Ugrás tartalomhoz


Fotó

Előtörténetek


  • Válasz írásához lépj be
1155 hozzászólás érkezett eddig

Takezo_

Takezo_

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 427 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.23, 23:08

Poison: igen, lehet, hogy a KM ezekből a részekből akar rögtönözni, ezért jól jöhet néhány ilyne jellegű adat, de én igazából azt nem értem, miért jobb a novellaszerű előtörténet, mely ugye irodalmilag gyenge? (mert remélem senki nem feltételezi magáról, hogy nagy író :()

Poison

Poison

    Törzs-fórumozó

  • Fórumita
  • 740 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.23, 15:55

Sziasztok

A Takezó_-féle történethez: néha az is sokat mond, hogy mit nem írsz le... Nem minden karakter egy E.A.Poe lelkileg :aaaaa: ... Egy nagyképű, arrogáns baromnál (sem) biztos, hogy minden lelki rezdülésre ki kell térni - egész egyszerűen, azért mert lehet, hogy nincsenek neki ilyenek...

Azonban az olyan 'fizikai' adatok, mint amikre Awenhai gondolt, szükségesek lehetnek. Mert pl lehet, hogy a KM az előtöri ezen részéből akar kiindulni - és ha megkérdi, melyik városban, kitől vetted a drogot, akkor rögtönözni kissé hack 'n slash stílusú húzás.

A harcművészetek terén kb. egyetértek :( Ok, a M* fantasy világ, de amit IRL-ból mintáztak, az néhol 'kissé fura' lett... :nono:

Takezo_

Takezo_

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 427 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.23, 12:38

diandra: biztosíthatlak, ha ezzel a karival játszanék, nem lenne slan pszíje, ahogy senkinek nem is lehet a partinkban, mivel abszolút hülyeség az egész. Azért vonatkoznhat a magus harc/kardművészeire is a dolog, mert erőteljesen a Földről mintázták.
Awenhai: csúnya feltételezés az, hogy mi csak

"kinyit-ütöm-tp-treasure-next"

játékot játsszunk! :( A gőgös szó tetszik, annak is képzeltem el

diandra

diandra

    Rendszeres fórumozó

  • Archívum
  • 225 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.23, 09:29

Valygar:
nagyon szép háttértörténet, bár bennem egy nagyon "emberi" elf képe rajzolodott ki, mikor végigolvastam... gondolom, szándékod szerint. Az egyetlen, amin talán változtatnék, hogy szerintem még az Anath-Akhan (remélem, jól írtam :() sem nevel valakit 20 esztendön keresztül... De tényleg nagyon igényes háttér.

Orastes:
gyönyörü. :nono: Gratulálok hozzá, nagyon tetszett.

Takezó:
Csatlakoznom kell Awenhai-hoz, azokat a kérdéseket tartod értelmetlennek, amik helyet teremtenek a világban a karakternek, múltat adnak neki, és megrajzolják a lelkét. Enélkül szerintem adathalmaz és sekélyes személyiség. Egy életútnál (én csak ebben tudok gondolkozni :aaaaa: ) a mesélö baromi sokat dolgozik, játékosként akkor megtisztelem azzal, hogy legalább érdekes és világba illö karaktert alkotok. Emellett nem elhanyagolható, hogy könnyebben ír a karakterre történeteket, ha egy részletes háttérböl indulhat ki.
A fejtegetéseid a harcmüvészetekröl szép, elolvastam, minden bizonnyal igazad is van (nem vagyok a téma szakértöje), a MAGUS harc-és kardmüvészei esetében viszont egyértelmüen le van írva az eröteljes szellemiség és harmóniára törekvés. Lehet enélkül játszani ilyen karakterrel, csak akkor felejtsd el a Slan pszit és a különleges képességeket.

Awenhai

Awenhai

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1095 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.23, 07:16

Líthas, ifjú emberek!

Valygar, Orastes: Az előtörik kiválóak, élvezet őket játszani, és olvasni is...

Takezó: Csak azokat a kérdéseket tartod értelmetlennek, amik hátteret adnak a karakternek, és többé teszik őt egy hentre kidolgozott adatsornál. Ha a kérdésekre válaszolsz, akkor valamilyen módon elhelyezed a karit a világban, nem lesz egy felesleges, a világba nem illő lény, és a kalandmester is tud a karidnak olyan történetet mesélni, ami nem csak a "kinyit-ütöm-tp-treasure-next" típusú játékokra hasonlít. Az ilyen gőgös karakterek nagyon gyorsan halnak...

Diandra: A kérdéseiddel és a megjegyzéseiddel egyetértek, de én csak azokat a kérdéseket tettem fel, amelyek egyértelműen következnek a beírtakból, és úgy gondolom, hogy nem is harcos, hanem gladiátor lenne a kari, ezzel a történettel kapásból keresni kezdenék őt az öreg mester ismerősei, némelyek azért, hogy megtudják, mi történt, mások meg azért, mert valószínűsítik, hogy ő ölte meg... magyarán ez így nem életképes kari...

Dark: Neked is igazad van... és Awennél nehéz is lenne válaszolnom, pedig már egy ideje játszom vele... Valami olyasmit mondanék mostanában erre, hogy Kevésre tartja magát, és próbál minél kevesebb bajt okozni másoknak (A kari egyre inkább pesszimista).

Takezo_

Takezo_

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 427 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.22, 23:13

Daelin: hangsúlyozom, ez nem az én előtörténetem, csupán annyiban hasonlít rá, hogy az is ennyire rövid és pontokba van szedve a regényes forma helyett. Ez tényleg csak 1 általánossághalmaz.
A kérdésekkel kapcsolatban: tényleg rossz volt a példa, néhány sorral több kellett volna, de a kérdéseid közül kiemelem azokat, melyekről továbbra is tartom, hogy nincs értelme kidolgozni őket.

Mikor született?

Szülei miből gazdagodtak meg?

Hogyan lett ügyes és agresszív? Miért?

Ha szülei csalódtak benne, miért adnak neki pénzt?

Mi szoktatja rá az ópiumra?

Mi a karakter véleménye önmagáról, s hogyan áll önmagához?

Azt hiszem, erre az utóbbira megadtam a választ az utolsó kis mondatban:

"Jó vagyok a harcban és ezt tudom is! Akkor a többieknek kuss!"

Még 1 dolog:

Ha jól értettem a szóban forgó karakter Slan (Kardművész)...s ezek a kérdések nagyon fontosak lehetnek.
Ugyen nem kell mondanom, miért... 

