Ugrás tartalomhoz


Fotó
- - - - -

Inamorati, az interaktiv, folytatasos blogregeny (kritika) (Brutalis, Mantis)


  • Válasz írásához lépj be
439 hozzászólás érkezett eddig

Enkara

Enkara

    Ékműves

  • Fórumita
  • 115 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 17:26

Hájló!

Malbordus, ezt írtad: "Most abba nem menjünk bele túlzottan, hogy   blog-formátumban igen nehéz is olyat csinálni, ami kiemelkedő, mivel nem lehet később javítgatni a  korábbi részeket" - ebben tévedsz, a blogbejegyzéseket, azaz mindent, amit beleírsz, sőt,  így vagy úgy formázol, alakítasz, stb, igenis lehet utólag javítani, és újrapublikálni, amikor is  már ez a javított vezsön lesz látható a blogban/blogregényben. Ha erre külön fel is szeretnéd hívni  olvasóid figyelmét, lehet például oldalra egy kis szövegdobozkát elhelyezni (ami mindig legfelül  látszódik), és ebben tájékoztathatod közönségedet, hogy épp mi, mikor, hol került  módosításra.
Aztán: "Nem akarom nagyon védeni az Inamoratit, mivel se a projectet nem   szeretem, se a tagokat nem ismerem vagy akármi, de Ők legalább nem irogattak be  ilyesmiket..." Ha nem ismered őket, honnan tudod, hogy nem irogattak/irogatnak be úgy  általában ilyesmiket? Honnan tudod, hogy közülük bárki hogyan és mi módon reagál más kezdő  írópalánták véres verejtékkel összekínlódott első írásocskájára? És hogy az hogy esik annak a  szerencsétlen másik kezdő írónak? :D
Na és: "Ja, és még valami: ha tényleg nem  szakma-beli írta a kritikát, akkor mi hatalmazza fel Őt arra, hogy ilyen lenéző stílusban   kritizáljon? Mit tett le Ő az asztalra, hogy szarnak, gyerekesnek, stb.-nek mondja más művét, amin   az alkotó (akármilyen is a műve), hosszú hónapokig dolgozott? Még egy befutott írótól is furcsa   lenne az ilyen magas lóról beszélés, de hát akkor ezek szerint egy kezdőtől..." Erre azt  hiszem, reagáltak már páran előttem, én is csak annyit tudok hozzátenni, mint ők: legyél szíves és  vedd a fáradtságot, és nézz utána Mantis vagy Brutális írásainak itt az rpg.hu-n, és megláthatod,  mit is tettek le az asztalra. Természetesen, ha gondolod, írhatsz róluk csúnya kritikát is (persze csak ha  te is tettél már le valamit az asztalra, nem igaz? :) ).
Aztán: "Az Inamorati persze,  amatőr, meg minden" Megintcsak ismételnék egy nálamnál sokkal hozzáértőbbet: kérlek, ne  keverd össze az "amatőr" szót a "dilettáns" kifejezéssel. Az amatőr, aki nem  abból él meg, amit éppen az adott pillanatban bemutat - például mikor egy pék nekiáll hobbiból  festeni. Attól az még lehet nagyon jó. A dilettáns, az meg szart csinál, akár tanulta, akár  nem...
Végül: "Semmi tisztelet nincs Bennetek, semmi emberségesség, mást szarba sem  vesztek, se mint embert, se mint alkotót... még a művét sem. Egy nagy nullák vagytok, dilettáns,  sokszor debil stílusban beirogató idióták, akik istennek hiszik magukat." Szerintem nincs  igazad. Azért, mert nehezen képzelem el, hogy minden eddigi itt megjelent kritikát és azok összes  hozzászólásait olvastad volna, hogy azok alapján vonj le egy ilyen határozott hangvételű  következtetést. Természetesen ha én tévedtem, mert olvastad őket, és nemcsak ezen egyszem kritika és  hozzászólásai alapján mondtál ítéletet, akkor fogadd legmélyebb bocsánatkérésemet.

Máskülönben.  :)A kritika tetszett, helyénvalónak éreztem, és nem, sehol sem láttam kitépett szerveket, vagy  akármiféle cafatokat véres dicsőségük teljében lobogni a kritikusok makulátlan láncfűrészén;  véleményem szerint ama cafatokat a kritika szenvedői, és később az ők hősies védelmezői hullajtották  a fogaskerekek közé, dicséretre méltó merészséggel.
A vámpírtéma egyébként kicsi szívem csücske,  mert kedvelem ezeket az aljas vérszopókat, és a sleppjüket, de ez a blogregény nem, még így, minden  fórjával együtt sem volt képes tetszeni nekem - pedig higgyétek el, kedves írók, mind vérről, mind  spermáról, és akár azonos neműek közötti és/vagy csoportos szexjelenetekről is szeretek olvasni  alkalomadtán.
Kívánok több türelmet és felnőttséget a további írások kritikáihoz.


