4574 hozzászólás érkezett eddig

[scaurus]

Az előzetes alapján nem is biztos, hogy rossz magyar film.

Meglátjuk.

 

Nyitva

 

 

 

 

 

[Marvin]

Az alig 3 éves Netflix-produkció, az egész estés Beasts of no nation az afrikai gyerekkatonák sanyarú sorsába nyújt betekintést: a kis Agu családját lemészárolják az orkok, akarom mondani a szomszéd törzs, aztán miután ő is lemészárol pár szomszéd törzset, az átlag fehér embernek már kevesebb affinitása marad a lelki kínjaihoz. Érdekes módon több együttérzést vált ki a barbár vezér, akinek tényleg élete befektetése a családjaként kezelt vérengző banda (kábítószer, menetelés a sereg élén, atyai tanácsok, vudu és rituális beavató seggbedugás, ha jól értettem a célzást), a végén mégis otthagyják a hálátlan niggerek.

 

 

[Marvin]

Ez tényleg új (nálunk még be sem mutatták, talán nem is fogják), Panos Cosmatos, a kiváló Beyond the black rainbow rendezője ismét szürreális, elszállt horrort forgatott, ezúttal blekkmetálos modorban. Démonidézés, motorozás, láncfűrész, kozmikus sötétség!

 

[Marvin]

A filmművészet legújabb (tavalyelőtti) diadala, a Zsíros Fojtogató! Zsírrajongó apa és széplelkű, ám péniszméret terén kihívásokkal küzdő fiú megható története, gány, ármány, szerelem, serpenyőben sült szemgolyók! Erősen 18+

 

[strato]

Kijött magyarul is Az egészség ellenszere címmel. Valóban semmi meglepő nincs benne, de a képi világa, a hangulata nagyon jó lett.

 

 

Ha valakinek kevés az ideje, azért inkább a Viharszigetet (Shutter Island) nézze meg ehelyett.

[Marvin]

Ez tényleg viszonylag új (alig 2 éves): a Cure for wellness (magyarul nemtom, kijött-e) tankönyvből felmondott gótikus közhelyek + némi orvosi krimi keveréke, szépen meg van csinálva, de az égvilágon semmi meglepő nincs benne, ha valakinek nagyon hiánya van már a műfajból, arra még jó lehet.

 

[galu22]

Megnéztem, nekem is tetszett

Tényleg jó!



Nekem beugrott róla egy másik, elég régi film, amit szerintem még sosem ajánlottam, az Aki király akart lenni. Aki még nem ismeri, tehet vele egy próbát nyugodtan.

Két angol csavargó ismeretlen terepre téved a 19.századi afgán hegyekben, ahol minden álmuk valóra válhat. Jó kis kalandfilm, egzotikus tájakkal, eldugott helyen élő primitívekkel, és a Sean Connery-Michael Caine duóval vörös egyenruhában. Eredetileg Kipling kisregényén alapul, de itt-ott azért vannak benne változtatások*. Kipling több másik sztorijához hasonlóan az a legérdekesebb benne, hogy nem azt mutatja be, hogy a gyarmatosítás és a birodalom rossz, hanem azt, hogy miként lehetséges az, hogy ezt a helyzetet mégis annyian élvezték.

 

 

*szerintem azon ritka kivételek egyike, hogy a film jobb, mint a könyv. (pl. a Száll a kakukk fészkére még ilyen)

[Asidotus]

A Bone Tomahawk érdekes western-kannibálhorror keverék, a Véres délkörök ószövetségi sivárságához nem ér fel, de politikailag elég inkorrekten gyakják benne az untermenscheket:

 

Megnéztem, nekem is tetszett

[Marvin]

Annyira nem új, sőt 37 éves, de most botlottam bele a Wolfenbe: a kínzópornó és a primitív macskaugrasztásos "horror" korából visszanézve egyszerre naiv és realista régimódi farkasemberes film ökoharcos felhangokkal (meg lennék lepve, ha a White Wolfnál nem innen merítettek volna legalább ötletet). A bontásra ítélt Bronx lenyűgöző, a gyanús farkas-melós indián szerepében Edward James Olmos (egy évvel később Gaff a Blade Runnerben).

 

[galu22]

Az igazi kedvenceim a közepes költségvetésű kalandfilmek és a vicces, nem fingós vígjátékok. Mindkettő ritka, mint a fehér holló. A hétvégén eltévedtünk moziba, az Éjszakai játék című filmre.

