Ugrás tartalomhoz


Fotó

Szarkafészek


  • Válasz írásához lépj be
511 hozzászólás érkezett eddig

dzsili

dzsili

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 353 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2013.08.23, 22:15

Történetünk 2008.11.13-án ily' módon maradt lezáratlan...S itt mesélni kezd, egy-egy megszólalást idézve, utánozva:

"Dzsili szokásos helyén ül a Fészek Nagytermében. Ugrik egyet helyében, ahogy meglátja Haddockot.

Te atya úúúúúr isten! Haddock Bing, ja nem, szóval, khm, Te? Itt? Megint? Hol voltál az elmúlt, hm, 8 hónapban?! kérdőn méregeti a sánta tolvajt Kép

Mellesleg az történt, hogy semmi, vagyis, hogy lakik itt pár suhanc, akiket összeszedtem az erdőben, és elég ügyes kezű banda, ha érted mire gondolok. Máskülönben meg, Erzsike felmondott, mert állitólag ilyen csürhével még sosem hozta össze a Sors, és hogy ilyen nőszeméllyel mint én, sosem akarna egy légtérben tartózkodni huzamosabb ideig, mert a viz is kiveri. Ezután szépen kitessékeltük a éjszaka közepén, azóta is hallani szortyogást, meg sikitást éjjel. Tehát a takaritásnak annyi, nem mintha miattam történt volna, de az a perszóna több volt, mint sokk... Kép

Máskülönben pedig a bútorok nagy része szúette, ergo, ha csak sietősen elmész némelyik mellett, az menten összedől... itt elmélázikLehet össze kéne állni a Burgler King-es bandával, akikkel ezeket is szereztük... http://lfg.hu/forum/public/style_emoticons/default/bigsmile.gif

Vagy netán lenne más gondolatod, hogyan tudnánk pöpecebbé tenni? http://lfg.hu/forum/public/style_emoticons/default/private.gif "

Így hirtelen ennyi volt az utolsó szóváltásunk... Netán rosszul emlékszem? Vonja fel kérdőn szemöldökét.

Haddock

Haddock

    Rendszeres fórumozó

  • Archívum
  • 342 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2013.07.10, 21:32

* megvakarja 4 napos borostáját *
Dzsili. Hol is tartottunk 8 évvel ezelőtt? :)
* tovább gondolkodik *
Vagy 9?

Módosította Haddock: 2013.07.10, 21:35


naissa

naissa

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 186 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2012.08.11, 00:46

//Halálkirálynő//

*a Királynő előző trükkje miatt nagy hátrányba kerül. Még a varázslata hatásideje alatt sem tudja visszanyerni pozícióját. Úgy döntene, hogy menekülőre fogja, hát ha később a csata folyamán visszatérhet talán egy óriás skorpió hátán, hogy ősi módon váltsa le Terália új uralkodóját, azonban nem jár sikerrel.
Megzavarodva forog körbe, próbálva újabb varázslatokkal béklyózni a Királynőt. A fehér kígyó lekúszik nyakából, és megpróbálja megmarni a lovat, ami ha sikerül, igen gyilkos kígyóméreg kerülhet Sámson szervezetébe. A Halálkirálynő az előző varázslat sikeréből nyert idővel, tudja védeni az első kettő felülről érkező támadást. Azonban egyre jobban belezavarodik abba, hogy még mindig ő van rosszabb pocizóba.
Kipördül, kiforog, keresve a menekülési lehetőséget, de a Királynő hátasával könnyedén terelheti ide-oda. Ily módon Crysalantanasia bevégezheti az ő tombolását a Földön.*

Crysalantanasia

Crysalantanasia

    A lovaghölgy

  • Fórumita
  • 913 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2012.08.10, 08:39

[Crysalantanasia]

