Ugrás tartalomhoz


Kérdezz-felelek


  • Válasz írásához lépj be
203 hozzászólás érkezett eddig

Kadmon

Kadmon

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 410 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2004.03.05, 18:08

Ez a fizetős dolog mindenesetre nem rossz ötlet :felvon:
A minőséget pedig a tagok szabják meg, mint eddig is. Ha a szerkesztőség ízlésének megfelel, akkor az a saját érdeklődési körünkön belül már reprezentatív rétegnek minősül.
Ez persze lehet, hogy nem felel meg egy másik, nagyobb kör érdeklődésének, hiszen eleve azok szállnak be a csapatba, akik jól megértik egymást.
Hogy az így megcélzott közönség mennyire tekinthető fizetőképes keresletnek, azt pedig majd meglátjuk :dilis:
Kadmon

_Andrew_Field (NPC/NJK)

_Andrew_Field (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.03.05, 17:05

Kérdés: ha önmagatok adtok ki antológiát, milyen minőségi szűrőt tudtok garantálni? A "méltatlan homály" fogalom ugyanis elég tág ahhoz, hogy beleférjenek azok, akiknek bizony még bőven szükségük van némi kemény szöveggondozásra. Ha saját magatok álljátok a költségeket, onnantól fogva nem szabhatjátok meg, ki kerül be a kiadott antológiába és ki nem: a hely fizetéses alapú lesz.


A minőségi szűrőt nagyon nehéz garantálni, ez tény. A honlapon pontosan ezért három lépcsőfok van, amiből a legmagasabb, a Műhely jöhet szóba, mint kiadható történetek gyűjtőhelye. A Műhelybe bekerülni - bízom benne - nem lesz könnyű feladat :dilis: Viszont a Műhely nem névre szabott. Pl. ha valakit X-nek vagy Y-nak hívnak, ez nem jelenti azt, hogy bármit ír, azonnal bekerül a legjobb történetek közé (láttunk mi már Leslie L. Lawrence-től vagy Nemere Istvántól is gyenge eresztéseket, sőt megkockáztatom: még tőlem is :felvon: ).

De olyat a script4-ben is nem egy alkalommal láttam, hogy addig közepeset alakító emberkék hirtelen írnak egy-egy zseniális novellát. Ezt nem szabad kizárni. És ezért van szükség a Műhelyen kívül a scriptóriumra és az egyéb írásokra is: mert a jó íráshoz (a tehetségen kívül) elengedhetetlen a sok-sok gyakorlás (nem véletlen, hogy Moldova egyik könyvének az a címe: Akit a múzsa fenéken csókolt)

A saját kiadás alatt pedig nem feltétlenül azt értem, hogy aki meg akar jelenni, az fizessen :D

És fordítva: nem elég a megjelenéshez az, ha valaki fizet :D

Hanna

Hanna

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1706 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2004.03.05, 14:36

Én nem mondom, hogy "soha", de ha fejlődésre/megjelenlésre látok lehetőséget, azt előbb a saját Scriptes köreimmel fogom megosztani, gondolom, ez érthető...

Néztem a neveket, volt egy-két tetszetős.

A novellákat nyugodtan küldjétek, ha pár hónap késés nem számít nektek. Perpill húsz novella porosodik a gépemen, kritikát várva. Először azokat kell górcső alá vennem.

Kérdés: ha önmagatok adtok ki antológiát, milyen minőségi szűrőt tudtok garantálni? A "méltatlan homály" fogalom ugyanis elég tág ahhoz, hogy beleférjenek azok, akiknek bizony még bőven szükségük van némi kemény szöveggondozásra. Ha saját magatok álljátok a költségeket, onnantól fogva nem szabhatjátok meg, ki kerül be a kiadott antológiába és ki nem: a hely fizetéses alapú lesz.

Tiszteletre méltó a lelkesedés, de sok problémával kell még megküzdönötök. Ha érdekel, U2U-ban kifejthetem szkepticizmusom okait.

No, pá!

