Ugrás tartalomhoz


Fontos! Olvasd el és add tovább! Ha regisztráltál valaha felhasználót az LFG.HU-n (vagy régebben az RPG.HU-n), akkor kérünk, hogy jelentkezz be vele, mert 2018. május 25-től a GDPR miatt változik az adatkezelés módja. Ha nem adsz külön engedélyt az adatait tárolására, a felhasználói fiókodat törölnünk kell.
Köszönjük.

Fotó

Ars Magica a korabeli Magyar Királyságban


  • Válasz írásához lépj be
145 hozzászólás érkezett eddig

Siffad

Siffad

    Érdeklődő fórumozó

  • Fórumita
  • 61 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2018.02.07, 18:44

Pogánykő blogot már nem írjátok?



Birbin

Birbin

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1710 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2015.10.03, 10:59

Készítettem egy térképet az erdélyi tribunálnak. Szerepel rajta az időszak, amikor Tremere felbukkanhatott és az 1220-as időpont is.

http://www.birbin.mystica.hu/ars-altern-transylvania.htm

Görgessetek lefelé.



Rutin

Rutin

    Törzs-fórumozó

  • Fórumita
  • 575 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2007.04.25, 20:12

Az Ezeregyedik esztendő nyara

Csupán fél esztendeje hogy a Conventus megalapíttatott, s máris reá talált egy Mercere hírnök! Ognodius a jóravaló és szószátyár utazó híreket hozott a nagyvilágból: legelébb, hogyha a Dominium ereje nem harapódzik el túlságosan e Tribunáléban, akkor legközelebb öt esztendő múlva ülnek Tribunáliumot az itteni mágusok. Ennek mindenki örült, legfőképpen e sorok írója, hiszen öt esztendő múltán már jelentős, erős és gazdag Conventus lesz a miénk, így nem afféle hóbortos ifjak gyülekezeteként kerül be Pusztatorony az Erdélyi Tribunálé idősebb mágusainak emlékei közé. Azt is megtudtuk, hogy a Tytallusok lassan új erőre kapnak démonidéző nagyjaik kivégzése után, csupáncsak azt nem tudja senki, honnan származik ez az erő…? Ognodius talán lódított, amikor azt ecsetelte, milyen felfordulást okozott az a maroknyi Verditius mágus, akik őrült repülő szerkezeten szelték az Örök Város egét – kis híján magukra vonva az Egyház nemkívánatos figyelmét, no meg a Quaesitorok haragját. Lexus testvérünk, aki a legtávolabbról idevetődött mágus Pusztatoronyban, érdeklődve hallgatta a Stonehenge Tribunálé híreit. Azt beszélik, a Flambeauk és saját Tremere testvéreim végső csapásra készülnek Diedne kitaszított vérdruidái ellen. A világi dolgokra nem nagyon szenteltünk figyelmet, Olaf király halála és Otto a vén bajuvár betegeskedése nem ránk tartozik. Annál nagyobb figyelmet keltett azonban az Ognodiussal érkezett, szótlan tetovált arcú mágusasszony, aki egyszerre szólásra emelkedett. Ám mielőtt száját kinyithatta volna, egy furcsamód kövér és kíváncsi lepke mászott elő Ognodius kabátja alól – olyanforma, mint amit a tavaszon, az álomvarázs leereszkedése előtt láttunk szárnyalni. Ekkor egy pillanatra megingott a higgadtság, a forrófejű Freyja kis híján nekiesett a jövevényeknek, de a Criamon mágusnő elhamvasztotta a különös lepkét, szavai szerint „hogy csak azok hallják mondandóját, akiknek szánja”, s jóslatot mondott. Jómagam szóról szóra megjegyeztem, s ha nem csalódom, Cristalis mester szintúgy – e férfiú páratlan elmebéli képességei nem először voltak hasznára a fiatal Conventusnak.

„A Pártütő, s gyilkosa újra kar karban jár
A Vérző Szív szabadulni akar tőle ott
Ahol szemfedélért nyújtott karjait ellepte a Zöld Víz
Hogy cserébe felőletek halljon a Feketeszájúaktól
Hol a pókmódra vadászók vackát öleli a tó
Szemetek majd látni kezd
Hínár s Vaskorona – Válaszútra léptek”

