Ugrás tartalomhoz


Fotó

Kalandos históriák (Helvéczia játékbeszámolók)


  • Válasz írásához lépj be
74 hozzászólás érkezett eddig

elGabor

elGabor

    Régi fórumozó

  • Moderátor
  • 4052 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.08.24, 21:05

Akinek sokat költik halálhírét, hosszú életű lesz?



Narmor

Narmor

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1116 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.08.24, 20:37

Úgy érzem az 5. játékalkalomra sikerült szokást teremtenem abból, hogy Alexander Hasek, bátor cseh királyi vadászom minden egyes alkalommal 0 HP alá kerül (sőt, két játékkal ezelőtt 2x is sikerült ezt összehozni). :D Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő.



alister

alister

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 3443 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.08.06, 21:46

Köszönjük! :)

Abszolút improvizatív volt, öcsémnek volt egy sztoriötlete, és addig töprengett a részleteken, amíg kitöltöttem a karakterlapot.

Nocturna

Nocturna

    Night-time Spirit

  • Fórumita
  • 3239 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.07.31, 21:45

Remek! Szorakoztato iras, kösz, hogy begepelted. :)

Abszolut improvizacio eredmenye, vagy volt ennek elozmenye?



Orastes

Orastes

    Hordószónok

  • Fórumita
  • 5889 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.07.29, 18:52

Alister, ez kiváló darab! :hc: (Joachim rabbi elégedetten figyelte a Seolból az eseményeket :gugye: :rabbi: )



Ratface

Ratface

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 258 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.07.29, 15:49

Gratulálok alister!

Igazán kiváló beszámoló, Köszönet érte!



alister

alister

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 3443 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.07.28, 23:48

Jacob ben Cohen el Cordovero hites krónikája

 

1. Az egyiptomi álom

 

A nevem Jacob, atyámé Cohen, és a híres Cordóbai Egyetemen tanultam ki az asztrológia és az orvoslás tudományát, valamit a teológia és a magasabb művészetek rejtelmeit, így szerezve ismereteket mind az Ég, mind a Föld dolgaiban. Tanulmányaim lezárultával útra keltem a napfényes Hispániából Helvéczia földjére, ahol Grünnau városában él anyai nagybátyám, a híres Ábrahám ben Moses, a Kabbala nagy tudósa. Ám az occitán földet elhagyván egy fogadóban megszabadítottak erszényemtől, így egyetlen garas nélkül értem a helvét határra.

(vasárnap)

Azt tartják, hogy az Úr végtelen bölcsességében próbára teszi, ki az Ő szívének kedves, s ha nem tartanám vétkes önteltségnek, akkor hevesen egyetértenék ezzel, mert a nehézségek egymásnak adták sorsom házának kilincsét. A poroszlók hajmeresztő összeget követeltek tőlem az úti passzusért, mellyel a lezárt határon átjuthattam volna; de hát akkor öt arany nekem annyi volt, mintha ötvenet mondtak volna! Ám lehetett volna akár öt ezüst is, megfizetni azt se tudtam volna, hiszen, mint említettem, egyetlen árva garas sem csörgedezett erszényemben, és idegen földön jártam, hol senkit sem ismertem. Mit tehettem volna? Lelkem az Úr kegyelmébe ajánlottam, és nekiindultam a vad alpesi tájnak, hogy az őrposztot elkerülve jussak át a határon. Egy alkalmatos helyen sikerült is egy olyan sziklaszirtre jutnom, ahonnan kisebb kellemetlenség árán leereszkedhettem a hágóban futó ösvényre. Itt szaporán talpaltam estig, majd egy sziklapárkány alatt meghúzódva éjszakáztam.