_Andrew_Field (NPC/NJK)

_Andrew_Field (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.03.05, 13:08

[A meghívásra szerintem a jövőben sem lesz lehetőségem válaszolni, mert sajnos, a helyzet úgy áll, hogy feladatom egyre több, szabadidőm meg egyre kevesebb lesz. De érdeklődve követem, mi történik veletek...


Azért ne zárd ki teljesen a lehetőséget :felvon: Egy kissé offtopic film címét idézve: "Soha ne mondd, hogy soha" .

Mi folytatjuk a "küzdelmet". A tervezett scriptórium pl. március idusán elindul, addig viszont jöhet mindenki, akinek még van szabad kapacitása :dilis: . S ha egy-egy környi novellát megküldünk Neked, legalább kritikát várhatunk Tőled?

A legutóbbi fejlemény egyébként, hogy néhány nevet szenvedtem ki magamból, pontosan az Általad írtak miatt :D , és szavazásra bocsátottuk a kérdést az oldalon.

Ha van kedved, szavazz rá Te is, és erre buzdítok mindenkit, aki olvassa ezt a fórumot.

A szavazás a http://andrewfield.uw.hu főoldaláról érhető el (nem írok nevet, csak elérhetőséget, mert végleges név érthető okokból még nincsen).

Ami a méltatlanul "homályban" lévő írókat és grafikusokat illeti, Kadmon kicsivel lentebb szívemből beszélt, még akkor is, ha vannak félelmeim azzal kapcsolatban, milyen mennyiségű újdonságot bír el a magyarországi fantasy olvasótárbor.

Bár a magam részéről úgy gondolom (szerintem Kadmon szintén), hogy ráfér a frissítés a kiadott könyvek állományára, nem árt néhány újszerű, izgalmas, fiatalos antológia, olyan írásokkal, ahol nem tudom már az első mondatok után, hogy mi lesz a történet vége.

Végül még egy offtopic: Kad azt írta, hogy egy időben Te is tagja voltál az "Alkonyt Támogatók Körének" ... Kár, hogy akkor nem találkoztunk :D

Hanna

Hanna

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1706 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2004.03.05, 08:29

A kritikákhoz pedig kitartást! Hidd el, sokaknak nagyon nagy szüksége van a kívülállóként leírt észrevételeidre (scripten belül tudod, kicsit másként mennek a kritikák, ezért a tárgyilagosság nagyon sokat ér).


Nos, ez nem tudom, nálatok hogyan megy, de nálunk elég rendesen aprítani szoktuk egymást. :felvon:
Tárgyilagosan vagy érzelmektől fűtötten - de jó alaposan.

A meghívásra szerintem a jövőben sem lesz lehetőségem válaszolni, mert sajnos, a helyzet úgy áll, hogy feladatom egyre több, szabadidőm meg egyre kevesebb lesz. De érdeklődve követem, mi történik veletek...

_Andrew_Field (NPC/NJK)

_Andrew_Field (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.03.05, 02:07

Mindenesetre figyelemmel követem a kezdeményezést, aztán meglátjuk.

Kedves Hanna,

nekem ennyi elég :felvon:

Az mutatja, hogy jó vagy rossz irányba indulunk, hogy mit szólsz majd az időről időre ismét felvetett meghívásunkra. Ennél többet nem is kívánhatok.

A kritikákhoz pedig kitartást! Hidd el, sokaknak nagyon nagy szüksége van a kívülállóként leírt észrevételeidre (scripten belül tudod, kicsit másként mennek a kritikák, ezért a tárgyilagosság nagyon sokat ér).