Tsók, 

E

<b><small><font color=brown>Javítva: 2006-07-20 18:34:21 - Enkara által</font></small></b>

Cawin

Cawin

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 36 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 17:01

Krisko: akkor is jó lesz, ha csak másolom, vagy muszály megint beírni? ^^

krisko

krisko

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 341 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 16:56

"Itt nincs "falka". Nem hinném, hogy két tábor lenne. Vagy ha van is, csupán vélemény-egyezésből adódik, ami múló pillanat." illetve
"A többi hozzászóló egyszerűen csak ide is regisztrálva van, tehát hozzászólhat a témákhoz. Tehát mivel az rpg.hu nem olyan zárt közösség mint az IN bandája, így nem is lehet "falka"
Ezeket még párszor írjátok be, és egészen hihető lesz a dolog! :D:D:D

Dallasz

Dallasz

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 2509 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 16:47

Tulajdonképpen a cikk címe nem csigázta fel az érdeklődésemet, de a hozzászólások száma nagyon is. A kritika szép, jó, csak túl kesztűs kézzel bánt a témával.

A Malbordus nevű jóembernek (késő reagálással) üzenem: az, hogy valaki dolgozik, nem minden. Jól kell dolgozni. Rossz munkáért hiába vár bárki elismerést (ebben a világban). Ébresztő. Százalék a kritikáé természetesen.

Cawin

Cawin

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 36 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 16:41

edem: bemásolhattad volna a többi részt is (a pontosításost :P) nehogy most ezen legyen felháborodva szegény Lepusunk :)
Mellesleg csak egy karaktertíőusra céloztam ^^

Egyébként itt tényleg nincs két csoport, legalábbis rpg.hu vs. IN nincs. Itt csak IN-esek vannak/voltak mint csoport. A többi hozzászóló egyszerűen csak ide is regisztrálva van, tehát hozzászólhat a témákhoz. Tehát mivel az rpg.hu nem olyan zárt közösség mint az IN bandája, így nem is lehet "falka" :)
Vaaagy... az "IN-esek" is rpg.hu-s emberek, hisz hozzászóltak, ergo: regisztráltak és az oldal falkájához és rpg.hu-sok lette MUHAHHAAA :D
Tehát mindenképpen csak egy csapat/falka/stb van ^^

edem

edem

    Ízirájder

  • Fórumita
  • 1909 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 16:22

"Ki szólt be az animére, te szerencsétlen majomszabású?"

"hanem tizenegy-két éves, szexőrült, szadista elmeháborodottaknak... kb mint a japán mangák/animék gonosz tizenévesei > " (Cawin, #64617)

Speciel ha nem csak trigger happy módon címszavakra ugranál, hanem olvasnál is, akkor talán észrevetted volna, hiszen be is idéztem a kommentembe.

(Mellesleg érdekes a felfogásod az időrendről is...)

_Amon (NPC/NJK)

_Amon (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2006.07.20, 16:21

Lepus:

Nézd. Raffy nem éppen civilizáltan fogadta sem a kritikát, sem a véleményeket. Lelke rajta. Én a helyében inkább megpróbálnék tanulni belőle, ő nem teszi.
Én sehol sem láttam leírva tőle azt, hogy akkor most általános offenzíva az rpg.hu-ra. A goldenblog alatti gerinctelen beszólása is más lapra tartozik. De a tudomásom szerint nem biztatott senkit arra, hogy jöjjön ide, és csináljon magából hülyét.

Itt nincs "falka". Nem hinném, hogy két tábor lenne. Vagy ha van is, csupán vélemény-egyezésből adódik, ami múló pillanat. Lásd: Te és edem. Abban egyezik a véleményetel, hogy az Inamorati jelen formájában rossz, de pl. az animék kapcsán már nem egészen. :D

Lepus

Lepus

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1156 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 16:14

Amon: Itt szó nincs azokról, akiknek tetszik, meg akiknek nem. Arról a pár elmebajosról beszéltem, akik az IN webkettes járulékain - blog, fórum, vendégkönyv - felbuzdulva és felhergelve elindultak igazságot tenni.