Eddig a jóslat, s a nővér többet nem szólt. Másnap hajnalban mindketten útra keltek Sugárfény, egy Sopiane környékén fekvő Merinita Conventus felé, ami úgy tűnik legközelebbi szomszédunk az Arrabona elhagyott kőbányaiban székelő Sziklakő Tremere Conventus mellett.
Igazi elmét pallérozó feladat volt a hét sor kihüvelyezése. Cristalis mester szerint a Pártütő nem más, mint a négyfelé ütött testű Koppány vezér. Gyilkosa Vecelin, aki a Vérző Szív is egyben, hiszen a tavaszon fiát vesztette. A Feketeszájúak kilétére ekkor még nem derült fény, de később tapasztalhattuk, hogy a rómaiak által Pelsonak nevezett tó gonosz, halott szájú tündérei ők. A pókmódra vadászók tavi vackában Fonód szigetének halásznépeire ismertünk, s utóbb útra is keltünk felé. Az utakon Vasad Tóti és Somogyvár felé mindenütt bajuvár lovasok nyüzsögtek. Nem velük volt dolgunk, így inkább a Berek felé vettük utunkat. A bajuvároktól itt sem lett nyugovásunk – a lápba fúlt fürkészeik ocsmány hideg élőholt karjai kaptak utánunk, s mágiát latba vetve kellett megszabadulni tőlük. Cristalis mester önnön bajtársa szerencsétlen kardcsapásától sebesült, de a derék Lexus mágus meggyógyította csúf sebét – e testvérünk, bár visszahúzódó és hallgatag, ugyancsak irigylésre méltó tudora a Corporem és Creo művészetének, ekképpen nem is csoda hogy jó barátságba került Jakob Toledanóval, a nálunk menedéket lelt izráelita doktorral.
Utóbb, éjjeli menedéket kutatva, egy orvul kitett lámpás fénye az alkonyattal megjelenő Tüskevárba, egy randa nemszíli tündérek által lakott alkotmányba csalt. A négy indákból összefonódó tornyocska négy rusnya lakója azonban messze járt, így csak fertelmes arcképük fogadott minket. Varangyos ebüket hideg vassal kínáltuk, az okkal-móddal felnyitott kincstárukban pedig megleltük a kivezető kapu kulcsát, no meg sok drágaságot, amik sajnálatos módon napfelkeltére mind hínárrá változtak zsákunkban. Különös lelet volt az az égetett agyagtalizmán, amit a Tüskevár egy láthatólag elfeledett, halott foglyának nyakában leltünk. Eme medália azonban Gyulának, a berki pásztornak volt atyai öröksége, akivel a Tüskevár melléki járhatatlan lápban akadtunk össze. Ő vezetett minket a helyes ösvényre Fonód felé, mert igencsak el voltunk tévedve a tündérnépek által kacifántos bűbájokkal vigyázott berekben.
A fonódi dombon megbúvó rozoga földvár – inkább csak egyszerű sáncgyűrű – és a halászfalucska lakói nem merték az utunkat állni, bár segíteni sem sokat tudtak. Csupán két halott bajuvárra emlékeztek, akiket a Feneketlen Nádas szélén leltek egy csónakban.
Cristalis mester és jómagam elmélkedni indultunk, amikor a homokszakadéknál egy rút feketeszájú korcs gyerekkel vajúdó nőt leltünk. A szűk barlangból fénytelen pocsolyának látszó átjáró vezetett a Feneketlen Nádas tündérbirodalmába. Itt az oszlopnyivá vált nádszálak tövére kötözve egy ifjú lovagot és két kísérőjét leltük – e fiatalember pedig, mint azt a sisakját övező vaskorona mutatta, nem volt más, mint Esteván király. Véle karöltve lepleztük le a Koppány holttestével kufárkodó Vecelint, akit végül saját ármánya taszított a halálba: a Tó félelmetes úrnőjének hínárfényű varázsereje fojtotta meg. Esteván pedig nem kevesebb, mint egy Csoda segítségével húzott ki mindannyiunkat a bajból, amibe az újfent fékezhetetlen Freyja és hasonlóképpen fegyelmezetlen varég cimborája sodort minket. Az ifjú uralkodó életünkért cserébe életet kért – a véreit sújtó koppányi átok feloldását bízta ránk, mielőtt még az esztendő kitelne, s hitvese viselőssége ismét veszedelemnek nézne elébe. Ezen feladat igen nehéznek tetszik mindannyiunk számára, hiszen egyikőnk sem volt jelen sem ama átok elhangzásakor, sem pedig Esteván első magzatának elhalása idején, de bízva tekintünk jósorsunkra ami eddig mindig megmutatta a helyes utat.
Így hát megoldott és újonnan kélt talányokkal a tarsolyunkban, no meg a Koppánynak testét rejtő vasládával útnak indultunk vissza Pusztatorony iránt. Fonód alatt csatlakozott hozzánk Lexus, aki sikerrel vette fel a küzdelmet egy minden bizonnyal a megbolygatott vizitündérek kezétől származó titokzatos kórral a halászok között. No meg Gyula, és húsz erős szürkemarhából álló gulyája is mellénk állt, lévén a heves természetű atyafi buzogányos botjával fizette meg az urától kapott megaláztatásokat, így nem volt más út számára.
Cristalis mester és jómagam tűnődve forgattuk a Vecelin ujjáról lehúzott, mágikusnak bizonyult gyűrűt. Valamiképpen balsejtelmes volt e szerényen díszített fémkarika múltja és jövője egyaránt. De értékében még Vecelin remekmívű, bár viseltes vérjét és fegyvereit is túlszárnyalta, amiket hadizsákmányként Pusztatorony tulajdonába vettünk.
A balsejtelmek hamar beigazolódtak a berekben. Először is, talán soha ilyen komisz utunk nem volt eddig. Minden tündér-féle gonoszkodásnál aljasabb, szinte fortyogó dühvel fordult ellenünk a legjelentéktelenebb sáslevél is. Nem tudtuk mire vélni mindezt, mint ahogy azt sem, amikor Freyja és a Varég egyszerre eszüket vesztve elnyargaltak keletnek. Azóta sem hallottunk felőlük, pedig most hogy e sorokat írom, immár a végére jártunk a nyárnak. Cristalisnak igaza volt, amikor megjegyezte, hogy a Björnaer népség épp oly kiszámíthatatlan, mint a bennük lakozó vadállatok. Azt hiszem, ha kissé kitisztul a látóhatár előttünk, foglalkozni kell majd Freyja ügyével, talán ki is zárjuk magunk közül mindörökre… Az igazat megvallva, jómagam semmit nem vártam tőle, s így nem is csalatkoztam benne. De esküt tett, ami kötelez. Talán nem árt a Conventusnak, hiszen kóros kíváncsisága ellenére nem sok fontos dolgot volt alkalma kitudni, talán fűnek-fának befeketít majd minket, mert nem sok megbecsülést tudott szerezni köztünk. Meglátjuk, és meglátjuk azt is, hogy Pusztatorony mint fog fellépni.
No de, a hazaút a szeszélyes Björnaer távoztával sem vált könnyebbé. Jómagam egyenesen a rosszulléttel küzdöttem, amikor ráadásul Gyula éles szeme egy csapat haramiát fedezett fel, akik épp önfeledten fosztogatták néhány szerencsétlen áldozatuk holttestét. Kikerülni nem bírtuk őket, mert vezetőjük, egy igazi dúvad bajuvár egyenest rám bökött, s az életemet akarta. Nos, ő és a kompániája húzta a rövidebbet, meg kell mondjam, Pusztatorony ütése igen keményre és váratlanra sikeredett, így magunk közül sebet sem kapott senki, míg amazok mind elhullottak.
Így alkalmunk nyílt visszaadni egy környékbeli kovácsmester és egy kotnyeles szakácsember szabadságát, akik, lévén messziről ragadták el őket a gazok, és amúgy sem kívánták vissza régi életüket, felcsaptak Pusztatorony csatlósainak.
A holtakat megvizslatva azt találtuk, hogy a haramiák bizony rászolgáltak a büntetésre. Egy Hermész rendjéhez tartozó utazó turba, tanoncoknak és csatlósoknak tűnő társaság lelt csúf halált a rablólovag és bandája kezétől. A mellbedöfött tanonc házam béli, vékonydongájú legény volt, nála értékes vist találtunk – talán ezt voltak hivatva elvinni egyik Conventusból a másikba, amikor csapdába estek. Társai között akadt félfülű ember, volt lápi kísérőjük és éppen annyian voltak, mint mi magunk… A haramiák vezérénél pedig egy a Vecelintől származóval pontosan megegyező gyűrűt találtunk – sőt felszerelése is nagyban hasonlított a másik bajuváréra (így újabb értékes darabbal bővült Pusztatorony fegyvertára).
Sehogyan sem találtuk a helyzet kulcsát Cristalissal, sőt jómagam az út végső szakaszára sem emlékszem, mert rosszullétem végül átcsapott a fejem felett, és öntudatlanságra kárhoztatva, saroglyán érkeztem vissza. A későbbiekben Vámos – már amennyire mágus-testvéreim elbeszéléséből tudom – olyan lidércnyomást élt át, mint soha azelőtt. Őrjöngő vihar kerekedett, de olyan hogy a jurtákat le kellett bontani mielőtt elvitte volna őket a szél. Aztán meg kitisztult az idő, és a felragyogó teliholdnál a frissen, távollétünkben érkezett, a pop által felfogadott itáliai kőmívesek se szó se beszéd farkas formájúra torzultak, és csak nagy vesződségek árán lehetett ártalmatlanná tenni őket, lévén sebeik folyton összezárultak. Hogy mi folyik itt, és mi lesz mindennek a vége, azt most még nem tudom leírni, de hamar meg kell lelnünk a megoldást, mert ennyi baj nem származhat véletlen esetekből…

