következő HH játék, immár az új, 5. kiadásos DnD szabályai szerint. De milyen is egy Hősök Hajnala találkozó? Bár a legtöbben a játék kedvéért járunk HH-ra, azért szerepjáték-versenyhez híven az elért eredmények alapján pontozzuk is a csapatokat, és a pontversenyt végigvezettük az egész mini-kampány alatt. Az előző játék után elbeszélgettünk a sorozat győzteseivel.
Narmi 2015. máj. 18  
Képriport a Kalandorok Társasága III-ról 3hírek  Cimkek
Az április végén megrendezett, a Spirituális Kiberpszichózis címmel fémjelzett legutóbbi Kalandorok Társasága rendezvényen készült néhány fotó, igaz csak egy mobillal, de bízom benne, hogy a jó hangulat így is átjön a képeken. :) Akinek esetleg akad még fotója a rendezvényről, kérjük ne habozzon megosztani velünk illetve az olvasókkal.
auer 2015. márc. 11  
Star Wars Legends beszámoló 10események  Cimkek
Március 1-én lezajlott az I. Star Wars Legends szerepjáték verseny Budapesten, a Világcsücsökben. A találkozó ötlete még tavaly ősszel merült fel Horváth Jani / Bigfoot fejében. Különböző fórumokon keresett embereket a lebonyolításhoz, én pedig miért ne alapon csatlakoztam hozzá. A legnagyobb feladat a kalandmodul kitalálása és megírása volt. A kezdeti ötletet csiszolgatva végül két-három hónap alatt sikerült közérthető formába rakni.
Kelbor 2015. feb. 2  
Star Wars találkozó - A vihar ereje 7események  Cimkek
A találkozón a Vihar ereje c. 4-6 fõs csapatok számára írt modult játszhatjátok végig D6 második kiadás, D20 Revised illetve D20 SAGA edition szerint. A találkozó időpontja: 2015. március 1. A találkozó helyszíne a VilágCsücsök Közösségi Tér, a Lehel téri piac mellett. A részvétel költsége 1500 Ft/fõ.
lord_rufus 2014. nov. 23  
Mentálcsavar Találkozó 17 – beszámoló 2események  Cimkek
Most tizenhetedik alkalommal rendeztük meg a Mentálcsavar Találkozót és elég idő telt el hozzá, hogy végre le is zárjuk: a fényképek galériában nyilvánosságra hozva, a kalandmodul feltöltve az oldalunkra, a hangulatkeltők a Youtube-on, a mesélők kiértékelve, új rendezvények meghirdetve… Szóval ideje az élménybeszámolónak is. Az elmúlt néhány találkozó előtt az egyik mesélőnk, Uno (Hajdu Lajos) többször is készített már hangulatkeltő anyagokat, amelyeket egyre ügyesebben, egyre több effekttel látott el. Most viszont ebből már „videót” is készítettünk.
chomy 2014. nov. 4  
A Kalandorok Társasága bemutatja: Félelem és Reszketés Budapesten 35események  Cimkek
A Kalandorok Társaságát azzal a céllal alapítottuk, hogy szerepjáték-rendezvényeket szervezzünk. Nem versenyt és nem is egyetlen rendszerre kihegyezett találkozókat, inkább próbálunk szélesebb spektrumon tartalmas szórakozást biztosítani a résztvevőknek. A most meghirdetésre kerülő második rendezvényünket a “Félelem és Reszketés Budapesten” névre kereszteltük.
CikkBot 2014. okt. 27  
Hősök Hajnala tizenegyedszer is: A Homoktenger vándorai 2hírek  Cimkek
A Homoktenger vándorai a „Nap és Hold balladája” négyrészes sorozat második része. A világ, amit megalkottunk, a klasszikus D&D és Az Ezeregyéjszaka meséi keveréke. Központi helyszíne Jo’hara, a Sivatag Ékköve, a város, amelyet Pelor-hitű lovagok szent háborúban hódították el Sehanine népétől, a holdat imádó őslakos nomádoktól. Ebben a városban békésen megfér egymás mellett a görbe szablyákkal vagdalkozó, turbános harcos, a büszke nomád, a fehérbe öltözött paplovag, a sivatagi gnoll, és más egyéb szerzetek.
chomy 2014. júl. 31  
Beszámoló az I. Hősök Hajnala Táborról 11események  Cimkek
Azok kedvéért, akik nem voltak ott és nem is követték figyelemmel az előkészületeket: július 17-e és 20-a között rendeztük meg az első Hősök Hajnala Tábort a gyömrői Teleki kastélyban. Az elejétől kezdve jó kozmopolita szemlélettel álltunk hozzá, és igyekeztünk a geekség minél több válfajában szenvedő hobbistát lecsábítani. Célunk az volt, hogy teremtsünk némi “átjárást” a szubkultúrák között, lehetőséget adjunk megismerni egymás játékait.
Serrath 2014. júl. 8  
Bikavér Bajnokság - Warhammer 40K verseny (Eger) 2események  Cimkek
Nyílt nappal egybekötött, két napos versenyt hirdetünk meg Egerben, nem túl messze a Szépasszony völgytől! Aki ismeri, annak nem kell bemutatni, aki nem, az pedig lehetőséget kap a megismerésre! Szeretettel várunk mindenkit egy kétnapos, jó kedélyű, kellemes kis erőfitoktatásra, mely kiséretében az érdeklődőknek lehetősége lesz megismerkedni a helyi nevezetességgel, Khorne kedvenc italával, az Egri Bikavérrel is!
Eberen_Orkodo 2014. márc. 17  
Első Téli Udvar – beszámoló 9események  Cimkek
Korcsi megemlítette a Legend of the Five Rings fórumban, hogy gondolkodik egy verseny szervezésén. A rövid hozzászólás felrobbantotta a nindzsaként rejtőző L5R rajongótábort. Napok alatt kirajzolódott az ötlet és a részletek, és végül március elsején megvalósult az Első Téli Udvar nevű szerepjáték-találkozó.