(hétfő)

Másnap reggel némi tornával – és egy korty kóser szilvával a kulacsomból – melegítettem át tagjaimat, majd tovább indultam az ösvényen. Kisvártatva megpillantottam magam előtt két utazót: egy keresztény szerzetest meg egy pánczélos lovagot. Megszaporáztam lépteimet, hogy utolérjem őket, ám ekkor szörnyű dolog történt: egy kőomlás maga alá temette a lovagot. Odarohantam, és segítettem kiásni a szerencsétlent, de sajnos az Úr már magához szólította őt, így semmit sem tehettem érte. A szerzetes megköszönte segítségemet, majd bemutatkoztunk. Ferencz testvér elpanaszolta, hogy fontos feladatot teljesít, miszerint egy csomagot kellene elvinnie Wilhelm érseknek egy közeli városba, Hoffenburgba az elhunyt lovag védelme alatt, de egyedül nem bátorságos az utakat járni, így inkább vissza akart fordulni. Természetesen felajánlottam, hogy elkísérem oda, s mikor megtudtam, hogy ez a város útba esik Grünnau felé, magamban hálát adtam az Úrnak, amiért segített helyesen döntenem. Kettesben folytattuk hát az utunkat.

Este alkalmam nyílott megtapasztalni Ferencz testvér nagy szakértelmét a táborverésben, amit kedvező előjelnek tekintettem, és békésen nyugovóra tértem. De jaj, az Úr színe előtt utálatos az efféle elbizakodott büszkeség! Ezen az éjszakán kezdetét vette lidércznyomásaim sora, melyek sokáig kísértek, és különös eseményekhez vezettek. Álmomban – vagy talán nem is egészen – egy roppant nagy sivatagban kóboroltam, oly hevesen tűző nap alatt, hogy egészen beleizzadtam. Felriadva észrevettem, hogy az izzadtság ráfagyott a bőrömre, s ráadásul úgy rémlett, hogy a légnek sűrűjén látatlan szellemhang szólít engem a tulajdon nevemen. Úgy megriadtam, hogy fennhangon szólítottam az Istent, vegyen pártfogásába, mire hirtelen csend lett. Az Úrnak legyen hála, komolyabb bajom a riadalmon kívül nem esett, de a dolog igen felzaklatott.

(kedd)

Másnap óvatosan kérdéseket tettem fel Ferencz testvérnek az általa szállított csomagról, de csak annyit sikerült megtudnom, hogy nagyon fontos, hogy eljusson Wilhelm érsekhez, aki az okkult dolgok szakértője, hogy valamiféle könyvnek mondta az apát, amikor rábízta, de ő inkább kődaraboknak nézte, és hogy szigorúan a lelkére kötötte, hogy ne mutassa meg senkinek sem. Nem akartam elveszíteni jóindulatát, így nem erőltettem a dolgot, és estére egy kis faluba értünk, ahol próbáltam némi pénzt szerezni orvosi praxisom gyakorlásával, többek között a fogadós terhes leányán, de olyan szegények voltak az emberek, hogy végül csak némi élelmet és az éjszakai szállást fogadtam el tőlük. Ahogy feljöttek a csillagok, kivonultam a szabad ég alá, és kalendáriomommal horoszkópot készítettem, mely szerint „a veszély éjjel az álmokban lapul, nappal belovagol”. Biztató előjelek, morogtam, majd hálát adtam az Úrnak.

Végül nyugovóra tértünk – illetve a többiek nyugodtak, de rám újabb lidércznyomásos álom várt, melyben ismét a sivatagban jártam. Most egy romváros tűnt fel előttem, és az épületek formájából megértettem, hogy valahol Egyiptom ősi földjén járok, de a városba még álmomban sem akaródzott belépni, mire felriadtam, és megint hallottam a nevemet suttogni a puszta légben. A hang arra biztatott, hogy nyissam ki a bőriszákot, amiben Ferencz testvér a rejtélyes csomagot szállította. Ettől ösztönös viszolygás alakult ki bennem az iszák iránt.

