Ugrás tartalomhoz


Fotó
* * * * * 2 Szavazat

17 tipp mesélőknek


  • Válasz írásához lépj be
34 hozzászólás érkezett eddig

Asyles

Asyles

    Újdonsült fórumozó

  • Fórumita
  • 21 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.20, 00:52

Igen érdekes és tanulságos volt mindezt végigolvasni. Az NJK-k neveihez viszont hozzászólnék.

A mi csapatunkban, akár vampet, akár magust, akár mást használunk, az aktuális mesélő gyakran egy már létező karakter alapján vázolja fel a vonatkozó NJK-t, és ha belefér a világba, a mindenki által ismert nevén nevezzük, és senki nem zavarodik bele.

Mondok két példát:

1. Saját világ, a parti szétzúzott egy tolvajbandát, egy túszt hagyva életben. És mivel ilyen kis szerencsétlennek szánta a mesélő, elnevezte Renfieldnek, a Drakula halott és élveziből. Először mindenki jót röhögött rajta, majd elkezdtünk interakciózni vele, és a végén nemcsak a csapat egyik főállású csatlósa lett, de a karakterek távollétében ő lett a sunnyogók vezetője.

2. Vamp, a parti ghoulokat akar csinálni magának, lehetséges ötletekről egyeztettünk a mesélővel. Mondtam, hogy nekem elsősorban egy könyvelő és számítógépes emberke kéne. Nem baj, ha máshoz is ért. Majd szó szót követett, és valaki kimondta, hogy egy Mr. Smithersre gondoltam? Rábólintottam, hogy voltaképp igen. És kaptam egyet. Aztán a történet egy pontján talpig páncélban és gépágyúval osztotta az áldást.

 

De pl. ha magusban játszunk és egy alvilági szempontból fontosabb dzsad utcakölyköt kell megszemélyesíteni, nyilván nem Aladdinnak fogjuk hívni, hanem keresünk valami török-arab nevet és egy állandó jelzőt, így lehet az egyik karakter erioni kapcsolata Félszemű Tekir, aki amolyan mindenesféle zsivány lenne.



Glowface

Glowface

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 2894 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.16, 07:48

Nekem az aktuális minikampányomban vannak 1-2 sorban kidolgozott, nevesített NPC-k. Illetve, mivel valami hirtelen indíttatástól római birodalom-kultúrája, vikinges barbár föld határvidékén található határprovinciában zajlik a játék, van egy oldalnyi nevem is kinyomtatva (rómaiaias és vikingeses is), üres helyekkel. Ha valamelyik előre nem nevesített NPC-t nevesíteni kell, akkor csak választok nevet, és odafirkantom mellé pár szóban, ki is ő.
Pl, van egy kész NPC-m, ennyivel:
"Titus Cervus, szántóvető. Nagydarab, szakállas, nordi származású férfi. Büszke, kemény ember."
Vagy ad hoc jegyzet:
"Fabius (ez előre oda volt írva). Ifjú, fórrófejű nemes, Oszit+Callt nem szereti (ezt kézzel firkantottam oda)". Amúgy egy balul sikerült tivornyázási dobás eredménye.

strato

strato

    Lézengő ritter

  • Szerkesztő
  • 7928 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.16, 00:42

Darth Vader - Sötét nagyúr
- Nagy és fekete
- Hörög
- Sisak+ valami b*sz a mellén
- Ha a JK-k harcolnak vele ->TPK

Ezt azért nem egy Ctrl+C Ctrl+V áttenni a játékosok által értelmezhető formátumba.

