Ha nem akartok kéziratot beküldeni, akkor is szívesen látunk.

Kelt 2011.05.28, 07:58
Kelt 2011.02.12, 17:12
Kelt 2011.02.12, 14:24
Kelt 2011.02.09, 00:11
Kelt 2011.02.08, 09:15
Kelt 2011.02.08, 08:13
Kelt 2011.02.08, 05:46
Sziasztok!
Olvasás közben folyamatosan kerestem a "kiutat", miszerint miért lehetnek mégis jók ezek az alapelvek. Próbáltam őket az általad említett módon, kreatívan, illetve tágan leképezni ezt más műnemre, de nekem igazából nekem már eleve azzal is bajom volt, hogy a drámára alkalmazható lennének ezek.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nekem általában jobban tetszenek a modern, kísérletezőbb, elvontabb drámák (és regények, novellák), a klasszikusokkal felemás a viszonyom. Egri mintha kifejezetten ezen újabb irányvonalak ellen lenne.
(...) Egri a premissza alatt az író saját magának felállított premisszáját érti, és nem az olvasó vagy irodalmárok utólagos értelmezéseit/magyarázatait.
Bár Egriben valószínűleg az is dolgozott, hogy ha pontosan ragaszkodunk a premisszához, akkor nem lehet félremagyarázni a művünket...
2.) Karakter - ez már vita tárgya köztünk. Már csak azért is, mert nekem más jött le a könyvből, mint neked. Számomra nem az volt az üzenet, hogy csak így lehet csinálni, hanem, hogy a karakterek megfelelő kidolgozása nélkül – ami Egri módszerével tényleg kicsit szájbarágós – lapos és felejthető lesz amit írsz, és joggal fogják neked szegezni, hogy nincs hősöd, csak gyűrtél egyet papírból. Arról nem is beszélve, hogy az adekvát háttér elősegíti, hogy a szereplők maguk kezdjék írni a történetüket.
Nagyjából ezt írtam én is, egyszerűen Egri túlságosan magabiztosan állít dolgokat. Konkrétan a dialektikus módszerrel nekem semmi bajom, de biztosan vannak más (jobb vagy rosszabb, kinek mi) módszerek is.
A komplett Star Wars sagában sokat változnak a karakterek. Így a példád érthető és helytálló, de továbbra is úgy gondolom, hogy ez csak egy a lehetséges történettípusok közül.
Számomra úgy elfogadhatóbb a karakterfejlődés fogalma, hogy a karakter olyan helyzetbe kerül, amelyben még sosem volt, és ebben kell döntést hoznia, ám ez a döntés a saját, már meglévő karakteréből fakad. Ez a meglévő karakter azonban csak az író számára ismert a történet kezdetekor, az olvasó/néző számára nem. Tehát a néző számára mondhatjuk azt, hogy karakterfejlődés történik, de az író számára nem.
Han Solo-nál maradva: a film alapján korábban csak kis ügyei voltak, és ami még fontosabb, mindig csak magával kellett törődnie. Itt azonban az ő döntésétől függ több millió ember élete, illetve hogy a galaxis számára marad-e remény egyáltalán az ellenállásra. A döntése az én olvasatomban tehát nem karakterfejlődés, nem is változás, hanem az író által felépített, de csak a háttérben meglévő teljes karakterből adódó természetes elhatározás.
Lehet, hogy Egri is ezt akarta írni, de én semmilyen csűrés-csavarással nem tudtam ezt kihozni belőle.
A karakter fontos, de - szerintem - nem előrevalóbb a cselekménynél. Egri nagyon a karakter elsőbbségét sulykolja, mintha az már teljes siker lenne, ha van egy premisszám és hozzá pár kidolgozott karakterem.
Ha az antogonista pl. a politikai rendszer, akkor is valószínű, hogy az ütköztetett nézeteket képviseli valaki - egyszerűen erősebb lesz a hatás, mintha a főszereplő egyszerűen csak elvont fogalom ellen küzdene.
Ebben nem értünk egyet. Példának az 1984-et hoznám: bár a rendszer megjelenik személyekben is, de azok annyira másodlagosak, hogy gyakorlatilag nélkülük is végigvihető lenne a történet. Bár lehet, hogy akkor már nagyon elvont lenne, de ez az értékéből, a hatásából nem vonna le.