(szerda)

Hajnalban felkeltettem Ferencz testvért, és felbiztattam, hogy mihamarabb távozzunk, azt remélve, hogy a csomag leszállítása véget vet különös álmaimnak, ám mikor kiosontunk a fogadóból, másfél tuczatnyi rosszarcú haramia lovagolt be a faluba. Mint kiderült, a fogadós lányáért jöttek, akit a vezérük, bizonyos Jorah ejtett teherbe. Az atya ellenszegült, mire a bandavezér piperkőcz jobb keze torokon lőtt számszeríjával. Hiába siettem oda azonnal, nem tudtam megmenteni szegény nyomorult életét. A latrok összeterelték a falu népét – köztük jómagamat és Ferencz testvért is – a főtérre, majd fosztogatni kezdtek, ami alatt bizonyos előkészületeket tettem: lopva felhúztam deli pisztolyom kakasát, megoldottam nadrágom madzagát, majd egy különféle matériákból gyúrt labdacsot rejtettem tenyerembe, és figyelmeztettem Ferencz testvért, hogy álljon készen. Mikor aztán két haramia a fogadós leányát vonszolva felbukkant, s ezen okból a latrok összetorlódtak egy kupaczba, ütött az óra.

A labdacsot lenyelve megpördültem, s nadrágom letolva mélyen meghajoltam, majd – tisztesség ne essék szólván – rettenetes bűzfelleget lövelltem ki az alfelemből. Mentségem csupán annyi, hogy vészhelyzet volt, s más kiutat gyarló személyem nem talált. A hatás oly sokkoló volt, hogy azt nem is számítottam: a rablók egyharmada halomba dőlve fetrengett, másik harmadát a szétrebbenő lovak ragadtak el, utolsó harmaduk pedig annyira meglepődött, hogy mocczanni se tudtak. Ilyféle teketóriázásra én időt nem vesztegettem, hanem nadrágom felrántva vezetőjüket rögvest keresztüllőttem, amitől a zűr még zavarosabb lett. Nehéz vándorbotomat megpörgetve nekirontottam a maradék zsiványnak, miközben egy bátor legény – utóbb megtudtam, hogy Sébastian Götz a becsületes neve– rávetette magát a piperkőcz alvezérre. Bősz fellépésem és biztató szavaim hatására a többi falusi is rátámadt a megzavarodott rablókra, akiket így sikerült is részben agyonverni, részben elfogni, részben megfutamítani. Nagy győzelmet arattunk, hála az Úrnak!

Sikerült mind Ferecz testvért, mind a falusiakat rábeszélnem, hogy a foglyokat még aznap kísérjük el a közeli őrposzthoz, ahol a hatóság kezére adjuk őket. Így is történt, és bár fejpénzt nem kaptunk, de egy pecsétes írást sikerült szereznem, amivel visszafelé majd átkelhetek a határon. Még az orvosi szolgálataimat is sikerült némi pénzre váltanom, ami nagy megnyugvást okozott számomra, hogy immár nem mások jóindulatára vagyok utalva. Mivel közben ránk alkonyult, a katonák megengedték, hogy az istállójukban aludjunk. Alig hunytam le a szemem, újra folytatódott a kísértő álom: mintha az idő visszafelé forgott volna, láttam, ahogy a város romokból visszaépül, a falakból hiányzó kövek a helyükre emelkednek, a ledőlt tornyok felegyenesednek, és így tovább. Ahogy megfordultam és elfutottam, felébredtem, de őszinte rémületemre nem ott, ahol lefeküdtem, hanem Ferencz testvér iszákja mellett.

