Ugrás tartalomhoz


Bárdok Regéi


  • Válasz írásához lépj be
1500 hozzászólás érkezett eddig

Green_of_the_North

Green_of_the_North

    Érdeklődő fórumozó

  • Archívum
  • 90 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2007.04.24, 21:13

Legszebb virág a kardvirág,
Főleg, ha magasra hág.
Dárdaként vésődik az égbe,
Fel a kék messzeségbe.

Kék messzeségben fényes Nap,
Mely szikrázón kél fel mindennap.
Melengeti a szép virágot,
Ontja az életadó boldogságot.

A kardvirág e melegtől megelevenedik,
Gyökere a földben merevedik.
Földanya forró öle körbefonja,
Kardvirágnak magját magába fogadja.

//Saját//

Polla

Polla

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 31 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2007.04.14, 10:36

Dühömet és bánatomat, hibáimat, álmaimat elfogadtad,
Bűneimet, titkaimat, gondjaimat, vágyaimat elfogadtad,

Mint egy barát, mint egy testvér, de százszor több is ennél...

Nappaltól az éjig, árnyékból a fényig,
Szándéktól a célig, szótól a gondolatig,
Kezdettől a végig, semmiből az égig,
Legutolsó percig, végső pillanatig
Egyek vagyunk.

Csalódást és fájdalmakat, rossz napokat, céljaimat elfogadtad,
Minden jót és minden rosszat, száz arcomat, önmagamat elfogadtad,

Mint egy barát, mint egy testvér, de százszor több is ennél...

Nappaltól az éjig, árnyékból a fényig,
Szándéktól a célig, szótól a gondolatig,
Kezdettől a végig, semmiből az égig,
Legutolsó percig, végső pillanatig
Egyek vagyunk.

/Ossian : Egyek vagyunk/

Polla

Polla

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 31 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.12.24, 13:21

Karácsonyi történet
Ketten ültek a tér egyik padján, kezükben a megszokott üveges Tymbark. Semmi feltűnő nem volt rajtuk, az egyikük kicsit hippis beütésű rasztalány, a másik feketébe öltözött, mégis elegáns. Szótlanul figyelték a megkattant emberektől mozgalmas teret.
-Mit csinálsz ma még? –kérdezte hosszú hallgatás után a fekete.
-Nem tudom. Csukáékkal megyek Patakba. Szülők cseszhetik, csakazértse leszek otthon. –Aztán megint hallgattak.
-És te?
-Nincs kedvem hazamenni. Az egész család ideges, mindenki pörög mint a búgócsiga, nővérem úgyis római jogot tanul, nekem meg úgysincs már dolgom.
Nem szóltak semmit, csak figyelték az embereket, akik még az utolsó rohamokat indították a bevásárlóközpontok ellen, némelyek rohantak, megint mások andalogtak, a bank előtt kilométerhosszú sor állt. Talán az egyetlen ami különbözött ebben a napban a többitől, hogy most senki nem a munka, hanem az ünnep miatt volt ideges.
-Nincs is karácsonyi feelingem. –szólalt meg ismét a fekete. A raszta csak egy bólintással jelezte, hogy neki sincs.
-Utálom a karácsonyt. Mióta szeretet ünnepe ez? Maximum arra a fél órára, amit a család együtt tölt. Amúgy fogyasztói ünnep. Vásárolj, rohanj, költs el minél több pénzt, és közben persze ragyogjon mindig ott rajtad az egydolláros bájvigyor. Undorító. Mellesleg lenullázódott az egyenlegem.
-Van benne valami. Rég nincs már meg a karácsony hangulata.
-Ez is ugyanolyan nap mint a többi. Csak az emberek ilyenkor kötelezőszerűen szeretik egymást. És elköltenek erre egy csomó pénzt.
A raszta megint csak bólintott. Egy ideig még figyelték a szeretetrohamos embereket aztán elnyomták a két cigarettacsikket és feltápászkodtak.
-Ezt neked hoztam. –vett elő a raszta apró csomagot táskájából. Erre a fekete is keresgélni kezdett, majd ő is kis dobozt vett elő.
-Boldog karácsonyt. –elmosolyodtak, olyannyira nem passzolt ez a szókapcsolat hozzájuk és hangulatukhoz. Aztán kezet fogtak, megölelték egymást, és elváltak.

Gabriell

Gabriell

    Régi fórumozó

  • Moderátor
  • 1224 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.12.24, 09:21