Nah, ez egy másik kérdés, ezért inkább adok egy linket: link :(
Ide írtam egy kis fejtegetést a kardművészekről, szerintem érdemes elolvasni és végiggondolni a MAGUS által adott kard/harcművész-képet

Köszi, Takezó

Orastes

Orastes

    Hordószónok

  • Fórumita
  • 6204 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.22, 22:49

Sziasztok, én is bepakolom ide az egyik karakterem előtörténetét. Gyakorlatilag ez maradt nekem -az Rpg.hu talin a versenymodulban szereplő karik közül- és úgy volt, hogy kell egy előtörténet. Nos ez lenne az, ez egy lovag története versbeszedve.

A boszorkány fiának balladája



Lent messze délen, dombok ölében áll egy vár,
Elhagyott hely erdő szívében, vidámság onnan messze jár.
A vár ura -óh büszke herceg- sosem beszél, a szíve reszket.

Hét emberöltő, több is talán, amióta hallgat a vár
Szép tavasz volt, és nagy meleg, vadhajtás indult, s embersereg,
Át az erdőn, űzni vadat, mi él s mozog, azt hajtva csak.

Sötét az erdő, szövevényes, a ló megvadul, s a herceg ébred
Hűs mohaágyon -egy lány mellette, s a herceg szíve dobban érte.
Szép nimfa volt, ki erdőn táncolt, s minden férfit magához láncolt.

Nem tudja ezt a vár ura, bűbáj van rajta, szép csoda,
Ám hazavágyott s nem az erdőbe, de nem engedte szép szeretője,
Csak ha életét osztja véle, szeretőjéből őt asszonyává téve.

Gyermek fogant nemsokára, s a régi várban víg nóta szólt, a tündérszívü asszony fonta az ős dallamot.
A gyermek szép, mint anyja -fajtája kincse- ám szívében apja fajtája-népe
Kicsiny korától szemében ég a tűz, hajtja majdan ember-vére,
Ahogy csahos eb erdőn vadat űz.

Tombol a herceg és forr a vére, bosszút forral feleségére,
Máglyára veté kedvesét, s elvevé tőle gyermekét,
Ám asszonya átka megfogan: „Meddig fiad él, szíved nyugtalan

S élted lángja nem lobban el, míg fiad szíve éltetőn ver,
De megöregszel és megroskadsz, élőként-holtként elrothatsz,
S gyermeked ellenséggé válik, el fog bújdosni, keresheted váltig,

Sosem leled őt meg -óh büszke herceg- halálomért átok, csupán ezt érdemled!”
Hallották az erdők, folyók és vadak, a dombok visszhangozták e szörnyű szavakat,
Bejárt mindent a szó, és merre hallható volt, elnémult minden, csak a csend honolt ott.

A herceg szívén vad fájdalom, gyermekét elnyele a Vadon,
Tündérek vitték őt magukkal, vándroltak az árva fiúval,
Lant zengett gyakran, nevetés, tündérének és fecsegés.

S nőtt lassan a gyermek, férfiúvá érett, lassanként múltak csak felette az évek.
Szíve nyugtalan volt, gyötörték rossz álmok, s egy napon a tündérúr elé állott:
„Mondd el mekem, az igazságot, honnan jövök, s a múlból mit nem látok?”

„Sok éve volt az, mit elmondok most neked, halld fiam, igaz történeted.”
Regélt a tündér, pengett a lant, égett a tűz, de senki sem vigadt.
A fiú fölállt szótlan, csak nézte a lángokat, elindult, s vitte a végzet, merre útján haladt.

Nem tartotta vissza őt senki, mindannyian tudták, ennek így kell lenni,
Fölálltak mind, sorra megáldották, s amivel csak lehet segítették útját.
Egyikük kardot kötött oldalára, s az úr vértjét adta föl nevelt fiára.

Lovat hoztak neki, nemes paripát, hogy hordozza a herceg egyetlen fiát.
Elindult a messzeségbe, nem kutatva, nem keresve, hogy mi lesz véle.
Istenére bízta sorsát, ment, amerre a vágyai húzták,
Lovagnak állt, bajnok lett belőle, ám szíve nem nyugudott, űzte apja nyughatatlan vére.

Módosította Orastes: 2003.08.22, 22:49


Daelin

Daelin

    Rendszeres fórumozó

  • Archívum
  • 136 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.22, 21:43

Üdvözletem!


Elnézést, hogy közbeszólok, de Takezó előtörténetén kívül van itt egy másik is, ami /remélem nem sértelek meg ezzel Takezó/ szvsz sokkal értékesebb, és ez Valygaré! /ha valaki írt volna róla és csak én nem vettem észre, akkor bocs/ Nekem nagyon tetszik, tényleg nagyon jó, most így hirtelen nem is tudok rosszat mondani róla, ami nálam nagy ritkaság! :(


Dae'lin

Darth_Rampageous

Darth_Rampageous

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1208 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.22, 08:35

Szívesen Diandra!

Nálam mindig ezen hasalnak el a játékosok... :rohog:

Mert felteszem mindenkinek, minden karakterhez... :para:

diandra

diandra

    Rendszeres fórumozó

  • Archívum
  • 225 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.22, 08:23

Nagyon igazad van, Darth Rampageous, köszönet a kiigazításért. :rohog:

Amiről pedig szintén elfeledkeztem, és nagyon fontos... a karakter motivációi. Egyrészt azok, amik végigkísérték az élete során, és ami ebből a jövőre vonatkozik. Pl. nem elhanyagolható kérdés lenne, hogy le akar-e egyáltalán szokni a drogról, vagy jól érzi így magát...

(Egyre több kérdés jut eszembe... Mondjuk nálam csak így lehet karaktert alkotni, és játék közben is folyamatosan kérdezgetem a játékosokat a karaktereikkel kapcsolatban. :para: )

Darth_Rampageous

Darth_Rampageous

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1208 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.22, 08:01

Elnézést, hogy közbeszólok Diandra, Awenhai, de szerintem egynagyon fontos dolgot nem vetettetek fel...

- Mi a karakter véleménye önmagáról, s hogyan áll önmagához?

Ha jól értettem a szóban forgó karakter Slan (Kardművész)...s ezek a kérdések nagyon fontosak lehetnek.
Ugyen nem kell mondanom, miért... :rohog:

diandra

diandra

    Rendszeres fórumozó

  • Archívum
  • 225 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.22, 06:38

Awenhai nagyon jól feltette a kérdéseimet, de azért maradt pár. :rohog:

Milyen a viszonya a nökkel? Volt valaha szerelmes?
Vannak barátai? Képes egyáltalán barátságot érezni?
Hogy áll vallási kérdésekhez?
Ha elsöszülött, kik a testvérei, mi a nevük, mi történt velük?
Pontosan milyen országokban járt, ott vajon emlékezhetnek-e rá? Ö mire emlékszik ezekböl az országokból?

