Ugrás tartalomhoz


Fotó

Mesélői Akadémia


  • Válasz írásához lépj be
3101 hozzászólás érkezett eddig

wisp

wisp

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 265 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2020.02.17, 22:33

Hát én ezzel úgy vagyok, hogy a DnD olyan világokat hivatott alapból modellezni, amiket bizonyítottan istenek teremtettek, akik aktívan bele is nyúlnak a dolgokba, minimum a papoknak juttatott varázslatok képében, de sokszor ennél sokkal durvábban is, és sokról közülük hivatalosan tudni lehet, hogy kristálygömbökben lebegnek, és a csillagaik keringenek körülöttük, meg ilyenek. Azt nem tudom, hogy a hivatalos kampányvilágok mennyire mennek bele ezeknek a világoknak a fizikájába, kémiájába, biológiájába, de múltkor, amikor egy angol cikk a hp-rendszert próbálta darabokra szedni, hogy mennyire átgondolatlan meg szar, akkor jutott eszembe, hogy azok a DnD-variánsok, amiket én ismerek (és ebből sok hivatalos kiadás hiányzik, szóval simán tévedhetek) sehol nem vésik kőbe pl. hogy egy karakter az a világon belül sejtekből épülne fel, amik molekulákból és atomokból állnak. De ez elég logikus is annak fényében, hogy pl. 5e-ben egy elsőszintű harcost nem lehet normál esetben egy késszúrással megölni. Ugyanígy az is csak feltételezés részünkről, már ha feltételezünk ilyet, hogy a nyilak és más lövedékek ugyanolyan szabályok szerint, kizárólag a gravitációnak meg légellenállásnak engedelmeskedve működnek, és nem befolyásolja őket pl. az íjász gyakorlott elméje által a környező mágikus részecskék rezgésére kifejtett öntudatlan hatás, vagy bármi más bullcrap amit az ember ki akar találni. Szóval szerintem ez mind GM's option: ha te nem engedsz köpőcsövezni páncélozott emberek ellen, mert szerinted nem reális, az teljesen oké, ha valaki szerint belefér, akkor belefér. Végülis a GM feladata, hogy meghozza az asztalnál azokat a döntéseket, amikre a szabályokírói nem gondoltak, nem gondolhattak. Viszont szerintem nem érdemes ezeket azzal megpróbálni alátámasztani, hogy mire képesek valódi emberek a való életben, meg mennyivel megy egy lövedék, mert az egész biztos, hogy a rendszer ezt sosem volt hivatott modellezni. Ha azt mondod, hogy szerinted baromság egy nehézpáncélos sétáló emberre köpőcsövezni, az bőven elég, hogy ne engedd, nem kell hozzá ennél alaposabb indoklás, mert azzal, hogy te vagy a mesélő, a te felelősséged ezt a döntést meghozni.



Sics

Sics

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1831 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2020.02.17, 22:09

A mérgeket meg akartam tartani egy másik témának :-)

 

Ugye ez a szokásos probléma mesélői szemszögből.

 

Egyik, hogy ha kobold sámán ilyent tud, akkor mit kezdjek a JK boszorkánymesterrel ... aki már harmadik szinten is mérgeket főzicskézett ... és van neki bőségesen méregkeverés alkímia harbalisztika stb jártassága is felvéve... most meg 7. szint körül már laborja is van az élvezkedéshez... Anyagi források és alvilági kapcsolatok is segítik a beszerzéseit ..

 

Másik, hogy ha méreg (előállítás, raktározás) ennyire megy a világban, hogy egy kobold sámán is ennyire ott van a szeren benne, akkor ... mi lesz, ha a parti egy komolyabb warlock-kal kerül szembe, aki mindenkit rájuk uszít aki él ( vagy nem él de mozog) ...  és a rájuk küldött élőholt lényeknek nem csak hogy még a foga is mérgezve lesz, de gáz alapú mérget kieresztő "gránátokat" fognak potyogtatni mikor a JK partival verekszenek? ( Még egyetlen csontváz se panaszkodott a Stinking Cloud szaga miatt :D



KLM

KLM

    Ős fórumozó

  • Fórumita
  • 12412 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2020.02.17, 21:42

Fúvócső és méreg, ill távolról célba találni:

Adott rendszer ad valami célszámot, hogy ennyiről, így mozgó, esetleg haverral harcoló, ekkora célpontot így találsz el úgy, hogy sebezzen. Ezt külön bonyolítani nem kell azzal, hogy most átütötte-e a vértet vagy sem - ha a renszer nem kezeli. A legtöbb M* változat kezeli.