S a hosszúra sikeredett első nyarunk ezzel még nem ért véget, egy rövid, ám roppant különös kalandot még tartogatott számunkra. Illetve csak társaim számára, lévén jómagam még ezen sorok írása közben is igen kutyául vagyok, Toledano doktor gyógyteái és különféle kevercsei ellenére is. Éppen e rejtélyes kórság miatt folytattunk diskurzust Cristalis mesterrel, minek okán megállapítottuk, hogy Pusztatorony sajnálatosképpen nélkülöz szinte mindent, ami a magunkfajta beavatott mágusok műhelyének berendezéséhez szükségeltetik. Ezen különféle eszközök pedig bizony többe kerülnek, mint két peták. No de Vámos falu arról kapta nevét, hogy Sarolt nagyasszony vámszedési jogot adományozott neki minden kereskedők és tőzsérek fölött, akik csak a Gamás felőli római úton érkeznek, és vissza. Íziben Megyer Mihókért, a vámszedőért szalajtottunk, de az istenadta csak némi aprórezeket őrizgetett a ládikóban. Ugyancsak megriadt a „deák urak” erős kérdezősködésétől, de nem bírt az mást mondani, mint az igazat (mágiánk a tanú rá), vagyis hogy maga sem tudja, hol maradnak a nagy nyár végi vásárokra rendesen ilyenkor már javában mozgolódó kufárok. Egyhamar más ösvényt nem lelhettek a járhatatlan berekben, így elgondolni sem tudtuk, mi lehet a dolog mögött. Mihók, e jóravaló bár nem sok ésszel megáldott szerzet végül csak kibökte, hogy ilyen csak egyszer fordult elő eddig, jelesül amikor Gamáson, az út felső végiben valami nyavalya tört ki, és mind ledöntötte a lábáról a Fogatlan Borcsa mama savanyú bora miatt rendre ott éjszakázó utasokat. Mivel Gamás csupán egynapi járóföldre vagyon, és príma az út, gondoltam jobb hamar a végére járni mindennek, mielőtt még az átkozott Mesver Somogyvárról ideorcátlakodik hogy rajtunk kérje számon a vásározókat. Bár senki nem pihente még ki rendesen a Feneketlen Nádast és berekben megesetteket, mégis úgy véltem e rövidke kiruccanás talán nem túl nagy kérés feléjük. Cristalisnál testvéremnél különb fürkésző elmét nem helyezhettem volna egy efféle kompánia élére, Lexust pedig azért indítottam útnak, hogyha nyavalya van a dologban, mihamarabb, mágiával járhassunk a végére. Velük tartott a jó lovag, aki elválaszthatatlannak tetszik Cristalis mellől, valamint Tabita a mór íjas leány is. Utóbbinak igen éles szeme vagyon, nem járatlan a nyomok kiolvasásában, és volt már dolgunk nomád íjat ellenünk feszítő berki emberrel, akit csakis egy jól irányzott nyíl téríthet jobb belátásra. A kis csapat elindult hát, jómagam pedig megpróbáltam némi erőt gyűjteni, de sehogyan nem ment a dolog. Egész napos hasztalan forgolódás után (hiába no, nem szoktam én a derékaljat) éjszakára járva aztán nem volt tovább nyugovásom. Oly rossz érzés kerített hatalmába, ami túltett az addigi sötét víziókon is. A hű Káplár segedelmével kitámolyogtam, és azt kellett látnom, hogy nagy csapat fáklyás alak közelít Vámosnak, de nem az úton, hanem a Berek irányából. Ahogy homályosan csalóka szeme engedte, igyekeztem felmérni, mi is folyik ott, de nem ment könnyen, az biztos. Az irdatlan termetű, s torz alkatú Kecsát, Morka anyó furcsa fiát is majdhogynem eltévesztettem. Amaz azonban nem hibázott, hanem egy frissen kicsavart fát vágott a fáklyás csürhe közé. Azok meg szétugrottak, ahogy ilyenkor szokás, na de a második fatörzs is odazuttyant közibük, arra már a nyakukba kapták a lábukat, amelyiknek volt még. Az iromba nagy Kecsa meg csak visszaballagott abba a szűkös jurtába, amit a falu széli bokrosban az anyóval megosztanak. Egy másik fa is szerepet kapott a históriában, erről ugyanis egy tógába öltözködött ember ereszkedett alá, s nem kis meglepetésemre Hermész mágiáját használta – gyakorlott kézzel – hogy eloltsa az eldobált fáklyáktól gyújtott berket. Nagyvégre pedig Cristalis és kis csapata is megérkezett a berekből, fáradtan, füstösen de diadalmasan: kitudták ugyanis, mi volt a vásározók elmaradásának okozója.
Alapos tisztálkodás és némi tea után (Toledano doktor kiváló ismerője e leveleknek) Cristalist faggattam – ő meg engem, merthogy egynémely tündérmohán heverészve az egész kompánia elfeledte, miért is indult útnak. Szerencséjük azonban kitartott, lévén a tündérek viselt dolgainak tudóját, egy Merinitát, bizonyos Hollus mágust is éppen ott nyomott el az álom, ama tisztáson. Álmuk persze a körmönfont tündérlények szilánknyi nyilacskáitól származott, s apró szárnyacskák sokassága emelte őket a magasba, hogy utóbb e rendkívül kényelmes és veszélyes mohaszőnyegen durmoljanak. Utolsó pár napjuk emlékei nélkül mit tehettek? Körülnéztek, és meg is lelték az elveszett vásározók kordélyait. Cristalis sokat dicsért tálentuma még a fondorkodó tündérgazok fellegén át is felidézte javaslataimat a kufárokat illetőleg, így kezdett már derengeni, miért is vannak ott, ahol. Éhük-szomjuk mértékéből azt is kitalálták, nem aludhattak túl soká. Az út menti, Berhalinának nevezett erdőbe azonban csak Hollusnak akaródzott belépni, így egyedül járult a Három Nővér elébe. E nimfák vagy éppen szilfek, nekem tizenkettő egytucat, tisztességesen bántak vele, sőt azt sem titkolták, hogy valami patás öregasszony makogása miatt vonták szélesebbre az erdejüket óvó bűbájt. E nem túl erős mezsgye pedig elegendő volt a kereskedők eszének megzavarásához, amint Cristalis megállapította. Így hát nem maradt más, mint az elkódorgott tőzsérek előkeresése, no meg az ellenünk uszító banya megleckéztetése, aki azzal traktálta a Három Nővért, hogy ki fogjuk vágni a fáikat mind egy szálig a Vámosi Katedrális gerendái gyanánt. Tabita játszva követte a nyomokat, amikhez egy fűzfás vízfolyás keresztezése után patanyomok is társultak – kétlábú patásoktól származóak! E lények fészke pedig nem volt más, mint egy igencsak a természet ellenére létező hamukúp, aminek a mélyébe járatok kanyarogtak. Egyikükben előkerült a banya – rongyokba bugyolált patákkal lopózott a sötétben bajlódó Pusztatornyosiak felé, de Hollus mester időben ártalmatlanná tette Lángból való pillumával, igaz Tabita hajának megpörkölése árán. Hogy miféle szerzet volt e lógócsecsű, bűzös és rút nőstény, azt senki meg nem tudta mondani, de bizonyosan vajákosságba kontárkodott, lévén Lexus vist lel koszlott rongyai és kacatjai között. Hollus egy fekete mocsokkal vastagon fedett, ásító kutat is lelt a baljós barlangteremben, de az meg olyan volt, hogy még a banya dögét se vágták volna bele jó szívvel, így inkább békét hagytak neki.
Egy másik járatban meglelték a fogságban sínylődő kereskedőket, akiket Hollus visszavezetett kordéikhoz. Cristalis pedig, mert Lexussal rájöttek, hogy egész fészekalja patás rusnyaság hűlt helyét lelték ez utóbbi barlangban, nem habozott üldözőbe venni őket a Vámosnak tartó friss csapásukon. Azok azonban a Három Nővér közbejárásával szemvillanás alatt Vámos közelében termett Hollus elmondása szerint is egyenesen a végzetükbe masíroztak, mert Kecsa várt rájuk, és ugyancsak ledorongolta őket. Eddig hát ezen újabb kaland históriája – vajon lesz e még nyugovás és elmélyedés a magasabb művészetekben egyszer e Conventus fertályán?