(csütörtök)

Másnap visszatértünk a kis faluba. Rögvest tovább akartam indulni, nehogy a szombat úton érjen, de Sébastian felbiztatott, hogy maradjunk estére, mert ismerő ő egy rövidebb utat a hegyeken át Hoffenburgba, amin egy nap alatt odaérünk, így végül rábólintottam az ünneplésre. Módszeresen eláztunk, én oly nagyon, hogy végül már a zsidó hit előnyeit ecseteltem szegény Sébastiannak, aki nemigen értette a dolgot, de tiltakozni sem mert. Végül elnyomott minket a buzgóság, de míg a többiek békésen szunnyadhattak, addig rám várt az egyiptomi álomvilág. Ezúttal már befelé sétáltam a romjaiból felépült városba, egy hatalmas, templomszerű épületben. Megtorpantam, mire megelőzött egy bronzbőrű, kopasz férfi, aki eddig mögöttem jött. Követtem egy kertbe, ahol némi kísérletezés után végül sikerült szót értenem vele. A nevét nem árulta el – sőt, akkor még semmit sem–, így „tisztátalan gonosz lélek”-nek szólítottam. Azt akarta, hogy nyissam ki a bőriszákot, amit kategorikusan megtagadtam, mondva, hogy ő még a nevét sem árulja el, hát hol van így a bizalom? Ebben maradtunk, és amikor felriadva megint hallottam a suttogást, az Úr nevével űztem el a lidérczhangot. Éppen időben, mert így meghallottam a tűz vidám pattogását, ahogy éppen leégette a házat. Nosza, legott nagy patáliát csaptam, így a tüzet sikerült kioltani, de sajnos nem elég gyorsan: Ferencz testvér bennégett.

(péntek)

Úgy határoztam, teljesítem Ferencz testvér küldetését, és leszállítom a bőriszákba rejtett csomagot az érseknek. Egyrészt mert megkedveltem a szerzetest, és ő nagyon komolyan vette a feladatát, másrészt pedig azt reméltem, hogy így a „tisztátalan gonosz lélek”-től is megszabadulok. Az iszákot mindenesetre nem szándékoztam megérinteni, így egy villás végű ágra akasztva vittem magammal. Egy könnyű reggeli után Sébastian vezetésével el is indultam Hoffenburg felé, de még csak félútig jutottunk, mikor a rablóbanda maradéka ránk támadt, hogy bosszút álljanak. Pirulva vallom meg, hogy ismét ama Ördögi Harsonához folyamodtam, ezúttal is komoly sikerrel. Nem adtam olcsón a bőrömet, bár szegény Sébastian már a harc elején elhullott, de Sámsonként küzdve egy kivételével az összes haramiát leterítettem. Az utolsó latort azonban maga a Sátán szállhatta meg, mert társai balsorsából nem okulva tovább támadott, s mikor egy rossz mozdulatnál a vándorbot kicsúszott kezemből – addigra több súlyos sebet kaptam jómagam is –, egyetlen csapással leterített, hogy az ösvény adta a ráadást, és elveszítettem eszméletemet.

(szombat?)

A rendes zsidó túlvilág helyett ismét az egyiptomi álomvilágot jártam, ahol a kopasz férfi képét magára öltött „tisztátalan gonosz lélek”-kel valami ismeretlen táblás játékot játszottam, pálczikákkal és korongokkal. A halál szelétől érintve kissé talán hisztérikusabb voltam, mint ildomos, de azt hiszem ez az adott helyzetben végül is érthető volt. Nem a legjobb viszonyban váltunk el, ha értitek, mire gondolok. És akkor, őszinte meglepetésemre, felébredtem.

(vasárnap)

Zúgó fejjel, kiszáradva és legyengülve tértem magamhoz az ösvényen. Miután megvizsgáltam magam, úgy saccoltam, hogy majdnem két teljes napig hevertem ájultan, ami nagy szerencse volt abból a szempontból, hogy így nem sértettem meg a szombatot. Az utolsó rabló holtteste ott hevert a félig kinyitott iszák mellett, múmiává száradva, ami nem töltött el felhőtlen jókedvvel. Elláttam a sebeimet, megettem elemózsiám utolsó morzsáit, majd szűkös lehetőségeimhez képest tisztességgel eltemettem szegény Sébastiant. Végül továbbindultam az ösvényen, mert már herótom volt az egyiptomi szellemből.