Azonkívül alaposan elbeszélgetnék veled arról, milyen a karakter pontosabb jellemrajza, mert az, hogy ügyes és agresszív, nagyon kevés.
Valamint szólnék, hogy indulásként felejtsd el a Slan pszit... majd ha lenyugodott a karakter, leszokott a drogról, és valóban harmóniába került önmagával, visszaszerzi képességeit. (Ilyen háttérrel egyébként sem tudom, egyáltalán hogyan sajátíthatta el... nekem kicsit az egész háttér elhibázott: ez szerintem egy ügyes harcos lesz elsö szinten, nem harc v. kardmüvész... )

Módosította diandra: 2003.08.22, 06:39


Awenhai

Awenhai

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1095 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.22, 05:35

Líthas, ifjú emberek!

Takezó: Néhány kérdés:
Hol született? Mikor?
Szülei miből gazdagodtak meg?
Melyik, és milyen mesterhez iratták be? Mi a mester neve?
Hogyan lett ügyes és agresszív? Miért?
Miért akar illegális viadalokon részt venni?
Ha szülei csalódtak benne, miért adnak neki pénzt?
Miért kel útra?
Miért köt bele valakibe? Miért tanítja aztán az öreg?
Miért csak vándorolva tanítja?
Miért bízza egyme kmnek valóra a titkos tudást? (shien-shu)
Miért hal meg az öreg, a kölyök miért lop?
Mi szoktatja rá az ópiumra?
Miért kezdi terjeszteni az ópiumot?
Miért nevez be kmként viadalokra?

Elegendő kérdést kaptál?

Takezo_

Takezo_

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 427 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.21, 23:30

A karakter csak egy példa, több végiggondolással pontsoabb lenne, de léccí írd már le miket kérdeznél? Mivel ahogy írtam, sztem épp elég. Köszi

maradok tisztelettel,
Takezó

_Valygar (NPC/NJK)

_Valygar (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2003.08.21, 19:42

Sziasztok!
Szeretném kritika alá vetni a karakterem előtörténetét! Minél kritikusabb annál jobb!
De azért nem vagyok mazochista :rohog: !

Íme:

Elfendel lombjai alatt láttam meg a napvilágot sok-sok évvel ezelőtt. Szüleim mindig távol tartottak a kérészéltűktől nehogy megfertőzzenek gyarló viselkedésükkel. Ezekben az időkben kezdtem el megbarátkozni a természetet és csodálni annak minden rezdülését. Kedvenc pihenőhelyem egy otthonomtól távol eső liget volt egy kis patakkal, mely egy tóban végződött. Itt tanultam meg az állatok viselkedését a természet szokásait és itt álmodoztam arról, hogy egyszer nagy harcosként fogok küzdeni a sárkányúr oldalán népem védelmében. Sok legendát tanultam már ekkor és így volt alapja álmaimnak. Tízen öt esztendősen kezdtem el tanulni egy khossas használatát, mely igazán különös tett itt délen. Minden gyakorlatomat abban a ligetben végeztem, mely még nagyobb figyelmet igényelt, hiszen nem bánthattam semmit és senkit. Ugyanis ekkoriban fedeztem fel, hogy a ligetben más is él, egy nardael volt, ki magát Hilgarnak nevezte. Régóta figyelt már, de ez idáig nem mutatkozott előttem, meg akarta ismerni természetem. Tökéletes példája volt ez annak, hogy mennyire mások az elfek szokásai, mint az emberé. Így se volt lekicsinylendő tudásom a népemről és egyéb tudományokról, de Hilgar még több legendát mesélt és újabb titkokat tárt fel előttem a természetben. Igaz barátjává fogadott, egy faragott amulettet adott az Ylle-intele szertartás közben, melyet a ligetben tartott meg. Én cserébe egy rézgyűrűt adtam neki, melyet még 8 évesen adott apám. Ezzel megfogadtam, hogy a ligetet mindig megvédem. Sok telet láttak azután szemeim és 35 éves koromig mindig kijártam és tanultam. Majd egyszer Hilgar mosolyogva közölte, hogy már tudása javarészét átadta, a többi titkos tudomány és harcra nem fog tanítani. De az amulett mágiával itatott és a nyakamat soha nem hagyja el, közölte. Másnap nem jelent meg előttem, de éreztem jelenlétét.
Ezután kezdtem apámmal kijárni a Ninheonba, emberek nyelvén a Kikötővárosba. Apám kereskedő volt és remekbeszabott faragásokkal kereskedett, majd a felvásárolt árut az ország belsejébe szállította, az eladnivalót pedig helyben értékesítette. Elf létére értette a dolgát. Soha nem adott el semmit olcsóbban és nem maradt a nyakán semmi. Érdekes dolgokat mondott, miket a Délvidéken nem mondanak vagy nem, merik mondani. Szerinte népünk a kivárás mellett ravaszsággal, életrevalósággal és kellő harctudással lehet újra a nagy népek mellett. Ezek a nézetek engem is meg fogtak és kezdtem tőle tanulni. Egyre inkább megfogott a tenger és a túlpart. Hallottam történeteket az emberek királyától, kit a Sólyomasszony vezérel útján és nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy hajóra szálljak. Utoljára mentem ki Hilgar ligetébe elköszönni. Ekkor már nem is vártam, hogy előjöjjön. Nem tudtam, hogy mit szólna most, de az amulett mindig éreztette jelenlétét és biztos voltam benne, hogy most is hall. Megígértem, hogy tanait soha nem felejtem, a természetet tisztelni fogom és népemről, annak hagyományairól sem feledkezem el. Ekkor voltam utoljára a ligetben. Elbúcsúztam apámtól és anyámtól, majd az erdőktől és áldozatot mutattam be Samildánach oltárán, hogy segítsen utamon. Ekkor váltam kiszakadottá. Az Utak Istene segített utamon és sikeresen értem el Yllinort.
Megbabonázott ez a világ, de leginkább saját fajom béliekkel voltam. Sokat beszélgettem az itteni elfekkel a külvilágról, itteni életükről. Az emberek itt nem néztek rám idegenkedve, hisz már ismerték az elfek népét. Az elfek itteni erdeiben telepedtem meg és megpróbáltam beilleszkedni közéjük, csak ezután kezdtem el tüzetesebben figyelni és kiismerni az embereket, szokásaikat és városait. Ezek közül is Ru-Shennont. Az itteniek nem olyan merevek és melankolikusak, mint az Elfendeliek és ez tetszett. Ám egy napon megláttam egy kevertvérű fiút. Nem jutottam szóhoz. Népem óvva int a félvérektől, de én egyből beleszerettem ezekbe a lényekbe. Jó viszonyt alakítottam ki ezekkel a félvérekkel és gyakran figyeltem az itteni társaim valamint a kevertvérűek szokásait és változott viselkedésüket. Sokra becsülik itt a jó kardforgatókat és szerencsére ebben nem, maradtam el sem fajtársaimtól, sem pedig az emberektől. Ezt különféle edzések alkalmával tudtam felmérni. Az embereknek van egy szokása, a gladiátorviadal. Ettől mái napig undorodom. De az igazi csapás az volt mikor először (és utoljára), egy elfet láttam az ún. arénában. Ez után magamba mélyedve merengtem tovább, hogy fajunk hogyan süllyedhetett idáig. Ekkor határoztam el, hogy felkutatom az elf kolóniákat északon is, és ha belülről nem is, de távolról megnézem Sirenar erdeit is. Éveket töltöttem itt Yllinorban, kézművességgel kerestem egy kis pénzt, és felkészültnek éreztem magam a távozásra. Viszont ez nem ment, olyan egyszerűen, hiszen sorsom teljesen megváltozott. Életem egy fordulópontjához érkeztem ez nem vitás. Ekkor voltam 67 esztendős.
Mindennek az oka egy gyönyörű nő volt. Egy itteni ember esküvőjén láttam meg, egy emberén kit időközben barátommá fogadtam. Elbűvölő teremtés volt és rengeteget táncoltam vele azon az esküvőn. Csak volt egy probléma, a nő ember volt. De ez volt a kisebbik probléma, hiszen ekkora már teljesen magamévá tettem azt a nézetet, hogy követhetjük a változásokat, miközben saját népünk kultúráját is megőrizhetjük. A másik gond a következő volt, egy párbajhős ugyanúgy akarta őt, mit én és mindenáron harc útján akarta eldönteni a kérdést, mellesleg utolsó vérig. Megpróbáltam mindent, mondtam, hogy beszéljünk a lánnyal, hiszen ő ezt nem akarta és én tudtam is, hogy választása is rám esne. Lehet, hogy ezzel ő is tisztában volt ezért ragaszkodott ehhez ennyire. Sőt mindennek a tetejébe a lány apja is lelkesedett az ötletért, mivel finoman szólva nem bírta a képem. Arra gondoltam, hogy ha megnyerem a harcot, letelepedek itt Yllinorban kedvesemmel és ennek hatására végül, elfogadtam a kihívást gondolván, hogy elég lesz harcképtelenné tennem azt az embert. Egy percre sem fordult meg bennem a gyilkosság gondolata, Malliorra esküszöm.
Egy hónap telt el és megvirradt életem egyik legsötétebb napja. Elmentem a kihívás helyére, hol ellenfelem, segédje, a lány és annak apja már vártak rám. Csodálkoztam, hogy az emberek ilyen gyarló módon képesek elvesztegetni amúgy is piciny életüket. Odaléptem a lányhoz és közöltem vele, hogy nem akarok vért ontani, majd adtam neki egy csókot. Életemben az utolsót.
Ekkor kezdődött a harc, melyben még korántsem voltam tapasztaltnak mondható. Ellenfelem gyorsan küzdött, de erőből. Nem tisztelte kardját és nem harcolt szépen, de pusztító ütései voltak ez tény. Sokat harcoltam vele, kardommal, míg végül én kaptam az első vágást a kezemre. Mart a sebem és kezdtem gyengülni, a fegyver mérgezett volt. Az apa tapsolt és biztatta ellenfelem, míg a lánya szemében egy könnycsepp csillant meg. Még mindig nem akartam ölni, de tudtam, ha nem fejezem be a csatát hamarosan, akkor teljesen elgyengülök a méreg hatására. Időmet két percre becsültem. Újult lendülettel vetettem bele magam a harcba, gyorsaságommal és finom vágásaimmal bolondítva ellenfelem. Végül, egy perc múlva, már három kisebb sebet ejtettem rajta. Ekkor ütött, minden erejét belevitte. Ez a megfelelő alkalom, gondoltam. Bevárva, míg a penge elég közel nincs hozzám, hirtelen kigurultam az alól. Csak később jutott eszembe ennek az akciónak a veszélyessége. A párbajhős egyensúlyát vesztve dőlt el a földön és kardomat nyakának szegeztem.
- Add fel a küzdelmet barátom és semmi bántódásod nem, esik. - mondtam
- Nem tudod még mi vár rád hegyesfülű, a méreg rögtön eluralkodik rajtad és te semmit sem tehetsz! – nevetett