Neonkarácsony


- Üdv Béka.
- Üdv Droid - köszönt a kis zöld lény a mellette megjelenő fémtestű figurának. Annak krómszínű teste visszatükrözte zöldes bőrét, és kissé kidülledő szemeit. Szemügyre vették egymást, majd mindketten a messzeségbe bámultak. Neonfényű villódzások, és elektromos kisülések kápráztatták el őket.
- Kint nemsokára itt a Karácsony - mondta Béka.
- Ühüm, be kéne vásárolni - szólt Droid - Maradsz még? Úgyis be kell ugranom Fürgéhez egy kis információért. Ő az egyik, aki itt sok mindenről tud.
- Új munka? - jött a kérdés alulról.
- Mondhatjuk úgy is. Tulajdonképpen csak egy kis kíváncsiskodás.
Miközben beszélgettek, Droid szemeiben számsorok villantak, majd meglódult velük a táj, és a következő pillanatban már egy villogó feliratú épület előtt találták magukat. „Fürgebár” hirdette a kéken vibráló neonfelirat. Kissé ütött kopott barna deszkafalai, lengőajtaja, és málló festésű ablakkeretei egyáltalán nem ütöttek el a körülötte terpeszkedő gazos utcától. Ahogy betaszították az ajtót, annak nyikorgása bántotta fülüket. A benti terem most éppen nem volt zsúfolásig tömve, és Fürge is csak támasztotta a pultot. Ahogy megjelentek, keze eltűnt a pult alatt, majd ismét megjelent. Nyúlánk alakja, western-kalapja, és az északiak egyenruháját idéző öltözéke már nem volt számukra meglepő látvány. Ellenben a kezében tartott hatlövetű már megállásra késztette őket.
- Nem vagy itt szívesen látott vendég Droid. A múltkori balhéd óta többen érdeklődtek felőled. Olyanok is, akiknek itt semmi keresnivalójuk.
- Bocs Fürge, tudom, de információ kellene - tartotta el oldalától kezeit jól láthatóan a megszólított. Béka idegesen fészkelődött mellette. Hosszú nyelvét szájából ki-ki nyújtogatta.
- Miféle információ? - jött elő kissé szétterpesztett lábbal a pult mögül.
- Közelebb mennénk, ha nem bánod. Nem szeretném, hogy mindenki hallja, miről beszélgetünk.
A colt eltűnt a tokjában, majd a csapos intett, hogy kövessék, és egy kis hátsó szobába vezette őket. A vendégek semmi jelét nem adták, hogy észrevették volna a kis közjátékot. Az a hely, ahová beléptek, teljesen elütött a kinti teremtől. Szőnyegekkel borított falai, és puha párnákkal teleszórt padlata érdekes kontrasztot alkotott a csiszolt fa asztalkával, és a Viktória korabeli faragott székekkel. Fürge hellyel kínálta őket, majd maga is letelepedett az egyik székre. Béka aggodalmasan tekintgetett az ajtó felé.
- Ne aggódj, attól, mert nem látod, ez a helység még lehallgatás, és kém biztos. - mosolyodott el vendéglátójuk, majd Droidhoz fordulva felvonta szemöldökeit.
- Szóval, a Jézuskáról lenne szó - bökte ki amaz.
- A Jézuska csak mese, nem létezik. Nem mondták ezt neked a szüleid Droid?
- Nem az! Tudom, a múltkori balhé óta! Segített nekem.
- Ne mond, hogy megtértél fiú, túl fiatal vagy még hozzá.
- Ki az a Jézuska? - kotyogott közbe Béka.
Nagy sóhajtás után Fürge belefogott egy történetbe.
- Állítólag Jézuska teremtette ezt a világot. Valamikor itt csak a nagy semmi volt. Értsd úgy, hogy a fekete üresség csupa nullával megtöltve. Aztán jött Jézuska, és megteremtette a hálót. De ez nem volt elég, tájakat is teremtett. A táj magában kihalt, és csendes volt, ezért erdőket, pusztákat, sivatagokat hozott létre. Állatokkal, és lényekkel népesítette be ezeket. Mivel ezt is kevésnek találta, létrehozta a saját lényeit, hogy kalandokat éljenek át az általa teremtett világban. Azt mondják, a barátainak akart örömöt szerezni vele. Akiknek megmutatta, tetszett a világ, hát nyilvánossá tette. Minden karácsonykor kisebb-nagyobb meglepetésekkel kedveskedett világa látogatóinak, hogy hű maradjon választott nevéhez. Ám úgy tartják, egy idő után már nem volt ráhatása a saját világára. Annyi furcsábbnál furcsább teremtmény szállta azt meg, hogy elszabadult. Elkezdett saját „életet” élni. Mindenféle épületek, és egyéb helyek jöttek létre. Aztán Jézuska eltűnt. Elrabolták, vagy csak megunta az egészet, senki sem tudja. Csak neki volt hozzáférése a magasabb szintekhez. A világ gyarapodott, és működött, de mindenki megfeledkezett a Karácsonyról. Nem a kinti, hanem az itteni Karácsonyról. Persze, ez mind csak legenda, és mese Béka.
- Nem tűnt el Fürge. Tudom, hogy Jézuska létezik, és figyel - makacskodott a krómtestű.
- Hidd el Droid, ha létezne, már láttad volna. Nem ő volt, aki segített neked a múltkor, hanem én. Kicsit megváltoztattam magam. Menjetek szépen haza, és ne foglalkozzatok ezzel.
Vendéglátójuk ezzel befejezettnek tekintette a társalgást. Felállt, majd megvárta, míg ők is felszedelőzködnek. Tudták, felesleges erősködniük, többet úgy sem húznak ki belőle. Így is szokatlanul bőbeszédű volt. Kikísérte őket az ajtóig, és istenhozzádot intett nekik. A port rúgva távolodtak az épülettől.
- Ez tényleg csak mese Droid? - kérdezte a kis zöld lény.
- Nem tudom Béka, én már semmit sem tudok - válaszolta amaz. Most vissza kell térnem a realitásba, de karácsonykor ugyanitt találkozunk fél négykor. Rendben?
- Ok, akkor fél négykor.
Elkösztöntek egymástól, majd mindketten eltűntek.
Karácsony este a megbeszéltek szerint ismét megjelentek a világban. Ahogy materializálódtak, már érezték, hogy valami nem olyan, mint régen. Valahol messze, és mégis közel egy kicsi, és mégis hatalmas fenyőfa állt. Tetejét csillag ékesítette, körben színes égők izzottak rajta. Törzsén egy ajtó, felette felirat.
„BOLDOG KARÁCSONYT
Minden Kedves Látogatónknak!
Jézuska”

Valahol a realitásban Fürge elégedett mosollyal dőlt hátra karosszékében, feje felett egy halovány glóriával. Semmi, és senki sem tudta elrontani a meglepetését. Most egy új szegletére nyitott kaput világának. Ez volt az ő karácsonyi meglepetése a többieknek. Világának egy másik byte-ján ekkor hangzott fel a diadalmas kiáltás:
- Tudtam, hogy létezik!