Azt sem kell feszegetni, hogy a harcolók közé lőni milyen célszám - hacsak nem akarsz új rendszert - a legtöbb létező rendszerben, mert akkor kb. minden mást is át kell írni... 

 

Koboldok és fúvócső: 

Van nekik olyan mérgük, ami 1 harci kör alatt lever a lábáról egy embert? Tudják kezelni? Ezek az átlag koboldnak azért nem a rendszeresen megdobott próbák közé tartoznak és ha a mérgek az adott rendszerben és világban "egyébként" hatékonyak, akkor kell vele kicsit szöszölni, hogy a fegyverről ne kenődjön le, száradjon ki, stb. 

Nem bonyolultabb, mint a manuális váltó, de a jenkik nagy részének az is fekete mágia, pedig azok nem analfabéta koboldok... 

 

Koboldok és barlangjuk: lesz pár hely, amin ki lehet lövöldözni valahogy és vagy nem tudsz bemenni (maximum vadászgörényként), vagy ha mégis, akkor emberként négykézláb - és benn várnak a kigyúrt, 40 kilós koboldok a két kézre fogott lopott rozsgás kisbaltával. 

 

Plusz ha a koboldok kommandóznak, az megdobja a veszélyességi szintjüket, van rendszer ami ezt is számolja. Éppen ezért, ha vietkongi szorgalommal fejenként egynél több csapdát v. lesvető helyet épít egy kobold csapat, az már gyanús kellene legyen. 

 

 


Módosította KLM: 2020.02.17, 21:43


Sics

Sics

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1831 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2020.02.17, 21:01

Egy témát hoznék. Talán nem is egyet. Egy facebook-os beszélgetésből indult:

 

***

Norbert Németh
> keveset taktikázok, mert nagyon halandóak a JK-k... igyekszem a ballance-ot

> megtartani, h ne látszódjék a részrehajlás érezzek a kihívást, de ne gyakjam

> halomra öket egy taktikai húzással, amire nem tudnak hirtelen reagálni a játékosok.

> illetve az alacsony mentök is gondot okoznak sokszor

>
> ezt akkor tanultam meg amikor 3 darab 0lvl kobolddal egy egész 6os kotériát elkaptam,

> csak mert el voltak bújva és leköpöcsövezték a "lopakodó" csapatot. 1 sem maradt állva

> a második kör végére.a 4böl..

>
>A csapat egy részét megsütötték, megették a masik felét meg´eladták rabszolgának.

 

Sics
> Köpőcsövezni azért nem szoktam mert komolyabb páncélokat (szerintem) képtelenség

> átlőni ... kisebb célpontot mondjuk arc, kézfej meg szinte lehetetlen eltalálni. Különösen

> ha nem fekszik/táborhelyen szundizik, hanem mozog az a célpont. ...


Norbert Németh
> jóóó, de mi a fenét adjak 1 random koboldtábor örszemek kezébe

> volt köpöcsövük meg rozsdás bicskájuk.

> a vezérnél volt rövidkard is. a sámánnál meg bot. de odáig már nem jutottak el.

> 1 barlangban laktak. és kétoldalt kialakított kis fülkékben bujtak el.

>

> az örszem a barlang felett kiszurta öket /fáklyával közlekedtek/ soványmalac vágtában

> befutott a többieket riadóztatva /felköltve a REM fázisból/ majd futott tovább szólni a

> nagyvezérnek. böven volt idejük elvackoli magukat.