*Amint megfordítja a lovát, szembe találja magát a zöldes árnyalatú koponyával. A kardot ösztönösen maga elé tartva mintha széttörne a varázs, a szertefreccsenő mágia szétszóródik, megzavarja a lovat és lovast egyaránt, Sámson megtorpan a királynő alatt, aki fejét megrázva igyekszik szabadulni a hatástól.
Előre hajolva páncélkesztyűs kezével megsimítja, nyugtatja a derék hátast, elvesztve ezzel a szerzett előnyt nagy részét. A shire prüszkölve szegi le fejét, ahogy kezd magához térni. Bár még egyikük sem rázta le teljesen a szorító érzést, nincs több idejük, előre lendülve újra támadást indítanak. A lovaghölgy kiemelkedve a nyeregből a magassági fölényt kihasználva igyekszik lecsapni ellenfelére, jobbról kerülve a Halálkirálynőt, hogy lesújtson kardjával.*

/Crysa/

arikon

arikon

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 161 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2012.08.04, 16:34

[Tiria del Belvoir]

*Alewnek kell szinte a teljes súlyát felfelé emelnie – ő összeszorított fogakkal csak a lábait mozdítja, hogy magát támaszthassa meg. *

-Még mindig jobb…-

*Hallatszik a visszhang haloványan susogva. Aztán teste indul, amerre akarják. Mindössze sodródik tovább az eseményekkel.

A sátorba érve is leginkább mondhatni csak elszenvedi ellátását, hagyja üresen megtörténni sebei kezelését, semmint érzékelné, követné ezeket a pillanatokat. Amint csendesül körülötte a fojtogató nyüzsgés, hátára dőlve engedi szétfolyni minden fáradalmát, s lehunyódnak szemei.

Egyedül akar lenni, összezárva elméjében magával - és istenével.*

naissa

naissa

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 186 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2012.08.02, 00:53

//Euna ~ Halálkirálynő ~//

Crysalantanasia

*a Királynő támadása sikerrel jár, azonban lazán elengedi a fogatát, és megfordul, hogy védje ellenfele a támadást. Ezután zöldes fény jelenik meg kezében, és egy smaragdkoponyaszerű látomásban csapódik varázstámadása a másik felé. Amennyiben ez telibe találja, bénító markolást érezhet a szívén, elméjén. Természetesen Crysa ügyes trükkje miatt és a sámánok ellenvarázslása miatt nem tudja bevégezni a feladatát a varázslat, csak erőteljes figyelemelterelést és koncentrációzavart okozhat egy körön át.
Ezután leugrik a fogatról, és megpróbálja innen fölvenni a harcát. Crysa trükkje annyira hatásos volt, hogy egészen vesztes taktikákba kényszerül. Túlbecsülte magát a lidérces élőholt, úgy tűnik.*

conBarten

conBarten

    A jégből faragott

  • Fórumita
  • 2532 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2012.08.01, 12:13

[Alew]

(OFF)Tudom, hogy Crysa párbaja közben már véget ért. :D (/OFF)


*Felsegíti Tiriát a földről, és barátságosan megveregeti a vállát.*

Még mindig jobb, mint ha az életétől fosztotta volna meg. A lova elő fog kerülni, a lény pedig elpusztult. Nagy győzelmeket vitt véghez istene dicsőségére. Pihenjen.

*Int néhány katonájának, akik, ha Tiria nem ellenkezik nagyon, akkor egy sátorba kísérik, ahol lepihenhet, ellátják a sebeit, étel és ital várja.*

...