Üdvözlettel:

Andrew

Kadmon

Kadmon

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 410 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2004.03.04, 16:54

Üdv Hanna :buszke:

Az rpg.hu-s irókör már régóta ontja magából a jobbnál jobb irásokat, és én (akárcsak Andrew) kifejezetten sajnálom, hogy nem kapnak publikálási lehetőséget, és ha már úgyis ilyen agressziv és domináns ember vagyok, megpróbálunk valamit kicsikarni a kiadókból, ha pedig továbbra sem sikerül (mert eddig valahányszor sikerült teljesiteni a kiadók feltételeit, lemondták, hogy most már nem aktuális), akkor saját zsebből, mikro-példányszámban megpróbálunk kiadni valamit.
( Mikropéldányszám: az irók + a közeli ismerőseik száma + 10, hogy legyen mit terjeszteni a boltokban :felvon: )

Kadmon

Hanna

Hanna

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1706 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2004.03.04, 16:49

Értem én, értem... :felvon: De a részvételt így sem tudom vállalni, ugyanis: a novelláim majdnem mind fent vannak a Script2 honlapján, néhány pedig az RPG.HU-n. Nem érzem szükségét, hogy még több oldalra felrakjam, különösen, hogy talán egyszer le kell szednem őket (adná az ég! Ez ugyanis eladásukat jelentené).

Az antológiás és magazinbeli megjelenések ötletét saját körünkön belül felvetettük, érdemben foglalkozunk is majd vele, ha megértünk annyira. Nem nagyon szeretném elaprózni, nyolcfelé vágni magamat. Néha már így is sok egy kicsit... :buszke:

Mindenesetre figyelemmel követem a kezdeményezést, aztán meglátjuk.

BTW: by the way = mellesleg

_Andrew_Field (NPC/NJK)

_Andrew_Field (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.03.04, 13:08

Nem az a kérdés, hogy tényleg fényezed-e magadat, hanem hogy avatatlan szemlélőnek ez olybá tűnhet. Mindenképpen szerencsés a névváltoztatás.

Engem amúgy nem zavar sehogy sem, mivel nem tudom vállalni a részvételt, de szerintem írj ki közvéleménykutatást az oldaladra kívánkozó írók között. :buszke:

A lelkes kritikaírásról meg inkább ne beszéljünk... :felvon: Már több hónapja elmaradásban vagyok.

BTW mi ez a "legjobb írásokkal kezdünk valamit" dolog? Kiadókapcsolat? Vagy mi?

Név: változtatunk, ez már ténykérdés :felvon:

Hanna, Hanna, nagyon szomorúvá teszel, ha explicite kijelented, hogy nem tudod vállalni a részvételt. Részvétel ... mi az szerinted? Ha van kedved, felteszed valamelyik írásodat. Ha van kedved, írsz a script feladatokra (de semmi sem muszáj, semmi sem kötelező ... tegnap beszélgettem e-mailben Failure úrral, és a mondandóm lényege az volt, hogy ezen az oldalon nincsen "kell", csak "lehet"). Ha nincs kedved mindehhez, akkor esetleg elolvasod, amit más írt. Ennyi.

Mindezekhez még be sem kell regisztrálnod magad (bár én örülnék neki, ha regisztrálnál :dilis: ), csak időnként oda tévedsz, és kész.

Az utolsó kérdésre visszakérdezek: mi az, hogy BTW?

Kiadói kapcsolat? Nem tudok róla, jelenleg még nem, pontosabban alakul, de ... Szóval olyasmit nem akarok írni, hogy "ide mindenki, ha írsz valamit, azt kiadják", mert erről szó sincsen. Arról viszont van, hogy ha összegyűlik egy olyan társaság, akiknek igenis joguk lenne megjelenni, akkor a.) addig bombázzuk az antológiáinkkal a kiadókat, amíg az egyik be nem adja a derekát, b.) kiadjuk mi magunk azt a könyvet, elvégre magánkiadást is látott már a világ (nagyon sok Moldova-könyv jelent meg pl. magánkiadásban, még ha az egy egészen más világ is).

Hanna

Hanna

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1706 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2004.03.04, 12:44

Nem az a kérdés, hogy tényleg fényezed-e magadat, hanem hogy avatatlan szemlélőnek ez olybá tűnhet. Mindenképpen szerencsés a névváltoztatás.