Polla

Polla

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 31 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.12.03, 11:51

Kusza gondolatok egy kérdéses világról

Éjjel 1 óra 37 perc… Mindenki alszik csak én ülök a notebookom felett a világon és magamon elmélkedve. „De ezt talán nem az éjszaka közepén kéne, Harcosjány” –mégis ezt teszem. Hogy miért épp most? Mert most lett elegem a világból. Most, éjjel 1 óra 37 perckor.
Miért van ez így, emberek? Miért nincs meg annyi minden a világban, amit én egyértelműnek veszek és miért van annyi minden, amit én abnormálisnak tartok?...
Csak nekem tűnt fel, hogy ennyi ellentét van itt? Miért van az, hogy felnőttek képesek órákat játékkal tölteni, és fiatalok vállára nehezül annyi súly, hogy majd’ bele roppannak? Hát csak engem bánt, hogy amíg én tizenötödik életévemben gázolva koffeinfüggő vagyok, a körülöttem lévő nálam kétszer idősebb emberek pedig teljesen nyugodtak és mindenfajta stressztől mentesek? Csak engem zavar, hogy mindennek ellenére beskatulyázzák az embert életkor szerint? Hogy általánosítanak, és első ránézésre döntenek, anélkül hogy kicsit jobban megismernének vagy belegondolnának a tényekbe?
Miért van az, hogy mostanában senkinek semmire nincs ideje – vagyis, fogalmazzunk pontosabban, miért hazudik mindenki a másik szemébe, hogy nincs ideje? Miért van az, hogy én a barátaimra mindig tudok időt szakítani és ha kell, az éjszaka közepén is felkelek értük, holott élni alig van időm? És miért van az, hogy mások az én szemembe hazudhatnak hogy nincs idejük, holott mindketten nagyon jól tudjuk hogy csak kifogás az egész?
Miért van az, hogy kis emberek nagy szavakkal dobálóznak, így teljesen értéktelenné teszik őket? Miért lehet azt mondani, hogy „Szeretlek!” és két héttel később meggondolni magad? Miért lehet egy napos együttlét után „Kedvesem”-nek szólítani valakit? Miért lehet tönkretenni, elértékteleníteni ezeket a szavakat, pusztán azért, mert sikkes használni őket? Én azt hiszem, nem szabadna hagyni hogy az ilyen kicsinyes lelkek tönkre tegyék azt, ami igazán nagy és szép. Ezeket a kijelentéseket komolyan kellene venni, olyan szavak ezek, amik önmagukban erővel bírnak és egy életre szólnak.
És ha már a szavaknál tartunk, miért kell szégyenkeznem amiatt, ha kimondom hogy „Hiányzol.” hogy „Köszönöm.” hogy „Fontos vagy nekem.”? Miért kéne elhallgatnom ezeket a szavakat, ha valóban így érzem őket csak nem találnak viszonzásra? Nem, én nem fogom ezt tenni. Túl rövid ez az élet ahhoz, hogy az ember elég kedves szót tudjon mondani másoknak. Ha majd halálom előtt lepereg előttem az életem, nem akarom úgy érezni, hogy nem mondtam el valamit. A ki nem mondott gondolatokért, szavakért, senki nem fog emlékezni rád.
S miért van az, hogy nem adjuk meg a kellő tiszteletet a másiknak? Csak én érzem sértve magam, ha egy vadidegen a buszon rám mászik, a falhoz présel és közli velem hogy „jó nő” vagyok? Hiszen ez az udvariatlanság magas foka…De igen, hol itt ebben a világban az udvariasság?
Miért tapossák meg az emberek az egyik legalapvetőbb normát, az udvariasságot? Miért nem jut eszükbe hogy udvariatlanságot követnek el, ha hogylétük felől érdeklődnek és ők nem kérdeznek vissza? S csak nekem egyértelmű, hogy ha megkérdezik hogy vagyok, én visszaérdeklődök, s én csak akkor beszélek magamról, ha kérdeznek? Csak nekem egyértelmű, hogy ha valaki vette a fáradtságot, gondolt rám és ennek valamilyen formában hangot is adott, akkor én is megtisztelem annyira, hogy válaszolok neki? Talán én nőttem fel túl elegáns környezetben, ahol az udvariasság alapvető?
Mint ahogy, ha én megtisztelek annyira valakit, hogy nem kések el a találkozóról és pontosan érkezem, elvárom, hogy ő is ugyanígy tegyen.
Udvariasság, tisztelet, odafigyelés… Miért nem figyelnek oda egymásra az emberek? Miért lehet az, hogy valaki két hétig törött kézzel flangál, és még az elvileg párjának sem jut eszébe hogy egy röntgenre elküldje? S miért van az hogy egy vadidegen aggódik miatta és próbál tenni vele valamit? Csak nekem egyértelmű, hogy ha valamelyik társam, barátom, ismerősöm sérült, nekem első dolgom rohanni a legközelebbi gyógyszertárba hogy rendbe hozzam őt? Az emberek ennyire nemtörődömök lennének? Vagy csupán úgy tesznek, mintha nem vennék észre?
Miért nincs felelősségérzet senkiben?
Ez a legnagyobb hibánk, emberek. Hogy nem adjuk meg a kellő tiszteletet, szeretetet, odafigyelést, udvariasságot a másiknak.
Miért olyan nehéz öt percet szánni egy másik emberre? Csak megkérdezni tőle, hogy hogy van? Azt mondod, nem kifizetődő? Dehogynem, hidd el. Mindennél jobb érzés azt érezni, hogy örömet okoztál egy másik embernek.
Ezzel kapcsolatban egy ismerősöm mesélt nekem valamit. Azt mondta, ha Budapesten jár, nem lát mást, mint csupa kiéhezett embert. S hogy ezek az emberek mire vannak kiéhezve? Az előbb említett értékek egyikére, vagy talán az összesre.
Lehet, hogy nem talál viszonzásra az odafigyelés, hiszen ez is alapvető hibánk. Hogy nem vagyunk képesek önzetlenül viszonozni valamit. Például, hogy nagyon materiális példát említsek, ha nekem valaki nem felejtette el a születésnapomat, az az alap, hogy én sem fogom elfelejteni az övét. Így alapvetően kölcsönös lenne a figyelem. De sok ember nem teszi ezt meg. Vagy ha úgy tetszik, elfelejti az én születésnapomat. És én mégsem bánom. Hogy miért nem? Mert így tudom, hogy én nagyobb ember vagyok, mint ő. Mert így tudom, hogy bennem még vannak alapvető emberi értékek.
Miért nem vagyunk képesek emberségesek lenni?
Miért van az, hogy az emberek szidják az álarcosokat, de tulajdonképpen ők sem mások, csak álarcosok? És miért fáj nekik, ha én ugyan álarcban, de nyílt lapokkal játszom?
Mennyi mindenről beszéltem most, s mégsem mondtam el még mindent. Annyi dolog kavarog a fejemben. Miért van az, hogy hülyére vesznek, hogy a szemembe hazudnak? És miért pont azok az emberek teszik ezt, akik valamikor a legfontosabbak voltak számomra? Én miért veszítettem el az értékemet és miért nem néznek már felém se? Mi változott meg ennyire?....
Vagy talán félreismertem őket? Hogy csak a szeretet, ami hozzájuk fűzött szépítette őket meg annyira, hogy jó embernek gondoljam őket? És talán nem is mások, mint a legtöbb ember? Kis lelkek, akik nagy szavakkal dobálóznak, holott komolyan sem gondolják őket? Akik ha meguntak valakit vagy valamit, egyszerűen félredobják? Talán. De miért? Tud erre valaki választ adni? Talán.
Vagy talán csak az én naiv lelkem hisz még ezekben a dolgokban?