*Mire eléri Crysát, a Királynő már győzött. Alew odaléptet hozzá lován, leveszi a sisakját. A nő iránti aggodalma még így, jégkék szemeiben is látszik.*

Jól vagy?

~~~

Alew

arikon

arikon

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 161 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2012.08.01, 09:31

[Tiria del Belvoir]

*Kerüljön bár földre, s borítsa mocsok, nehezítsék felállását, a nő visszaküzdi magát két lábra, s folytatja a küzdelmet, perdüljön elé akármilyen ellenfél, nem futamodik meg. Sisakrostélya résén át szeme villanása nem ígér semmi mást, csak kérlelhetetlen véget azoknak, kiknek van balsorsú szerencséjük találkozni vele. Szájából, mint a csata előtt is, fura lejtésű szavak hangzanak fel, mondhatni, nem evilági nyelven, hogy újult lendületre nyerjen szert, vagy fegyvere itatódjon át másfajta energiákkal, az ellenség kárára.

Aztán. Ahogy a közvetlen környezete kezd, úgy megy át egyfajta tisztuláson a tekintete, s száll ki testéből a megfoghatatlan mozgató erő is. Sisakjától ólomsúlyos mozdulatokkal szabadul meg. Az utólag, egyszerre érzékelt, együtt rátörő túlhajszoltság, fizikai és szellemi fáradtság és a kisebb-nagyobb sebeinek visszanyomják a talajra, térdeire ereszkedik. Csak most, hogy tudatáig végre el tudnak jutni teste jelzései is adja összeadódó hangjait keletkezett sérüléseinek. Egyik kezével letámaszkodva, s így, késve, de őszintén üvölti ki magából az elszenvedetteket. Marad is lent. Egyszerűen pihennie kell. Most.

A jelenlegi szűk világán kívül, melyet kimerültség és a fájdalom határol, nehézkesen vesz észre bármit is. A vállára kerülő kezet például egyáltalán nem, s Alewnek a kérdést is meg kell ismételni többször, mire választ is kap. Réveteget, oda nem illőt, halkat, szakadozót, fáradtat, nehezére esőt.*

-Megint egy szentségtelen lény fosztott meg a lovamtól… -

*Fejét kezdi csavargatni kutatón, egyáltalán él e még az állat, majd kísérletet tesz rá, hogy felegyenesedjen, s maga induljon ezt kideríteni. Bizonyítási kényszere által űzött korai kifulladása azonban már nem teszi lehetővé a számára, hogy páncélos testét megemelje és megtartsa maga – legalábbis Alew, vagy akárki nélkül. Bár szóval nem kéri, épp tán ereje sincs már rá, bágyadt, de hálás tekintettel viszonozza a segítséget.

Nem szándékozik semmit sem tenni az elesettek tetemeivel. Nem úgy tűnik, mint aki sok mindent szándékozik, vagy egyáltalán tudna még tenni ezen a mezőn. Ahhoz már ostoba mód lemerítette magát.*

conBarten

conBarten

    A jégből faragott

  • Fórumita
  • 2532 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.31, 10:34

[Alew]

*A rohamokra hívó kürtök szavára, az amazonok és orkok éke után, muskétagolyók és nyílvesszők záporával támogatva Mitfien gyalogsága is beveti magát a küzdelembe. Pikkelyvértjeik hamarosan sártól, jégtől és vértől iszmosak, kerek pajzsok és sisakok hasadnak meg, kardjaik és csatabárdjaik véres közelharcban szelik az ellenséget.

Amint a gyalogság első, lendületes rohama elakad, Alew parancsot ad a nehézlovasságnak is. Klew megfújja a kürtöt, és a több mázsányi ló, vas és ember megindul. A föld remek, a vasalt paták sarat tépnek ki a földből, a kopján fénylőn csillanó hegye mögött színes szalagok táncolnak a menetszélben, a pajzsokon állatok, növények, égitestek, fegyverek és mesteralakok kavarognak megannyi színben. A rohamot Alew vezeti, de bevárja maga mellett Tiriát is.

Hosszú, természetellenesen éles kardja, Szilánk úgy szeli a páncélt, kitint és csontot, mintha csak puha selyem lenne, rohama legázolja ellenfeleit. A kavarodás, a betömörülő ellenség végül megállásra készteti. Lova hátáról harcol, balra és jobbra irtva Terália ellenségeit, miközben lovagjai újra és újra rohamra indulva készülnek megtörni az ellenállást. Jégalakját hamar felveszi, a halál hidegét, a pusztulás fagyos leheletét árasztva, szemei a sisak rése mögül őrült jégkéken világítanak, s akit nem érhet el kardjával, annak vérét robbantja vörös kristályként csillogó jéggé.

Edwarddal gyors és tiszta küzdelmet folytat - vadkanos acélpajzsával hárítja a Malkavita ütéseit, s Szilánkkal oszt hasonlókat vissza. A Téboly ereje nem sokat árt neki - elméjét Kylwog mágikus pecsétjei védik, s így, jég alakjában amúgy is inkább túlvilági entitás, mint ember. Annyit ér el, hogy Alew eradikus és kiszámíthatatlan lesz. Tiszta küzdelme így lassan vaddá és kuszává válik. Mikor elérkezik a pillanat, nem kérdez és nem akar semmit már - az ezüsttel futtatott mágikus kard Edward nyaka felé száguld.

Miután véget ért a harc, Alew visszatér a harchoz. Látva a lángoló óriásskorpiót, egy morranással jégbe zárja a lényt, aztán odaléptet Tiriához. Leszáll Szikra hátáról, és páncélkesztyűs kezét Tiria vállára teszi.*

Jól van, Főinkvizítor asszony?

*Megvárja Tiria válaszát, ha szükséges, segít neki, aztán végigjárja a csatateret. Leveszi sisakját, szeme és haja visszanyeri eredeti barna színét. Saját embereivel beszélget néhány szót, a legtöbbet ha névről nem is, de arcról ismeri. Lovagjai lassan kíséretként köré gyűlnek. Megkeresi Grusnikot és Namirelent is, tudakozódik harcosaik és saját állapotuk felől. A falusiakat még mindig őrizteti, az elesett ellenségek tetemeit elégetteti, ha Tiria nem akar előtte valamit még csinálni velük kapcsolatban. Mikor hírét veszi, hogy Crysa még párharcot vív, azonnal felveszi újra a sisakját, felugrik Szikra hátára, és újra jégkék szemekkel vágtat, hogy a Királynő közelében lehessen.*