 

Hagyd ki az utolsó pontot a játékosoknak kiadott verzióról, és máris működik a dolog! Név alapján azonosítható lesz az NJK-hoz tartozó lap, azon pedig rajta lesz az a pár jellemző röviden leírva, ami alapján minden játékosnak eszébe fog jutni, hogy kiről is van szó, hiszen egyszer szóban már biztosan kifejtetted bővebben, nem igaz? ;)

Menet közben a csapat még alá írhatja, amikor megtudja, hogy (vigyázat, spoiler!):

- Luke és Leia apja



Fywillan

Fywillan

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 320 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.14, 23:25

 

Azért különbség van hogy leríom jegyzetben az njk-t (ami megvan) meg h ezt ajátékosok számára használható formátumba öntsem. Főleg h nem egy darabról beszélünk.

 

Leírom a jegyzetbe mondjuk ezt:

NJK - Darth vader

Magas alak, tetőtől talpig feketében. Arcát szögletes maszk takarja, mellkasán valamiféle vezérlőpanel látszik. Vállán földig érő fekete köpeny. Megjelenése tekintélyt parancsoló, hangja fémesen érces és mély.

 

Érdekes. Nálam Dart Vader mesélői jegyzetként kb. így nézne ki:

 

 

Darth Vader - Sötét nagyúr

- Nagy és fekete

- Hörög

- Sisak+ valami b*sz a mellén

- Ha a JK-k harcolnak vele ->TPK

Ezt azért nem egy Ctrl+C Ctrl+V áttenni a játékosok által értelmezhető formátumba. Főleg, hogy megvan az a rossz szokásom, hogy miután leírok valamit eszembe jut egy jobb ötlet, de a jegyzetet már nem változtatom meg, mert úgyis eszembe jut róla. Ha meg nem, akkor valószínűleg nem volt olyan jó ötlet.

 

Viszont lehet, hogy kéne mesélnem egy játékot, ahol mindenkit a Tuskó Hopkins-hoz hasonló neveken hívnak. Jelenleg az egyik futó kampányomban egyetlen NPC sincs nevesítve (na jó, azoknak van neve, akiket minimális módosításokkal átemeltem valahonnan, de a játéksok azokat sem tudják).
 



aluminiumtrioxid

aluminiumtrioxid

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1715 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.14, 12:45

A peldad jo, pont arrol irsz, amirol fentebb en is (valami ritkan elofordulo aprosagrol, ami szabaly innovaciot igenyel). Csakhogy, mintha megint nem egy dologrol beszelnenk: sem a cikkben szereplo tanacs, sem az en reakciom nem azt firtatta, hogy problema-e, ha egy uj helyzetre szabalyt takolsz - hanem azt, hogy ha ezt megtetted, akkor jo, ha kovetkezetesen alkalmazod maskor is. Felteszem, a Psyker az ilyen tipusu aknakat a jovoben is megprobalhatta megbuheralni -- ha igen, akkor kovetkezetes voltal meselokent, viszont akkor mirol is beszelunk itt...? Az, hogy ez a szabaly mas meselonel / kampanyban nem mukodik, az oke, hisz mas a kontextus. 

 

Hát nem tudom, volt/van olyan játékosom, akinek egyszerűen nem fért a fejébe, hogy ugyanabban a rendszerben, de különböző kampányokban egy háziszabály működhet különbözően.
 
De most olyan dolgokra is gondolok ezzel, mint a valamelyik D&D topicban nemrég előkerülő "lefejezem az ellenfelet és nekirúgom a fejét a társának" dolog bónusz akcióból, amit az ember egyszer megad effektíve ingyen frightened státuszért/+1d4 bludgeoning sebzésért, mert cool, de azért nem feltétlenül veszi jó néven, ha a játékosai a kampány hátralévő részében egyfolytában focizni akarnak, valahányszor sikerül valakit lekaszabolniuk.
 
Szerintem nem annyira egyedi a gondolat, hogy egy jó ötletet vagy frappáns leírást néha jutalmaz a mesélő valamilyen szabályszintű bónusszal, de a bónusz az ötletért jár, nem háziszabály értékű, tehát ha a játékos megismétli a mutatványt, akkor legközelebb nem feltétlenül fog működni.


GothPunk

GothPunk

    Törzs-fórumozó

  • Fórumita
  • 917 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.14, 12:26

Köszönet az írásért, sok megfontolandó tanácsot olvastam!