(…) a statikus vagy a dinamizmus meglététől/hiányától nem lesz automatikusan egy mű jobb vagy rosszabb.
Megint azt mondom: Egri mutat egy utat, amin végigmenve lehet jó drámát (vagy bármi mást) írni. De ez csak egy módszer, és erre nem lehet azt mondani, hogy alapszabályok lennének.
Kelt 2011.02.07, 21:49
Módosította Raon: 2011.02.07, 21:49
Kelt 2011.02.07, 20:18
Egrivel egy polcra kerültél, ne panaszkodj.Marcus a jelek szerint mostanság extra lendülettel forgatja a szikét, és üt vág mindent, amit ér.
Ahogy az néhol a Vicomte-nak adott válaszomból kitűnhet, én megpróbáltam pozitívan hozzáállni, magyarázatokat, más nézőpontokat keresni. Nem sikerült. És ugye az sem mindegy, hogy valaki agyatlanul kritizál valamit (mert az a trendi), vagy inkább kritikusan, gondolkodva áll hozzá a dolgokhoz.Mivel a mai értékdegenerált világ alapvetően olyan tudatalatti impluzusokkal bombáz minket, hogy normálisabbnak tűnik valamilyen értéket szétcincálni/dezintegrálni, mint bármilyen más oldalról megnézni/védeni az esetleges igazságait,
Lásd a Vicomte válaszomat, aszerint mégsem.- ahogy Vicomte remekül megfogalmazta, ez a könyv a drámaírás művészetéről szól (a Marcus által írtak háromnegyede így kilőve)
Egri maga azt írja a bevezetőben, hogy talán nincs igaza mindenben, és az utókor majd dönt róla (tehát ott figyelmesen olvastam- egyáltalán nem biztos, hogy Magnus Opusnak számít, és univerzális megoldást ad minden írással kapcsolatos problémára, de azért azon érdemes lehet eltűnődni, hogy első formájában 1942-ben íródott, és azóta tartja a vezető helyét ebben a témában. Számos elméletét túlhaladták már (ahogy ez le is van írva a bevezetőben – tessék figyelmesebben olvasni), de ilyen tisztán és egyszerűen senki más nem tudta megfogalmazni a drámaírással kapcsolatos ALAP tudnivalókat.
Egyetértünk.- természetesen Egri műve ezen alapoknak csak egy bizonyos részét tartalmazza, de ez a mű olyan, amelyben ezek legalább ott vannak. Rengeteg más írástechnikai anyagból jóval kevesebbet lehet tanulni, okulni.
Ezen én is elgondolkodtam. Azt hiszem tudod, erre mit akarnék válaszolni...- akinek nem tetszik a mű/nem találja szimpatikusnak a gondolatait, az szerintem azzal tanulhat belőle a legtöbbet, ha rájön arra, miért van az, hogy ez a könyv hatvan éve megkerülhetetlen, és annyi befutott író alapműnek tartja. Főleg, ha jópár elgondolását túlhaladták már.
Ez azért erősen sántít. Az igazi klasszikusok - mégha útmutatók is - kiállják az idő próbáját.- a több, mint hatvan éves keletkezés okán OSC anyagai mellé tenni és azzal összemérni szerintem enyhén szólva is vicces. Egy mai amerikai tengerészgyalogos is jó eséllyel le tudna győzni egy honfoglaló magyart, bármilyen jól nyilaztunk is akkoriban – de ettől még a maga keretei között mindkettő egy adott téma egyik legjobbjának számíthat.
Lehet, de én azt szeretném elkerülni, hogy én vagy mások rossz alapokat tanuljunk meg.- biztos vagyok abban, hogy ez az érv sokaknak nem fog tetszeni (nekem sem tetszett annak idején, amikor megkaptam), de az a helyzet, hogy mindenkinek össze kell gereblyézni bizonyos alapismereteket ahhoz, hogy érdemben meg lehessen vele beszélni, pl. Egri mitől igazán jó.
Meglátjuk.- biztos vagyok abban, hogy aki mondjuk befutott író lesz, azzal pár év múlva ezt a kérdést egészen más megközelítésben lehetne kivesézni, és jönne is a fejvakarós mosoly, hogy ki mit gondolt erről anno (ez az én ismeretségi körömben számtalanszor megtörtént már).