~~~

Alew

Crysalantanasia

Crysalantanasia

    A lovaghölgy

  • Fórumita
  • 913 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.31, 09:28

[Crysalantanasia]


*A királynő fején nincs sisak, hátrafogott, hullámos, hollófekete hajából cseppekben szitál az esővíz, ahogy hideg tekintettel, céltudatosan vágja át magát a skorpiók és kárhozottak között Euna felé. Nem pazarol szavakat a Halálkirálynőre, csak késpenge vékonyságú, rideg mosollyal válaszol a hozzá intézett kihívásra.

A rózsakardot maga elé emelve indítja meg rohamát a nő kettős fogata ellen, egyenesen szembe rontva a két pokollóra, hogy az utolsónak tűnő pillanatban térjen ki bal felé, pengéjével a hajtó helyett elsőre a lovat támadva, lehetőleg elkerülve az égető ellencsapás hatóköréből, hogy aztán a fogat mögé kerülve megfordítsa a shire-t és újabb támadást indítson.*

/Crysa/

naissa

naissa

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 186 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.27, 10:22

//párharcok pokoli krónikái //

Adarianna

//Mariann//

*érez valami megfoghatatlan jó erőt, amely valahogy elkezdi letisztítani tudatát. Már kevésbé zárkózik el az emberektől. A falusiak közé vegyülve, hol hallgatja a meséket, hol beáll segíteni itt-ott.
Egyszerű paraszti fehér ing és rövid nadrág van rajta. Szalmakalap van fejébe húzva, és cipője sincsen. Neki mindene odalett a településben.
Kemény megpróbáltatások voltak számára ezek a napok. Az őrület szélén táncol szellemével, amit a Malkavita vére elültetett benne. Hiányzik neki a vér. Azért is más is szövődött szívükben azon túl, hogy szolgája volt az őrült lovagnak. Valaki számára a háború még csak most kezdődött el.*