Az 1.) ponttal viszont nekem is vannak gondjaim. Szerintem az egyik legveszélyesebb amit tehet a mesélő, ha "túl-tolkien-izálja" a névadást: azaz minden karakternek nagyon egyedi, véletlenül sem angolos/magyaros, csak a világra jellemző neveket oszt. Ezek a játékos számára teljesen értelmetlen karaktersorozatok, amiket 3-4 ismétlésig biztos hogy teljesen lehetetlen megjegyezniük, a leíráshoz pedig a mesélőnek kell kibetűznie. Minden. Egyes. Nevet.

Lehet hogy csak én szoktam igénytelen csapatokba járni, de eddig mindig rosszul sültek el az ilyen próbálkozások. Vagy abszolút nem is törődtünk a nevekkel, és csak jelzőket használtunk; vagy, ami talán még hangulatgyilkosabb is, a hangzása alapján kapott valami becenevet az NJK (s így lett Burzeqoesua báróból Bűzös Nagyúr).

 

Nem a tolkieni neveket írja a cikk, csak annyit, hogy legyenek értelmes nevek. Én például előszeretettel alkalmazom világ-generálásnál, hogy egy-egy kultúrához hozzárendelek egy földit, a net tele van névlistákkal, ami így is csoportosítja azokat. Jól bevált és a játékosoknak lehet rögtön mutatni, hogy tessék, ha ebből a listából választasz, akkor a karaktered nevével is kifejezheted, hogy honnan származik. (Pl. törpök germán névvel, egyik emberi királyság franciával, a másik meg afrikai nevekkel.)



Nocturna

Nocturna

    Night-time Spirit

  • Fórumita
  • 3321 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.14, 10:39

Olyan dolgokra gondolok, amiket a/ a rendszer nem kezel szabályszinten, de b/ én sem feltétlenül akarom, hogy rendszeresen történjen. Pl. Dark Heresyben egyszer előjött, hogy a psyker használhatja-e a Weapon Jam képességét egy aknán. (...) Ebből aztán elég nagy hiszti lett, úgyhogy azóta nagyon egyértelművé teszem, hogy a szabályértelmezés nálam mindig az adott helyzettől függ, és más helyzetben könnyen lehet, hogy más végkövetkeztetésre fogok jutni.

 

Szóval: a következetesség jó dolog, de a narratív logika által vezérelt szabályértelmezés szerintem jobb. Nem mindig, és nem feltétlenül, de ha a játékosaid nem várják el, hogy egy adott mutatványt többször is eljátszhatnak, akkor engedékenyebb lehetsz az őrült terveikkel szemben. (Tapasztalataim szerint a játékosok márpedig semmit sem szeretnek jobban, mint amikor az őrült terveik működnek.)

 

A peldad jo, pont arrol irsz, amirol fentebb en is (valami ritkan elofordulo aprosagrol, ami szabaly innovaciot igenyel). Csakhogy, mintha megint nem egy dologrol beszelnenk: sem a cikkben szereplo tanacs, sem az en reakciom nem azt firtatta, hogy problema-e, ha egy uj helyzetre szabalyt takolsz - hanem azt, hogy ha ezt megtetted, akkor jo, ha kovetkezetesen alkalmazod maskor is. Felteszem, a Psyker az ilyen tipusu aknakat a jovoben is megprobalhatta megbuheralni -- ha igen, akkor kovetkezetes voltal meselokent, viszont akkor mirol is beszelunk itt...? Az, hogy ez a szabaly mas meselonel / kampanyban nem mukodik, az oke, hisz mas a kontextus. Csak hogy lasd, az eredeti, meglehetosen lakonikus hsz.-od, a:

"ne várjátok, hogy következetes legyek, mert a döntéseim mindig az adott pillanat igényeinek figyelembevételével születnek" hozzáállásom egyes játékosokat az őrületbe kerget

 

nem eppen ezt a hozzaallast tukrozte, es nem errol beszelt -- a reakciokat pedig erre kaptad, nem arra, hogy fair-e uj szabalyokat takolni vagy meglevoket modositani (nem is ez volt a tema).