Ne keresd az irodalmi értéket ebben az írásban. Nem más ez, csupán néhány kusza gondolat és kérdés egy rakáson, ami egy fiatal lány fejében fordult meg. De ha tudsz nekem választ adni valamelyik kérdésemre, nos, szívesen várom :buszke:

Polla

Polla

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 31 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.11.30, 12:08

Megszelídíteni…

Szelídítettél már meg valakit vagy szelídítettek meg Téged? Tudod, milyen érzés rájönni, hogy van ebben a világban valaki, aki Téged is szeret, aki vigyáz Rád, félt Téged, elfogad olyannak, amilyen vagy és igen, ez is fontos –felelősséggel tartozik irántad? Érezted már, ahogy megszelídült a szíved és elkezdtél hinni benne, hogy mégis van szép és jó ebben az Életben?
„Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka”
S ismered-e azt az érzést, milyen amikor az a valaki, aki megszelídített, eldob magától? Amikor egyik pillanatról a másikra úgy dönt, többé nem kellesz neki, nincs szüksége rád. Úgy érzed magad, mint a kutya, akit kidobtak az út szélén, mert megunták. Becsaptak, cserben hagytak, fájdalmat okoztak Neked. Elviselhetetlen érzés, az elején bármit megtennél hogy minden olyan legyen mint régen, kapaszkodsz belé, magadat hibáztatod a történtekért, majd ez az önvádaskodás szépen lassan gyűlöletté fajul. Gyűlölöd, mert ezt merte tenni Veled, mert fájdalmat okozott, mindegy hogy barátod volt vagy kedvesed. Dühös vagy rá és elkezdesz félni az emberektől, hiszen más is megteheti ezt Veled. Visszavadulsz. A lelkedet csonkítja meg az érzés, sérültté válsz és akármit tehetnek Veled, többé nem fogsz az emberekben úgy bízni, ahogy azelőtt, nem akarod hogy még inkább fájdalmat okozzanak, félted magad. Ismerős?
Vagy talán Te tettél meg valakivel ilyet? Eldobtad magadtól, minden ok nélkül, csak úgy, mert meguntad? Felelőtlen vagy. Szívtelen vagy. Kegyetlen vagy. Te nem is vagy ember. Nem érdemled meg, hogy barátaid, párod vagy akár családod legyen, nem, nem, nem, nem érdemled meg… Minek szelídítetted meg őt, ha utána eldobod magadtól?!
Gondolkozz el egy kicsit, s soha ne légy meggondolatlan! Ha valakit megszelídítesz, vállalnod kell érte a felelősséget...

„- Az idõ, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idõ, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelõs lettél azért, amit megszelídítettél. Felelõs vagy a rózsádért...”


_Delina (NPC/NJK)

_Delina (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2006.11.12, 00:12

Csillagfényhez

Emléked rózsás szirmai szállnak,
vetkőznek csodás ágai fáknak.
Csillámló arany fénnyel játszanak,
sóhajtón, halkan, szépen szállanak.