//Falusiak //

*örömmel és lelkesedéssel fogadják a Királynőt. Egyetértenek határozatával. Nagy szükségük van most a példamutató és lelkesítő oltalomra.
Közben az ő megmaradt mesemondójuk is a gyerekeknek elkezdi elbeszélni mesébe szedve, hogy mi minden zajlott ebben a faluban, míg nem érkezett meg felszabadítójuk. Jó sok mestermű készül el a táborokban a Királynő és a Helytartó ábrázolásával. Este virrasztást tartanak, mécsest gyújtanak az elhunytakról való megemlékezés miatt.
Elbeszélik a tábortűzről az emlékezetes csatákat. Felidézik Grusnik, Tiria, Crysalantanasia, Alew, Namirelen hihetetlen harcait a sereg ádázabb személyeivel. A füstben és a lángokban szinte megelevenednek az események, miközben dalok mellett elbeszélik…*


// Sereg //

Tiria

*az egyik lény pont úgy rántja le, hogy Tiria alá szorul, így a lény marad ott. Azonban súlyos vágások és zúzódások érik őt, miközben felkel, mert ekkor próbálják őt megtörni természetesen. Tiria mégis győztesként áll fel, és hull a férgese körülötte.*

*lova elől egy magára maradt fekete óriás skorpió is arrébb szalad, be a tűzbe. Így a lángoló óriás skorpió kezd el rohangálni az ostromlók és a védők között. Megégetve, összevagdosva azt, akit csak ér.*


Crysalantanasia

//Euna ~ a Halálkirálynő ~//

*sötét méltósággal járja a csatateret. Rideg nyugalommal, kígyói felsőbbséggel lebben lóra, és vág utat magának a Királynőig. Fején aranykorona. Hófehér páncéljáról a Királynő katonáinak vére folyik a földig, végig a lovon is lefelé.*

Euna Dragonclaw voltam egykoron. Tudom, hogy Arenhisa húgomhoz már volt szerencséd. Nem látlak alkalmasnak arra, hogy Királynő legyél. Le kell, hogy váltson a vas!

Gyere cica! Dorombolj, Terália új gazdijának!

*üvölti túlzengve az éjt. Kardot ránt, tűzvörösen penge izzik fel, amit távolról is látni lehet. Ha találat éri a Királynőt, akkor komoly égési sérülést szenvedhet el a vágás mellett.*

Crysalantanasia

Crysalantanasia

    A lovaghölgy

  • Fórumita
  • 913 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.26, 14:55

[Crysa]

*Figyelmesen hallgatja a falusiakat. Leül melléjük, egyesével mindenkivel vált pár szót, odafigyel a panaszokra, megjegyez mindent, ami elhangzik. Megsimogatja a gyerekek fejét, igyekszik megnyugtatni őket a lehetőségekhez képest, bár maga sem aludt már jó ideje, folyamatosan talpon van, mindent felügyel, hiába nincs egyedül.
Végül mindenki meghallgatása után döntésre jut. A falu vezetőjét, vagy rangidősét keresi meg, hogy tudassa vele, hogyan határozott.*

Őz falut újjá fogjuk építeni, minden segítséget megadunk, hogy az építkezés mihamarabb elkezdődhessen s álljanak az új házak, épületek, templom. Aki maradni szeretne, kap hozzá megfelelő támogatást, ahogy azok a kevesek is, akik a távozás mellett döntöttek. Őket a közeli Avar faluban fogjuk elszállásolni, hogy új életet kezdhessenek.

