Ugrás tartalomhoz


Fotó

SR verseny 2010


  • Zárt téma Téma lezárva
214 hozzászólás érkezett eddig

_Jaqs (NPC/NJK)

_Jaqs (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2011.07.22, 09:46

Draquar:

Sajnos nem annak szántam, mert egy ideje DVD-kből kell előbányásznom egyes anyagokat, mert nem férek hozzá a régi vinyómhoz. Nekem is jobb lenne, ha át tudnám húzni, csak "nincs rá időm" meg megfelelő felszerelésem. :(

Strato:

Ecsém, ha figyél arra, amit (tőlem) olvasol, akkor:
1. Írtam, ugyan hogy 5-6 óra az előállítás (már meglévő ötletből) de hozzá is tettem, hogy általában rögtönzök. Ergo nem most húztam elő a cilinderből.(Ez az ülések szórása miatt lett így egyébként, de ez mellékes.)
2. Egy lefutott de lezáratlan projekt is projekt. Ezzel a mentalitással nemhogy a verseny, de más szférákban sem lehet sokra vinni. (szvsz)
3. Általában elvek miatt osztok ki embereket. Szintén írtam már: engem ez a dolog közvetlenül nem érint, én már nem játszom, de régebben sem használtam fel egyik versenyes anyagotokat sem, tehát nem vagyok a "fogyasztótok".(Bár a magam stílusában igyekeztem rámutatni az esetleges verseny előtti hibajavításokkor, tehát ha ez számított, én is segítettem talán valamit.)

Összességében: WO off Strato! ;)

Módosította Jaqs: 2011.07.22, 09:48


Narmi

Narmi

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 246 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.21, 11:41

Hoi,

Kicsit az előbbi post-ra reagálva, egy bejelentés féle következik:

Sajnos határozatlan ideig nem lesz SR verseny, legalábbis abban a formában nem, ahogy az elmúlt években volt.
Így az idei évre senki ne kezdjen szabadságot tartalékolni, zsebpénzt gyűjteni az eseményre.

Reméljük, hogy valamilyen formában tud majd folytatódni a hagyománnyá ért éves sorozat, de lehet, hogy csak a modulok fognak felkerülni.

Addig is minden árnyvadásznak jó futásokat, ólommérgezéstől mentes vadászatokat kívánok.

Stoneskinner, alias Douwe



Nagyon, nagyon sajnálom. :(
Két versenyről lemaradtam, tavaly egy kezdő SR játékos csapatba kerültem és rendkívül élveztük a játékot.
Pipás (a mesélőnk) segítségével pedig igen szép helyezést értetünk el és nagyon örültünk a könyveknek.
Gondolom igen magad kiadást jelentett a szervezőknek egy-egy versen. :(

strato

strato

    Lézengő ritter

  • Szerkesztő
  • 8573 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.21, 10:40

Jaqs!
Kicsit felemás, hogy először azt mondod, hogy egy modul megírása nálad nem több 5-6 óránál, utána meg azért közlöd, amikor kíváncsiskodnak az emberek, hogy te inkább rögtönzésszerű kalandokban utazol. Szerintem nem kell bemutatni, hogy egy rögtönzött modul sillabusza, és a táblázatokkal, elő- és utótörténettel, kidolgozott karakterlapokkal, talán még háttérnovellákkal is rendelkező versenymodul között mi a különbség, és az szervezésben és munkaórában hogyan csapódik le.
Meg szerintem azt sem kell senkinek elmagyarázni, hogy milyen prioritást kap egy már lezárt verseny anyagainak rendezése egyéb, feltehetően aktuálisabb és fontosabb ügyek mellett. Igazából örülni kéne, hogy egyáltalán foglalkoznak vele, és kézhez kapunk egy korrekt, és összeszedett munkát, kerüljön is akármennyi időbe.
Persze kritizálni lehet az átfutási időt és a minőséget is, valamennyire talán jogosan is, de jó lenne, ha látnád, hogy hol van ennek a jó ízlésben található határa, és hol kezdődik az, hogy olyanért osztasz ki embereket, amit tulajdonképpen érted csinálnak.
Szerintem itt.

Draquar

Draquar

    A Bunkó

  • Fórumita
  • 725 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.21, 09:27

Hoi!

De ha tudod, hogy hogy lehetne régi,nagyvinyóról (PC és mobiltok nélkül) notebookra másolni, az nagyban segítene a régi cuccok előbányászásában! :)

Ezek nélkül max. egy vinyókerettel vagy egy adatmentő céggel - de ezt nem fogod megcsinálni.
Elegáns kitérés volt egyébként, gratulálok.

