Ugrás tartalomhoz


Fotó
- - - - -

Black Crusade ismertető


  • Válasz írásához lépj be
13 hozzászólás érkezett eddig

creep

creep

    Rendszeres fórumozó

  • Archívum
  • 161 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.28, 11:17

Köszönet az ismertetőért Auer!

Már elkezdtem tanulmányozni a könyvet, a Broken Chains-t két alkalommal, illetve egy ahhoz kapcsolódóan egy saját kalandot is lemeséltem. A tapasztalataim egyelőre pozitívak, a hangulatot nagyon könnyű megteremteni és itt minden morbid GM megtalálhatja a számításait.

Számomra a problémát a Chaos Marine-ok jelentik, így az elkövetkező meséimben (remélem számtalan alkalom lesz még) őket jórészt ki fogom hagyni, illetve NPC-kként hasznosítom őket.

A karaktereket összetartó erők kérdésével kapcsolatban arra gondoltam és úgy látszik, hogy a nyitókaland alapján a készítők is így vélekedtek, hogy 1) legyen adott szükséghelyzet, amiben csakis az együttműködés képzelhető el alternatívaként. Ez lehet a Broken Chains-féle módszer, vagy éppen a Vezér, amit Auer említett. A független kalandban ez egy Marine volt, illetve más sötét urak. 2)Azonos hitek, unaligned illetve allied party lehetőleg hasonló motivációkkal és célokkal. Ezzel tényleg megkímélheti magát az összes résztvevő a teamkill kétes élvezeteitől. 3)Ez jórészt saját fikció, gyakorlatban még nem tudom, mennyire fog működni: kevésbé expliciten megjeleníteni a Rontó Hatalmak jelenlétét. Egyszerűen arra gondolok, hogy, mint ahogy az inkvizíciós játékok jó részében is, a karakterek nem minden aprósággal vannak tisztában. Lehet, hogy csak nem régen ismerkedtek meg a Káosszal. Beavatatlanok, akik talán a Négy neveit sem tudják felsorolni. Ha pedig ismerik a titkokat, akkor sem feltétlenül osztják meg világgal, világtalannal ezeket, teszem azt azért, mert félnek valamilyen felettük vagy velük szemben álló hatalommal. Valahonnan elindulnak a karakterek és majd később kilyukadnak valahova. Megpróbálhatnánk eljátszani azzal, hogy a karakterek között kezdetben erősebb kötések vannak, mint az itt annyira központinak láttatott hit és fanatizmus, például egy adott család tagjai a karakterek (ne feledkezzünk meg a malfi nemesi házakról vagy akár a sinophiaiakról stb.).

Egy utolsó gondolat még jár a fejemben a Ruinous Powers követőivel, mindenekelőtt Khorne szolgáival kapcsolatban. Ő az, akit játékos és mesélő az első körben ír le, mint teljességgel játszhatatlan patrónust, hiszen a követői azonnal és megállíthatatlanul öldökölnek, vért adnak istenüknek és koponyákból építik trónusát. Nem segít ezen a hivatalos álláspont sem, ti. hogy még rá is erősítenek, hogy Kharne és a többi bohóc legyőzhetetlen és folyamatosan öldököl és egyébként is hullákat eszik és győzelmet szarik. Így tényleg semmi értelme játszhatóvá tenni a követőit, hiszen hamar alulmaradnak a játék során és "idióták" lesznek csak hajlandóak játszani velük. Érdemesebb lenne ezt átgondolva a Berserkerektől technikailag megszabadulni* és épkézlábabb, szofisztikáltabb koncepciókat felvázolni: nekem eszembe jutottak a birodalmi halálkultuszok kifordított másai, olyan orgyilkosok, akik minden rituális gyilkosságot a Bronz Úrnak ajánlanak fel, vérvadászok, zsoldosok, akik titokban Khorne-hoz suttognak és ellenségeik koponyáit fényesítgetik... Nem biztos, hogy teljesen a hivatalos nézőponttal fog megegyezni, amit így kapunk, de a játékos sem fog ódzkodni többet ettől a lehetőségtől.