/Crysa/

Adarianna

Adarianna

    Törzs-fórumozó

  • Fórumita
  • 803 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.26, 14:13

* A segítség ahogy láthatatlanul vagy éppen egy katona vagy falusi illúzójának álcája alatt a faluban és környékén tevékenykedik apróságok...Egy egész kenyér jelenik meg valahol, vagy egy apró ebédre való, egy gerenda jobb pozicióba kerül, vagy egy kis időre valaki lelkéből eltűnik a gyász és megjelenik a remény. Persze ő is átnézi a környéket, meghallgatja a dolgokat amiket hall, körbenéz honnan és kik is jöttek erre a világra...hogy mi okból azt úgyse fogja megtudni. Így tölt el jó néhány napot, míg minden rendeződik, míg egyik éjjel néhány segítővel a mágia álcája alatt megbújva apró fákat ültetnek el, bokrokat, magokat, mik egy kis "természetes" locsolás által pár nap alatt szépen fejlődnek, megnőnek...talán nem a gonosz teremtményeinek tartják majd őket...csak néhány apróság...majd idővel 1-2-3 hónap újra vissza lehet térni és befejezni ezekkel az apróságokkal elkezdett dolgokat....de csak a faluban tesz és vesz...a tábort messze elkerűli...az nem az ő világa.*

naissa

naissa

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 186 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.24, 17:01

(OFF) Crysával egyeztettem, és az egyes csaták még le lesznek játszva a héten vasárnapig, akinek jó, és akinek igénye van rá. A játék maga le van zárva, de még az egyes csatarészeket lejátszhatjuk. Grusnik? Tiria? Crysa? Ada? (/OFF)


//Falusiak //

*a Királynő előtt fejet hajtanak, tisztelettel üdvözlik őt. Legtöbbjük réveteg enyhén az elmúlt évek hátborzongató eseményeitől. Számtalan pokoli élményt éltek át közösen, ők, a megmaradtak, és sok mindent és sok mindenkit elveszítettek, és most a Sötétség elvette tőlük otthonaikat, beomlasztották járataikat.
Ketté oszlik a falu a maradás kérdésében. Egyesek ránézni se mernek a falura, szinte megelevenedik fejükben a szörnyek tombolása. Különböző dolgokat beszélnek el történetükről.*

Éjszakánként karok nyúltak ki a föld húsából, és lerántották asszonyainkat, gyerekeinket, és ökreinket!

Asszem, hogy a bányából jöttek fel talán.

A jó öreg papunk vette fel felük a harcot. Egyedül kint maradt az éjszakában, hogy elűzze a lényeket, azóta sem láttuk az öreget. Arelita volt.

Edward lovag. Tudós, lángelme volt. Sokan azt hitték, hogy a démonok óvnak minket a pestistől. Dehogyis! Edward lovag és tudós tudott valamit a pestis ellen, az védett meg minket a fekete halál e fajtájától.

*azután a faluban maradás kérdése vetődik fel. A vének összeülnek, ha a megengedik nekik. Azután megjönnek a válasszal.*

Királynénk! Maradnánk. Újra aratnánk és vetnék. Bányáinkkal pedig gazdagítanánk Teráliát!


// Mariann, Edward leghűségesebb volt Ghoulja //

*nem beszél senkivel. Révetegen, elhanyagoltan néz naphosszat a tábortüzekre. Olykor búsan üldögélve felnevet. Azonban néhai felnevetésével ellentétben naphosszat a letargia jellemzi.*

Módosította naissa: 2012.07.24, 17:08


Adarianna

Adarianna

    Törzs-fórumozó

  • Fórumita
  • 803 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.23, 14:24

*Csak figyel, nem csinál semmi mást. Érez minden erősebb hatalmat, az isteni áldásokat, vagy a sötét dolgokat. Érzi a történéseket, ahogy a jó és rossz mindörökké tartó küzdelmében ez a harc is lezajlik. Érzékeli a démonúrnő távozását, de nem tesz semmit...aminek kell, megtürténik vagy már megtörtént. Most nem azt a feladatot kapta, hogy tegyen valamit is. Ha nem is állva, de a levegőbe leülve figyeli végig az eseményeket, a nehéz és véres győzelmet, bár a teste néha ösztönösen megrándul, cselekedne. Ahogy a hajnal sugarai őt is megsimogatják csak nagyon nagy fáradtságot érez, de marad...még jó néhány órán át. Majd többszőr is megjelenik a napokban hosszabb időre a falu körkénykén a fák és árnyékok segítségével, míg másnap ha láthatatlanul is de bemegy a faluba, körbenéz a környékén, felméri milyen állapotban van minden, és ha kell, megbújva segít egy picit.*