Én azért teszem, hogy mások okuljanak belőle. Szerintem ez a vita jól megy ilyen szempontból.Ezért sem értem, miért kell Egri fejére olvasni, hogy ha valakinek nem tetszenek az általa leírtak. Akkor ne használja és kész.
Épp ez itt a lényeg: szerintem ezek nem alapszabályok, és pont a kezdőket félrevezethetik.Egri műve arra jó, hogy pár alapszabályt jól meg lehet tanulni belőle: aztán hogy alkalmazod vagy megszeged, már a te dolgod. De ezt a döntést a szabályok megértése, és kellő ismerete nélkül szerintem meghozni nem lehet.
Kelt 2011.02.07, 19:43
Egri megállapításait egy az egyben regényre, vagy akár csak novellára ráhúzni félrevezető, és neki sem volt ilyen célja. Viszont szerintem (és sokak szerint), ha az alapelveket jól képzed le, akkor nagyon jól lehet használni más írásműveknél is.
1.) Premissza - egy történetnek alapvetően egy premisszája van, de egy regényben a fő történetszáll mellett többnyire fut néhány másik is. A kedvenc SF/F példáim erre a Dűne és a Trónok harca - mindkettő rengeteg dologgal foglalkozik, de mindegyik drámaian zárja az adott száll premisszáját. Szóval itt egyet is értünk, meg nem is.
2.) Karakter - ez már vita tárgya köztünk. Már csak azért is, mert nekem más jött le a könyvből, mint neked. Számomra nem az volt az üzenet, hogy csak így lehet csinálni, hanem, hogy a karakterek megfelelő kidolgozása nélkül – ami Egri módszerével tényleg kicsit szájbarágós – lapos és felejthető lesz amit írsz, és joggal fogják neked szegezni, hogy nincs hősöd, csak gyűrtél egyet papírból. Arról nem is beszélve, hogy az adekvát háttér elősegíti, hogy a szereplők maguk kezdjék írni a történetüket.
Karakterfejlődés - ezt meg szerintem félreértetted.
Ha a szereplő gondolati/gyakorlati síkon nem jut el A pontból B-be, akkor biztos, hogy ki van lőve a katarzis ...
Mondok egy, a klasszikusoknál erre a fórumra jobban illő példát:
Han Solo a cinikus kívülállásból eljut a hősiességhez.
Karakterfejlődés ez? Igen. Megváltozik közben? Nem. Ő változatlan marad, csak az változik, ahogy a dolgokhoz áll, ezért nem lesz hiteltelen a visszatérése az első film végén.
Cselekmény vs. karakter.
Egy hiteles karakter generálja a cselekményt, míg egy kidolgozatlan reakciói csak bosszantanak a történet során.
Kicsit részletesebben: Hamlet tépelődik, nem tudja rászánni magát a cselekvésre, de ezzel csak elmélyíti azt a drámai helyzetet, amiben van, s ami a végső tragédiához vezet. Leon Silver beugrik a lila ködbe, aztán végig sodródik az eseményekkel, és baromira nem tesz hozzá semmit a történethez. Felejthető, lecserélhető szereplő - sőt egy érdekesebb karakterrel akár már nem csak időtöltésnek, hanem olvasmánynak is jó lehetne az Éj Köve.
Főszereplő/Antagonista
Megint csak, mintha egészen más szemüvegen át néznénk a dolgot. A színpadon nem fér el egymás mellett egynél több ebből a párosból. ...
Ha az antogonista pl. a politikai rendszer, akkor is valószínű, hogy az ütköztetett nézeteket képviseli valaki - egyszerűen erősebb lesz a hatás, mintha a főszereplő egyszerűen csak elvont fogalom ellen küzdene.
Konfliktus
Megint a színház és a próza eltérő eszköztára.
A statikus cselekmény a színpadon csak az abszurdként él meg, mint a Godot-ra várva, vagy a Kopasz énekesnő.
Kelt 2011.02.06, 21:07
Kelt 2011.02.06, 10:34
...(Különféle híres művek) all build upon the constant change and development of character under the impact of conflict.
Macbeth starts with ambition, ends with murder.
Hamlet starts with suspicion, ends with murder.
Death of a Salesman starts with illusions, ends in painful knowledge.
Dead End starts with poverty, ends with crime.
Kelt 2010.11.18, 18:26
Kelt 2010.11.07, 16:09
Kelt 2010.10.16, 10:06