*a hivatalos modulhoz kiadott extra karakterek között szereplő Babaroth leírása sem teljesen idiotizmus, végül is játszható marad a karakter, együtt tud működni a többiekkel (kivétel a Psyker, de ez más tészta)

Seraph

Seraph

    Újdonsült fórumozó

  • Fórumita
  • 14 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.06, 15:34

Köszönet ezért a remek ismertetőért! Bevallom, az eddigi 40k-s rpg-k közül ez volt az, ami a legkevésbé érdekelt, egészen mostanáig. Eddig a Dark Heresy a kedvenc, a DW sem tudta überelni hangulatilag. De a BC mindenképp megér egy próbát!


auer

auer

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 5233 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.06, 06:02

Csak épp a játékosok többsége nem kezeli jól ha megölik a karakterét ha egy játékos teszi akkor hatványozottan igaz. Plusz elég rossz úgy játsznai h nem tud nyugodtan aludni mert bármikor rátámadhat egy másik partitag, és álmában keresztüllövi mert megtetszett a power sword-ja. ennyi. 2-3 eset után elmegy kedvük a játéktól.

Így belegondolva az lehet volna egy működő koncepció h minden csapatban van a vezér aki összefogja az alatta állókat. És ez a vezér lét látszódik is statjain. pl ő 7000 xp-s a többiek pedig a DH kezdő szintjén vannak.


Pricomtur

Pricomtur

    Uwel Kegyeltje

  • Fórumita
  • 353 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.05, 22:54

Abban a pillanatban, hogy a Warhammer világában előkerül a "logika" szó, máris megette a fene az egészet.:D



aluminiumtrioxid

aluminiumtrioxid

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1798 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.05, 19:32

Egy ilyen gonosz kaotikus csapatot ahol mindenki mindenki ellen van nehéz ha nem lehetetlen egyben tartani ha ragaszkodnak a karakterkijátszáshoz.


Következtetésképpen a játékot azok fogják játszani, akik az ilyen játékstílust kedvelik. A koncepció része, hogy a karakterek bármelyik pillanatban felszeletelhetik egymást. Bár én nem látom be, hogy ebben mi a logika, vagy erre mi szükség van. Khorne-hoz úgyis csak az idióták mennek, Tzeentzch kultistái esetében sokkal jobban el tudom képzelni (karakter kijátszása mellett), hogy inkább manipulálni akarják a többi partitagot (amit nehéz egy hullával), Slaanesh és Nurgle hívei meg szerintem nem pazarolják az energiáikat a csapattagok megölésére, ha azok nem akadályozzák őket direktben. Ha igen, akkor meg megérdemlik. (Azt meg már más topicban kifejtettem, hogy amíg az adott játékos a többiek számára is érdekesen tudja előadni foglalatosságait, addig semmi bajom nincs vele, ha külön utakon jár [sőt]).

auer

auer

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 5233 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.05, 18:31

Ha az ember kiperkál egy könyvért 40$+ -t akkor lehetnek elvárásai. Főleg egy olyan kiadónál ami már többször bizonyított a téren, és nem magus 20x-dik verzióját erőlteti. A szabályokat olyanok írják (és tesztelik!) akik jobban otthon vannak (mert van tapasztaltuk) ezen a téren és nem egyetlen ember agyszüleménye egy kockás füzetből átmásolva.
Bárki fejleszthet otthon rendszert nincs tiltva semmi de nem azért veszünk egy könyvet hogy utána mi írjuk hozzá.
Igazából ez a téma többször több helyen előjött már. Mindig van vki aki megmondja h milyen jól meg tudná csinálni (pl: mert a MI házi m* aztán tökéletes) de még nem láttam ezeket publikálva.