 

A stáblista sem ígért sok jót (Jason Bateman, Rachel McAdams), bár Michael C. Hall (Dexter) mellékszerepe azért meglepő. Ez tűnt a legkevésbé gáznak*, úgyhogy megnéztük.

 

 

Alapvetően tetszett, és az a fura, hogy évek óta először, hangosan felnevettem moziban (nem is egyszer!). Nyilván nem minden poén ütős (nekem pl. a hülye férfi - okos nő páros elég erőltetett volt), illetve a végén kicsit túlerőltették a nem igazán kiszámíthatatlan csavarokat, de összességében kellemes szórakozás, jó kikapcsolódás.

 

Sztori: nem túl bonyolult, egy játékemberrablásba belerondít egy igazi emberrablás, kicsit a Michael Douglas-féle Játsz/Ma feldolgozása, az Ember, aki túl keveset tudott (Bill Murray) stílusában. Ebből nyilván előre sejthetők a "csavarok", de ez olyan szempontból nem probléma, hogy a viccesebb részek nem erre a vázra építenek. Rachel McAdams-nek meg jobban áll, ha nem komolykodik.

 

 

 

*Melissa McCarthy visszamegy az egyetemre. Újabb szuperhős. Valami amerika szereplői a böriben nézik a szappant a lefolyó mellett. Újabb ötven árnyalata. Kemény.

[Marvin]

Heart of a dog: Laurie Anderson látomásos esszéfilmje kutyákról, 9/11-ről, a halálról meg sok minden másról. Helyenként tényleg költői, de kevesebb buddhista prédikálással is kibírtam volna.

 

[Nocturna]

A Bone Tomahawk érdekes western-kannibálhorror keverék, (...)

Én bírom ezt a filmet, és egy sztori megalkotásakor inspirált is ebből a filmből pár jelenet.

Módosította Nocturna: 2018.01.16, 18:24

[Marvin]

A Bone Tomahawk érdekes western-kannibálhorror keverék, a Véres délkörök ószövetségi sivárságához nem ér fel, de politikailag elég inkorrekten gyakják benne az untermenscheket:

 

[Hoild]

Már ha csak annyit megtennének, hogy a lehetséges forrásokat felmérnék.

 

Már csak regények közt rengeteg van, amiből érthetetlen módon nincs még mozi.

A Fekete sereg (Glen Cook-féle), Moon is a harsh mistress (Heinlein, bár itt el kellene vinni a Holdról), White Jazz (JAmes Ellroy), Blood meridian (McCarthy), stb.

{...}

 

McCarthy Blood Meridianja kapcsán, szerintem legalább két erősen az által megihletett western készült az utóbbi években, bár az alapművel összehasonlítva lájtos mindkettő:

 Brimstone (2016)

 The Duel (2016)

 

Hivatalos moziváltozat vagy tévésorozat csak erős felvízezés után készülhetne belőle, mert mindenki kiakadna a kegyetlenségén és nagy lenne a botrány.

[Marvin]

Csomó új ötlet és megközelítés van ma is, jellemzően nem a fősodorban, hanem a független, szerzői alkotóknál vagy lelkes amatőröknél.

 

Na amit most találtam, az nem ilyen: nem tudtam, hogy Sin Cityből van 2 is, pedig de, Dame to kill for (Ölni tudnál érte) címen megcsinálták a folytatást a képregény lazán összeollózott részeiből. Az eredeti is orrán-száján túlstilizált volt már, a filmben ezt sikerült paródiáig elvinni a brumihangú férfiaktól (vajon a boltban is így kérnek 1 kiló kenyeret?) az állandóan az elalélés szélén lihegő sekszdémonokig meg a szuperninnya ribancokig (ha csak így csuklóból lehentelik a rossz embereket ezek a gumininnya-rambó altesti munkásnők, mitől vannak úgy elnyomva még mindig?). Szóval annyira ez sem jó, aki némi túlspilázott lihegésre vágyik, annak szórakoztató lehet.

 

[galu22]

A régen jobb filmek voltak gondolatra nekem az a véleményem, hogy sok filmet csináltak régen, és ma már nem tudnak eredeti, új ötleteket kitalálni.

 

Már ha csak annyit megtennének, hogy a lehetséges forrásokat felmérnék.

 

Már csak regények közt rengeteg van, amiből érthetetlen módon nincs még mozi.