(Bocs a floodért, elküldtem BePének is egészben, de (még) nem rakta ki...)

Rutin

Rutin

    Törzs-fórumozó

  • Fórumita
  • 575 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2007.04.25, 20:09

No, akkor ahogy ígértem, felteszem ide Pusztatorony Conventus eddigi történetét, ahogy az egyik mágus megörökítette...

Jó szórakozást! :)

Pusztatorony Krónikája

Jupiterius filius Monmegra tollából

Az Ezeredik esztendő tele

E télen a Sors akaratából Hermész Rendjének négy ifjú mágusa érkezett külön-külön úton a Magyar Királyságba, a Somogyvár nevezetű városba. Mesver, az vakbuzgó bajúvár pap, s egynémely titokzatos bajkeverők (ez utóbbiak nem átallották vérrel beszennyezni a mágikus erőkkel gazdag Szentesica forrást) ármányai által e négy beavatott nagy veszedelmeket állott ki egymás oldalán, s ekképpen erős összetartás szövődött köztük. Hamarost pártfogóra is leltek Papanikolaosz pop, a szomszédos Vámos falu görögkeleti szertartású papja személyében. Ezen egyházfi, bár erőteljes fellépésével méltán érdemelte ki a mágusok háláját és régi ellenlábasa, Mesver haragját, mégis leáldozóban lévő csillagnak számít az magyarhonban prédikáló csuhások között. Bár római szertartású hitsorosai is elismerték képességeit, amikor saját celebrálásával keresztelte meg az Koppány vezírt, utóbb mikor emez visszaesett pogányságába és nem átallott kardot ragadni Esteván az ifjú király ellen, a jó pop érdemei semmivé enyésztek. Amellett úgy hiszem, valamiféle Látást is bír e férfiú, aminek mibenlétét még nem sikerült kitudnunk, de láthatólag igencsak zavarja, s hitbeli buzgóságát is kikezdi e tény. Térítő munkássága Vámos babonás népei között, ahová Koppány lázadása idején szorult, szintén hamar zátonyra futott. Bár ennek okáról ő nem sokat tudhat, mi, akik Hermész titkaiba nyertünk beavatást, azonnal tudatára ébredtünk. Vámos falu ugyanis nem a Domínium, nem is a Halandó birodalom, hanem a Mágia tartományának egy gyengébb megnyilvánulású aurájában fekszik. Ráadásképpen, maga a Pokol is rányitotta lángoló szemét e vidékre, bár ezt első ízben csupán a szokatlan erejű hóvihar formájában tapasztalhattuk, ami kis híján tüdőlobot oltott belénk. Utóbb azonban kiderült, hogy szokatlan nyavalyák, sorozatos szerencsétlen esetek, közeli villámcsapások, patára emlékeztető, de két lábra emelkedett lényektől való nyomok, sőt elrabolt csecsemők is terhelik a Sötétség Seregének számláját. Nem csoda hát, ha e nyomorult falu lakói olyan babonásak, hogy maga a Názáreti sem bírná őket a maga útjára téríteni.
No de bennünket sem azért avattak mágussá, hogy csak úgy annyiban hagyjuk a Pokol efféle packázását. Az az ostoba démoni kreatúra ízlelte meg először négyünk egyesített erejét, aki a hóviharra fittyet hányva, mezténlábon rohangálva rángatta ki a jurták cövekeit, hogy aztán aprócska pokoli hatalmával egymás torkának ugrassa az előkászálódó parasztokat. Bár a velünk tartó pop vitustáncba esett a tehénpofájú démon őrült fel-alá ugrálásának láttán, egy kellő időben elmormolt varázs igencsak megtépázta őkelmét, így inkább menekülőre fogta a dolgot. Annyi értelem már nem szorult belé, hogy elrejtse a nyomait, így megleltük pokoli tanyáját, egy különös romot.
Ehelyütt egykor római Burgus, az utat vigyázó őrtorony állott, azonban a múltban porig égették, és azóta szemlátomást ördögimádók találkozóhelye lett. Áldozati tárgyak, s különös, keletnek vivő patanyomok mellett egy meghökkentően élethű szobor is előkerült. Erről utóbb kiderült, hogy nem más mint egy kővé dermesztett légionárius, kinek átkát sikerrel megtörtük, amikor az őt elátkozó kárhozott boszorkány lelkét a pokolra taszajtottuk. Egy különös, varázsos vadmacska, akiről Freyja, a Björnaer zavarba ejtő dolgokat mesélt, amikor egy balul elsült varázslattal összekapcsolta elméjét a sajátjával, megmutatta a boszorkány jeltelen sírját. Papanikolaosz pedig végtisztességben részeltette a benne talált csontokat, elejét véve a további kísértetjárásnak. Jupiterius mágus, vagyis jómagam komoly magnitúdóval bíró zöld köves függőt lelt a serdületlen boszorkány-leány nyakában, amit tanulmányozásra magához vett.
Ugyanő, a kiállt veszélyekben és a körülményekben a Sors kezét látva, s a közös célokat felismerve felvetette, hogy Vámos félbehagyott templomát, a Pusztatornyot építsék tovább, immár új rendeltetéssel, Conventusként. E menedék idővel erős bástyája lehet mind a mohó bajúvárok, mind a római szertartású papok üldözötteinek. Mágus-testvérei pedig mellé álltak, így megalapítva Pusztatorony Conventusát.
E menedék, bár egyenlőre nem rendelkezik sem erődítéssel, sem a természet adta védelemmel, sőt egy forgalmasabb vásározó út mentén fekszik, mégis jó alapot ad a majdani erősségnek. Papanikolaosz és így a vámosi eklézsia magától Sarolt úrnőtől kapta a vámszedés jogát a Gamás falu felől érkező, és Somogyvárnak tartó úton, ami a Balatont és a Nagyberket megkerülő déli római hadiút maradványa. A jobbágyság, bár kevés számú, és legyengült a sok csapás terhe alatt, elfogadja majd új urait, főképpen hogy azok nem a bajúvár hódítói, inkább afféle deákos, laikus testvéri álcát viselnek közöttük. A pop, aki egymaga semmire nem ment e különös falu bajságaival és népével, szemlátomást örömmel ruházza másokra a gondot. Azt sem nagyon bánja, ha temploma csak nevében lesz az, hisz így legalább felépül. Jómaga pedig, mint görög szertartású, és a néhai pártütő közeli ismerőse még némi takargatnivalóval is bír az új urak felé.