> a dnd-ben nem foglalkozom azzal mi mit visz át. tudtommal a játék sem teszi. ha mégis

> akkor mea culpa. de abban az idöben volt két db PHB - ja a full csapatnak ;D

> az egyik barátomnak volt KM meg monsztabúkja is.

 

***

 

Természetesen minden játék szabályrendszere egyszerüsítés. Ez a játékhoz elég, meg ki hogy szereti. Meg ízlésről nem vitatkozunk.

 

Szóval ez nem vita, nem is kritka, csak gondolatok. Ki hogy szereti.

 

Szóval most kicsit álodznék a Realitás avagy a Szimuláció szentséges oltárán :D ... tekintsétek ennek, ne többnek, ne másnak.

 

***

 

Van egy tény. Hogy míg egy puskagolyó egy másodperc alatt kb 700 métert tesz meg, addig egy nyílvessző ugyanennyi idő alatt úgy meg mondjuk 70 métert.
 

Ez egy érdekes dolog amúgy, nem tudom ... de úgy érzem ... sok mesélő nem ismeri, nem gondol ebbe bele. 

 

Szóval az íjjak és más hasonló lőszerszámok lövedékének a sebessége. Miért fontos ez, kérdezhetnének ... hisz a végén mindkettő célba talál.

Nos igen. Illetve nem.

Ha álló célpontra lövünk (szarvas áll a vízparton és iszik), vagy olyanra, ami egyenesen felénk tart ( jön a Bodri hogy belénkharapjon), akkor valóban nincs érdemi különbség.

Egy keresztirányban mozgó célpont ... mondjuk a várfalon sétáló strázsa ... már izgalmasabbá teszi a kérdést. Tegyük fel, hogy emberünk olyan sebességgel baktat, amivel egy óra 3.6 km-et azaz 3600 métert tenne meg. ( 10 perc alatt 360 métert, 1 perc alatt pedig 60 métert. Egy másodperc alatt pedig ... egy métert.

Hogy mi következik ebből? Hogy egy 70 méterről ( nem is túl meszi, ugye ) leadott lövésnél íjjal egy méterrel kell a célpont elé célozni.. puskával meg 10 centivel kéne.

Ezt egy kellően gyakokorlott íjjász még csak csak megoldja.

Izgalmasabb lesz a helyzet akkor, amikor drága jó célpontunk nem "egyenes vonalú egyenletes mozgást" végez, hanem változó irányba és változó sebességgel mozog. Mondjuk emberünk épp agyonütni igyekszik egy őt megharapni próbáló kutyát ... vagy épp két párbajhős kardozik egymással. Ha odalövünk a már említett 70 méteres távról, akkor van rá esélyünk hogy valamelyiküket el fogjuk találni ... de hogy melyiküket, azt nem merném megtippelni. Ha mindegy, akkor persze ez nem baj. :D ... Csak hát általában nem mindegy.

A számszeríjak ( középkorias technológiát feltételezve) amúgy pontatlanabbak az íjjaknál ... állítólag mert a nyílvessző hosszabb, meg mert a tollok ott a végin jobban stabilizálják a röptét.

Na most ... ha a célpont egy ágytakaró méretű "lepedő", és erre lövetünk akár nagyobb távról ... egy íjjász-szakasszal ... akkor a lepedőt a többségük el fogja találni. Valahol. Ha meg van valaki a lepedő mögött, be fog kapni 2-3 veeszőt valszeg... eléggé véletlenszerűen. Ez a véletlenszerűség (szórás) akkor nem gond amikor szakaszok csapattest méretű célpontokra lődöznek ... de ha egy karakter méretű célpontot kell egy szem íjjásznak eltrafálni ... no akkor már komoly gonddá válik a szórás illetve a találat véletlenszerűsége.

Na most még egy pillanatra álljunk meg. A net manapság tele van jobbnál jobb videókkal ... arról is, hogy különféle fegyveres hagyományőzők elmúlt kori páncélokat, sityakot stb adnak jobb sorsra érdemes ballisztikai zselére, és megnézik, hogy mennyire bírja a strapát, azaz azt, hogy különféle elmúlt korú közelharci fegyverekkel, íjakkal, számszeríjjal stb bántalmazzák szegény ballisztikai zselét.