Kora délután értem Hoffenburgba, ahol a kapuőröknek megmondtam, hogy ki vagyok, és hogy milyen csomagot hozok az érsek úrnak, meg a rablókat is megemlítettem. Amíg a kapusházban pihentem, elnyomott a buzgóság, és ismét jött az egyiptomi szellem, aki ezúttal végre felfedett valamennyit a lapjaiból, és figyelmeztetett, hogy az érseki palotában nagy veszély leselkedik rám. Szemére vetettem a múmiává aszott rablót, mire ő azzal replikázott, hogy ezzel megmentette az életemet, majd megígérte, hogy segít rajtam, ha én is segítek neki.

Amikor felébredtem, megdöbbenten vettem észre, hogy nem fáj a testem, és a sebeim is véraláfutásokká enyhültek. Hittem is, amit a szellem mondott, meg nem is, de ekkor már úgy voltam vele, hogy jobb az óvatosság, és el akartam szelelni a városból, de ahogy kifelé iparkodtam, szembetalálkoztam az érsek személyi szolgájával, egy Raszputyin nevezetű hátborzongató alakkal. Ez a bitang teljesen rám akaszkodott, és ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen az érsek úrhoz, amihez őszintén semmi kedvem sem volt, mert ha már a szolgától borsódzik a hátam, akkor milyen lehet egy vacsora az uraságnál? Sajnos hiába volt minden ravasz cselfogás – no jó, egy ravasznak szánt cselfogás! – nem tudtam lerázni Raszputyint, így meg kellett jelennem az érsek úr színe előtt, aki rögtön ott marasztalt vacsorára is.

Vacsoráig bejártam a házat, a könyvtárban pedig összeütöttem egy újabb horoszkópot, ami szintén baljós előjeleket mutatott a közeli jövőmről. A vacsora borzalmas volt – az egyik feslett nőszemély nyíltan kikezdett velem, és a vendégek is folyton a nem létező hőstetteimről faggattak, hiába igyekeztem kerülni a feltűnést –, aztán a fénypontján belépett a terembe a halott rablóvezér, Jorah, akit saját kezűleg lőttem agyon még szerda hajnalban…

Szerencsére megőriztem a lélekjelenlétem, és meglapultam. A rablóvezér tekintete közönyösen átsiklott rajtam: Wilhelm érsekhez lépett, a fülébe súgott, majd távozott. Furdalt a kíváncsiság, így amikor az érsek kimentette magát, azt füllentettem, hogy az árnyszékre megyek, de valójában követtem Wilhelmet. A könyvtárban beszélt a latorral, akinek egyáltalán nem olyan volt a hangja, mint Jorah-nak; ekkor már gyanítottam, hogy csak hasonlít rá. Ugyan nem értettem minden egyes szót, de azt immár biztosra vettem, hogy az érsek nagy gazember, és hogy veszélyben van az életem, így elhatároztam, hogy mihamarabb kereket oldok. Az elhatározást tett követte: a vacsora után állhatatosan kitértem minden invitálás és ajánlat elől, és sietve távoztam a palotából, majd a városból is.

A városon kívül addig szaladtam, amíg egy erdőbe nem értem, itt pedig elrejtőztem egy odvas fában, szaporán fohászkodva az Úrhoz, hogy védelmezzen meg. Imádkozás közben kimerült álomba zuhantam, ahol már várt az egyiptomi szellem, aki végre elárulta a(z egyik) nevét, vagyis inkább az egyik címét, amit név helyett használt: Szunu. Ekkorra már feladtam a reményt, hogy megszabadulhatok az álmoktól anélkül, hogy a szellemet megszabadítanám – ezt egyébként ő maga is megerősítette –, ezért feladtam korábbi vonakodásomat, és alkut kötöttem Szunuval. Az üzlet lényege az volt, hogy én visszamegyek a városba és összerakom a bőriszákban lévő kőtáblát, ő pedig, aki magát nagy gyógyítónak mondta, cserébe megajándékoz engem, és békén hagyja az álmaimat.