_Jaqs (NPC/NJK)

_Jaqs (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2011.07.21, 08:56

Stoneskinner:

Most lehet, hogy meglepő, de nekem semmi bajom nincs veled, sőt bírlak is.
De nem ezért értelek meg, hanem mert én is gyakran küzdök mások lustaságával és a rendezvényszervezés sem áll távol tőlem (most is egy 1000 fős konferenciát szervezek éppen), szóval tudom milyen macera ez - gondolom épp ezért érint engem olyan érzékenyen a téma, hogy (így) posztoljak.

Részemről nagyra értékelem az SR-ért tett eddigi teljesítményeteket is, annak ellenére, hogy egy verseny kivételével engem abszolút nem érintett a dolog.
Thirlen egy régi barátom, elkötelezett és hozzáértő segítő, de ha kell én is szívesen lektorálok dolgokat, amennyiben megfelelek (és tesztelnéd a sebességem ;)).

Draquar:

Ehhez játszani kellene nálam, mivel mint mondtam, főleg rögtönző mesélő vagyok. Arcom mindig is nagy volt, s sajnos ahogy az eddigi RPG-s tapasztalataim csak növelték ezt.
Aktív koromban még nemigen volt web2-es kultúra kishazánkban, nincsenek online cuccaim (talán a saját világomon kívül).
De ha tudod, hogy hogy lehetne régi,nagyvinyóról (PC és mobiltok nélkül) notebookra másolni, az nagyban segítene a régi cuccok előbányászásában! :)

Módosította Jaqs: 2011.07.21, 08:58


Draquar

Draquar

    A Bunkó

  • Fórumita
  • 725 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.20, 18:49

Jaqs:
Hogy mi mennyi idő azt valóban nem (feltétlen) kell bizonyítanod, de egy ideje már nagyon érdekel, hogy mire van ekkora arcod. Nem mondom, hogy nem megérdemelten; csak még nem olvastam tőled semmi, Stoneskinnerékéhez hasonló anyagot.

Én spec. úgy érzem, hogy volna még mit tanulnom KM-i témakörben, szóval ezért ígérem, hogy különösen nagy figyelmet szentelnék a munkádnak. Máshova felrakott és belinkelt változat is érdekel, ha van... :felvon:

Stoneskinner

Stoneskinner

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1137 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.20, 17:10

Jaqs:

Viszont a versenyeket nem kellene ide keverni, mert én csak a modulokról, pontosabban a határidőkről, azok betartásáról és ennek gyenge elvicceléséről beszéltem.


Ööö, pedig ha hiszed ha nem, itt a verseny a lényeg.

És annak a leszervezése, ami nem egy fős feladat, hanem csapatmunka, olyan szinten, hogy országosan van egyeztetve más klubokkal, társaságokkal, hogy ne ugyanazon a hétvégén legyen két rendezvény. Tárgyalás könyvkiadókkal, szponzorokkal, nyeremények megvásárlása, megrendelése, felhajtása, pénzügyek intézése, stb.
(és ha ez a csapat részt vett az előmunkában, akkor számítunk rájuk az utómunkában is, ami nem szokott összejönni időre a lenti okok miatt)


Az külön bónusz, hogy a modult kiadjuk a kezünkből (sok versenyen-rendezvényen ezt nem teszik meg) és ezzel külön támadási felületet adunk magunk ellen (talán pont ezért nem teszik meg), hogy ki lehessen beszélni, lássák a játékosok mi volt a háttérben, és úgy általában beszélgetni-vitatkozni lehessen SR-ről.


A részemről szóló "gyenge vicces" ígérgetések csak a saját magam harca, egy jól sikerült verseny utóhangjai gyanánt és némi feedback kicsikarása a "tömegből".



Effektíve a sorok között olvasva:

Verseny nem lesz szervezve idén, valszeg a közeljövőben sem.
Modulok ettől még lehet, hogy lesznek, ergo Jaqs nem ússza meg a vicces magyarázkodásaimat és ígérgetéseimet. :aboci:

_Jaqs (NPC/NJK)

_Jaqs (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2011.07.20, 16:46

Strato:

Talán. De erősen valószínűtlen, hogy most pont épp ezért...

Stoneskinner:

Világos, érdemben nem is tudnál nagyon mást reagálni.