 

 

 

Nem feltételezem, hogy a játékosaim debilek, csak megjegyeztem, hogy az én mesélői praxisomban ez nagyon konzisztens jelenség, függetlenül a játékosok elkötelezettségétől, intelligenciájától, akármitől. Nem igazán értem, miért kell emiatt passzív-agresszív fikázásba átmenni.

Ezt a "passziv-agressziv fikazast" nem tudom, honnan olvastad ki..., de akkor most leszogezem, es remelem elhiszed, hogy nem volt semmi ilyen szandekom -- nem beszologatni jottem, hanem beszelgetni, leirva hiaba csak par karakter a ketto kozotti kulonbseg.



nornwarrior

nornwarrior

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 277 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 15:38

Tényleg. engem érdekel a Marvel Superheroes .
lehetne egy játékbeszámoló, ahol a karakterkészítéstől a harcig minden le van vezetve, és ad egy jó kis alaphangulatot, másoknak- a folytatáshoz!
meg van egy csomó karakter az interneten hozzá !

A Mutants and Mastermindshoz még több ! :)

strato

strato

    Lézengő ritter

  • Szerkesztő
  • 7928 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 15:01

Papríon vannak a kalandjaim... gépen ötleket írok, de füzetből mesélek..

 

Most erre mit mondjak? Így jártál? :)



auer

auer

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 5153 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 13:41

 

Azért különbség van hogy leríom jegyzetben az njk-t (ami megvan) meg h ezt ajátékosok számára használható formátumba öntsem. Főleg h nem egy darabról beszélünk.

 

Leírom a jegyzetbe mondjuk ezt:

NJK - Darth vader

Magas alak, tetőtől talpig feketében. Arcát szögletes maszk takarja, mellkasán valamiféle vezérlőpanel látszik. Vállán földig érő fekete köpeny. Megjelenése tekintélyt parancsoló, hangja fémesen érces és mély.

 

Aztán nyomok egy CTRL-P-t, és kész is vagyok. :) Ez nekem most kevesebb, mint 2 percig tartott.

 

Szerk.: Ha van egy sablonom, amivel egy A4-es oldalra 6-8 ilyen elfér, akkor az egész lap kitöltése, kinyomtatása és kivágása mondjuk legfeljebb fél óra, amit akár melóban is meg tudok csinálni az ebédszünet környékén.

Ugyanez az oldal még egy példányban kinyomtatva, szétvágás nélkül kiválóan használható kaland közbeni mesélői jegyzetek vezetéséhez is.

 

 

Papríon vannak a kalandjaim... gépen ötleket írok, de füzetből mesélek..



Asidotus

Asidotus

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 239 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 13:20

Köszi a cikket, nekem most nagyon jól jött, épp ma indítok egy új Vampire kampányt és jó emlékeztető volt, hogy mire kell odafigyelnem még.

 

A 11. ponttal én is vitatkoznék, néha kifejezetten üdítő lehet a hétköznapi dolgokkal való foglalkozás, illetve előfordul, hogy hétköznapinak tűnő dolgok is kihívást jelenthetnek egy adott környezeten belül, melyek megoldása szintén sikerélményt jelent a játékosnak. Csapatunkkal már egy ideje tinédzser mutánsokat játszunk Xavier tehetséggondozó intézetében, a klasszikus Marvel Superheroes rendszerben, ahol két Sentinel támadás és a Shi'ar Galaktikus Birodalom megmentése között a sérülésekből lábadozás mellett bizony jól esik olyan dolgokkal foglalkozni, mint hogy miket pletykálnak a többiek az ebédlőben, hogyan cselezzük ki a tanárokat ha el akarunk lógni, milyen egyetemre jelentkezzünk, hogyan szervezzük meg a szalagavatót, mi kell a sulirádióhoz vagy a diákönkormányzathoz, illetve hogyan kommunikáljunk az ellenkező nem tagjaival... :)