Az Ezeregyedik esztendő tavasza

A tavaszon sok örvendetes esemény történt az ifjú Pusztatorony Conventusával, s felszínre kerültek egynémely gyalázatos esetek is, mik megtorlásért kiáltottak. A Sors keze ismét oly lelkeket vezetett e vidékre, kiket kitagadott a vad nyugati keresztény rablóhadak által megszállt ország. Így lett bajtársunk egy páratlan tudású, üldözött zsidó orvos, és mór leány kísérője. Üldözőitől íziben be is hajtottuk a Vámosi vámot. Olafnak, egy varégnak is menedéke lett egy időre a Conventus, Dunától tartó menekülésének végén. A Conventus nagytermének és lakótornyának szánt, eredetileg templomnak épült félig kész falaknak is látogatói akadtak. Három csuklya mögé rejtező nő, mint utóbb kiderült a néhai Koppány két özvegye és leánya. Utóbbit, Réka nevezetűt sikerült elfogni és szóra bírni, mert maga is békét kívánt e földnek. A két másik asszony, s nomád íjat feszítő kísérőik eltűntek az északi berekben. Megjegyzendő, hogy érkeztük előtt különös varázs, valamiféle álom-bűvölet lengte be Vámost – bárki is varázsolta, nem tartozott a Rendhez…
Réka szavai nyomán fény derült rá, miért is ért csúf véget a templom építése, és miért fulladt kudarcba a falak első megszentelése – de még Jupiterus mágus, jómagam Aegis-bűvölése is. A vérző, rázkódó falak bosszúért kiáltottak – bajuvár vérrel kellett lemosni a bajuvárok okozta gyalázatot. E hányatott sorsú derékmagas falak ugyanis egy barbárul befalazott gyermek testét rejtették. E gyermek, Koppány vezér fia, a kis Kupa volt, kinek bal kezén hat ujja nőtt – azt mondják ez a Táltosok jele.
Hogy őt, és öngyilkos anyját megbékítsük, Cristalis mester régi bajtársát, egy frankföldi száműzött lovagot vettünk rá, hogy párviadalban megölje Gerwulfot, Vecelin lovag fiát, a véres kezű, rádi birtokát sanyargató zsarnokot. Vére megtörte a hazajáró lelkek átkát, így végre nyugalomra leltek. Fény derült rá továbbá, hogy a kis Kupa hatodik ujja nemes matériát, Rego vist tartalmaz. Vajon atyja négybevágott teste is gazdag a varázserőben?

Birbin

Birbin

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1710 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2007.04.20, 16:51

No, csakhogy megtörjem a hozzászólástalanságot: :ignore:

Földbirtok és birtoklás Magyarországon
Ez a jegyzet főként a 13. századi magyar birtoklási formákra tér ki, különösen a magánbirtokokkal kapcsolatos ügyekre, hiszen a játékban ez a terület és időszak a legfontosabb. Ezeket az információkat és főként a tippeket a magyar szokásjogot jól ismerő karakterek használhatják ki.

A föld
A földterület mértékegysége az eke, egy ekeföld 2-4 teleknyi birtokot jelent, s egy telek az a föld, amiből egy család meg tud élni. Tehát az eke nem pontos mértékegység, erősen függ a föld minőségétől. A földet szolgák és szabadok művelik, utóbbiak mintegy bérlőként.
A kortársak szerint két ekényi föld volt elegendő ahhoz, hogy a birtokos (várjobbágy) lovas katonaként szolgáljon.
Egy telek átlagos ára 1 márka. Sopronban és más gazdagabb vidékeken lehet 1,5-2 márka, veszélyesebb környéken, például a délvidéken 0,5 márka. A minőség ugye nem számít, mert a rosszabb minőségű földből nagyobb tesz ki egy teleknyit.
A szolgák átlagosan 3 márkába kerülnek, nyilván a fiatalabbak, az erősebbek vagy speciális tudással rendelkezők drágábbak. A gyerekeket körülbelül féláron számították, a nők is olcsóbbak. Nagyobb mennyiségben a szolgák 1-1,5 márkába is kerülhetnek.
Hozzávetőlegesen: egy rendes hadi ló ára 3 márkánál kezdődik, láncpáncél sisakkal 10 márka.