Ekkor egy kattanást hallottam a távolból és egy halálsikolyt. Majd egy újabb kattanást és egy újabb kiáltást és végül egy harmadikat, mely ellenfelemmel végzett. Egy kahrei ismétlőből adták le a lövéseket. Az egyik a lány apjával, a másik a párbajhőssel és végül egy harmadik felém irányult, de kedvesem testével felfogta azt. Még élt, de volt egy dolog, amit nem tudtam felfogni. Ő kapta az első lövést, amit nekem szántak. Honnan tudta, hogy lőni fognak?
Haldoklása közben elmondta, hogy ő egy harmadik embert szeretett, kinek nevét nem mondhatja el. Úgy volt, hogy mindenkivel végez kivéve őt és elmenekülnek még a környékről is. De ekkora már túlságosan szeretett… Tovább nem folytathatta, mert a nyíl a mellében végzett vele. Megpróbáltam a gyilkos után eredni, ki időközben gondolom én szintúgy megkeseredett, mint én. Ám ekkor elájultam és nem tudtam magamról közel három óráig. Mikor felébredtem egy ágyon találtam magam egy cellában. Első gondolatom az volt, hogy kimenjek a levegőre, de amint megmozdultam iszonyatos émelygés vett rajtam erőt. Mindezt a méreg utóhatásának tudtam be. Nem láttam reményt arra, hogy megtudjam, hol vagyok így inkább gondolataimba révedtem.
Hogyan lehet ennyire kegyetlen és ármányokkal teli ez a rohanó emberi világ? – kérdeztem magamtól, de erre az óta se tudnék választ adni. Hirtelen hatalmas vágyat éreztem, hogy újra Hilgar ligetében legyek, de Elfendelre csak az amulettem emlékeztetett. Kavarogtak bennem a gondolatok és csak ekkor jutott eszembe a nő, akit annyira szerettem. Akkor, életemben először elsírtam magam. Nem tudtam mit tenni, nem tudtam többé szeretni és bármit is, érezni. Csak a gyűlölet ez iránt a faj iránt, népem tönkretevői ellen. Nem akartam mást csak megmutatni nekik, hogy az elfek népe még mindig nagy és erős, soha nem legyőzhető. Vadász akartam lenni… Kiképezni magam tökéletes harcossá, és népemet védelmezni. Sokat hallottam a siyaókról a szent gyilkosokról, de tudtam, hogy én már nem lehetek az. Elhatároztam, hogy valahogy megvalósítom álmaimat, és egyszer ott leszek az elfek seregiben, és utolsó véremig harcolok a diadalig.
Ekkor újabb érdekes fordulatot vett az életem. Ezen a napon töltöttem 68. születésnapom.
Körülbelül egy napot tölthettem abban a kis cellában és már egyre nyomasztóbb hatást gyakorolt rám a négy fal, valamint a bezártság. Ekkor jött egy tagbaszakadt, tar ember és leült ágyam mellé egy székre. Abban az idegállapotban nagyon nehéz volt elviselni egy ember jelenlétét és úgy érzem elég gorombán, viselkedtem vele. Tudatta velem, hogy ő is látta a harcot. Talán már azon sem lepődtem volna meg, ha titkon egész Yllinor végignézte volna a küzdelmet. Közömbösen bólintottam és megkérdeztem, hogy hol vagyok, és miért vagyok itt.
- Ezt idővel meg fogod tudni. – mondta
- És most? Legalább engedjen ki a levegőre. – válaszoltam ingerülten
- Ismered az Yllinorban működő legnagyobb fejvadászklánt, melyre maga Chei király adta áldását?
Ki ne ismerné a híres kráni renegátok klánját, az Anat Akhant? – gondoltam magamban, de nem értettem miért kérdezi.
- Hogyne ismerném, de hogy jön ez ide?
- Nos én fiatal tehetségek után kutatok, ezért tudomásom van minden viadalról és párbajról. Persze erről sokaknak fogalmuk sincs. – mosolyodott el
- És én is ezek közé soroltattam? – kérdeztem gúnyosan
- Pontosan. Viszont ez az utolsó esélyed. Ha nem fogadod el, akkor meghalsz. Miután kigyógyítottunk mérgezésedből újra megmérgeztünk.
- Nahát, milyen kedves módszerekkel toboroznak új tagokat.
- Ez egy lassú lefolyású kontaktméreg és halált okoz. De ha elfogadod feltételeinket, akkor könnyen kigyógyíthatunk.
- Van más választásom?
- Nincs. Kapsz egy órát, hogy átgondold. Ha annyira ütközik értékrendeddel, hogy meghalj, nem akadályozlak meg, de az yllinori elfek nem a tiszta lelkiismeretükről híresek. – mondta nevetve, majd elment
Akkor kedvem lett volna szembeköpni azt az embert, de átfutott agyamon a gondolat, hogy itt a nagy lehetőség. Ha másképp nem itt kiképezhetnek és utána, bárhogy kereket oldhatok észak felé. Tudom, hogy nem vall elf gondolkodásra, de időközben rájöttem, hogy ebben a világban csak úgy őrizhetjük meg régi mivoltunkat, ha közben nem akarunk mindig csak becsületes, jó lények maradni.
Mikor visszajött igennel válaszoltam.
Hamarosan teljesen felépültem, és kezdetét vette kiképzésem. Nagyon nehéz évek elé néztem, sok kínzás és harc. Alig hagytak pihenni, de célomat sikerült elérnem. Tökéletes harcossá lettem és elmém céltudatos irányítását is megtanultam. Mindeközben szabadidőmben könyvtárak székeit koptattam. Minél többet tudtam meg a külvilágról. Emberekkel viszont soha nem kötöttem barátságot. A nőkre pedig végképp nem figyeltem. Vadásszá képeztek. Az íjat használtam leginkább, de nem maradtam el a kardforgatástól sem. Gyönyörű fegyvereket kaptam. Egy sequort és egy mara-sequort. Ezek voltak legkedvesebb barátaim, habár nem versenyezhettek azokkal a fegyverekkel, melyeket elf kovácsok készítettek annak idején. Végül már bevetéseket is rám bíztak. Hármat teljes sikerrel teljesítettem viszont ekkor már nagyon törtem a fejem, hogy hogyan lehetne kereket oldani innen. A negyedik küldetésemen ez sikeresen összejött. Egy Gordale nevű bárót kellett likvidálni, aki teljes parasztfalvakat juttatott rabszolgapiacokra a földjeik miatt és már három társunkat juttatott kráni fejvadászok kezére. Négyen indultunk útnak egy éjjelen és egészen a váráig követtük. Sikeresen bejutottunk és megöltük a szobájában. Legalábbis azt hittük. Egy hatalmas kacagást hallottunk és egy lovast az ablak előtt, kinek arcvonásai a báróéval egyeztek. Ő volt az. A másik nem tudom ki lehetett, de a hullája semmivé foszlott. Akkor tudtuk, hogy elvesztettük, de utána eredtünk. Egy tisztáson értük be és körbevettük. Ekkor a fák közül tíz íj kandikált ki és célra tartottak. Egyik társam nem habozott, tudta hogy ez a kötelessége és tudta, hogy meghal. Ledöfte a bárót. Ekkor tíz nyíl röpült felénk. Hárman meghaltak. Nekem az volt a szerencsém, hogy a vállamba és a lábamba kaptam a nyilakat. Borzasztóan fájt, de tudtam itt az alakalom. Mentális energiáimmal sikerült lehűtenem testem annyira, hogy halottnak higgyenek, többre nem emlékszem.
Egy tábortűznél ébredtem egy éjszaka és egy barátságos arc nézett rám. Ekkor voltam 102 esztendős.
A vándort saját elmondása alapján Durrannek hívták és a tisztáson talált rám teljesen lehűlve és három nyíllal testemben. Tábortüzet gyújtott és kiszedte belőlem a nyilakat, majd ellátta sebeimet. Megkérdezte, hogy mi történt, erre én elmondtam neki történetemet és eddigi életemet. Megígérte, hogy segít eljutni Erionba, de onnan tovább vándorol. Megköszöntem, és miután felépültem egy faluban útnak indultunk. Három hónapig tartott utunk és ez alatt sokat tanultam tőle és talán ő is tőlem. Megtanított a Mérges Vipera nevezetű harcmodorra és tehetséges tanítványnak mutatkoztam. Történeteket mesélt és ittam szavait. Nem látszott többnek negyven évesnél, de mintha már kétszáz évet élt volna. Végül elváltak útjaink és én örök barátságot fogadtam ennek az embernek, ki megmentette életemet. Erionban voltam teljesen egyedül és renegátként jártam a világot, de szerencsére erről klánom nem tudott hiszen halottnak hittek. Mivel sehogy sem tudtam, elhelyezkedni azt tesz, amihez értettem, fejvadász lettem a Testvériség nevű klánnál, kik leginkább renegátokat foglalkoztattak. Hamarosan társaim fölé nőttem és a vezér már csak olyan feladatokat bízott rám melyeket szívesen elvállaltam és leginkább kémfeladatokkal bíztak meg. Ezért is lett a nevem denevér, mivel mindig az éj leple alatt léptem akcióba. Azóta is itt élek Erionban 21 éve miközben barátokat és ellenségeket is szereztem és rászoktam a pipázásra (ez az egyetlen élvezetem mióta elhagytam Elfendelt), de nem tettem le célomról, miszerint bejárom Ynevet és felderítem az elfeket, kikből egy nap még nagy nép lesz…