Ezekből a videókból elég gyorsan levehetjük, hogy a korabli nyílvesszőket a legtöbb féle fajta páncél... a csóró bőrvért is ... valójában simán levette mellel. ( Esetleg kicsit fájt a dolog a bent találhatónak, ha nem ballisztikai zselé hanem élő ember van túloldalon.)  Átütő találatra viszont igazából csak a csörlővel felhúzható nagy átütő erejű számszeríjaknak volt reális esélye.

És akkor a csóró ijjász mit csináljon?

Nos, neki lehetőleg oda kell lőnie, ahol a célpont nem visel péncélt. Vagy bízhat a szerencsében, hogy ilyen helyet talál el, vagy hogy mégis csak átüti. ... Az ősmagyarok nyilaitól ugyebár tartottak a kortársaik, tehát kellett legyen a dolognak reális esélye ... meg száz íjjász kilő egy perc alatt vagy 300 nyílvesszőt, seregtest méretű célpontra célozva ...  abból ha harminc beüt, már az is igencsak érzékeny. ( Filmjeleneteket is magunk elé képzelhetünk, ahol páncélos, pajzsos csapatra érkezik az őket némileg megtizedelő nyílzápor. )

De ebben ... a véletlen bemenő találatokban ... a az egyszeri JK vagy a JK-kon rajta ütni készülő kobold vagy útonálló kevésbé bízhat.. hogy vagy beüt vagy nem ... mert neki vélhetőleg nem lesz rá ideje, hogy kitárazzon a célpontra néhány tegeznyi nyílvesszőt.

Szóval célzott lövés kéne. De arcnyi/tenyérnyi felületre. Ne adj isten még mozog is az a rohadt célpont .. és ha egy másodperc múlva egy méterrel lesz idébb vagy odébb, akkor azért már igencsak nehéz eltrafálni azt a tenyérnyi célt! ... És akkor már rögtön nem mindegy a puska és a nyíl közti különbség.. hogy 5-10 cm, vagy 50-100 cm az amennyivel odébb lesz a célpont ahhoz képest ahol akkor volt amikor kilőttük a lövedéket.

Fóvócsőnél pedig még rusnyább a helyzet. A lövedék még kevésbé megy át védőrétegeken ... HavasJon bundája a Trónok Harcából fix egy hogy megfogná :D ... Ráadásul a méreg is célba kéne érjen tehát rajta kéne maradjon .. ha át kell lőnünk valami ruhán, esetleg lekophat a java... egy könnyű anyagból való tunika még valszeg nem gond, de egy esőkabát-farmerdzseki-teveszőr pulóver kombó már valszeg jelentős plusszokat ad a karakternek a mentődobásra. Ami jelen esetben azt akarná jelenteni, hogy ha sikerült is átjutnia ennyi rétegen, akkor is útközben ledörzsölődött róla a méreg.

Szóval lehetőleg pucér vagy max könnyű ruha által fedett testfelületet kéne eltrafálni. Ez pedig az előbbi megfontolásokat átgondolva és fúvócsőre alkalmazva .. már nem is olyan egyszerű.

Egy kis idézet:

" ... az Éves Cherokee Fúvócső Versenyen (The Cherokee Annual Gathering Blowgun Competition) alapszik. A Terep Stílusú verseny a biatlonhoz hasonlít, a versenyzőnek egy rajtvonaltól egy célzó vonalig kell futnia, lőnie, visszaszerezni a nyilakat, majd folytatni a következő pontig.
Az utolsó verseny a Hosszútávú céllövészet. A cél itt egy 24 cm átmérőjű kör, és a célzó vonaltól 20 méterre. Minden lövő három nyílat lő ki, és legalább az egyiknek bele kell állnia a célba. Minden sikeres lövész továbbjut a következő fordulóba, minden egyes alkalommal két méterrel hátrébb. "

20 méterről 24 cm ... az nagyjából egy tenyérnyi vagy emberi arcnyi célpont. Mindezt 3 lövésből egyszer legalább. És ezt ÁLLÓ célpontra.