Illik ilyet mondani, vagy sem, ez a falka definíciója. És azt hiszem jogosan emlegettem Raffynak a "csahos ebeket", mert egyértelmű, hogy a kijelentéseivel hozzájárult az ide áramló szennyhez, illetve az önkéntes fanatikusok feltüzeléséhez.

Lepus

Lepus

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1156 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 16:07

Menazséria 2:

edem:
"Speciel a japán mangák/animék gonosz tizenévesei változatosabb képet mutatnak, mint a legtöbb halivúdi húdefőgonosz. Igazán le lehetne már szállni..."
(Lupus in fabula, avagy ne fesd az otakut a falra, mert megjelenik.)
Ki szólt be az animére, te szerencsétlen majomszabású? Tudod, paprikajancsi, az anime is csak egy rajzfilm, nincs indexre téve, nem kobozzák el a határon, és (legalábbis Budapesten) már hülyének sem néznek, ha ilyesmit nézel. Szóval a háborúnak vége, pihenj.

_Amon (NPC/NJK)

_Amon (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2006.07.20, 16:06

Lepus:

"Köszönjük! Ami azt illeti, már éppen kezdtük elfelejteni, hogy milyen sértődékeny, ugyanakkor agresszív és pronyó banda is az Inamorati rajongótábora, de sikeresen felelevenítetted az emlékezetünket."

Ez f***ság. Az itt megjelenteken kívül lehetnek olyan rajongói, akik nem "pronyók". Csúnya általánosítás, ami valószínűleg nem igaz. :P

"Nos, ez esetben félreérted a helyzetet. Megszületett a kritika, mire megjelent pár futóbolond a tieitek közül, és elkezdett őrjöngeni."

Nincs olyan, hogy "tieitek". Olyanok vannak, akiknek tetszik a cucc, úgy, ahogy van, meg olyanok, akiknek jelen formájában nem.

"Ha nem veszed magadra, szerintem még építően is felfogható. Csak a csahos ebeidet fogd rövidebb pórázra, mert ha a konyhaajtóba szarnak, akkor tényleg berágnak egyesek. Személyesen."

He? Légyszi' most te is bizonyíts. "csahos ebeidet". A falkaelmélet senkitől sem elfogadható, akár tetszik neki az Inamorati, akár nem. Ráadásul IRL "problémamegoldás"-ra utalni erős lúzerfordulat. :)

<b><small><font color=brown>Javítva: 2006-07-20 17:10:00 - Amon által</font></small></b>

Lepus

Lepus

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1156 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 15:29

Heilige Scheisse!

Na vegyük sorra az itt felvonult menazsériát, lesz mihez hozzászólni.

Tom de Lille:
"Pláne nem hívom össze a barátaimat egy jóízű, közös szidalmazásra. Ugyanis el tudom fogadni hogy valaki másnak azért még tetszhet."
Ezt utoljára egy ólravaló csapat anime otakutól hallottam, miután közösen eltöltöttek fél órát azzal, hogy a nyugati kultúra termékeit szidalmazták.
Ráadásul butaság is. Nem hívott senki össze semmit, hogy az Inamoratit szidalmazza. Írtak egy kritikát, mert ez egy olyan portál, ahová az emberek néha írnak kritikákat.
Gondolj bele, mondjuk Tom Cruise-hoz képest milyen jó helyzetben vagytok - rólatok egyelőre csak itt írtak lehúzó kritikát, róla több százezer lapban.

"És még valami: személy szerint nem vagyok megsértve"
Ne hazudj, pinokkió!

"direkt azért regeltem (újra), hogy a sok-sok nagy egyetértésben elhangzott szidalom mellett hangot kapjon kissé az ellenkező oldal is; csak hogy ne felejtkezzünk már meg a létezéséről."
Köszönjük! Ami azt illeti, már éppen kezdtük elfelejteni, hogy milyen sértődékeny, ugyanakkor agresszív és pronyó banda is az Inamorati rajongótábora, de sikeresen felelevenítetted az emlékezetünket.

"hanem arra, ahogyan az a kritika jó alaposan összefonódva az Utáljuk Inamoratit Klubbal előadja magát"
Nos, ez esetben félreérted a helyzetet. Megszületett a kritika, mire megjelent pár futóbolond a tieitek közül, és elkezdett őrjöngeni.
Nincs semmilyen "utáljuk az Inamoratit klub" - ellenben egy "utáljuk az okoskodó seggfejeket klub" mindenképp összejött a ti apropótokból.