Nem tudtam jobban átélni az elfek gondolkodását viszont mindenképpen elf fejvadit akartam és
utálom a kráni elfeket. Ja az amulettben nincs semmi táp csak nem hagyja el a nyakat. Remélem tetszett.


Valygar

Awenhai

Awenhai

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1095 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.21, 08:31

Líthas, ifjú emberek!

Takezó: így első olvasásra eg egy sablonhalmaz a név kivételével, bár a japánhoz nem értek, tehát létező név is lehet... ezt a sablont, ha novellaszerűen írnád meg, jobb lenne kissé...
Csak úgy hirtelen az eleje: Rjukibara xxxx-ban látta meg a napvilágot egy tiadlani faluban, amely apja birtokához tartozott. Mivel az apja a fegyverforgatást tartotta megfelelőnek a számára, az igen ügyes, bár agresszív fiút egy neves harcos iskolájába adták.
Apja abban nem tévedett, hogy a fegyverforgatás való neki, azonban a fiú gyorsabb dicsőségre vágyott, és tiltott viadalokon vett részt.
Már több viadalon túl volt, mikor az egyik győzelme kiszivárgott, és elzavarta a mestere...
Na, így nem hangulatosabb egy kicsit?

diandra

diandra

    Rendszeres fórumozó

  • Archívum
  • 225 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.21, 06:52

Takezó_
Semmit sem kell... mindenki úgy csinálja a dolgokat, ahogy az neki, és a mesélöjének megfelel.

Viszont a kicsit novellaszerü elötörténetnek megvan az az elönye (és emiatt írok én is ilyet), hogy könnyedén belezökkent a karakter hangulatába. Ami nem utolsó szempont, ha több különbözö mesében játszol, és következetesen akarsz egy nem épp egyszerü jellemet megjeleníteni...

Az általad leírt vázlat alapján (ha én lennék a mesélöje a karakternek) rengeteg kérdésem lenne, és mire megválaszolnád, a végén csaknem a novellánál tartunk. :aboci: (Amellett, hogy felhívnám rá a figyelmedet, hogy egy ennyire tipikus kalandozó-háttérrel nagyon megnehezíted a saját dolgodat, ha majd fejlödni akarsz... ;) )

Takezo_

Takezo_

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 427 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.08.21, 00:48

Gondolom itt mindenkinek az a véleménye, hogy ilyen kis novellát kell írni a kalandozó előtörténetének... De miért? Szerintem csak a fontosabb vonásokat kell leírni, bőven elég, álljon itt egy példa:
Rjukibara Kodzsizune
- kardművész
- szülei gazdag nemesek
- elsőszülött, beiratják egy mesterhez
- naggggyon ügyes
- nagyon agresszív
- a tanulás utolsó évében már részt vesz illegális viadalokon (nyer), ezért kirúgják
- szülei csalódottak, kérésére mégis adnak neki egy valag pénzt
- lelép
- beleköt egy idősödő emberbe, aki leveri, de nem öli meg
- elcsodálkozik, hogy leverték :aboci:
- megkéri, hogy tanítsa
- öregember tanítja, de csak vándorlás közben hajlandó
- siensu-ra, meg egyéb finomságokra, most már nagyon jó
- pár év alatt szinte bejárják az egész világot
- az öregember meghal a sivatagban
- gyerek lenyúlja a kardját, meg a pénzét, majd elkaparja
- dzsad városban rászokik az ópiumra, majd felpakol belőle és ő is árul
- részt vesz különböző viadalokban itt is, ebből is pénzt keres
Összefoglalás: "Jó vagyok a harcban és ezt tudom is! Akkor a többieknek kuss!"
Kb. ennyi, szerintem épp elég színes és pontos... ha nem, szóljatok ;)

_Kilda (NPC/NJK)

_Kilda (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2003.08.20, 13:43

lenienn, nekem nagyon tetszik! :aboci:

lenienn

lenienn

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1780 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.07.23, 22:45

Üdv.
Kicsit hosszú, de elötörténet, valami druida-szerü varázsló ifjú éveiböl. Vélemények jöhetnek. :D