(hétfő)

Hajnalban Szunu segedelmével újult erővel telve másztam ki a fa odvából, és indultam vissza a városba. Az úton összetalálkoztam a vacsorán már látott haramiavezérrel, Jorah testvérével, aki vissza akart csalni az érsekhez. Némi trécselés után rásütöttem a pisztolyomat. Nem találtam el, de a lova megbokrosodott, és mire visszanyerte fölötte az uralmát, újratöltöttem és megint rálőttem – de ismét elvétettem, mire kis híján felnyársalt a kardjával. Ennek már fele sem volt tréfa, így újfent megoldottam nadrágom, és az ördögi szeleket fordítottam e nem túl jámbor keresztény ellen. Ez már sok volt a hátasnak, mi úgy felágaskodott, hogy hanyat is bukott, maga alá temetve balszerencsés lovasát. Gyorsan odaugrottam, és megfosztottam eszméletétől, majd fegyvereitől, erszényétől és lovától is, végül alaposan megkötözve és száját betömve begörgettem a bokrok közé. Némi szerencsével becserkésztem a lovát, majd annak nyergében tértem vissza a Hoffenburgba. Itt szobát béreltem, és beszereztem pár apróságot (álarcz, malaczlopó köpönyeg, ilyesmik), majd megvártam az éjszakát.

A sötétség és az új ruhadarabok leple alatt megközelítettem az érseki palotát, ahová az egyik hátsó ajtót berúgva jutottam be. Itt némi bolyongás után az érsek hálószobájában előbb találtam néhány terhelő iratot az érsek sötét tevékenységéről, majd elkaptam a gyanútlanul belépő Raszputyint. A szolgát arra kényszerítettem, hogy vezessen a bőriszákban leszállított kőtábla nyomára, de a gazficzkó a könyvtárban megpróbált kijátszani, és riasztotta az őrséget, így kénytelen voltam elnyisszantani élete fonalát. Szerencsémre hamarabb találtam meg az innen nyíló titkos lépcső nyitját, minthogy az őrök betörték volna a könyvtár előrelátóan kiékelt ajtaját, így nem bukkantak a nyomomra.

Aláereszkedtem a mélybevezető csigalépcsőn, s amikor már azt hittem, hogy a Pokolban járok, kántálást hallottam és zöld fényt láttam. Óvatosan haladtam tovább, és a lépcső alján ha nem is ördögöket, de elvetemült lelkeket találtam: az érsek és két tanítványa kántált ott, a levegőben lebegő kőtábla előtt. Gondolatban gyorsan egyeztettem Szunuval – ilyen közelségben már aludnom sem kellett, hogy meghallják egymást szellemeink –, aztán rövid fohász után rálőttem az érsekre, aki megtántorodott. Erre Szunu is akcióba lépett, és sáskákat küldött az egyik tanítványra. Vasalt botom rettentő csapásaival előbb az érseket, majd a tőrt gyilkos szakértelemmel forgató emberét is leterítettem, aztán a kőtáblát magammal víve távoztam. A könyvtárban nem várt rám senki, de odakint az utcán nyüzsögtek az őrök, így kénytelen voltam felgyújtani a palotát, majd az oltás során kitörő felfordulás leple alatt elosonni.

(kedd)

Másnap délben Szunu útmutatása alapján kiszabadítottam a szellemét, és ő is állta a szavát: elment, és egy olyan szoborral ajándékozott meg, ami a szellemek jelenlétét fénnyel és felmelegedéssel jelzi.

 

VÉGE?

 

---

 

(OFF)Ma öcsémmel kettesben őriztük a házi tűzhelyt, és azt mondta, kipróbálná, milyen érzés Helvécziát mesélni. Ez lett belőle. :)(/OFF)



galu22

galu22

    A consiglieri.