Viszont a versenyeket nem kellene ide keverni, mert én csak a modulokról, pontosabban a határidőkről, azok betartásáról és ennek gyenge elvicceléséről beszéltem.

Draquar:

Nem tudom miért adsz te is olyat a számba, amit nem állítottam.(Hacsak nem volt meg még a mai lúzerfordulatod. :rohog: )

Ellenben:

Nekem meg az eddigi RPG.HU fórumos online és személyes ismeretségek alapján még ha jól megfizetnék sem lenne nagy kedvem a szervezéshez, mivel van annyi önérzetem, hogy a saját munkámat nem hagyom mások által ledegradálni.



Persze lehet hogy valamikor lesz erre X-5-6 órám és kedvem, s akkor lehet, hogy feltöltök valahová SR kalandot, de az nem lesz versenymodul, hiszen mint mondtam rögtönző és házicsapat-mesélő vagyok.

Viszont egy gyakorlott RPG-snek 'csakazértis' nem kellene bizonyítanom, hogy mi mennyi idő, ugye?

Stoneskinner

Stoneskinner

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1137 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.20, 13:35

Jaqs:

Nem fogok nagyon reagálni a "meglátásaidra" :aboci:

Lehet, hogy nem voltunk hatékonyak, csapnivalók voltak a modulok és a bkv design sem tetszhet mindenkinek, de helyette volt 5-6 olyan verseny szervezve, aminek talán mondhatjuk, hogy neve lett a rendezvények között, és folyamatosan nőtt a versenyre jelentkezők létszáma.

Szóval ja, szarul csináltuk, egyedül meg még ennyi sem jönne össze, ha mindent magam csinálnék, ennyi önkritikám nekem is van.


Mindenesetre köszönöm a játékosoknak és a kis SR közösségnek, hogy eddig is megtiszteltek minket a versenyeken, és volt aki csak a fórumokon követett minket, de itt is lelkes volt.

Amennyiben a mostani modullal kapcsolatban vannak (még) kérdések, akkor azokra szívesen válaszolok, illetve valszeg bevágok egy Errata-t az olvashatatlan font-ok miatt.

ha nem lesz sok reakció, akkor asszem megkérem Varshit (talán erre még kapható :D ), hogy zárja a fórumot, mert lassan kezd időszerűtlen lenni :-)

Draquar

Draquar

    A Bunkó

  • Fórumita
  • 725 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.20, 11:08

Hoi!

Jaqs:

Persze lehet utánunk csinálni, ez nem olyan, mint tojást tojni, és akkor ősszel az általad szervezett versenyre megyünk .

Ehhez én is csatlakozom. Csak úgy okulásként villanthatnál valamit nekünk fiatalabbaknak is, hogy lássuk, mi a mérce...
Nem akarok flémelni, de ha te ilyen optimális hatásfokkal rendelkezel, időnként dobhatnál nekünk is némi koncot a DM paraván mögüli munkásságodból. BKV designnal vagy anélkül.

strato

strato

    Lézengő ritter

  • Szerkesztő
  • 8573 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.20, 10:06

Én értékelem az önzetlen (?) közösségi munkát, de ha az ember csinál valamit, akkor csinálja rendesen, vagy sehogy.

Idén talán pont emiatt pont így lesz: sehogy. ;)

_Jaqs (NPC/NJK)

_Jaqs (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2011.07.20, 09:28

Kiegészítések:

A ledegradálás alatt meg nem a fórumozók kritikáját értem, hanem a "segítők" dilettantizmusát, lustaságát (lusta rajzolók, dilettáns JM-ek, rossz szervezők, stb.)

Illusztrációk: szűkebb ismeretségi körömben is jó pár illusztrátor, grafikus, vizuális művész van, aki adott határidőre gyorsan (értsd órák vagy akár percek alatt) képes előállítani egy-egy képet, tehát itt is a motivációval lehetett a probléma.

Én értékelem az önzetlen (?) közösségi munkát, de ha az ember csinál valamit, akkor csinálja rendesen, vagy sehogy. Ha meg csak fél gőzzel megy, akkor ne humorizáljon rajta, hanem tartsa be, amit ígért.

Bocs a keményebb hangnemért, de ez a stílusom (:langol:) meg a véleményem.

_Jaqs (NPC/NJK)

_Jaqs (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2011.07.20, 09:19

Akkor nagyon gyenge a szervezet hatásfoka. Minek adod oda rendszeresen olyan embereknek, akikről már mi is tudjuk évek óta, hogy nem képesek határidőre végezni?
Én inkább egyedül csinálnám a helyedben.