Dahil esete


Ásítóan unalmas napnak igérkezett. Dahil a folyó partján kódorgott és a majdnem húszévesek türelmetlen vágyaival telve átkozott mindent és mindenkit, aki ostoba feladatokkal terheli. Ilyenkor! Amikor rohanni kéne, hiszen hívja az erdő, a kaland, a barátok és az ismeretlen. Csapongó gondolatait kényszerűen visszaterelte ez elötte álló feladatokra. Megnézni a napokban kirakott csapdákat, kagylót vinni anyjának a festéshez, és az öreg Vult is merkérte, hogy szedjen neki álk gyökeret, „ha már arra jársz”. Persze. Csak a Kövérkő mellet terem, alig másfél órás kitérő. Mintha végtelen idővel rendelkezne – az összes felnött ezt feltételezi.
Az erdő olvadt, zöld fényfoltokkal ingerelte. A reggel madarai bosszantóan vidámak voltak, a feje mellett elsuhanó sárga és kék villanások tudatták, hogy vándorfecskék ismét készen állnak a kötekedésre. Dahil kiért a sűrűből, de már mosolygott. Nem tudott sokáig komor maradni - szerelmes volt: az életbe. Egy pillanatra megállt, majd felszaladt egy közeli meredélyre, amiről kitekinthetett a folyóra. Dacosan felvetette fejét és belebámult a kelő napba. Korán volt, de már erősen tűzött. Nemsokára itt a nyár. Még egy nyár, amikor nem mehet a nővére után a városba, mert „valakinek segíteni kell a ház körül, most, hogy a nővéred sincs itt...”. A Város! Mennyit hallott róla. Többemeletes házak, manók, kikötő, harcosok, vértek, dalnokok – megannyi leírhatatlan csoda.
A töprengése, az ifjúság mostoha sorsán, azonnal félbeszakadt, mikor észrevette, hogy egy különös alakú, vörös csónak simul a part mellett, kicsit feljebb, a harcsa öbölnél. Egy idegen! És ő vette észre elsőnek! Ez felért mindennel, amit mára remélni mert. Már suhant is a jól ismert csapásokon, át az erdőn. A csapdák most várnak egy kicsit – gondolta – és hát: amúgy is útba esik. Jó futó volt, mint szinte mindenki a családjában, természetes, hogy futva indult el. Mindenhova futva ment. A vándorfecskék izgatottan csivitelve követték. Dahil kacagva vágott át a viszonylag ritkás ártéri erdőn, ügyesen kerülgette a gyökereket és az esti eső visszamaradt tócsáit, s nem telt száz szívdobbanásnyi időbe, és ott állt a partmenti, kis tisztás szélén, ami a harcsa öblöt szegélyezte. Az óvatosság néhány pillantara visszatartotta, lehajolt és odalopakodott egy kidölt fatörzs mögé, onnan nézett ki, a lombok takarásából.
A tisztáson egy férfi üldögélt, elötte apró tűz, azon lábas. Alkata nem volt felismerhető, így ülve, az azonban látszott a mozdulatain, hogy kerüli a felesleges, haszontalan dolgokat. A fickó maga volt a hatékonyság. Legalábbis Dahil szemében. Ruhája egyszerű posztógúnya, barna és zöld - erdei viselet. Könnyű, vékony köpenyt viselt, kissé a szemébe lógó csuklyával, ami, így nyárelőn nem túl praktikus öltözék. Dahil összeráncolta a homlokát, nem szerette az arcukat eltakaró embereket. Kis időre birokra kélt benne az elővigyázatosság és a kíváncsiság, de az utóbbi győzőtt. Már épp kilépett volna a fövenyre, amikor egy másik alakra lett figyelmes. A csónak mögött lehetett idáig – állapította meg – azért nem láthattam.
A másik jóval érdekesebben nézett ki. Világoskék kezeslábas volt rajta, különös ezüst mintákkal, hosszú, vörös haja össze-vissza ficánkolt a folyó felől fújó szélben. Határozott áll, büszke égszín tekintet. Oldalán hosszú tokban tőr lógott. Úgy mozgott, mint egy harcos. Odaballagott a tűzhöz, leült, mélyet szippantott a lábasból áradó illatból. Ilyen távolságról már jól látszott az arca is, különös északi vonásai voltak, mely valahogy egyszerre sugallt lágyságot és határozott, kemény természetet.
- Gyere csak elő! Nem bántunk. – szólt oda a meglepett Dahilnak, aki egészen elképdve lapult a fa mögött. Egész eddig azt hitte magáról, hogy jó erdőjáró. Még soha nem vették észre, ha ő nem akarta, hogy lássák. Hat lépésre tudott megközelíteni egy szarvast. Kik lehetnek ezek a fura emberek? – tűnődött, majd kilépett a tisztásra. – Ha így elbújva is észrevettek, úgysem jutnék messzire, ha el akarnának kapni – nyugodott meg.
- Üdvözlet nektek! – mondta akadozó nyelvvel. – Elég ritkák mifelénk az utazók, hát ne csodálkozzatok, ha nem vagyok jó vendéglátó. Vagy mi.
- Hm. – a csuklyásnak különösen mély, ércszerű hangja volt. – Elbújtál. Nem mertél idejönni azonnal, pedig ritkák erre az utazók. Netán félsz valamitől?
- Ülj le közénk, ne aggódj, most mi látunk vendégül téged! – a vörös hajú idegennek társával ellentétben, olyan csábító, édes hangja volt, hogy Dahil szinte gépiesen tette volna amit kér, mégis habozott egy pillanatra. – Gyere csak, mindjárt kész a kása. Hogy hívnak, fiú? – szivélyes hang, ellenállhatatlan személyiség sugárzott róla.
- Én ... én nem félek semmitől, de azért ... köszönöm! – bökte ki Dahil és közelebb ment a tűzhöz. – A falumbeliek Ullumnak hívnak, tudjátok az azt jelenti: Baglyas ... de biztos tudtátok ... – kicsit kényelmetlenül érezte magát, nem szokott idegenekkel társalogni, és volt valami megfoghatatlan, fura előérzete. Ami azt illeti, ritkán társalgott bárkivel is, a madarakat leszámítva.
- Ejha – szólalt meg ismét a csuklyás – még sosem találkoztam senkivel, akit így hívtak volna – Dahil már leült velük szemben, és innen belátott a csuklya alá. A férfinek zord ábrázata volt, csúnya sebhellyel a bal orcáján. – Az én nevem Szwál.
- Az enyém pedig Kenvel. – tette hozzá a társa azon a fura selymes hangján, miközben mélyen Dahil szemébe nézett. – Az tudod mit jelent?
- Nem - felelte Dahil, és a kellemetlen előérzete hirtelen felerősödött, és hasogató, éles reccsenésként tudatta vele, hogy most nagy bajba került.
– Mit jelent? – Nem félt. Soha nem szokott félni, nem is értette, mikor erről beszéltek neki. Csupán tisztában volt vele, hogy most baja fog esni. Már kiskorában is mindig előre érezte, hogyha történik vele valami. Ez a vörös hajú férfi pedig, akinek a jégkék tekintetétől nem tudott szabadulni, egyértelműen ártalmasnak tűnt.
- Az azt jelenti, hogy mindig válszolnak a kérdéseimre. És te is így fogsz tenni, bagolyka! – A Kenvelnek nevezett férfi hangja beszéd közben hullámzott és csavarodott, mint egy farkánál fogva tartott kígyó.