Engem amúgy nem zavar sehogy sem, mivel nem tudom vállalni a részvételt, de szerintem írj ki közvéleménykutatást az oldaladra kívánkozó írók között. :buszke:

A lelkes kritikaírásról meg inkább ne beszéljünk... :felvon: Már több hónapja elmaradásban vagyok.

BTW mi ez a "legjobb írásokkal kezdünk valamit" dolog? Kiadókapcsolat? Vagy mi?

_Andrew_Field (NPC/NJK)

_Andrew_Field (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.03.04, 12:23

Kösz az infót!

Meg az invitálást is, bár nekem így is van elég tennivalóm két Script tagjaként...

Egy valami nem egészen tiszta: szép, szép, hogy leírod, hogy tök véletlenszerűen adódott az oldal neve, mivel Te vagy a szerkesztő, de nekem őszintén szólva kicsit zavaró. Nem személy szerint veled van problémám; egy Závada Pál Online holdudvarához tartozni ugyanúgy elriasztana. Javaslom, hogy találjatok más nevet az oldalnak: így nagyon fényezés-jellege van, és úgy tűnik, atyaian beárnyékolod a többi írót.

(képzavar rulez)

Ez jó gondolat, már nekem is beugrott, hogy valamit módosítani kellene rajta.

Az oldal neve egyébként azért "adódott" egészen pontosan, mert amikor annak idején elkezdtem, egyszerűen akartam egy saját oldalt. Aztán rájöttem, hogy sokkal jobb dolgokat is lehet csinálni egy ilyen honlapon, mint feltenni néhány saját novellát, aztán ülni odahaza. A következő kérdés, hogy miért nem készítettem inkább egy külön oldalt az alkotókörnek? Valóban, ez közel három másodperces regisztrációs munka lett volna. De ennek a mostani oldalnak a linkje ott van minden utóbbi novellám alatt az RPG.HU-n, plusz keresőkbe is leadva, tehát kb. fél éves előnye van egy olyan linkkel szemben, amit csak most regisztrálunk be. (Egyébként akik ismernek, tudják, hogy a fényezés nagyon távol áll tőlem :buszke: , ezért ma este törni fogom az agyam valami értelmes, szép néven, lehetőleg olyanon, amivel nem követek el plagizációt, mert árnyékolni - főleg atyaian - nem akarok, nem vagyok én árnyékolástechnikus.)

A névvel kapcsolatos problémám lényegében technikai volt eddig is: gond-e, ha az oldal elérhetősége " http://andrewfield.uw.hu ", de a neve pl. XY Alkotókör? Nem okoz-e ez is képzavart?

Mert a nevet meg lehet változtatni (a tanácsod alapján meg is fogjuk, pl. a "Závada Pál Online" kifejezetten megbirizgálta a fantáziámat :felvon: ), de a domaint nem.

Te aztán nem aprózod el :felvon: Két scriptóriumi tagság + lelkes kritikaírás a többieknek. Ez igen!

Hanna

Hanna

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1706 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2004.03.04, 11:42

Kösz az infót!

Meg az invitálást is, bár nekem így is van elég tennivalóm két Script tagjaként...

Egy valami nem egészen tiszta: szép, szép, hogy leírod, hogy tök véletlenszerűen adódott az oldal neve, mivel Te vagy a szerkesztő, de nekem őszintén szólva kicsit zavaró. Nem személy szerint veled van problémám; egy Závada Pál Online holdudvarához tartozni ugyanúgy elriasztana. Javaslom, hogy találjatok más nevet az oldalnak: így nagyon fényezés-jellege van, és úgy tűnik, atyaian beárnyékolod a többi írót.

(képzavar rulez)

_Andrew_Field (NPC/NJK)

_Andrew_Field (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.03.04, 11:23

Hé, Andrew!

Nem voltál te eddig is egy Scriptorium tagja?
:felvon:

Oszlasd el a  félhomályt, kérlek...

Talált-süllyedt ...