Egy jó modulhoz egyedül az ötlet és a hangulati elemek kitalálása rabol időt, a többihez már nem kell sok. A 70-80 oldalas szakdolgozatok megírására sem kap az ember 5 hónapnál többet, szóval egy hobbitermék csoportos előállítása esetén elég nagy szégyen, hogy nem megy.

Én OFFICE-t szoktam használni, WORD-be elég rugalmasan be lehet tenni bármilyen (lopott, szkennelt, stb.) képet és két kattintással is lehet PDF-esíteni.
Ja és tudok gépelni is, tehát a saját 2-3 oldalas szöveggel rendelkező moduljaim elég gyorsan megvannak.(Kivéve persze, ha rögtönzök, mert ahhoz csak kocka kell.)

Mondjuk az ízlést már nem lehet pénzért megvenni, de lehet, hogy van, akiknek bejön a kék-zöld BKV dizájn. : gonosz:

Persze a fentiekből és az elmúlt évek tapasztalataiból azért érződik, hogy nemigen értetek a dologhoz, de gondolom csak nem árulok el azzal újat, hogy a szabályrendszeri gyakorlat, az irói és előadói véna, valamint a rendezvényszervezés nem egy és ugyanaz a műfaj.
Nekem meg az eddigi RPG.HU fórumos online és személyes ismeretségek alapján még ha jól megfizetnék sem lenne nagy kedvem a szervezéshez, mivel van annyi önérzetem, hogy a saját munkámat nem hagyom mások által ledegradálni.

Stoneskinner

Stoneskinner

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1137 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.19, 18:45

LoL

Thirlen:

Na ugye hogy ugye? Pont erről beszéltem a múltkor az SR kapcsán. :freud:

Stoneskinner:

Van ilyen, a prioritások változnak, maximálisan meg lehet érteni.
(Bár egy modul megírása és PDF-esítése - illusztrációk nélkül de ízléses dizájnnal - nálam nem több 5-6 munkaóránál és engem /sem/ fizetnek érte. Ezért még mindig érdekelne, hogy ti többen hogy vagytok képes ennyit piszmogni vele. Tudom, flémer vagyok, nagy a pofám, stb-stb, de akkor is... :felvon: )



Pont úgy, hogy többen vagyunk :felvon:

És valaki bevállal valamit a projekt folyamán, és lehet, hogy várni kell rá, néha heteket.
Kezdve a JK-k és NJK-k összerakásánál, azok ellenőrzésénél, helyesíárs (sic) és egyéb dolgok, konvertálások, gépelések, berakni a JK-kat is a modulba, de előtte leszedni a legújabb Adobe cuccokat hozzá, stb...

És persze mikor a verseny már lement, akkor már nem "létfontosságú" elkészülni a dolgokkal, még megvárjuk a grafikákat, amik lehet csak pár hónap múlva lesznek meg, de mindenképpen bele akarjuk rakni, stb.

Persze, notepad-ban is be lehetne gépelni az egészet és kiadni pár netről lopott képpel, de az nem az igazzy.


Mondjuk azt megnézném, hogy egy 70-80 oldalas modult megírsz 5-6 óra alatt :-)


Persze lehet utánunk csinálni, ez nem olyan, mint tojást tojni, és akkor ősszel az általad szervezett versenyre megyünk :cool:

Módosította Stoneskinner: 2011.07.19, 18:48


_Jaqs (NPC/NJK)

_Jaqs (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2011.07.19, 09:05

LoL

Thirlen:

Na ugye hogy ugye? Pont erről beszéltem a múltkor az SR kapcsán. :freud:

Stoneskinner:

Van ilyen, a prioritások változnak, maximálisan meg lehet érteni.
(Bár egy modul megírása és PDF-esítése - illusztrációk nélkül de ízléses dizájnnal - nálam nem több 5-6 munkaóránál és engem /sem/ fizetnek érte. Ezért még mindig érdekelne, hogy ti többen hogy vagytok képes ennyit piszmogni vele. Tudom, flémer vagyok, nagy a pofám, stb-stb, de akkor is... :felvon: )

Stoneskinner

Stoneskinner

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1137 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.18, 15:19

MÁS:
A 19. oldalon van egy csomó x-krax a megszerezhető információk helyett. Bug vagy feature?



