Ugrás tartalomhoz


A bűvös kockák


  • Válasz írásához lépj be
157 hozzászólás érkezett eddig

_Mika (NPC/NJK)

_Mika (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.06.07, 05:09

Üdv!

Tegnap játszottunk 2nd edition AD&D-t. Az el?z? játéknál orgyilkosok támadtak ránk, a harc során a, 3db 1-est (kritikus balsiker) dobtunk; b, pocsék támadódobásokat; c, 1-2 hp-s sebzéseket dobáltunk. Szóval a végére egy kicsit idegesek lettünk.
Tegnap nehéz harc várt ránk. Mi négyen vagyunk, ebb?l ketten tudnak elég jól harcolni. Ellenünk tudtuk, hogy lesz: 10db ?r, 2-3 egyéb játékos, meg valami monszta.
Miközben a kinti ?röket abajgattuk, dobtam egy 7-est.
Egyébként a raktárban azzal indítottunk, hogy a helység nagy részén teljes sötétséget csináltunk (Continual light). Akiknek nincs vakharca, az kap -4-et a támadódobásaira, és +4-et az AC-jára. Akinek van, annak csak -2 a támadó dobásaihoz, illetve közelharci fegyverek ellen marad az szokásos AC-ja. Nekem volt vakharcom, tehát én egyedül mentem be a sötétbe aprítani. Hat ?r volt bent, a dobásaim így néztek ki: 20-as TACHO mellett (a -2 miatt), mindig 14 fölé dobtam (a +4-es AC büntetés nélkül is eltaláltam volna ?ket.). Err?l csak annyit, hogy azt a hatot mind én öltem meg. Lementünk a pincébe, ahol voltak még négyen itt is 14 fölé dobtam (volt egy 11-esem is). Itt csak a monsztát ütöttem ki, három támadásból sebeztem vagy 20 hp-t.
Így a veszélyes harc helyett, amire szerintem a DM számított, a karakterem szólózott. :-))))

Játékostársaim meg a DM fejét kellett volna látnotok, mikor dobtam.
A végén gratuláltak a kockámhoz. :-)
Sose becsüljétek alá Fortuna hatalmát!

Fizetett reklám:
A DM nagyon ott van a szeren, sose láttam jobb mesél?t.
(Bocsi, ezt meg kellett tennem.:-)

Mika

Sogroon

Sogroon

    Visszavonult

  • Archívum
  • 2247 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2004.06.03, 18:52

Nem csodálom. Én sem engednék senkinek ősmágikus woodoo csontkockát használni. :) Szóval ez tényleg gázos lehetett.

_messen (NPC/NJK)

_messen (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.06.03, 18:47

Üdv!

Nekem egy csontkocka szettem van. Pár éve már nem engedik használni. Leírom miért:

Act 1. (kb öt éve): Els? szint? party éppen egy város temet?jében jár-kel. Éjszaka. Mondom, ha 95 fölé dobok jön valami. 00 Mondom, 01-50 k6 zombi 51-95 gahul 96-99 vámpír 00 vámpírúr. 00 Modom, megpróbál lopakodni. 01 Mondom, támad egyet hátulról, meglepetéssel. 00. A többiek falfehéren ültek és én sem hittem a szememnek. Ezt videóra kellett volna venni!

Act 2. (pár hónap mulva) : Él?holt party éppen egy város felé tart, de életer?t akarnak szerezni valahonnan elötte. Találoznak egy zsoldossal, aki éppen a városból tart valamerre. Megtámadják. Támadna rák sorban, egyik dobás sincs 15 fölött. Nem talál. Mondom, támadok. 00 Egyik karakter annyi. Követez? kör. Mondom, szaltózok egyet, hogy mögétek kerüljek. 13% Ugrásra dobok. 01. Mondom, hátulról támadok egyet. 00 Másik njk földön.

Na innent?l nem használhatom a kocáimat :)

Blob

Blob

    Kockavadász Ogre

  • Fórumita
  • 1604 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2004.06.02, 09:33

Shadowrun: kevésszer meséltem sárkányt... de azok mindig könnyen hullottak:
1., eset:
Karakter lő, sebzés kód ( a páncélt levonva): 4S
Karakter sikereinek száma: 2, azaz a lövés pont halálosat sebez...
15 d6-tal dobva sebtűrést: egyetlen kocka eredménye sem ment 3 fölé....
...
másik eset:
Nagyon-nagyon erős sárkány... (7. veszélyességi szint)
PC rálő: szemre céloz: 1 sikert ér el, sebzés kód: 10 H
Páncél nincs ugyan.... de a 7 kockából elég lenne egy 10-es eredmény is ahhoz, hogy ne találjon...
... persze a max eredmény ezúttal is 3 lett...
nem baj, van még 15 kocka sebtűrésre...
ott sem dobtam nagyobbat 3-nál..