Raffy:
"isten a tudója, megtehettem volna, akár azzal, hogy tényleg megkérek valakit egy pozitív kritika írására, akár azzal, hogy beküldök egy zsák IN-hez kapcsolódó novellát"
A pozitív kritikát nem KÉRNI, hanem kiérdemelni szokás. Persze az ember esküdt ellensége nem valószínű, hogy dicshimnuszokat fog róla zengeni, de ha valami tele van olyan mondatokkal, amiktől jóérzésű magyar ember megsüti és elfogyasztja a bakancsát, akkor az tele van - és ezt a legpozitívabb kritikában is kötelező megemlíteni, mert különben nem kritkáról, hanem reklámról van szó.

"Nem tudom, mit kellene tennem vagy mondanom konkrétan azért, hogy a személyemet, a virtuális személyiségemet és a regényemet
(regényünket) egymástól elválasztva lehessen kezelni."
Szerintem ez már megvalósult (volna) - ha egyes önkénteseid nem kiáltanak ki koszorús írófejedelemnek, illetve ha nem hivatkozol a kritika kapcsán az ellened törő rosszindulatra.
Lehet, hogy a feléd irányuló érzelmek szolgáltatták a gyújtófeszültséget, amiért megszületett a kritika, és pont az Inamoratiról született, de... de a kritika a műről szól, nem rólad.
Ha nem veszed magadra, szerintem még építően is felfogható. Csak a csahos ebeidet fogd rövidebb pórázra, mert ha a konyhaajtóba szarnak, akkor tényleg berágnak egyesek. Személyesen.

"Ha úgy döntenek, hogy beleolvasnak vagy
végigolvassák, és utána tudnak róla olyan kritikát mondani, ami esetleg az épülésére szolgálhat, arra fórum, ímél, shoutbox ad lehetőséget."
A kritikára a világ összes sajtóorgánuma lehetőséget biztosít - az, hogy a kritikát nem személyesen, zárt borítékban az írónak címzik, nem tekinthető támadásnak.
Aki publikálja a művét, az vállalja, hogy a kritikákat is publikálni fogják. Olyan helyen, ahol neki, mint szerzőnek, nincs admin jelszava.

"az itt folyó beszélgetés nem vezet sehová, és
ezért reagálni sem szeretnék rá többet."
Hát pedig basszon agyon a villám, ha én u2u-zgatni fogok csak mert hozzáfűzni valóm van. Persze nem is várom a reakciódat, csak talán hasznos lehet neked is, amit hozzáfűztem.

Rerynia

Rerynia

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 195 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 14:56

Tapsi:

Köszi. Lehet, hogy később átnézek, ha majd unom magam.

Scorba

Scorba

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 3442 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 14:24

Mantis: és melyik nap lesz hajlandó Guide lealacsonyodni a te szintedre egy interjú erejéig? ugye majd mesélsz? :)
(de talán azt már inkább a flame lighton kéne.)

tapsi

tapsi

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 288 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 13:42

Rerynia: http://www.freeforum.hu/inamorati

Rerynia

Rerynia

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 195 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 13:02

Tényleg, most nem ment át fórumba a dolog? Ha igen, szóljon már valaki! Ha már eddig olyan  szorgalmasan olvastam itt a dolgokat...

És bocs, hogy kettőt szólok, nem frissítettem az előző előtt.

<b><small><font color=brown>Javítva: 2006-07-20 14:02:56 - Rerynia által</font></small></b>

Rerynia

Rerynia

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 195 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 13:00

Ingyencirkusz? Nem is tudom, szerintem az IN-esek visszavonultak. Az etetők még nézegetnek, hátha előbújik egy troll valahonnan, de talán már fogyó lelkesedéssel.

Lewyrus

Lewyrus

    Érdeklődő fórumozó

  • Fórumita
  • 67 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 12:56

Egyszer láttam, hogy az "ingyencirkuszt" egy fórum-topikban folytatták. Talán itt is így kellett volna eljárni. Úgy a 60. hsz. után :)

Ja, és jó a kritika, hogy ne offoljak.

Bala

Bala

    Programmer of FELDB

  • Moderátor
  • 3765 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 13:10

Ha akarsz, atmehetsz a IN forumaba :P Ott is ez a tema...
:)

Rerynia

Rerynia

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 195 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 13:15

:szintén gonosz:

Kapok egy linket?

Redguy

Redguy

    Stray Bullet

  • Fórumita
  • 866 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.07.20, 12:27

"Egy mod lezárhatná már a komment-ablakot."

És akkor hol marad az ingyencirkusz?


[Fantasy háttér] [Sötét háttér]