Kylwog_De_Lamar

Kylwog_De_Lamar

    Kyr hatalmas

  • Archívum
  • 617 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.23, 14:00

[Grusnik a Csonttörő]

A csata végeztével az utolsó ellenek halálával, hangos üvöltések törik meg a beállt csendet, ezután megkezdődik a mentesítés. A súlyosan sérült orkokat sámánok és boszorkánymesterek látják el, a haldoklók megkapják a kegyelem döfést, persze csak az orkok között. A holtakat sorba gyűjtik kiterítik a mezőn, fegyvereiket a kezükbe adják, vértjeiktől megszabadítják őket. Majd törzsi rítus veszi kezdetét, ahol a sámánok hosszadalmas rituáléval búcsúztatják hőseiket. Felgyulladnak az első lángok, melyekkel a testektől szabadulnak meg. Grusnik elégedetten szemléli a rommá vált várost, vezérkara több sebből vérzik, de a kivételesek mindig túlélik. Ki hősi halált halt, azokra emlékeznek majd, az énekmondók már szövik a hősökről az égbe üvölthető dalokat, és a diadalról szóló eposzokat dobkísérettel kiáltják világgá. A halott wargokat megnyúzzák, és kikészítik testüket, azok a lovasok kik túlélték hátasuk halálát, agyarakat vesznek magukhoz, a rendezkedés hamar lezajlik.

Crysalantanasia

Crysalantanasia

    A lovaghölgy

  • Fórumita
  • 913 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.23, 13:06

[Crysa]

*A csata utáni kép, mint az lenni szokott, siralmas. Bár a győzelem a királyi seregeké, s a démoni seregek veresége teljesnek tűnik a falu romjainak látványa nem épp szívet melengető. Az lelkesedés első hulláma után a csapatok újra visszavonulnak a táborokba. Futárok indulnak, hogy megvigyék a hírt és felkészítsék az ispotályokat az érkezők fogadására. Folyik a sebesültek helyi ellátása, a legsürgősebb eseteket minél hamarabb szállítható állapotba hozzák, s kísérettel útnak indítják. Az elesettek holttesteit összegyűjtik, hogy méltósággal helyezhessék majd őket végső nyugalomba. Az ellenséges egységek hallottaival aszerint bánnak, hogy emberek voltak-e valaha. A kárhozottak lelkének megbékéltetése legalább annyira feladat, mint a falu megtisztítása volt. Kisebb egységek alakulnak a tallneri és mitfieni nehézgyalogosokból, hogy lehetőség szerint egy-egy varázshasználó vagy ork sámán támogatása mellett módszeresen átkutassák a falut. Fellelnek mindent, felmérik a helyet, megtalálják s Crysához eljuttatják Edward minden munkáját, feljegyzését is. Később ezeket majd hozzáértő személyek alaposabban is át fogják tanulmányozni.

A királynő maga is bejárja az önnön romjai alá temetett települést. Szívét bánat és szomorúság járja át, a pusztulás és pusztítás láttán, bármennyire is szükséges volt ez a lépés. A kutatás befejezte után a megmenekült falusiakat látogatja meg. Igyekszik mindegyikükkel váltani pár szót. Megtudni, hogy van-e bennük hajlandóság ezeken a földeken maradni, vagy inkább máshová költöznének-e a történtek után, hiszen ennek megfelelően fog majd dönteni a falu és a földek további sorsáról.*


/Crysa/

naissa

naissa

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 186 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.22, 02:33