Dahil nem tudott máshova nézni, belebámult hát a jégszín szempárba. Egyre izgalmasabb lesz ez a reggel gondolta. Megpróbált úgy nézni, ahogy az állatok szemébe szokott.
Egyszer, két éve sikerült elkergetnie egy medvét, csupán a tekintetével. A medve dühös volt, valószínűleg veszett is. Dahil az erdőben kóborolt, ahogy esténként szokott, amikor felbukkant a medve, a mancsa véres volt, valakivel már harcolt előtte. Nem lehetett elmenekülni, tudta, hogy az állat gyorsabban fut, és a famászásban is jobb nála. Tehát szembefordult vele és mérgesen a szemébe nézett.
„Tűnj el innen! Undorító, amit csinálsz! Nem is vagy medve, te egy vérengző, bundás, ostoba gyerek vagy!” – minden idegszálával erre a gondolatra összpontosított és nézett, egyenesen bele a szürkésbarna medveszemekbe. Végül az állat adta fel. Elbődült, majd megfordult és görnyedten elballagott az erdőbe. Ahogy cammogott, vércsík maradt utána, több vágás is volt a testén.
Néhány héttel később megtudta, hogy a falubeliek levadászták. Már messze járt, de a vérnyomokat sokáig lehet követni az erdőben. Megtalálták és megölték, pedig távoztában már senkit sem bántott. A vadászok azt mesélték, hogy mikor rátaláltak felállt, szembefordult velük és csak nézett, nézett, lehajtott fejjel. Lenyilazták. Néhanap látta a bundáját a polgármester idősebbik lányán.
Ám Dahil most egy emberrel került szembe, és a dolog némileg nehezebbnek bizonyult. Ez a Kenvel nevű férfi sokkal erősebb akarattal rendelkezett, mint a medve. Azok a szemek kegyetlenséget sugalltak. Dahil mélyebbre és mélyebbre ásta magát a férfi tekintetében. A fagyott kékben kis, kavargó fekete pontokat vélt felfedezni, hát azokat nézte tovább. Úgy tűnt a fickó beszél hozzá, de nem is hallotta, csak figyelte a szemeket. Végül meglátta a nyugalom és a magabiztosság vastag pajzsa alatt a félelmet. Mindenki fél valamitől, csak meg kell találni, mi az. Egyesek pusztán a félelemtől félnek. – Csak én nem félek, – tűnődött – vajon miért? Talán majd valaki megtalálja az én félelmeimet is? Az egy érdekes nap lesz...
Ha már tudod, hogy az ellenfelednek vannak félelmei, megnyerted a csatát. Dahil elmosolyodott. Nézte hogyan ül ki Kenvel arcára a a düh, majd a döbbenet és végül a félelem. A fiú szeméből, mint egy tükörről, visszapattant, és a férfire hullott az általa kisugárzott fenyegető és megfélemlítő érzés-áradat.
- Ki a pokol vagy te? – sziszegte az, és összegörnyedt a saját csapásától. Társa, arcán értetlen grimasszal bámult rájuk. Szemei sötéten csillogtak, a kezében már ott volt a kése.
- Hagyd, Szwál! Hadd gondolkodjak csak egy kicsinyt. – Kenvel hangja már nem a korábbi sima, csalogató dallam volt. Üresen, és keményen szólt. - A fiú nem árthat nekünk. Még nem. A kérdés az, hogy megelőzzünk-e egy jövőbeli veszedelmet? – Feltápászkodott, néhány lépést hátrált és onnan nézte a tűz előtt ülő, mozdulatlan Dahilt. Aki, meglepődve tapasztalta, hogy nem tud moccani.
- Mi legyen a kölyökkel? Van ereje? – firtatta Szwál – Több, mint neked?
- Azt nem hiszem... mindenesetre van benne valami különös. Nem hat rá a bűbáj. Erős kölyök. Itt és most nem ellenfél. De ha tanulni kezd...
- Ugyan már. A világ végén vagyunk. Hol talál errefelé mestert magának, hm?
- Nem kell soká keresnie. – Egy gúnyos női hang szakította félbe a gondolatmenetet, mély volt, és fenyegető, mint egy vetélytársára morgó párduc. – A fiú az én oltalmam alatt áll – közölte.
Alacsony, de karcsú, rugalmas alkatú fiatal nő volt. Rövid, fekete hajában sárga és kék madártollak fénylettek, egy nálánál magasabb botra támaszkodott. Nem az a meseszép típus volt, akiről legendákat regélnek a bárdok, de áradt belőle a tisztaság szépsége és a magabiztosság. Sötét, szinte tintakék ruhát viselt, amire temérdek rétegben sárga szalagok voltak tekerve, látszólag rendszer nélkül. Nyugodtan állt, de Dahilnak mégis az volt az érzése, mintha ugrásra készülne, határozottan sugárzott felőle valami, egy nagymacska fenyegető modorában.
A férfiak összenéztek. Szwál nyugodtan felállt és szembefordult a jövevénnyel. Társa gúnyosan vigyorgott. Hüvelykjét az övébe akasztva, oldalra billentett fejjel bámulta a nő botját.
- Te ki is volnál, kislány? És miből gondolod, hogy érdekel a véleményed? – kérdezte hetykén, félelem nélküli hangon. Közben a nagyobbik idegen, csuklyáját lassan hátradobva, kihúzta magát. Magas, szívós alaknak látszott.
A lány előre sétált néhány lépést, leült egy tuskóra, botját keresztbe fektette a lábán. Úgy húsz lépésnyire lehetett a tűztől.
- Ez az én erdőm. Pontosan tudod, hogy semmi esélyetek ellenem – itt. – közölte hűvösen. A lába lassú köröket rajzolt a föveny homokjába.
- Ühüm. Szerinted elbírsz kettőnkkel? – tudakolta Kenvel.
A lány nem válaszolt, a szemébe nézett, enyhe mosollyal, és várt.
- Szwál?
A sebhelyes arcú elgondolkodva nézte a lányt, majd lepillantott a fiúra, végül bólintott. – Megyünk. Nem éri meg. – Majd felemelte a fejét és a lány felé fordulva annyit mondott – Egyszer elhagyod az erdőt. Akkor ott leszünk. – hátra sem fordulva eloldotta a csónakot, beszállt és eltolta a parttól. Társa végig a lányt és a Dahilt figyelte, majd az utolsó pillanatban belépett a csónakba. Még sokáig látták azt a hideg, kék szempárt, ahogy egyre távolodva, de változatlan utálattal nézi őket.

Dahil felkecmergett. A hosszú ülés nem tett jót a vérkeringésének. Tágra nyílt szemmel bámulta a varázslónőt.
- Ez azt jelenti, hogy megtanítasz varázsolni? El sem hiszem. Már annyit meséltek rólad a falubeliek! – tört ki belőle.
- Nem. Nem. A legfontosabb, amit meg kell tanulnod, hogy mikor ne használd az erődet. Ez most jó lecke volt. Csak hogy tudd: ha harcolok, legyőztek volna minket. Jóval erősebbek voltak nálam. És nálad is. Egyenlőre... – tűnődve nézett a napba.
- Na gyere, várnak a kagylók és az álk gyökerek! – mondta mosolyogva.

Dahil lett a legkészségesebb fiú a faluban, ha elküldték valamiért az erdőbe. És az öregek gyakran látták, ahogy vigyorogva rohan a fák között és kéken-sárgán cikázó vándorfecskék kisérik, néha még a vállára is telepszik egy.


[Fantasy háttér] [Sötét háttér]