Szerintem ez attól is függ, hogy mennyit tudtok játszani. Én egy időben heti rendszerességgel meséltem, 4-5 órás alkalmakat, abba több minden belefért, mint ha havonta egyszer tudtunk volna összeülni. És igen, ad egy kis életszerűséget, ha néha elmerülhet a parti az apróságokban, és így még a csúcspontok még jobban kiemelkednek.
 

Na bammeg, most mesélhetnékem lett ...



ToxinBoy

ToxinBoy

    Matrac

  • Fórumita
  • 1585 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 12:48

Köszi a cikket, nekem most nagyon jól jött, épp ma indítok egy új Vampire kampányt és jó emlékeztető volt, hogy mire kell odafigyelnem még.

 

A 11. ponttal én is vitatkoznék, néha kifejezetten üdítő lehet a hétköznapi dolgokkal való foglalkozás, illetve előfordul, hogy hétköznapinak tűnő dolgok is kihívást jelenthetnek egy adott környezeten belül, melyek megoldása szintén sikerélményt jelent a játékosnak. Csapatunkkal már egy ideje tinédzser mutánsokat játszunk Xavier tehetséggondozó intézetében, a klasszikus Marvel Superheroes rendszerben, ahol két Sentinel támadás és a Shi'ar Galaktikus Birodalom megmentése között a sérülésekből lábadozás mellett bizony jól esik olyan dolgokkal foglalkozni, mint hogy miket pletykálnak a többiek az ebédlőben, hogyan cselezzük ki a tanárokat ha el akarunk lógni, milyen egyetemre jelentkezzünk, hogyan szervezzük meg a szalagavatót, mi kell a sulirádióhoz vagy a diákönkormányzathoz, illetve hogyan kommunikáljunk az ellenkező nem tagjaival... :)



strato

strato

    Lézengő ritter

  • Szerkesztő
  • 7928 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 12:27

Azért különbség van hogy leríom jegyzetben az njk-t (ami megvan) meg h ezt ajátékosok számára használható formátumba öntsem. Főleg h nem egy darabról beszélünk.

 

Leírom a jegyzetbe mondjuk ezt:

NJK - Darth vader

Magas alak, tetőtől talpig feketében. Arcát szögletes maszk takarja, mellkasán valamiféle vezérlőpanel látszik. Vállán földig érő fekete köpeny. Megjelenése tekintélyt parancsoló, hangja fémesen érces és mély.

 

Aztán nyomok egy CTRL-P-t, és kész is vagyok. :) Ez nekem most kevesebb, mint 2 percig tartott.

 

Szerk.: Ha van egy sablonom, amivel egy A4-es oldalra 6-8 ilyen elfér, akkor az egész lap kitöltése, kinyomtatása és kivágása mondjuk legfeljebb fél óra, amit akár melóban is meg tudok csinálni az ebédszünet környékén.

Ugyanez az oldal még egy példányban kinyomtatva, szétvágás nélkül kiválóan használható kaland közbeni mesélői jegyzetek vezetéséhez is.


Módosította strato: 2015.08.13, 12:32


aluminiumtrioxid

aluminiumtrioxid

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1715 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 11:31

 

 

El lehet várni, csak tapasztalataim szerint ebből többnyire a pofára esésen kívül más nem lesz. (Illetve amikor jegyzetelnek, 80%-ban akkor is hülyeséget írnak. Mondjuk nehezemre esik hibáztatni a játékost, akit játék közben leköt az, hogy épp játszik, és emiatt a jegyzetelésre pont nem tud koncentrálni, ez velem is esett már meg. [Bukta is miatta a játékalkalomért járó xp felét a csapat.])