A könyvre visszatérve: függetlenül attól hogy az istenek befolyással bírnak a fejlődésre vagy nem. Egy ilyen gonosz kaotikus csapatot ahol mindenki mindenki ellen van nehéz ha nem lehetetlen egyben tartani ha ragaszkodnak a karakterkijátszáshoz. A társaság jelentős része erre várt vmi használható magyarázatot de azt a könyv nem adott sajnos.

aluminiumtrioxid

aluminiumtrioxid

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1798 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.05, 18:05

Al2O3:

Én úgy értem, amit írsz, hogy "ha nagyon figyelnek, akkor nem törik el a játék". Éppen csak sokan a szabályoktól várjuk el ezt. Ha úgyis nekem kell figyelnem külön rá, akkor miért venném meg a könyvet? Vagy nem így van?


Ja tényleg, mert valami gyökér kitalálta, hogy aszerint kötelezem el magam egy isten mellett, hogy milyen Advance-eket veszek fel. De ha ezt kihajítod az elején, és megadod a választás lehetőségét (mégiscsak 7000 xps szörnyetegekről van szó), akkor abszolút működőképes. Mellesleg szerintem logikusabb is. (Ja és végre szimpatikusak lettek a kultisták, megyek, kreálok egy Slaanesh-hitűt valamikor ha lesz rá időm...)

Pett-moondevil

Pett-moondevil

    Törzs-fórumozó

  • Fórumita
  • 572 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.05, 16:51

Al2O3:

Én úgy értem, amit írsz, hogy "ha nagyon figyelnek, akkor nem törik el a játék". Éppen csak sokan a szabályoktól várjuk el ezt. Ha úgyis nekem kell figyelnem külön rá, akkor miért venném meg a könyvet? Vagy nem így van?


aluminiumtrioxid

aluminiumtrioxid

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1798 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.04, 08:05

A játékosokat semmi sem kényszeríti, hogy ne Chaos Undivided vagy egy adott isten (esetleg 2 allied) mellett kötelezzék el magukat. Együttműködésről ennyit.

Hoild

Hoild

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 233 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.04, 00:53

Az ingyen letölthető "Broken Chains" modul itt található:
http://www.fantasyflightgames.com/edge_news.asp?eidn=2399&epn=0


Pricomtur

Pricomtur

    Uwel Kegyeltje

  • Fórumita
  • 353 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.03, 21:59

Nekem már volt szerencsém játszani a játékkal és az már egyetlen játékülés után is jól látszik, hogy hacsak nem lesz egy külső összetartó erő, a karakterek brutálisan szét fogják gyilkolni egymást. A Tzeentch irányba haladó megalomán Betrayal Failing-es Tzeentch Sorceror és a Nurgle technopap egyszerűen NEM fér meg egymással, hacsak nincs a már korábban említett külső tényező. Az meg, hogy harcoljunk az Impérium ellen elég hamvába holt főleg úgy, h a karaktereknek gyakran a túlélésért is meg kell harcolni.

A játék ettől függetlenül jó, a rendszerbeli változásokat illetően még nem tudtam leszűrni, h jók-e vagy rosszak. Egy játék ehhez sajnos kevés.


iamfred

iamfred

    Újdonsült fórumozó

  • Fórumita
  • 43 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.03, 19:25

Elkezdtem olvasgatni, érdekes, de maga a játékosok kapcsolata és a rendszer kicsit elrugaszkodottnak és összecsapottnak tűnik.

(Bár a végső cél, mint olyan megmozgatta a fantáziám.)


kabal

kabal

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1269 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.03, 15:58

Ettől tartottam: pont azt tussolták el, amire leginkább kíváncsi lettem volna (az együttműködés kérdését).
Az ismertetőért nagy köszönet-mindenre kitért, amire kíváncsi voltam.


CikkBot

CikkBot

    Régi fórumozó

  • Admin
  • 6571 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2011.10.03, 15:58

A Warhammer 40.000 univerzum szerepjáték sorozatának újabb tagja jelent meg. Eddig nyomozhattunk az Inkvizíció megbízásából, felfedezhettünk, kolonizálhattunk, mint egy Rogue Trader, vagy lehettünk az emberiség bajnokai az Űrgárdisták személyében. Ez az új könyv a másik oldalt, a Káoszt helyezi előtérbe... Black Crusade ismertető


[Fantasy háttér] [Sötét háttér]