Ezt tudják ma a dolog bajnokai. Akik a legjobbak a műfajban.

A JK-k karddal a kezükben fognak rárontani a köpőcsövező akarom mondani fúvócsövező koboldokra. Mennyi időbe ... hány harci körba is tellik, míg megteszik azt a 20 métert? És rajtuk általában páncél/védőfelszerelés van. Meg pajzs. Meg mozognak.

És ha odaérnek, az nem csak d8 sebpont... de fájni is fog. Sőt halálos is lesz.

***

Hogy én mit tennék a lakóbarlangjukat védő koboldok helyében? Nem tudom. Beszarnék. Halálra rémülnék. Szerintem elfutnék, vagy menekülni próbálnék. Esetleg ha sokkal hősiesebb volnék mint a való életben, akkor köpőcsöveznék, majd üvölve rárontanék az enyéimet leölni akaró idegenekre, majd gyorsan kilehelném a lelkem a vaskardok csapásai alatt.

Korábban többet tehetnék: fizikai akadályokat .. építenék.

Ajtó,  (fa) rács ( a fém-megmunkálás ... bányászat, kohászat, kovácsolás ... civilizálatlan koboldként továbbra sem az erősségem :D) ... veremcsapda ... felhúzható létra ... menekülőútvonal.  Ilyesmik. Olyan barlangba pedig biztosan nem költöznék be, aminek nincs legalább egy (vagy inkább két) menekülésre szolgáló titkos kijárata.

Amelyik koboldtörzsnek nincs ennyi gógyija, az gyorsan kiszelektálódik ... hiszek a természetes kiválasztódásban, bár buta koboldként nem is tudom mi az :D

De nekünk koboldoknak SOK ellenségünk van .. sok megölő megevő rabszolgasorba hurcoló ellenségünk. És ebből még nem is a "kalandozóparti" a leggyakoribb! :D  ... Szomszéd kobold törzs. Goblinok! Törpék, azoknak még faji plusszuk is lehet ránk ... Orkok, gnollok .. mindenki aki esősebb. Megesznek, kifosztanak, rabszolgasorba hurcolnak ... az élet kegyetlen, ha koboldnak születtél!

***


 



KLM

KLM

    Ős fórumozó

  • Fórumita
  • 12412 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.09.12, 08:33

Köszi srácok :) .A leendő(?) 4 fős csapatból 1 fő lenne, akit érdekelne a dolog, őt is nagyrészt NPC ötletelés szintjén - aztán, hogy az ő ötletéből nekem mi születik a fejemben, az már legyen neki/nekik meglepetés. Bevallom, időhiány miatt nem jönne rosszul a segítség egy játékos részéről (ahogy  galu22 is említette, így lenne egy kép a hangulatról), de nem tudtam mennyire bevett szokás.

 

1-2-3 "mikrovilágot" érdemes megcsinálni, mert 

  • a következőnél jobban tudsz improvizálni, pláne ha kijönnek hibák
  • egy-egy elemet (NPC-t, "vállalkozást", törvényt) simán lehet újrahasznosítani


galu22

galu22

    A consiglieri.

  • Fórumita
  • 5091 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.09.11, 18:03

Köszi srácok :) .A leendő(?) 4 fős csapatból 1 fő lenne, akit érdekelne a dolog, őt is nagyrészt NPC ötletelés szintjén - aztán, hogy az ő ötletéből nekem mi születik a fejemben, az már legyen neki/nekik meglepetés. Bevallom, időhiány miatt nem jönne rosszul a segítség egy játékos részéről (ahogy  galu22 is említette, így lenne egy kép a hangulatról), de nem tudtam mennyire bevett szokás.


Egy ilyen félig sörözős megbeszélést minden kampány zárás után szoktunk tartani. Ki milyet szeretne következőnek, mennyire legyen komoly, mennyire felfedezős, kazamatás, városi. Horror, sci-fi, fantazi, azon belül milyen alzsáner (már ha ez egy létező szó).