Hulló véremmel, levelek élednek,
zúgón kérlelve, szellemek kísérnek.
Szeretlek, Csillagfény, szép Nővérem,
kereslek vigaszért én, Testvérem.

Reszketek gyászom e percében,
„engedlek” óránk e szelében.
Fohászom szárny, örök szellemünkbe,
Ayrához száll tűzön, emlékünkbe.


részlet Delina verseiből.

(saját vers)

Glen_Rovan_Asgaard

Glen_Rovan_Asgaard

    Rendszeres fórumozó

  • Archívum
  • 274 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.11.11, 23:27

Nagyvárosi tavernában kezdődik az én regém/S ha van pár szabad perced/Eléneklem néked Én./A hely neve legyen Torozon…/Ynev messze földjén ott egy varázsló borozott.
/
Illetve,borozot volna ha/Az asztalát elhagyja az ónkupa./Keresett valakit,kivel titkát megoszthatta/S tekintete nem a fehércseléd pillantását viszonozta./Ezúttal a mélykék tekintet a tömeget vizslatta.
/
S ímhol!megjelent!A kar melyre a varázsló várt/De eme erős kar nem egyedül járt./Gazdája, kinek neve egyszerűen Zsoldos/A sors furcsa játéka vetett ide pont most
/
Fáradtan egy asztalhoz sétált/Szolgálónak intett, ki azonnal bort kínált./"Kapóra jössz nekem..."Mosolygott Nirazza/S a varázsló keze a mágia szövétnekét bogozza
/
Keze nyomán egy apró sercenés/S Zsoldos szütyője egy koldus elé hullott/Ki aznap boldogságában berúgott/Minek szaporítani a szót?/Pénz híján Zsoldos nem tudta fizetni a bort.
/
Arcát vöröslő pír-rózsa ékíti/S haragját egy lebukott zsebtolvajon elégíti ki/"Hol a pénzem, nyavalyás?"rivall rá/"Uram, én nem..."nyögi szerencsétlen a válaszát.
/
Ekkor lép hozzájuk Nirazza halkan/"Uram, ha szabadna"de Zsoldos dúl, mint egy vadkan/Nem hallja a kihúzódó szék neszét/Mikor ütésre emeli hatalmas kezét.
/
"Nem míg itt vagyok!"kiálltja magát el/S a tolvaj megkönnyebbülten lélegezhet fel:/A kéz a levegőben megállt/Zsoldos dühösen néz:"Ki kiált?"
/
„Én voltam.”szólt mágusunk szerényen./”Nem érdemli ezt, ez a véleményem”/Zsoldos veszetten hördül/S ökle az asztalon döndül.
/
„És ki vagy te, hogy ebbe beleszólj?”/A varázslón volt most a sor/”Az, ki munkát adna néked/S majdan jutalmad önmagad méred…”
/
„Hogy értsem ezt?”Néz furcsán a harcos”/Nem szeretem a tréfát, főleg nem pont most!/Beszélj hát nyíltan, s ne talányokba!/A jutalom miben mérhető?Arany tallérokba?
/
„Akár, ha téged az izgat”Érkezik a válasz/Nos,mond hát,érdekel?Gyorsan adj rá választ!/”Érdekelne”szól a kényszerűség/S mi lenne az a nagy sürgősség?

ha tovább írom, majd tovább írom itt is - Erok Nan Gorduin

Polla

Polla

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 31 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.11.01, 20:19

Mindennapok küzdelmei és álarcai

Egy görcsösen ökölbe szorított kéz, s benne a csörgő-rezgő mobil. Az érzékszervek nem fogják fel az ingereket, ám a kecses test összerándul – nem először az éjszaka folyamán. A masina elhallgat s percekkel később ösztönösen pattan fel a nagy barna szempár. Meztelen talpak csattanása a hideg padlón, kapkodó mozdulatok, a földre hányt férfiatléta s az azt felváltó farmer és női ing… Egészen fiatal, karikás, fáradt, túlhajszolt arc a tükörben és a sebtében felvitt alapozóval és szájápolóval felkerülő tökéletes álarc… Sietős léptek, kulcszörgés, a gyorsan megivott forró reggeli kávéval szétégetett ajkak, majd a szürke, kinti világ… Üvöltő rock az mp3lejátszóban, félvállra vetett nehéz hátizsák és sietős léptek… Sietős, ám kecses léptek, mintha csak egy vonalon járna, s puhák mint a nagymacskák léptei. Suhanó, szürke világ, aminek már ő is a része. Semmiben nem különbözik a tömegtől, nem rí ki ragyogásával, hisz’ most őt is szürke, fátyolszerű köd veszi körül.
„Gyilkos hajsza a percekért, megszakadni a semmiért, sok-sok ember túl sok bajával, az egész bolygó levert fajával…”
Stresszes órák, apró küzdelmek, cigarettacsikkek és kávé literszámra… Mosolygós álarc, tökéletes mozdulatok, kedves szavak s az álarc által szabadon hagyott szem tele fáradtsággal, fájdalommal. Hitetlen, ám naiv lélek egy világban, ahol az ígéret és a szó már nem ér semmit. Egy naiv, sebezhetetlennek látszani akaró, ám mégis sebezhető lélek a nagyvilágban egyedül. Egy lélek, akire nem vigyáz senki…
„Voltam már én is a legjobb valakinek és fordítva, aztán meg az ajtót basztuk egymásra úgy ordítva…”
Zenétől süket fülek, sietős léptek, autódudák zaja, s egy élet, ami a másodperc töredékén múlt… Agy, ami már semmit nem fog fel, s ösztönös cselekvések…Túlfeszített idegállapot, kikészülő idegek az öntudatlan, túlpörgött emberek között. Gépek, akik soha nem adhatják fel a küzdelmet.
„Emberi törvény kibírni mindent s menni mindig tovább, még akkor is ha nem élnek már benned remények és csodák…”
A srác, aki állva elalszik a héven, a rendőr aki 48órázás után a lépcsőre egy pillanatra leülve elalszik, a lány aki számára a nyugodt ágy csak vágyálom…
Ő is csak egy ezen emberek között… S a nap végeztével a fáradtságtól süket fülek, vaksi szemek, érzéketlen érzékek, gondolkodásra képtelen tudat… Túlhajszolt idegek, s olyan könnyek mosta arc, amik egyszerűen a fáradtság, tehetetlenség akaratlan hírnökei. Egy időzített bomba a törékeny testen belül, ami a legkisebb kudarctól is elindítja a megállíthatatlan és értelmetlen könnyek árját. Egy megtört ember, az álarc a földön mellette… Nem látja őt senki és semmi, s ha valaki mégis meglesni próbálná, az álarc visszakerül és újra ott áll előtted ő, mint akit a skatulyából húztak elő, elérhetetlenül.
„Ne lásson át fátyladon a kíváncsi tömeg, mosoly legyen ajkadon, ha vérzik is szíved.”
Mindennapok egyik küzdője…