  • Fórumita
  • 4103 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.05.21, 06:55

(OFF)Én meg utálom a kalandmodulokat. Egy mesélőnek legyen fantáziája kalandot írni.(/OFF)


Nem ezen múlik, inkább időt lehet vele spórolni. (térkép rajzolás, NPC statok kiosztása, hangulatos nevek, stb.)

Morak

Morak

    Törzs-fórumozó

  • Fórumita
  • 998 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.05.20, 13:33

(OFF)Én meg utálom a kalandmodulokat. Egy mesélőnek legyen fantáziája kalandot írni.(/OFF)



galu22

galu22

    A consiglieri.

  • Fórumita
  • 4103 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.05.19, 07:08

Bár ez itt nagyon OFF, de szerintem 5* annyit.
 
még inkább OFF:
 
Ami szerintem nagyon hiányzik a magyar szcénából, az a visszatérés a 3-4 oldalas kalandokhoz. Még annak idején :bezzeg: a Bíborholdban értették a szerkesztők ezt a 3-4 oldalas kalandformát, de ma már igen ritka. Pozitív kivétel persze az egyoldalas kalandverseny, ahol aztán van rövid, egyestés, a mesélő idejét kímélő modul dögivel.
 
A nyáron, azt hiszem majd fordítok egy-kettőt.



(OFF)Ezzel egyetértek. Kalandmodulból jobban szeretem a "csak a vázat" tartalmazókat. Sokkal könnyebb a csapatra szabni: könnyebb minden játékosomnak betenni egy-egy jelenetet, mint a kalandhoz szükséges jelenetek közül kihagyni néhányat.

Ez a 3-4 (illetve a nagyobb lélegzetvételű KéM moduloknál a 10-12) oldal nekem ideális.
(/OFF)


Nocturna

Nocturna

    Night-time Spirit

  • Fórumita
  • 3239 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.05.18, 11:46

(OFF)OFF: izlesek es pofonok. En pl. utalom az egyoldalas modulokat (tobb is volt az oldalon korabban), mert az ott vazolt plot tobbnyire faek (ergo ehhez el sem kene olvasni), a tobbit meg dolgozhatod ki magad. De a 30+ oldalas cuccokra is ritkan van idom. Valahol a ketto kozott.

 

Mondjuk, ha akkor nem banom, ha vaskos az anyag, ha aztan honapokig elvagyunk vele. (/OFF)



Radivoj

Radivoj

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1600 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.05.18, 08:59

Bár ez itt nagyon OFF, de szerintem 5* annyit.

 

még inkább OFF:

 

Ami szerintem nagyon hiányzik a magyar szcénából, az a visszatérés a 3-4 oldalas kalandokhoz. Még annak idején :bezzeg: a Bíborholdban értették a szerkesztők ezt a 3-4 oldalas kalandformát, de ma már igen ritka. Pozitív kivétel persze az egyoldalas kalandverseny, ahol aztán van rövid, egyestés, a mesélő idejét kímélő modul dögivel.

 

A nyáron, azt hiszem majd fordítok egy-kettőt.


Módosította Radivoj: 2014.05.18, 08:59


alister

alister

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 3443 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.05.17, 16:01

alister: a Tarka macskás kalandod nem tervezed a publikum elé tarni? :)
Egy kalandmodul szerintem 3* annyit er, mint egy beszamolo.

De, az is tervben van, sőt, az már elvileg lektorálásra készen áll.

Nocturna

Nocturna

    Night-time Spirit

  • Fórumita
  • 3239 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.05.17, 14:59

alister: a Tarka macskás kalandod nem tervezed a publikum elé tarni? :)

Egy kalandmodul szerintem 3* annyit er, mint egy beszamolo.



alister

alister

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 3443 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.05.16, 23:03

(OFF)Van egy csomó kalandbeszámoló, amit csak be kéne gépelnem... Talán a jövő héten.(/OFF)


malkaviancure

malkaviancure

    Újdonsült fórumozó

  • Fórumita
  • 5 Hozzászólás
Hírnevek
                             

Kelt 2014.03.30, 07:11

Sikeresen kinyírtuk a karaktereinket a Kaledóniás kalandnál, kaptunk két njk-t hogy ne essünk ki a játékból. Nagy bátran berontunk, Skóciában vagyunk, a karakterem válasza arra hogy mit keresnek ott: "A skótokat keressük" ... XD 