Tulajdonlás
Voltak királyi, királynéi, egyházi, magánbirtokok. A várjobbágyok is birtokosként viselkedtek, ám földjük a királyé volt, s ők ennek mintegy haszonélvezői voltak. Itt most főként a magánbirtokokkal foglalkozunk, mert a játékban ennek van leginkább szerepe.
Az előkelők és szerviensek magánbirtoka eredetét tekintve lehetett régi, honfoglalás kori nemzetségi föld, régi királyi adomány, melyek közös jellege, hogy tulajdonosaiknak oklevelük szinte biztosan nem volt ezekről. Az oklevelek csak a későbbi korokban váltak általánossá, ezen a téren III. Béla nevét kell kiemelnünk, aki a királyi kancelláriát létrehozta. A játék hivatalos kezdőidőszakában (1220) az adományokat és szerződéseket zömmel már írásban rögzítik. Az oklevél azonban nem perdöntő, inkább csak emlékeztetőül szolgál. Rendkívül fontos viszont a környező birtokosok tudomása, akik számon tartják egymás birtokait, s annak határait. Később még rátérünk, de a perek és más birtokügyek során az eljáró hivatali személy az oklevél bemutatása mellett mindig kikérdezte a megyébe való többi birtokost és esetenként más népeket is, hogy mit tudnak az adott birtok tulajdonjoga felől. A köztudomás rendkívüli fontosságú, néha erősebb az írott betűnél is. A perek gyakran úgy dőlnek el valamelyik fél javára, hogy a bíró esküt rendel el. Ha a birtokosok megesküsznek, hogy a birtok kit illet, azt a hivatal elfogadja. Esküre gyakran több tucat embert hívnak.
Okleveleket a hiteles helyeken készítettek, s a tulajdonos példánya mellett egyet maguk is megőriztek. Oklevelet hamisítani is csak az tudott, aki ilyet készített. A hamis oklevelek egy része a birtokosok megkérdezésekor lelepleződik, hiszen ők másként tudnak a birtok jogi állapotáról.
Itt felhívom a figyelmet a birtokok szétaprózódott mivoltára. Gyakori eset, amikor valakinek az ország két végében, de legalábbis más megyében van birtoka.

A királyi adomány
Az adományoknak két fajtája lehetséges:
Az egyik, amikor a király valamely ok miatt földbirtokkal jutalmazza egy hívét. Ekkor utasításba adja egy ispánnak, hogy nézzen ki egy vagy több birtokot, eztán oklevél készül az adományról, majd beiktatják birtokába a boldog tulajdonost. A beiktatás során több tucat helyi birtokos gyűlik össze, kihirdetik az adományt, majd megjárják a birtok határait, hogy pontosan lefektessék azt. Ezen egyszerű emberek és szolgák is részt vesznek, sőt gyerekeket is visznek magukkal, akiket egyes kritikus pontokon jól megvernek, hogy a verés helyéről megjegyezzék a határt. Így több nemzedékre kiterjedően biztosítják a pontos emlékezést. A birtokosok és a környező lakosok részvétele biztosítja a köztudomásba kerülést. Ha valami galiba történt, például a birtok nem a királyé, hanem egy másé volt, az a beiktatáskor szokott kiderülni. Ilyenkor perre kerül a sor, s rendszerint a király visszavonja az adományt és másikat ad.

A királyok gyakran adtak adományt úgy, hogy egy bizonyos birtokot valaki egyszerűen elkérte tőlük. Lehet, hogy ezért tett is valamit a király számára, ez nem mindig derül ki az oklevelekből. Ha ilyen elkéréskor derül ki, hogy másé a birtok, akkor is valószínűleg per következik. Ez esetben a király nem szokott új birtokot adni, mert feltételezi a rosszhiszeműséget (másét akarta megszerezni).
IV. Béla és az utolsó Árpádok már többnyire csak üres földeket adományoztak. Csalók néha üres föld címszóval lakott vagy akár magánbirtokokat is elkértek.

Várjobbágyi birtokok
Korábban említettük, hogy földjüket mai kifejezéssel élve mint haszonélvezők birtokolták. A királyok egyfajta hallgatólagos megállapodás alapján nem adományozták el a várjobbágyok birtokait, ha ez mégis megtörtént, akkor valamelyik félnek másik birtokot adott. A várjobbágyok sajátjukként kezelték birtokaikat, s ennek megfelelően akár el is adtak belőle. Ezzel szemben a királyok nem ismerték el a várjobbágyok tulajdonlását, s ennek megfelelően léptek fel. A gyakorlatban némely adásvételt emiatt megsemmisítettek, mások, melyek talán nem kerültek látókörükbe érvényben maradtak. A várjobbágyok is kértek és kaptak is földadományokat. Szegénységükre hivatkozva gyakran kaptak földet, például ha a sok utód kezén elaprózódott a birtokuk. A királynak szüksége volt katonai erejükre, ezért kaptak földet, ilyenkor rendszerint két ekényit. Kiváltságaikat is ezért tartották tiszteletben.
Időnként ők is kaptak birtokadományt. Szervienssé vagy nemessé tételkor birtokaik is átminősülnek, saját tulajdonukba kerülnek.

Adásvétel
Föld adásvételekor oklevelet íratnak. Nemzetségi tulajdonú (ősi) földek eladásához a rokonok beleegyezése is szükséges volt, mert ebből az adott ág kihalásakor ők is örökölhettek. Saját föld eladásához nem kellett engedély. Az előrelátó vevő rengeteg tanút hívott az adásvétel aktusához, várjobbágyokat, várnépeket, udvarnokokat, szervienseket és más szabad embereket is, minél többet, hogy ezek is jelentsék ki, hogy az eladást jogosnak tartják. Ez a szerződés esetleges jövőbeli megtámadása ellen jelentett egyfajta biztosítékot. A várjobbágyoknak különösen óvatosnak kellett lenniük ilyen esetben, de általában nem voltak azok. A legbiztosabb az volt esetükben, ha az adásvétel tárgyát új birtokként elkérték a királytól is.

Zálog
Ritkábban, de ilyen ügyek is feltűnnek a korabeli oklevelekben. A zálog ára gyakran megközelíti vagy megegyezik a birtok árával, a kevésbé szerencsés zálogba vevők néha többet is fizetnek. A birtokot eztán a zálogba vevő használta egészen addig, amíg vissza nem váltották. A zálogba adó mellett annak rokonsága is visszaválthatta a birtokot.