//Sereg//

Tiria

*az egyik lény pont úgy rántja le, hogy Tiria alá szorul, így a lény marad ott. Azonban súlyos vágások és zúzódások érik őt, miközben felkel, mert ekkor próbálják őt megtörni természetesen. Tiria mégis győztesként áll fel, és hull a férgese körülötte.*

*lova elől egy magára maradt fekete óriás skorpió is arrébb szalad, be a tűzbe. Így a lángoló óriás skorpió kezd el rohangálni az ostromlók és a védők között. Megégetve, összevagdosva azt, akit csak ér.*


Mindenki

*mindennek ellenére a vérgőzös ostrom csodával határos módon, de kivívja a tizenkét órát. A Napfelkelte az utolsó szörny üvöltésével kezdődik. Hamun, enyészeten, véren, moslékon gyöngyözik a Fény, mely át tör a horizonton.
Aranyló fénysugár öltözteti pompába a királyi sereget. Rengés fut végig Őz falun, és a felrobbantott épületek alatt megrogy itt-ott a föld. Pincék, bányajáratokba omlik be a meggyengült, vérrel áztatott talpazat.*

*Edward feljegyzései a pestis megfékezésére és munkái is előkerülhetnek a pincékből a birtoka alatt. Láthatóan képletek, komoly számítások közepette találni egy kisebb üvegcsét. A feljegyzések szerint ebben a kis üvegcsében van Edward csodaszere. *

*a dombok mögül felébred a Fény ideje. Felégetett, romba dőlt nincstelenségre ragyog rá. Azonban a megmentett életek, és a szörnyűséges lényektől megmentett legelők szinte felsóhajtanak a szabadság első levegőjét szippantva magukba hosszú idő óta.*

"Virágok nyílnak,
virágok sírnak,
istenek felé fordulnak,
színük elé borulnak.

Csaták tűnnek fényes csöndbe,
zászlók jönnek könnyes ködbe.
Mély álom száll a házakra,
dér, s fátyol már a csontokra.
Rózsaillat öleli Terália fényét,
hajnalhasadó mennyezet övezi lényét."

Módosította naissa: 2012.07.22, 02:35


arikon

arikon

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 161 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.22, 01:56

[Tiria del Belvoir]

*Akkor kikerül lova nyergéből, le a földre, durván csapódva neki. Felszerelésén kívül nem kelt hangot más – legalábbis ő maga nem adja hangját fájdalomnak, bármiféle sérülésnek. Még. Most még. Mintha más mozgatná, kikerülve, túlnőve önmagán, saját testén, egyfajta érzéketlen őrület.

S tápászkodna is fel - már ha van erre lehetősége -, páncélzatához képest tán túl könnyedén is, hogy, mintha mi sem történt volna, szentelt pallosával küldje az Egy Igaz elé ellenségeit, míg el nem fogynak körülötte, míg ő maga ki nem merül, visszatérve valós érzékeihez. Vagy. Míg meg nem fékezik, végleg.

Lova vágódik tovább, oldalra, orrába az ellenség friss halálának szaga, vérgőz tolul, több száz kiló masszív hús hergelődik, melyet páncél is nehezít. Állítsa meg, ki meri.*

naissa

naissa

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 186 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2012.07.22, 01:13

Tiria del Belvoir

//Sereg//

*Tiria hatására a királyi seregek fegyverei áldásban részesülnek. Amik még inkább gyengítik a hatalmat. Tiria hithű robaja az egyetlen, amitől még a Pokol lényei is megrettennek. Szétlebbennek körülötte, ahogy beront közéjük. Alig bírják megközelíteni.
Azonban lándzsások is akadnak a gyalogságnál, és feldöntik feldöntik őt lován. Úgy próbálnak meg ezután rávetülni. Tiria a földről láthatja, amint a levegőbe száll néhány ház, ahogy a lovasság elkezdi berobbantani az olajos hordós házat.*

Módosította naissa: 2012.07.22, 01:13



[Fantasy háttér] [Sötét háttér]