Ratface

Ratface

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 258 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.03.17, 11:04

Megint csak nem sikerült jegyzetelnem...
Így a beszámoló (ez is) késik.A lényeg a következő:
Bővült a csapat egy részeges hispán kalózzal, illetve bizonytalan ideig (diplomamunka, munkahelyi helyzet) távozott a csapatból a német vagabund hölgy.

Ez volt a harmadik játék alkalom.

- Az első elGabor javaslatára Az elveszett levél volt (játékosok: Czinka Nusi Rózi (2, vagabund, czigány), Viktoria von Farbenfinstern (2, vagabund, német), Rüdiger Hötl (2, katona, német) és Jan Pietr Stjepan Prompliaczek (2, pap, cseh)). Játékidő karakteralkotással együtt kb. hét óra (a karakteralkotás vitt el rengeteg időt, bíbelődtünk némi szabály értelmezéssel is).

- A második a legendás Hét lator c. örökbecsű (játékosok: Czinka Nusi Rózi és Rüdiger Hötl) játékidő három óra.

- A harmadik pedig a Morak által írt A boszorkány átka (játékosok: Czinka Nusi Rózi, Rüdiger Hötl, Jan Pietr Stjepan Prompliaczek és Rodrigo Cabrera Valles (2, lövész, hispániai)) játékidő négy óra.

 

Az eddigi mérleg: Viktoria egy "nagy szolgálattal" tartozik az Ördögnek (disz iz not publik náó).
[Ez az első játékalkalommal történt.]

Rüdiger Hötl pedig "megörökölte" az ördöngös Raoul "papírczetli"-jét amiért eljött Komámuram, minek következtében a szerződésre Rudi bűnei kerültek (ugyan még aláírás nélkül) és leszerződött egy templom felgyújtására a kártyájáért cserében.
[Ez a harmadik játékalkalommal történt.]

 

Viszont megfigyelhető volt a játékosok karakterein végbement változás... kezd reálizálódni az Ördöggel való paktumok veszélye és ez az egyház keble felé terelni látszik a kompániát.


Módosította Ratface: 2014.03.17, 11:06


Morak

Morak

    Törzs-fórumozó

  • Fórumita
  • 998 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.03.04, 07:54

Ez sejtelmes beharangozóra sikeredett kolléga.

Most annál türelmetlenebbül várom a beszámolód. :P



Ratface

Ratface

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 258 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.03.03, 09:22

Megvolt a második mesém, most már tényleg hamarosan írom a beszámolókat.
A jelenlegi állás szerint egy kalandozó kényszerült nagy szolgálatot tenni a patásnak, a másik három inkább buzgón imádkozik... de a sorsukat Ők sem kerülhetik el...
:hedbeng2: :gonosz: :hedbeng:



Morak

Morak

    Törzs-fórumozó

  • Fórumita
  • 998 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                             

Kelt 2014.02.18, 12:14

Sikerült egy ördögien szerencsétlen kártyahúzással az Ördög szolgálatába állítani a német fegyvermestert.

 

Az Ördög arra kérte, hogy szentségtelenítsen meg egy katolikus templomot [falakat ürülékkel mocskolni, a keresztet a Hold fényében elégetni és táncolni a lángoló kereszt körül]. :)

 

A szitu az volt, hogy néhány erdőben éldegélő elvadult kutya beszorította őket egy elég halálos helyzetbe és ijedtében Isten helyett az Ördög segedelmét kérte. A vén patás le is rántotta a kutyuskákat magával a Pokolba, de a 21-es játékban az oktalan németnek 24 jött ki eredményül. :)




[Fantasy háttér] [Sötét háttér]