----------
Ezt a kis szösszenetet nem én írtam, de köszönöm annak az embernek, aki megírta és szavakba öntötte ezeket a gondolatokat, történteket... (: :$

Polla

Polla

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 31 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.09.21, 17:53

Késő délutánra járt az idő, az árnyak kezdtek megnőni ahogy ment le a nap. Egy fiatal lány ült a fal tövében, hátát a betonnak vetve. Semmi különleges nem volt rajta: farmert viselt és fehér inget, borzas, zselézett haja elöl arcába hullt. Félig lehunyt nagy barna szemei fehér félcipőcskéje orrát pásztázták ahogy eltaposta az előbb elszívott cigarettacsikket, ajkát lebiggyesztette.
-Üdvözletem Kicsilány. –csilingelő, nevetős hang szólalt meg közvetlenül előtte.
-Már megint te vagy?... –a kérdés inkább kijelentésnek hangzott, ahogy köszönés helyett tudatta a jövevénnyel, hogy észrevette. Lassan felnézett az előtte álló neccharisnyás lábak gazdájára. Habár vele szemben állt és a nap mögüle sütött, mégsem volt árnyéka –Mindig hangtalanul jössz, s soha nem tudhatom mikor érkezel. És már megint hiányzik az árnyékod…
-Akkor jövök amikor szükséged van rám .-csilingelő kacagással válaszolt a nő, rövid barna haját még jobban felborzolva. Vágott zöld szemei csak úgy villogtak.
-Direkt húzol fel? Nincs is szükségem rád! Könnyebb lenne nélküled…
-Nélkülem nem lennél az, aki vagy.
-Így sem vagyok senki.
-Ó, dehogy nem. Szóval, mi a baj? Számolj el önmagaddal.
-Baj? Nincs semmi baj. És különben is, nagyon jól tudod te is. –válaszolt durcásan a lány.
-Tudom, de szeretném tőled hallani.
-Miért jó ez neked? Miért kínzol?
-Én kínozlak? Ugyan, én csak előhozom belőled az embert.
-Na jó… Megint eszembe jutott és rájöttem hogy még mindig fontos nekem.
-De a lelkiismereted tiszta… Vagy nem?
-Ezt neked kéne a legjobban tudni! –csattant fel a fiatalabb, s bosszúsan toppantott félcipőcskéjével hozzá.
-Én tudom, de arra vagyok kíváncsi, hogy te tudod-e. -vigyorgott szemtelenül a neccharisnyás
-Igen, tiszta. Én mindig őszinte voltam hozzá, s végül még a büszkeségemet is feladtam… De te megint itt vagy, ugye? –sóhajtott, s közben zavartan törölgetni kezdte szemüvegét.
-Mégis bánt valami….
-Azt állította, nem voltam őszinte hozzá. Aztán elfelejtett, nagyon rövid időn belül. Végül pedig már válaszra sem méltatott.
-Nem csak ez bánt.
-Miért vagy még mindig itt?... Hiszen már feladtalak.
-De én hozzád tartozom. A lényed része vagyok. Tőlem nem válsz meg olyan könnyen. Szóval?
-Hát… Tulajdonképpen tudom hogy ő nem volt őszinte hozzám miután elváltunk. Csak elfelejtette, hogy túlságosan jól ismerem és átlátok rajta. És fáj, hogy elveszítettem. Jó ember volt és hiányzik. Egyszerűen a lénye hiányzik. És persze nem utolsó sorban a mesék, amiket nekem írt ha kértem. És az, ahogy Kiscsillagnak szólított.
-És ezt megmondtad neki?
-Igen, megmondtam. De nem válaszolt. Már válaszra sem méltat.
-De ezen már túlléptél egyszer…
-Igen, túlléptem. Beláttam már egyszer hogy csak magamat taposom sárba ezzel az egésszel és hogy udvariatlanságot követ el velem szemben, amiért haragudtam rá, vagyis még mindig haragszom. Beláttam hogy nincs értelme rá pazarolnom az időmet....
-De most valamiért mégis eszedbe jutott, újból előröl az egész. Megint vívódsz.
-Mert a múltkor amikor írtam neki születésnapja alkalmából, felhívott. És minden olyan volt mint régen. Mint régen. Minden olyan volt. A hangja, a kérdései, a válaszai. Minden olyan volt. És úgy éreztem fontos vagyok még neki. Mert felhívott. Abban a 10 percben, amíg szabad volt.
-Hmmm…Nem gondolni rá egyenlő rágondolni. Ugye tudod?
-Igen, tudom.
-Nos, akkor nincs is miről beszélni. A lelkiismereted tiszta, innen már semmi nem rajtad múlik. Gyógyultnak minősítelek. –vigyorgott szemtelenül a macskás. A fiatalabb lassan feltápászkodott, méregzöld hátizsákját felvéve.
-Azért mégiscsak jó, hogy vagy. –biccentett a nő felé.
-Én teszlek emberré. –somolygott magabiztosan a neccharisnyás másik. A lány csak nézte nagy barna szemeivel a szemüvege felett.
Aztán a két nő kezet fogott, majd látszólag elváltak. S a másiknak nem volt árnyéka…