Megjegyezném, hogy ezt a megállapodást nem érdemes szentírásnak venni, és sokat készülni előre. Több példa van rá, hogy egy-két alkalmat sem él meg az egyezség. Saját példa: nagyon sok energiával felépített, Rejtő Jenő+Guy Ritchie+Gloriana hangulatra felfűzött, kocsmatöltelékek a mágikus Londonban kampányom a tervezett ívben három (3) alkalmat haladt előre, mikoris egy óriási tűzvész után a karakterek megpattantak a városból, és többet már vissza se mentek...

Ez egyébként az előző kampány utózöngéje lehetett még. Másik tapasztalatom az, hogy egy hosszabb kampány lezárása után kell 3-4 új kampányt kezdeni, vagy eleve demókat tervezni, amíg megtaláljuk az igazit.

 

 

 

 

Ha ennél többre vágysz, van egy egyszerű módszer a Beyond the Wall-ban. Mindenki bővítheti a térképet helyszínekkel. (város vagy település, régi vagy újkeletű kazamata, átjáró egy másik világba vagy egy másik dimenzió szelete, mágikus fókuszpont, stb.) Ekkor még csak általánosan határozhatja meg a helyet (közel-messze-nagyon messze)

Eldöntheti, hogy járt ott, hallott róla, vagy olvasott róla. Ezzel - nem nyilvános módon - azt választja ki, hogy mennyire pontosan ismeri a helyet (ha ezt választja, pontosan kijelölheti a térképen), mennyire pontosak az információi, vagy mennyi pletykát ismer. Pontosan sosem ismeri a részleteket, de az általános hangulatot igen. 

 

Miután mindenki kért egy helyet magának, a többi játékos kap egy lehetőséget arra, hogy kiegészítse, vagy kicsit kifacsarja a leírást, hangulatot.

 

Elég jól működik, bár a mesélőnek kicsit moderálnia kell a trollkodó játékosokat. ~2 óra alatt be lehet zsebelni néhány egész inspiráló ötletet.

 

 

YMMV

 

Könnyen adaptálható a módszer NPC-k megalkotására is.

 

Az előző kampányban egyedül készült minden és sok npc üresjáratra lett kárhoztatva mert a playerek "elmentek mellettük".

Ez ellen nem véd. Komolyan nem :)



dekszter

dekszter

    Régi fórumozó

  • Szerkesztő
  • 5811 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.09.11, 08:57

Köszi srácok :) .A leendő(?) 4 fős csapatból 1 fő lenne, akit érdekelne a dolog, őt is nagyrészt NPC ötletelés szintjén - aztán, hogy az ő ötletéből nekem mi születik a fejemben, az már legyen neki/nekik meglepetés. Bevallom, időhiány miatt nem jönne rosszul a segítség egy játékos részéről (ahogy  galu22 is említette, így lenne egy kép a hangulatról), de nem tudtam mennyire bevett szokás.
Az előző kampányban egyedül készült minden és sok npc üresjáratra lett kárhoztatva mert a playerek "elmentek mellettük".



KLM

KLM

    Ős fórumozó

  • Fórumita
  • 12412 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.09.10, 12:52

Sziasztok

Városi kampányok során (pl. WoD) be szoktátok vonni a játékosokat helyszínek/npc alkotásba ötletelés vagy komolyabb szinten?

 

Mondjuk egy 300 éves, a halandók "macerálásával" amúgy foglalkozni szerető és tudó vámpír esetén nehéz kihagyni, ha az illető az utóbbi 250 évben az adott városban "élt". 



strato

strato

    Lézengő ritter

  • Szerkesztő
  • 8573 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.09.10, 12:33

Városi kampányok során (pl. WoD) be szoktátok vonni a játékosokat helyszínek/npc alkotásba ötletelés vagy komolyabb szinten?

 

Ahogy Auer is utal rá, ez a kérdés szerintem tökre csapatfüggő. Ha a te játékosaid fogékonyak ilyesmire, és érdemben hozzá is tudnak és akarnak tenni, akkor lehet értelme. Jelenthet nekik egy pluszt, hogy részeiben a sajátjuknak érezhetik a settinget.