A Fekete sereg (Glen Cook-féle), Moon is a harsh mistress (Heinlein, bár itt el kellene vinni a Holdról), White Jazz (JAmes Ellroy), Blood meridian (McCarthy), stb.

 

De nem tudom elhinni, hogy olyan viszonylag egyszerű ötletekkel, mint mondjuk a Párbaj, nem tudnak manapság előrukkolni. (a Párbaj egyébként a kedvenc Spielberg mozim)

De például az Annie Hall vagy az Én kis falum (Jiri Menzeltől) sem valami egetrengetően nagy ötlet...

 

És még szó sem esett az olyan filmekről, ahol a mondanivalónál sokkal érdekesebb a képi világ. (számomra a Sztalker pl. ilyen. Nem tudom hogyan találták meg azt a tájat)

[scaurus]

A régen jobb filmek voltak gondolatra nekem az a véleményem, hogy sok filmet csináltak régen, és ma már nem tudnak eredeti, új ötleteket kitalálni.

Nézel egy új filmet, és beugrik, hogy ezt már láttad. Nem feltétlenül konkrét jelenet, konkrét karakter, de bizony maga az alapsztori, a háttér, meg sok minden, már korábban le lett forgatva.

Épp úgy, mint a rock-metal zenében. Az új lemezeken lévő riffeket, dallamokat már lejátszották, matematikailag sincs esély új témákra

 

Mondjuk ezzel szoktam vitatkozni:

 

- újdonság: még a látványfilmekben is tudnak újat mondani, a lentebb is emlegetett A Karib-tenger kalózai azért vitt elég új színt az unalomig ismert(nek hitt) kalózos zsánerbe,

 

- újrahasznosítás: már a Humphrey Bogart-os Máltai sólyom (1941) épp a harmadik filmfeldolgozása volt ugyanannak a könyvnek...,

 

- abban, persze, igazad van, hogy az emberi kapcsolatokról Shakespeare elég sok minden leírt/elmondott, tehát valódi újdonságot (sosem volt novumot) elég nehéz kitalálni, de azért kellő kreativitással mindig lehet újszerűt, frisset alkotni.

[scaurus]

A közvetlen ingerek szintjén túl is lehet azért érvelni, hogy valakinek miért tetszik / nem tetszik valami.

...

Ebben igazad van, csak ebből a szempontból én elég egységsugarú vagyok.

A filmeket a "tetszés/nem tetszés" szintjén értékelem.

 

Sokszor mosolyogtató az eredmény, de nem tartom fontosnak a miértet, így nem mélázom rajta, hogy:

- a Batman:Kezdődik! miért nyűgözött le, míg a folytatásaiban mi nem tetszett (szerintem filmipari hulladékok)?

- a Zsivány egyes minden hibájával együtt miért tetszett, a Star Wars Ep.VII-ben meg miért nem (ez utóbbiban semmi pozitívumot nem bírtam felfedezni),

- a Bosszúállók 1. mitől tűnt szórakoztatónak, mondjuk a Thor 1-2. pedig miért nem?

 

Fene tudja, de nem tipródom rajta.

[Asidotus]

A régen jobb filmek voltak gondolatra nekem az a véleményem, hogy sok filmet csináltak régen, és ma már nem tudnak eredeti, új ötleteket kitalálni.

Nézel egy új filmet, és beugrik, hogy ezt már láttad. Nem feltétlenül konkrét jelenet, konkrét karakter, de bizony maga az alapsztori, a háttér, meg sok minden, már korábban le lett forgatva.

Épp úgy, mint a rock-metal zenében. Az új lemezeken lévő riffeket, dallamokat már lejátszották, matematikailag sincs esély új témákra

[Marvin]

A közvetlen ingerek szintjén túl is lehet azért érvelni, hogy valakinek miért tetszik / nem tetszik valami. Az eszképizmus sokarcú lehet, a motivációm valószínűleg hasonló, csak a valóság szétrúgásának egészen más módjait preferáljuk feltehetően (a mai szuperhírós ökörségeknél pl. nem bírom, mennyire totál hülyének néznek még egy szimpla szórakoztatónak szánt izében is, a horrorfilm viszont a való világ nagyon is létező, de banális szörnyűségével (menetelünk a biztos pusztulás felé szép lassan vagy kevésbé szépen és lassan bomolva, és még úgy is kell tennünk, mintha ez nem zavarna) szemben eltemetett félelmeinkkel szembesít intenzív és koncentrált formában.