 

Nemt'om, mintha egy kicsit tuldimenzionalnad ezt a jegyzeteles dolgot, vagy szandekosan sarkitasz azzal, hogy kb. a Jatekos = debil alapallitasbol indulsz ki :). Szerintem nem kell ehhez egy 3. kez, sot, meg csak szuletni sem kell ra. A Jatekos nyilvan ne a sajat dialogusai kozben jegyzeteljen, vagy a bossfight kozben, mint ahogy az sem lenyeges, hogy egy harc reszleteiben hogyan zajlott. Ha meg A Jegyzettomb pontatlanul ir le valamit, az a kov. jatekules elejen alt. ugyis kiderul, a tobbiek es/vagy a Meselo korrigaljak - erre jo a par perces "az elozo reszek tartalmabol" felvezetes. Nehezen hiszem el, hogy valaki ne tudna jatekalkalmankent par nevet es a hozzajuk tartozo egy-ket infot, jellemzot lekormolni, mer' hat o jaccik most, kerem alassan. Ehelyett szamomra nem tunik vonzobb opcionak az, hogy inkabb feleven keresztul ossze-vissza hasznaljak a neveket, meg feszt kerdezgetik, hogy ki-kicsoda.

 

 

Nekem az a személyes tapasztalatom, az összes csapattal, akiknek meséltem (és a játékosok hozzáállásban a végletekig immerzionistától az abszolút beer&pretzels szellemiségűig terjedtek, de ez végig konzisztens maradt) hogy végeredményben egyszerűbb, ha a mesélő írja a játékalkalom utáni jegyzeteket, mert a játékosok vagy nem törődnek vele, vagy rosszul emlékeznek, vagy kihagynak olyan részleteket, amik fölött akkor épp lehet, hogy elsiklott a figyelmük, de később jelentőséget nyernek, és ezért hasznos, ha szerepelnek a beszámolóban.

 

Nem feltételezem, hogy a játékosaim debilek, csak megjegyeztem, hogy az én mesélői praxisomban ez nagyon konzisztens jelenség, függetlenül a játékosok elkötelezettségétől, intelligenciájától, akármitől. Nem igazán értem, miért kell emiatt passzív-agresszív fikázásba átmenni.

 

 

A nevekről annyit, hogy elGabor rátapintott egy fontos tényezőre: a játékosok általában hajlandóak megjegyezni azokat a neveket, amiket valahogy fejben össze tudnak kapcsolni az NPC-vel, viszont ha nem olyan a név, akkor tapasztalataim szerint inkább kitalálnak neki valamilyen becenevet, és konzekvensen úgy hivatkoznak rá. Ebből néha ki lehet őket zökkenteni, ha az NPC-k nem értik, "Csáp Béla" mégis kit jelöl a játékosi szóhasználatban, de minek.

 

Szóval nálam az NPC-k nem mutatkoznak be, amíg a játékosok nem kérdezik a nevüket, ami ugyanúgy segít elkenni a határokat a fontos és a nem fontos karakterek között, ellenben nekem megspórol egy csomó pluszmunkát (amennyiben elfogadjuk azt a feltételezést, hogy jó, a játékosok fejében megragadó, és emiatt általuk rendszeresen használt nevet kitalálni nem könnyű, más nevet meg fölösleges, mert úgyis a cuki beceneveiket fogják ráaggatni).

 

Ah, akkor lehet, hogy nem egy helyzetrol beszelunk. Szamomra a cikk egy szabalyokkal jol lefedett, egesz szabalyrendszer megletet implikalta, nem azt az esetet, amikor a Meselo szabalyok hijan rendszeresen vakarozik, majd mindig beloki az epp eszebe juto megoldast.

 

(...)

 

Gondolom nem egy jatekalkalmankent sokszor elofordulo jelensegrol van szo, hanem arrol, hogy hebe-hoba felmerul valami, amit eddig nem fedtetek le szaballyal, es kiderul, hogy jo lenne. Felesleges felirni, hogy X alkalommal mi volt - annyit erdemes leirni, hogy "harc fekve: -x, +y". Pont.