Shark_Man

Shark_Man

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 340 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2004.06.01, 17:35

nekem a paranoiás pszihopata goblinomnál voltak a kockáim a fénykorukban... (de lehet, h a kézváltás 2x dobása segített, mert mindig 13 és 99 körüli volt a 2 dobás :nuke: ) de goblin a kockáknak köszönhetően bármit leamortizált 1,5 kör alatt :nuke: :gyagya:

_Dinin Do'Urden (NPC/NJK)

_Dinin Do'Urden (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.06.01, 17:27

Éppen egy ork csapatot gyaktunk, és a party egyik harcművésze éppen dobott egy 6;6-ot, míg a másik egy 2;3-at.
JK1: Neked hogyhogy ilyen jól mennek a dobásaid? én már 5 kör óta csak ilyen sz@rokat dobok, neked meg így megy!
JK2: Tessék, dobj az én kockáimmal. Ezek nagyon össze vannak szokva.
Jk3(én):bírnám, ha most dobna 1;1-et.
JK1 dob, az egyik kocka az asztalon megáll.. 1-es... amásik drámaian leesik az asztalról mindenki próbálja nézni, hogy mi lesz, de csak JK1 láthatja, mert az ő oldalán esett le...
JK1: SHIT!!!!!!
Nnnna, innen kitalálhatjátok hogy mi történt. :gyagya:

__Esgal (NPC/NJK)

__Esgal (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.05.31, 21:04

Mókust játszottunk. Karim egy tűzvarázsló, de a területen valami furcsa történt a manahálóval, szóval minden varázslatom helyett valami trutyiszerű izé képződött, tehát nem mágiázhattam (trutyivarázsló szenvedéseit lásd még az Aranyköpésekben). Tehát én karddal nyomtam, ellenfelem meg két gonosz pap. Dobunk kezdeményre:
Én: 9!!! :gyagya: (azt kell tudni, hogy már annyira siralmasak dobáltam, hogy a KM ott tartott, hogy újradobatja az összeset, tehát el lehet képzelni ezt az arcot...)
KM: 9, 9 !!!!! :nuke: :nuke: (és alatta sátáni kacaj)
másik JK itt odanyúlt, és átfordította a két koceket 1-1 re:--Bocs, itt később működik a gravitáció!
:nuke:

TimeRobber

TimeRobber

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 191 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2004.05.28, 21:14

Már mondottam volt az emlékezetes játékoknál, de ide is leírom:

Egy íjász, egy ork harcos és egy tűzvarázsló készül rátörni a főbazdmegre. Az (boszorkánymester) már felkészülve várja őket. Ork beront, kap egy 5D6-os villámot, bénultan csúszik a lépcsőkig. A tűzvarázsló Mp nélkül menti az irháját. Az íjász pedig bejelenti, hogy rálő a BM-re.
KM: -Dobj kezdeményt!
JK: -10! Összesen 44.
KM: - :) Te kezdesz... Célzódobás -20-szal- mer' takarásban van...
JK: -98, összesen 153
KM: :D Mi a fesz?! Túlütés... Sebzés jön, íjászszabály megy...
JK: -6, 6, 6, 6, 3...
A boszorkánymesternek eltűnt a feje teteje...

Daniellus

Daniellus

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 38 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2004.05.28, 14:49

Ja majd elfeledtem.

Egy CP történetben eset meg, hogy átélhettem a Csupasz Pisztolyban látott eseményeket.
Zsaru felkész?l, hogy rátöri a bandára az ajtót. Így is tett, de akár csak a filmben beszakad az ajtó és mire kiszerencsétlenkedte magát addigra az egész banda úgy 50-60 f? ott állt célra emelt sorozat l?v?kt?l kezdve mindenféle és fajta nagyon csúnya fegyverekkel.
Zsarunk meg egyszál magában.

Erre a játékos közli, hogy ? szeretne latba vetni a hatósági tekintéjét és felszólítani a bandát, hogy adják meg magukat.
Mesél? röh?g magában, mert irreális a helyzet egyszer?en, de mível jó móka azt mondja rendben, de valami egetrenget?t kell dobnia.
A játékos 8-as hidegvér és 6-os tekintély mellé még költ 6 szerencsét (az összeset :) ) és dob négy 10-est majd egy 4-est egymás után.

Végeredmény?
Mindenki csak néz ki a fejéb?l az asztalnál a mesél? meg közli, hogy akkor a banda egésze letette a fegyvert és megadja magát :(
A rend?rünket meg kétszer léptették el? kapásból. :cupp:

Daniellus

Daniellus

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 38 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2004.05.28, 14:39

Életem els? és egyben utolsó Battletech kártya versenyén esett meg velem az eset.
Egy rakétás paklit kaptam aminek az a lényege, hogy d6-okkal kell dobni és egyt?l hármas dobásig ennyit is sebez.
Felkészültem a mindent els?pr? támadásra és kb. 13-15 kockával dobtam. A módosítoknak köszönhet?en csak és kizárólag a hatos nem talált volna.
Végeredmény?
Összesen 3 pont sebzés!!!
A verseny pár percre leállt oda jöttek megnézték a dobást, röhögtek és csodálkoztak egy jót én meg elvesztettem a versenyt.:(
Azóta nem vagyok még haveri alapon sem olyan paklival játszani amiben dobókockákra kell hagyatkozni.