Polla

Polla

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 31 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.09.12, 19:15

„A legfontosabb – és talán sokak számára a legnehezebb – azt

megtanulni, hogy az emberség, a becsület miképp uralkodhat tetteink felett.

Hadd idézzem ennek kapcsán azt a példát, amely egy sok-sok évszázaddal

ezelőtt Koreában megírt harcászati tankönyvben található:

„Az öldöklő csata végén a teljesen kimerült csapat életben maradt tagjai

leheveredtek a folyóparton. Egyszer csak a tikkadt katonák szeme láttára a

szárnysegéd egy kancsó bort hozott frissítőként a hadvezérnek. Ő fogta a

kancsót és annak tartalmát a megdöbbent harcosok előtt az utolsó cseppig

a folyóba öntötte, majd meghívta társait, hogy osszák meg vele a bort –

- a folyó vizéből kortyolgatva”…”

Midoryko

Midoryko

    Újdonsült fórumozó

  • Fórumita
  • 31 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.09.10, 12:50

Sötét alak, mint minden semmi sincs, ami fényes
A hintaszék mozdul de sohasem mordul, az ékes
Rengeteg erdő és csak egy ház mely még áll, ó a kétes
Arany fény most felgyullad mindent fénylö sugárba hajt
Hajnalodik de a lámpa nem halványodik és egy rózsa új hajtást hajt
Az alak mintha tudná, hogy ott vagyok
Nem mozdul míg én mozdulatlan vagyok
Nem tesz semmit csak ül, és hallgat ,a padló reccsen, a szék csikorog ,de nem mozdul ,mert én tudja, hogy ott vagyok
El vágyom már úgyis onnan, hát öreg örülj s ne légy mozdulatlan
Péntek van és esik mintha dézsából öntenék
Eltünt már a hajnal fénye ,az erő elnyeli
Tengernyi víz most rám zúdul fentről
Elég volt bemegyek csak szedjem össze minden erőm
Rengeteg erdő most rám mordul az ég is én felém jajdul és a fa kidől mely eddig oly biztosan állt mint a tönk
Zöld legelő most már csak álom,de hova tünt a sötét rém alak már nem látom
Olajra lépett a gyáva ,gondolná az ember magába,és elnyom a nyugalmas álom
Nem alhatom viszont tovább a rém alak felettem áll jaj mi lesz már kellj fel nem maradhatsz tovább a tollasbálon.


[B]Majd felébred, mint akit víz ver, egy villanás kíséretében ideesik be.
Hol vagyok?

dwork

dwork

    Havaspásztora

  • Fórumita
  • 252 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.09.08, 08:39

Gab mester.....aggyisten néked
:D :felvon: :nono:
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
.....
a Havasok vigyázzák lépteid....

Gabriell

Gabriell

    Régi fórumozó

  • Moderátor
  • 1224 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.09.08, 08:04

Lehet, hogy laposan hangzik mostanában, és nem látjátok arcom, vagy szemem, mely kifejezné, mennyire jólesik, de Köszönöm Nektek :felvon:

Módosította Gabriell: 2006.09.08, 08:06


_Tish (NPC/NJK)

_Tish (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2006.09.07, 19:42

Csatlakoznék Fényhez, üres szavak mögött a lényeg.


A segítő megfogant

Anyaggá vált ma
a felfoghatatlan Nap;
melegít míg él.

légy boldog, nagyon boldog :felvon:

Fenytancoltato

Fenytancoltato

    Rendszeres fórumozó

  • Archívum
  • 197 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.09.07, 10:31

Egy barát születésnapjára, egy nap késéssel, közhelyek helyett…

Egy nap. Vagy több? Számít?
Igen. Mondom. Hol is? Hát itt…
Meg máshol, másutt, hol kéred,
Vagy nem kéred, de tán reméled,
Mit remélhetsz, nem mind kéred,
Tiszta szíved, ős-nemes véred.
Apró versem, kicsiny szavam,
Hallhatod most, neked adtam,
Adtam neked, tudom, lehet,
Legyen mindig, bizony, veled,
Veled, mert ha mondom, látod,
Ír még sokat, ilyet, Barátod…
Elég lesz már buta bárdja,
Elszalad megint a tolla,
Egyet mondok még, tán szabad:
Legyen mindig elég akarat,
Mert ha lesz, és tán megérted,
Tudni fogom, ha nem is kérted.

Mindent, Gab…

kotopulo

kotopulo

    Csirke

  • Archívum
  • 432 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                         

Kelt 2006.09.03, 00:25

Még itt vagyok...