 

 

Olyan dolgokra gondolok, amiket a/ a rendszer nem kezel szabályszinten, de b/ én sem feltétlenül akarom, hogy rendszeresen történjen. Pl. Dark Heresyben egyszer előjött, hogy a psyker használhatja-e a Weapon Jam képességét egy aknán. Ha a csapatban nem lett volna robbantási szakértő, különösebb fenntartások nélkül megengedem neki (a képességet nem erre találták ki, de bele lehet magyarázni, és különben is, ha van egy probléma, nem árt, ha a csapatban akad valaki, aki meg tudja oldani). Mivel volt robbantási szakértő, ezért viszont azzal a feltétellel engedtem, hogy akkor dobni kell az "explosive mishap" táblázaton, mert a/ ez történik akkor is, ha pl. egy gránát sül be, és a psychic power gyakorlatilag ezt modellezi, illetve b/ a psyker bőven elég sokoldalú anélkül is, hogy jobb lenne a robbanószerek szétszerelésében, mint a csapat robbanószer-specialistája. Ebből aztán elég nagy hiszti lett, úgyhogy azóta nagyon egyértelművé teszem, hogy a szabályértelmezés nálam mindig az adott helyzettől függ, és más helyzetben könnyen lehet, hogy más végkövetkeztetésre fogok jutni.

 

Szóval: a következetesség jó dolog, de a narratív logika által vezérelt szabályértelmezés szerintem jobb. Nem mindig, és nem feltétlenül, de ha a játékosaid nem várják el, hogy egy adott mutatványt többször is eljátszhatnak, akkor engedékenyebb lehetsz az őrült terveikkel szemben. (Tapasztalataim szerint a játékosok márpedig semmit sem szeretnek jobban, mint amikor az őrült terveik működnek.)



auer

auer

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 5153 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 11:29

Azért különbség van hogy leríom jegyzetben az njk-t (ami megvan) meg h ezt ajátékosok számára használható formátumba öntsem. Főleg h nem egy darabról beszélünk.



strato

strato

    Lézengő ritter

  • Szerkesztő
  • 7928 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 11:15

Dolgozzon ennyit egy modullal akinek két anyja van...nem éri meg az egész (hivatalos kiadványokban persze más)

 

A mesélő jó eséllyel kidolgozta ezeket magának legalább a név és az egymondatos leírás szintjén, szóval csak a nyomtatással/kézzel felírással van plusz munka.

 

Nem vagyunk egyformák. Nekem sem kellett soha ilyesmihez folyamodnom, de könnyen lehet, hogy valakinek épp egy ilyen megoldás jön be. Szerintem nem sok plusz meló, de ha a mesélő inkább improvizáló típus (akár csak az NJK-k szintjén), akkor nyilván nem fog külön időt fordítani ilyenek elkészítésére.


Módosította strato: 2015.08.13, 11:16


Kashuka

Kashuka

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 160 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 11:12

Köszönet az írásért, sok megfontolandó tanácsot olvastam!

Az 1.) ponttal viszont nekem is vannak gondjaim. Szerintem az egyik legveszélyesebb amit tehet a mesélő, ha "túl-tolkien-izálja" a névadást: azaz minden karakternek nagyon egyedi, véletlenül sem angolos/magyaros, csak a világra jellemző neveket oszt. Ezek a játékos számára teljesen értelmetlen karaktersorozatok, amiket 3-4 ismétlésig biztos hogy teljesen lehetetlen megjegyezniük, a leíráshoz pedig a mesélőnek kell kibetűznie. Minden. Egyes. Nevet.

Lehet hogy csak én szoktam igénytelen csapatokba járni, de eddig mindig rosszul sültek el az ilyen próbálkozások. Vagy abszolút nem is törődtünk a nevekkel, és csak jelzőket használtunk; vagy, ami talán még hangulatgyilkosabb is, a hangzása alapján kapott valami becenevet az NJK (s így lett Burzeqoesua báróból Bűzös Nagyúr).