Öröklés
A nemzetségi földekből az osztozkodás során minden férfi leszármazott részesül. A saját birtokból csak a leszármazottak, azok híján a rokonság. Az oldalági rokonok öröklése bizonytalan, csakúgy, mint a várjobbágyoké. Ez azt jelenti, hogy ha szerencséjük van, akkor nem firtatja senki az öröklést, ha nincs szerencséjük, akkor a királyra száll a birtok. A legbiztosabb, ha a királytól adományként elkérik.
Leánynegyed: amennyiben egy birtokos fiúutód nélkül hal meg, akkor birtokai negyedrészét lányai öröklik. A negyedet pénzben vagy birtokban szokták kiadni. A várjobbágyok között is élt ez a szokás.
Hitbér: birtokrész, melyet a férj adhat feleségének, hogy gondoskodjon róla halála esetére. A férj halála esetén a feleség használhatja azokat újabb házasságkötéséig. Ilyenkor a rokonok pénzzel megválthatják a birtokot.
A többi öröklési szokást elhagytam, mivel ez csak játék.

Bíráskodás
A szokásjogon való bíráskodás jóval rugalmasabb, és a megegyezést támogatja. Ezzel ellentétben a törvényeken alapuló jog büntetéscentrikus. A peres ügyeket az Árpád-korban sokszor fogadott bírák útján rendezték el. Megbíztak 4-6 tekintélyes férfiút a vármegyéből, akiknek az ítéletét általában el is fogadták.

Ügyeskedés
A szokásjog kijátszása esetenként akkoriban is szokásban volt. Aki ismeri a szokásjogot, az például lánya számára is tudja biztosítani teljes birtokát. Ilyen metódusok rendre felbukkannak a történészek könyveiben.

Guildenstern

Guildenstern

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 322 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.11.06, 11:22

Ha a közeljövőben szeretnél tündéreset mesélni (vagyis olyan történeteket, amikben központi szerepet szánsz a tündéreknek), vagy bőven van rá pénzed, akkor szerintem érdemes megvenni. Elég jó összefoglalja a hátteret, és nem ragad le a kelta tündéreknél. Szabály téren tényleg nem túl erős.

Ha nem olyan fontosak a tündérek a mesében, és hiányzik más könyv is amire inkább költenél, akkor nem érdemes megvenni.
(Ha nem volna illegális, itt a pdf változat letöltését ajánlanám.)

Szerintem az régi Infernal pocsék volt, aminél nem nehéz jobbat csinálni. A régi Faeries viszont egész jó volt, de az a tippem, hogy az újabb összeszedettebb lesz (szabályok tekintetében biztosan).

Birbin

Birbin

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1710 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.11.06, 10:30

Szerintem pénzt ne adj érte ha nem sürgősen kell, inkább várd meg az 5. kiadásút. Hátha témájukat tekintve is bővítik, nem csak a szabályokat frissítik.
Erről az tudna bővebbet mondani, aki ismeri pl. a régi és új Infernalt.

Ramanathan

Ramanathan

    Pandafetisiszta

  • Fórumita
  • 620 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.11.06, 09:50

Kicsit lehet, hogy félreérthető voltam... a Faeries még nincs meg, de láttam valahol (asszem amazon) hogy létezik, és gondoltam, mielőtt így vagy úgy beszerzem, előtte megkérdem a nálam tapasztaltabbakat. :)

Birbin

Birbin

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1710 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.11.06, 09:36

Faeries: erre most mit lehet mondani? Ott ülsz a könyved előtt és azon tanakodsz, hogy érdemes-e elolvasni? :)
Nekem az tetszett benne, hogy az érthetetlennek tűnő tündérlogikát megmagyarázza. Tündérképességek terén többet vártam.
Sajnos a magyar tündérek nincsenek bennük, de más népeké igen.

A tündérekhez regényt a Lyonesse trilógiát ajánlom. Nem AM regény, de többnyire kelta tündérek vannak benne nagyon jól visszaadja a tündéres hangulatot. Egyébként emberek a főhősök, akiknek időnként dolguk támad a tündérekkel.

Guildenstern

Guildenstern

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 322 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.11.06, 09:36

IGEN

Ramanathan

Ramanathan

    Pandafetisiszta

  • Fórumita
  • 620 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.11.03, 10:56

Ha már a tündér-témánál tartunk, a Merinita házról megjelent a kieg., de ez magukról a tündérekről elég keveset ír, leginkább a beavatásra, és a házon belüli csoportosulásokra koncentrál. Tapasztalt kollégák véleményét kérem: érdemes-e végigolvasni a korábbi kiadáshoz (most nem emlékszem hogy 3. vagy 4.) készült Faeries kiadványt? (természetesen az IGEN vagy NEM válaszon kívül jó néven venném néhány szavas tanácsotokat is ;)) Illetve milyen egyéb forrásokat érdemes végig kutakodni? Előre is köszi!
Üdv,
Ram

Birbin

Birbin

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1710 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.10.11, 10:23

A mesékből kiindulva szerintem egy táltos ló csak akkor tudja képességeit használni, ha parazsat evett, különben visszaalakul gebévé (és talán vörösbort is kell innia?). Szóval szerintem ez nem akaratlagos átalakulá, hanem kényszer. Mondjuk havonta egyszer fel kell falnia egy máglya parazsát, aztán egyebet már nem is kell ennie csak ha nassolni akar.
A másik jellemző tulajdonságuk, hogy bárhová eltudják vinni a gazdájukat a világon és talán néhány természetfeletti uradalomba is (mágikus és tündér biztos). Persze ezeket a ló hatalmátül is függővé lehet tenni.

Nem mindig eszik parazsat a képességei használatához. Többféle mese is van. Mindben nem is fordul elő a parázsevés. Amelyikben igen, ott vagy az elején, amikor felturbózza magát, vagy amikor küldetésre indul a hősünk. A vörösborról még sosem olvastam.
Az átváltozás gebéből táltossá mindig akaratlagos. Számos mesében oda-vissza alakul, ahogy kell. (Pl. átalakul táltossá, megelőzi a többi királyfit, majd vissza gebévé. 3szor is)

A mindenhová elvitel képessége a Légjárás képességük része.

Birbin

Birbin

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1710 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.10.11, 10:02

Tökéletesen igazad van.
Ez még csak a tündérvérű előnyhöz való kiegészítés lenne. A teljes kieghez még sok kutatómunkára van szükség.

A mesékben és a néphagyományban is alig van felhasználható adat.
A hagyományból tudjuk, hogy a tündérek szépek és veszélyesek az emberre (komiszak), de nincs színek szerinti megkülönböztetés.
A hagyomány tündérei nők = szépasszonyok.