Másik eset.
Egy Vamp játék. Az egyik játékosom információt próbált meg kiszedni megfélemlítéssel egy alakból. Dobattam vele.
8 kockából hét 10 és egy 9-es.
Megkértem azért, hogy azért írja már le szavakkal, hogy mégis, hogyan félemlítette meg.
JK: -HUHH!!! :cupp:

_Taurnil (NPC/NJK)

_Taurnil (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.05.27, 16:19

jah meg a legszebb... versenyen BM-em fuvocsore dobok CÉ-t, hat nem 00 lett?
es utana a ket tor amit meg elhajitott... (pedig az jonak igerkezett) az elsore 10 a masodikra 03 porgott ki... majdnem ott hagytam a bal kezemet :gonosz:

_Taurnil (NPC/NJK)

_Taurnil (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.05.27, 16:16

Udv.... a mnasodik meselesem soran tortent amikor sajat kalandot csinaltam a Mokusban....

a varazslo (dzsenn) a sztabjajaval ugy dontott h 2 tszkent nekirohan egy elohalotnak... namost dobott 00-at es pszi-rohamozott... a vegeredmeny 217 lett TÉ-re :lol: ... szegeny hullanak volt 76 os VÉ-je igy hat egy csapassal 9 fele szeggeta.... azota nem engedek Dzsennt a jatekba... :gonosz:

Calien

Calien

    Bugyorbéli

  • Fórumita
  • 1498 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2004.05.26, 18:13

Üdv!
Legjobb karakteralkotás kockákkal
Félelf harcművész:
Erő 16 ( 17 a maxi )
Gyorsi 21
Ügyi 18
Állók: 18
Egészség 20
Szépség 16
IQ 16
Ak.erő 18
Asztrál 18

És még csalónak mertek nevezni... :)

Sonko

Sonko

    Távgyógyító

  • Fórumita
  • 3270 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2004.05.26, 17:27

Hát mi a mai napig emlegetünk két esetet: M*-ban történt mindkettő.
1. A tűzvarázslóra rátámad kb 20 hobgoblin, ő mindent feltesz egy lapra - rohamoz. Dob: 00: mondom, jó, dobj sebzést, ha max., dobd újra.... a végén szolid 62 Ép-s sebet ejtett... úgy döntöttem szétszabdalta a goblinokat...
2. Íjász szabállyal egy kisebb uralkodón: rövid íj, 6+6+6+6+6+6+6+6+3 sebzés, összesen 45.... azután a második lövés: 6+6+6+6+5....
Azt a kockát a játékosok később feláldozták... :)

Sogroon

Sogroon

    Visszavonult

  • Archívum
  • 2247 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2004.05.26, 14:45

Ez nem nagy poén, főleg a JK részéről, de egyszer KM-ként bejelentettem:
-Érzem, hogy most 00-t fogok dobni. Szóval előre is bocs. - és úgy is lett :)

_Kalahora16 (NPC/NJK)

_Kalahora16 (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.05.26, 14:25

S egy nagyon régi játékombol.Khál lovag voltam s egy fejvadász kutyát kellett volna visszalopni egy arénábol,megtaláltuk a kutyás ketrecet,legyaptuk a sok nyüves dögöt márcsak a mi kedves kuttyunk van hátra én a legbrutálabb Khál fegyverrel(a mancsom a karmaimmal).2kör ota gyaptuk a kutyát ,megölni nemszabad de kómára akartuk verni (hisz önszántábol nemjön velünk).volt még X Fp-je meg 4-5 Ép-je amikor dobok támadót: -00 majd sebzést: 6

_Kalahora16 (NPC/NJK)

_Kalahora16 (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.05.26, 14:20

S egy másik amit csak meséltek ismerőseim:

Km:És most k100 pók özönlik le a hegyröl tehát( dob): 1

_Kalahora16 (NPC/NJK)

_Kalahora16 (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.05.26, 14:18

Történ a mostani Mokus versenyen,épp egy lovas NJKval csatáztam akinek igen tápos a védője(77el már besebeztem ha nemdobta meg a szerencsét s nemvédte ki a kis törével).Amikor elnyomott egy pszirohamot asszem,bár mindegy a lényeg hogy abban a körben -20 jőtt a Vé-jére.Most megölöm gondoltam éééééés:01.

A lovam megbotlott én belevágtam a saját lábamba s most Ő jön,de nemjön.Mivan?- kérdezem a Km-et.Erre a válasz Énis 01-et dobtam csak nekem a törömön halálos méreg volt. :)


[Fantasy háttér] [Sötét háttér]