Ahogy hirtelen néztem nem csak a 19.-en vannak hibák, hanem a 20.-on is.
Bug, valami font baki lehetett a pdf-fé konvertálás közben, megpróbálunk technikai support-ot nyújtani.


Okok:
A befolyt pénzekből annyit utaztunk már, hogy mindent láttunk a világon, és most is a kamatokból lógatjuk a lábunk és nincs kedvünk versenyt rendezni.

Amúgy naja, az időhiány és a mesélőhiány az, amivel nem tudunk lépést tartani, meg sokan kinőttünk az rpg-ből, család, munka stb, és különben is, azt mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni. :-)

A mostani modul elején szerepel, hogy egy "trilógia" része lenne (az iggazzy nagyok csak trilógiákban gondolkoznak ugye), így az ihlet-ötlet meg van már a folytatásokhoz, ezért írtam, hogy esetleg a modulok a verseny elmaradásától függetlenül megjelennek. Persze ígérni még mindig könnyű ;-)

A többi ok nem nyilvános :-)

Thirlen

Thirlen

    Browncoat

  • Fórumita
  • 1186 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.18, 13:23

Hoi,

Kicsit az előbbi post-ra reagálva, egy bejelentés féle következik:

Sajnos határozatlan ideig nem lesz SR verseny, legalábbis abban a formában nem, ahogy az elmúlt években volt.
Így az idei évre senki ne kezdjen szabadságot tartalékolni, zsebpénzt gyűjteni az eseményre.

Reméljük, hogy valamilyen formában tud majd folytatódni a hagyománnyá ért éves sorozat, de lehet, hogy csak a modulok fognak felkerülni.

Addig is minden árnyvadásznak jó futásokat, ólommérgezéstől mentes vadászatokat kívánok.

Stoneskinner, alias Douwe

Ezt a magam részéről szomorúan hallom. Valamit megtudhatunk az okokról (Időhiány? Ihlethiány? Mesélőhiány?), vagy nem nyilvános?

Johann

Johann

    Rendszeres fórumozó

  • Archívum
  • 293 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.18, 09:59

Sajnos határozatlan ideig nem lesz SR verseny, legalábbis abban a formában nem, ahogy az elmúlt években volt.
Így az idei évre senki ne kezdjen szabadságot tartalékolni, zsebpénzt gyűjteni az eseményre.


Ej, banyek! Johann (a Targonca) nagyon szomorú most... Annyira, hogy nem is talált idevágóan és kellően szomorú sm:)ley-t.


MÁS:
A 19. oldalon van egy csomó x-krax a megszerezhető információk helyett. Bug vagy feature?

Stoneskinner

Stoneskinner

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1137 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.18, 08:47

Hoi,

Kicsit az előbbi post-ra reagálva, egy bejelentés féle következik:

Sajnos határozatlan ideig nem lesz SR verseny, legalábbis abban a formában nem, ahogy az elmúlt években volt.
Így az idei évre senki ne kezdjen szabadságot tartalékolni, zsebpénzt gyűjteni az eseményre.

Reméljük, hogy valamilyen formában tud majd folytatódni a hagyománnyá ért éves sorozat, de lehet, hogy csak a modulok fognak felkerülni.

Addig is minden árnyvadásznak jó futásokat, ólommérgezéstől mentes vadászatokat kívánok.

Stoneskinner, alias Douwe

Johann

Johann

    Rendszeres fórumozó

  • Archívum
  • 293 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.07.16, 08:55

Szokás szerint, aki nem nézné a címlapot: http://lfg.hu/44167/meseloknek/tavol-tibettol-shadowrun-versenymodul/


No, komoly mátrixműveletek kellettek ahhoz, hogy keresztülvágjam magam az LFG jelszó újrageneráló jegén, pedig a maglogika mindent megtett annak érdekében, hogy kiszűrje az illetéktelennek tűnő behatolást. :ninja:
Hááát, tanulságos volt átolvasni a modult. Ajszem olyan messzire messze voltunk a fősodortól, mint Makó Jeruzsálemtől. Pár óra kellett volna még nekünk ahhoz, hogy összeálljon a kép (egy része legalább).

Köszi srácok a belefeccölt rengeteg munkát, és én továbbra is úgy gondolom - visszaemlékezve a zárási ceremóniára -, hogy megérte. Remélem, nem ment el nagyon a kedvetek, és idén ősszel is kifundáltok valami hasonló huncutságot. :ok:

Módosította Johann: 2011.07.16, 08:57



[Fantasy háttér] [Sötét háttér]