A mesékből megtudhatjuk a tündérek királyát: fehér, fekete, vörös.
Ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy a tündéreknek 3 fajtája létezik. Például a táltosoknál a támadó fél színe a fekete, a védőé a fehér.
Valóban a fehér király a mesékben a jó, a fekete a rossz. A vörös király csak hébehóba merül fel és igazából nehéz hozzá bármit is asszociálni. Egy mesében valamit harcoltak egy másik tündér királlyal.
A tündérkirályok valamilyen madárlábon forgó palotákban laknak, amit át lehet változtatni arany-ezüst-réz stb almává.
Nem írja viszont, hogy kik élnek ezekben a palotákban, néha egyenesen úgy tűnik, hogy a királyon és lányán kívül senki sem. Más mesékben a tündérek háborúznak egymással, innen sejthetünk jelentősebb számú férfinépet. Mivel vannak tündér királyok és királyfik, innen biztosan tudjuk, hogy vannak férfi tündérek is.
Jobbára a mesékből tudjuk, hogy a tündérek át tudnak változni állatokká, rendszerint madárrá és lóvá.

A tündérek fehér, fekete és vörös fajtára felosztása merőben önkényes tehát, de ez nem jelenti azt, hogy régen nem osztották fel őket. A mesékből semmit nem tudunk a tündérek külsejéről - néha talán előfordul aranyhajú tündér.
A különböző fajták képesek keveredni egymással, többször is előfordul, hogy a fekete királyfi a fehér király lányára pályázik.

Én a táltosok és a tündérek esetén is a hagyományok és a mesék szintézisére törekedtem, részben azért, hogy ne legyen ellentmondás a kettő között, részben mert egymást kiegészítő adatokat szolgáltatnak.

A lenti felsorolásból kimaradtak a törpék. Ezeket talán a németek hozták be. Hegyes vidékekre be lehet mesélni őket. A bányászok meséit is át kéne még nézni.

A vízitündérek a Csallóközre különösen jellemzők, az egész Csallóközt tündérföldként tartották nyilván. Máshol is bizonyára hitték őket.

Módosította Birbin: 2006.10.11, 10:05


proandris

proandris

    Földvájó

  • Fórumita
  • 242 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.10.11, 09:58

Birbin: Néztem az új fejezeted a honlapodon. A táltos lovon már én is gondolkodtam párszor.
A mesékből kiindulva szerintem egy táltos ló csak akkor tudja képességeit használni, ha parazsat evett, különben visszaalakul gebévé (és talán vörösbort is kell innia?). Szóval szerintem ez nem akaratlagos átalakulá, hanem kényszer. Mondjuk havonta egyszer fel kell falnia egy máglya parazsát, aztán egyebet már nem is kell ennie csak ha nassolni akar.
A másik jellemző tulajdonságuk, hogy bárhová eltudják vinni a gazdájukat a világon és talán néhány természetfeletti uradalomba is (mágikus és tündér biztos). Persze ezeket a ló hatalmátül is függővé lehet tenni.

Guildenstern

Guildenstern

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 322 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.10.11, 08:59

Én arra gondoltam, hogy minegyikhez jó lenne valamilyen kis leírást adni, hogy milyenek is a néphagyományban, mert így kicsit elvontak a kategóriák.

Pl. A vizitündérek általában mély hegyi tavakban laknak egy tündér király uralma alatt. Előfordul, hogy egy legény kifog valahogy egy tündérlányt, aki emberré változik, és hozzámegy a legényhez (az ő gyermekeik lesznek tündérvérűek). Ha a legény elárulja a feleség titkát, akkor az visszaváltozik vizitündérré.

Birbin

Birbin

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1710 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.10.10, 14:14

bocs ezt elírtam. nem szépség, hanem presence azaz fellépés.

Példát nem a mese, hanem a néphagyomány szolgáltat, a tündéreket szépasszonyok néven emlegették.
A presence bónusz egyébként ugyanaz, mint a sidhe-ké.

A színekkel való elkülönítés az, ami a mesékből jön. De ha valahogy meg akarom különböztetni őket, arra egyelőre ezt találtam a legjobb megoldásnak.
Lehet persze más bónuszt is találni ez csak egy vélemény.

Guildenstern

Guildenstern

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 322 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.10.10, 09:19

Mihez járul hozzá a +1 szépség, és miért van a 3-as korlát?

Tudnál példákat hozni a magyar meskéből?

Birbin

Birbin

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1710 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.10.09, 11:38

Tervezgetem a magyarországi tündéreket. Mit szóltok ezekhez:

-Fehér tündérek
bónusz: +1 szépség, ami 3-ig mehet
jelleg: aranyszínű haj és vér, világos bőr

-Fekete tündérek
bónusz: +1 ármány összegre
jelleg: fekete haj és vér, sötét bőr

-Vörös tündérek
bónusz: +1 megfélemlítés (valahogy a harccal akarom összekapcsolni őket, de direktben a harci bónusz nem túl frappáns) esetleg +1 ügyesség?
jelleg: vörös színű haj, pirospozsgás bőr és ???. lehetne olyan vörös is, ami embernél nincs.

-Vízitündérek
bónusz: +2 vízalatti akciókra
jelleg: pikkelyek vagy halfarok

Ha nem emlékeznétek rá, a jelleg csak az erős tündérvérnél jön ki.

Mit gondoltok?

Ramanathan

Ramanathan

    Pandafetisiszta

  • Fórumita
  • 620 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.08.27, 20:18

Köszi a segítséget!
üdv,
Ram

Birbin

Birbin

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1710 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                                

Kelt 2006.08.26, 19:46

A király eladta bérlőknek a sókereskedelem jogát. Rendszerint izmaelitáknak és/vagy az egyháznak. Erdélyben olcsón megvették a sót a bányától és az országban vagy külföldön eladták. Azt ne kérdezd, hogy a plébános árulta-e a sót, vagy az egyház saját emberei.

II. Andrást kényszerítették, hogy izmaelitáknak és zsidóknak vámbérleti és sókereskedelmi jogokat ne adjon. Amit ő az Aranybullában meg is ígért, de ez csak papír maradt. Némi hercehurca után 1232-ben a beregi egyezménnyel az egyház végleg (?) megkapta a sómonopóliumot.
Ez csupán vázlatos leírás, a részleteket lásd a Tizenharmadik század története c. könyv 55. és 70. oldalán. Az ott sincs leírva, hogy a plébános árulta-e a sót.


[Fantasy háttér] [Sötét háttér]