Ellenkező esetben csak kidobott idő és esetleg rossz szájíz maradhat utána...

 

Én egyszer kísérletképpen egy poszt-apokaliptikus kampány előtt lenyomtam a csapattal A Spark in Fate Core-t. A Fate-specifikus részeket vagy valahogy átértelmeztem az általam használt rendszerre (Other Dust), vagy egyszerűen figyelmen kívül hagytam. Gyorsan megvoltunk vele, mindenkit bevont, de senki nem érezte erőltetettnek, és egész jó kiindulási alapot adott a játékhoz. (Sajnos a kampány utána egyéb okokból csak 2 játékülést élt meg.)

 

És igen, ahogy galu is írja, sok múlik azon, hogy milyen szinten akarod bevonni a játékosokat a "teremtésbe". A Spark csak nagyon hasznos körvonalakat rajzol fel a helyszíneknek, NJK-knak és fenyegetéseknek, a többit a mesélőre bízza. Nagyjából azokat a dolgokat, amiket a helyszínen élés során, vagy kérdezősködés/pletykák által amúgy is megtudna a csapat, csak ezeket így már induló tudásként lehet kezelni.
Ennél komolyabban én a saját csapatomat nem akarnám bevonni. Egyrészt azért nem, mert akkor nem maradna lehetőség a fordulatokra és meglepetésekre, másrészt meg azért, mert szerintem mélyebben belevonódni már ők sem akarnának.



galu22

galu22

    A consiglieri.

  • Fórumita
  • 5091 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.09.10, 12:27

Sziasztok

 
Városi kampányok során (pl. WoD) be szoktátok vonni a játékosokat helyszínek/npc alkotásba ötletelés vagy komolyabb szinten?

 
 
Komolyabb szinten semmiképpen. Az a tapasztalatom, hogy nagyon roncsolja a felfedezés élményét, ha tudják konkrétan mire számíthatnak.
 
 
Ötletelés szinten igen. Azért azzal nem árt tisztában lenni, hogy milyen hangulatú és típusú kalandokra számítanak. Nem mindegy, hogy Fülig Jimmy vagy Vronszkij típusú NPC kell majd a kalandokhoz.

Módosította galu22: 2019.09.10, 12:28


auer

auer

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 5248 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.09.10, 11:57

Sziasztok

Városi kampányok során (pl. WoD) be szoktátok vonni a játékosokat helyszínek/npc alkotásba ötletelés vagy komolyabb szinten?

 

Általában nem. Mondjuk 5-ből 1 játékos tud érdemben hozzátenni (vagy akar). Próbálkoztunk párszor a közös játékkörnyezet megalkotásával, de őszintén szólva ami kijött azt én magam is összedobtam volna, annyit nem adott hozzá.



dekszter

dekszter

    Régi fórumozó

  • Szerkesztő
  • 5811 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.09.10, 11:20

Sziasztok

Városi kampányok során (pl. WoD) be szoktátok vonni a játékosokat helyszínek/npc alkotásba ötletelés vagy komolyabb szinten?



Talbot

Talbot

    Érdeklődő fórumozó

  • Fórumita
  • 66 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.05.17, 16:28

Horror on the Orient Express? :)

 

Uh, az egy horror... :tex:

 

Amit jó szívvel tudok ajánlani, a No Man's Land (CoC WW1 scene), bár az max. 2 alkalmas kaland (mi R.R. mester értő interpretációjában játszottuk... majdnem végig :rip: )

 

Esetleg a Dreaming Stone (CoC Dreamlands)... azt ugyan nem játszottam, csak meséléshez használtam fel, és az álomföldi kalandokhoz nem haszontalan némi, khm, illumináltság sem...



galu22

galu22

    A consiglieri.

  • Fórumita
  • 5091 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.03.27, 20:44

Hogy ne vaktában lövöldözzek, mit szeretünk: elég széles a skála: wh fantasy, wh40k, cyberpunk téma, star wars, sci-fi vonal, Cthulhu variánsok, steampunk.