A világ talánya vagyok,
egy kérdés ami választ nem vár,
egy pillanat ami rögtön elszáll,
De én látom a láthatatlant,
S érzem azt amit nem lehet.

De nem ismer senki,
A Világ változatatna,
Engemis a bábjává faragna,
S nemértem hogy meri akarni,
Mikor o az aki nem tud más lenni.

S nem mondhatja meg senki hogy kivagyok,
Mert közel sem az aminek látszok,
S míg a Világ alszik, én álmodok,
S álmomban gyötörnek a Világ által suttogott hazugságok,
De nem érhetnek el hozzám amíg tudom hogy ki vagyok.

S ki vagyok?
Ki vagyok?
ki vagyok?
Ki vagyok?

A világ talánya vagyok,
egy kérdés ami választ nem vár,
egy pillanat ami rögtön elszáll,
De én látom a láthatatlant,
S érzem azt amit nem lehet.

Egy félszárnyú angyal vagyok.
S a szívem helyén a Világ dobog...

Irgath

Irgath

    A Márványtestű

  • Archívum
  • 467 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.08.15, 22:11

Hmm... "Fura Akashi..." - Egy cinikus Holló Ván :D

Polla

Polla

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 31 Hozzászólás
Hírnevek
                         

Kelt 2006.08.15, 21:06

Övvizsga

Némán állok, még kissé szuszogva és fáradtan, de egyenesen és büszkén. Mester mögöttem áll, épp most köti fel nekem az új, citromsárga övemet. Pillantásom a kezemben tartott diplomára esik – ez már a harmadik, épp csak hogy az övfokozat és a dátum különbözik rajta. Az én nevem áll rajta –részére, aki a mai napon sikeresen vizsgázott 8. Kup- Sárga öv fokozatra. Budapest, 2006. augusztus 11.
Hát, színesöves lettem. Egy év alatt mennyi mindenen mentem keresztül és most itt vagyok, túl a harmadik vizsgámon.
Még emlékszem a kezdeti nehézségekre és akadályokra, amiket főként Mester állított nekem. A többszáz büntető fekvőtámaszra, mert nem voltam hajlandó kiabálni. (Érdekes, tegnap is volt egy kis konfliktusunk ugyanebből az okból kifolyólag.) A feladatokra, amik az álló- és tűrőképességemet tesztelték.
Emlékszem a dacra, ami bennem volt, amikor inkább –a többiekkel ellentétben lenyomtam a 120 fekvőtámaszt, mert nem akartam megcsinálni a hármascsavart. És emlékszem arra az elismerésre, amivel utána Mester nézett rám, ugyanúgy mint amikor törékeny kicsilány létemre úgy megizzasztottam őt földharcban, mint három nagyfiú együttes erővel.
És még mindig élénken él bennem az érzés, amikor kölcsönösen elfogadtuk egymást, ő tanítványává, én mesteremmé fogadtam.
Azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni az első, fehér övre való vizsgámat, 2005. december 16.-án volt. Én vizsgáztam a legjobban és mikor a diplomát kaptam, Mester azt mondta hogy büszke rám. Hogy nagy bátorság kellett ahhoz, hogy ebbe belevágjak, de megtettem és sikerült. Hogy reméli, a jövőben még több bátorságom lesz és nem hagyom abba.
A második vizsga, sárga csíkra is maradandó élmény volt. 2006. április 7.-én került rá sor, hangszálgyulladással és 38.5 fokos lázzal csináltam végig. Szó se róla, a harci kiáltásokkal és az erőnléttel volt egy kis gond, de azt is megcsináltam.
És végül ez a mai megpróbáltatás. 5 napon keresztül készültem rá, megállás nélkül, akármennyire is fáradt voltam a végére. Büszke vagyok rá, mert saját erőmből és akaratomból tanultam meg szinte az egész vizsgaanyagot, segítséget csak minimálisat kaptam és saját elszántságomtól hajtva gyakoroltam tökéletesre minden mozdulatot. Még a szabadesést, amitől azelőtt rettegtem, is tökéletesen hajtottam végre. A vizsgáztató mondta is, hogy kellemesen csalódott…

Morfondírozásomból Mester hangja riaszt fel.
-Sok mindent tudsz, csak higgy magadban és merd használni a tudásod.
Kezet fogunk, érzem a bíztató szorítást. Aztán visszamegyek és lehuppanok a tatamira – immár sárgaöves hapkidosként. Most nem kell egy ideig felkelnem innen, hálaégnek. Az előző napokban azonnal felugrottam amint földre kerültem, akármennyire is vonzott a tatami egy dobás utáni elterülésnél. Csak most érzem, mennyire fáradt vagyok és mennyire fáj a térdem. Eddig nem törődtem vele, a vizsgára kellett összpontosítanom… Halk sóhaj szakad fel belőlem. Sikerült!


---------------------------
Szívesen fogadok akármilyen kritikát az írással kapcsolatban. (:

_Ilmatar (NPC/NJK)

_Ilmatar (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2006.07.17, 09:29

...Bántad -e valaha,
Fájt -e a mosolya,
Láttad -e vágyódva
Egyetlen alkonyát?

Volt -e oly pillanat,
Érzés, vagy hangulat,
Emlék a Hold alatt,
Mely benned engem várt?

Tűnékeny időben
Mosolyod még szebben
Ragyog a szemedben
Álarcod mögül.

Átoktól, áldástól,
Vadásztól, prédától,
Szívedtől, álmodtól
Sohase menekülj!


[Fantasy háttér] [Sötét háttér]