De ez most egy picit más :felvon:

A script4 egyébként momentán másállapotban van, hogy a hegyek mit szülnek, majd kiderül ott is, meg itt is. Jelenleg úgy tűnik, a kavarodásból a script5 profitál, mert leigazolta Pampalini és Failure mestereket az sc4 csapatból :dilis: Sajnos pontosan a "húzóágazat" húzott el ezzel, de a maguk szempontjából tökéletesen igazuk van a fiúknak.

Szóval a http://andrewfield.uw.hu nem egy sima scriptórium akarna lenni abban az értelemben, hogy ír, olvas, (meg)beszél, hanem több annál annyiban, hogy a legjobbakkal kezd is valamit.

Meg is ragadnám az alkalmat, kedves Hanna, hogy Téged külön is meginvitáljalak a fenti honlapra, mert a kritikáidból magam is sokat merítettem annak idején :dilis:

Nem tudom, eloszlott-e a homály, de ha nem, akkor az "oszlatásnak" csak egyetlen módja van :buszke: : rá kell kattintani arra a linkre...

Jarog

Jarog

    Törzs-fórumozó

  • Archívum
  • 614 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2004.03.04, 09:49

Tippelek: Script4? :buszke:

Hanna

Hanna

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1706 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2004.03.04, 06:58

Hé, Andrew!

Nem voltál te eddig is egy Scriptorium tagja?
:buszke:

Oszlasd el a félhomályt, kérlek...

_Andrew_Field (NPC/NJK)

_Andrew_Field (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2004.03.04, 00:49

Ajánlom mindenki figyelmébe, akit csak érdekel, hogy éppen egy scriptórium szervezésén fáradozunk.

A szerveződő/alakulgató alkotókör honlapja - és egy kicsit több is annál :buszke: - itt található:

http://andrewfield.uw.hu

Minden érdeklődőt várunk, s minden kritikát örömmel fogadunk a honlappal kapcsolatban.

Üdvözlettel:

Andrew

lenienn

lenienn

    Régi fórumozó

  • Fórumita
  • 1780 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.11.23, 17:35

szasz adastra.

ha télleg be akarsz keveredni a korpa közé, talán érdemes benézni ide: kicsiny csapatunk a társalgók között a hatodik bugyor nevüben lebzsel.

ott dobd fel a csatlakozás ügyet...

adastra

adastra

    Újdonsült fórumozó

  • Archívum
  • 12 Hozzászólás
Hírnevek
                       

Kelt 2003.11.23, 04:26

Gondoltam halad az ügy a maga folyamatában és mint ahogy lenienn említette, még alakulunk.

Kedves Gorbadock!

Igaz, én még friss vagyok, csak most találtam el ide a fórumba, de amennyiben lehetséges, nagyon szívesen résztvennék egy írói m?hely munkájában, mivel már évek óta keresek ilyen lehet?séget!
El?re is köszönöm, ha értesítettek róla, beszállhatok-e?
Egyébként régóta írok verseket és egy ideje prózát is (f?leg novellákat, és f?leg mostanában fantasyt), és netes publikációim már vannak szépszámmal.

Sok sikert az alakuláshoz :dilis:

Adastra

garw

garw

    Rendszeres fórumozó

  • Fórumita
  • 152 Hozzászólás
Érdemrendek
Hírnevek
                       

Kelt 2003.10.26, 21:20

Van valahol valamilyen szótár, ahol legalább egy-két szó (pl.:üdvözlések, köszönések) vannak orkul, elf nyelven...

www.rpg.hu/download/kieg/altalanos/tundeszotar.zip:)

_Valdin a vándor kobzos (NPC/NJK)

_Valdin a vándor kobzos (NPC/NJK)
  • Látogató

Kelt 2003.09.29, 18:04

Egy nagy kérdésem lenne az itt lévőkhöz!
Van valahol valamilyen szótár, ahol legalább egy-két szó (pl.:üdvözlések, köszönések) vannak orkul, elf nyelven, vagy mondjuk Kyr-ül? Hmm?
Várom a választ.
Előre is köszönöm a segítséget!

Üdv.:
Valdin


[Fantasy háttér] [Sötét háttér]