 

 

 

Az a fura, hogy elég sok modult használok (főképp rövid, alacsony szintűeket), de a megjelölt stílusban nem mozgok otthonosan, és nem is sok olyat tudok mondani, amit szívesen ajánlanék.

 

 

Amit meséltem vagy játszottam, és merem ajánlani:

- Death on the Reik, (WH fantasy) bár az eredeti prezentáció fájdalmas, a sandbox maga nagyon jó

- Sacraments of Evil: Six adventures of victorian horror (Cthulhu d100)

- Dark Designs (Cthulhu d100)

 

 

A Cthulhu kalandoknak szerintem jót tesz az 1890-es angliai környezet, jól működött mesélés közben.

 

Nem meséltem, de jónak tűnik:

- Pelgrane press horror dolgai. A Trail of Cthulhu modulok is (főképp az Armitage files), de a legnagyobb királyság a Zalozhniy Quartett. Ha a rendszert nem is használod, ez a nem hagyományos (!) horror lények elleni vadászat, mint egykori elhárítótisztek (~Ronin) elég menő.

- Hard Light: stars without number sandbox. Keep on the borderlands jellegű. (biztonságos bázis + fura bolygók anomáliákkal, ereklyékkel, stb.)


Módosította galu22: 2019.03.27, 20:45


Bulldy

Bulldy

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 6802 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.03.27, 09:51

Több Savage Worlds világnak van eseményvezérelt kampánya (plot point campaign). Ez rövid kalandok sorozata, amik egy hosszabb történetté állnak össze. Hátrányuk, hogy egy-egy kaland nincs kidolgozva, megadja az alapszituációt, a konfliktust és hogy mire fut ki az egész, de a mesélőnek kell kidolgozni a részleteket.

Általában a Deadlands (western-horror), a 50 Fathoms (fantasy-kalóz) és a Neccesary Evil (szupergonoszok idegen megszállók ellen) kampnyait szokták dícsérni.

Bulldy

auer

auer

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 5248 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.03.27, 09:33

Én most a Masks of Nyarlathotep-be vagyok beleesve.

Még csak tervezem, hogy mesélem, szóval nem teljesen fair ajánlás.

 

Kevés modulok egyike amit játszottam.:)



Ynas_Midgard

Ynas_Midgard

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1095 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.03.26, 16:00

Én most a Masks of Nyarlathotep-be vagyok beleesve.

Még csak tervezem, hogy mesélem, szóval nem teljesen fair ajánlás.



strato

strato

    Lézengő ritter

  • Szerkesztő
  • 8573 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.03.25, 22:44

Horror on the Orient Express? :)



KLM

KLM

    Ős fórumozó

  • Fórumita
  • 12412 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.03.25, 19:03

@auer:
Mint szégyentelen önreklám, olvastad már a "Nem akarunk hősök lenni" SW modulomat?

auer

auer

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 5248 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2019.03.24, 18:51

Ötleteket kérnék. Kicsiny csapatunk hamarosan kedvenc játékát fogja a játszani: "milyen játékkal játszunk" Felmerült hogy fordítsuk meg a dolgot, keressünk hivatalos(=nyomtatott, előre megírt, kész) kalandot és azt meséljük/játsszuk. Szóval most olyan kalandokat keresnék amiket játszottatok, meséltetek - de nem saját kútfőből (esetleg publikáltátok:)) és pozitív élmény volt.

Lehetőleg nem együléses, hanem 3-4+ időre kösse le a csapatot.

 

Hogy ne vaktában lövöldözzek, mit szeretünk: elég széles a skála: wh fantasy, wh40k, cyberpunk téma, star wars, sci-fi vonal, Cthulhu variánsok, steampunk.

 

Ami nem annyira begyere: Lo5R, generic fantasy, maid tsai, FATAL :), Wod (úgy cakkumpakk), dnd5 kalandjai (adventures league, curos of strahd)




[Fantasy háttér] [Sötét háttér]