A másik oldalról a kulcsfontosságú,  vissza-vissza térő szereplőknél tényleg fontos, hogy ne csak egy véletlenszerűen benyögött névvel fussanak. A játékosok azért kalandonkét 3-4 névvel aktívan is szoktak dolgozni.

A jegyzetelés meg gondolom megszokás kérdése: annak, aki már a legelső játéka óta látja/csinálja, gondolom hogy természetesnek tűnik, de aki eleve nem nagyon szokott még a karakterlapjával sem foglalkozni játék közben, adott esetben nagyon is határozott törés-váltás lehet a játékélményben, hogy eddig az IG problémán gondolkoztam, aztán hirtelen azon, hogyan lehet logikusan megfogalmazni egy rövid jegyzetben.

Egy másik pont még a cikkből, amit kiemelnék, mert nagyon fontosnak tartom: a 4-es, avagy "kínálj egyértelmű választási lehetőségeket".
Én ezt még úgy fogalmaznám át: "adj meg MINDEN lehetséges és reális információt a választáshoz". A játékosok fejében így is, úgy is elég homályos és kaotikus lesz a világról és az aktuális helyzetről alkotott kép. A nyilvánvaló el-spoilerezéseket leszámítva nem lehet túl kevés információt adni, a JK számára csak az létezik amiről a mesélő beszámol, alapvetően a terveit is csak arra tudja építeni (joggal tartva attól, hogy ha egy hatalmas kerülővel az egész problémának teljesen új irányt akar szabni, akkor ott mesélői falakba fog ütközni).
Nem érdemes arra várni, hogy a játékosok maguktól kérdezzenek rá mindenre - a gondolatolvasáson alapuló játék a többséget inkább csak frusztrálja (persze csak személyes tapasztalatom alapján).



auer

auer

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 5153 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 11:10

...

Ha bejön egy új szereplő, a mesélő átad a játékosoknak egy papírost/kártyát, amin szerepel az NJK neve, képe és rövid leírása is. Ha később kiderül még róla valami, azt akár rá is írhatják a játékosok a lapra.

Ugyanez működhet varázstárgyak és akár helyszínek esetében is.

 

Dolgozzon ennyit egy modullal akinek két anyja van...nem éri meg az egész (hivatalos kiadványokban persze más)



strato

strato

    Lézengő ritter

  • Szerkesztő
  • 7928 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 11:02

Nálunk sem volt soha gond abból, hogy 1-2 játékos jegyzeteljen menet közben. Ha valakinek ez mégis nyűgös, a KM handoutokkal javíthat a helyzeten:

Ha bejön egy új szereplő, a mesélő átad a játékosoknak egy papírost/kártyát, amin szerepel az NJK neve, képe és rövid leírása is. Ha később kiderül még róla valami, azt akár rá is írhatják a játékosok a lapra. A mesélő jó eséllyel kidolgozta ezeket magának legalább a név és az egymondatos leírás szintjén, szóval csak a nyomtatással/kézzel felírással van plusz munka.

 

Ugyanez működhet varázstárgyak és akár helyszínek esetében is.


Módosította strato: 2015.08.13, 11:11


auer

auer

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 5153 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2015.08.13, 10:33

A (játékosi) jegyzeteléshez: alapból jó dolog, de gyakorlatban megakasztja a játékot. Megy a mese, km-ként leírok egy njk-t, vki felírja, visszakérdez hogy betűzik megakad az egész fonala - ezt nem annyira szeretem. Persze lehet utólag korrigálni de akkor meg sokszor elsikkad a dolog.

Mondjuk van olyna játékos aki napló szinten vezeti a dolgokat, mekorát dobott, menynit sebzett, felrazolja a térképet - na ez aztán tényleg zavaró mert nagyon lassítja a reakcióját, és állandóan visszakérdez.




[Fantasy háttér] [Sötét háttér]