Hali!
Pár szót írnék a tegnapi Árkádiás versenyről.
Tegnap délután olyan 17.20 magasságában elindultunk a wesselényi utcai megállóból a klubhoz, ahol Balász várt ránk, mondván a klub nincs nyitva, biztos lesz itt verseny?? Miután megdobtuk asztrál próbánkat, 17.30 átengedett minket a tulaj a gyilokjárón, és kezdődhetett a regisztrálás, nevezés, stb.
Közben Balázzsal játszottunk 1-2-őt a Nogrenes poén paklija ellen, ami megjegyezném nagyon jól működött, kíváncsi vagyok mikor fog vele elindulni versenyen?! Ezek után nagy meglepetést nem okoztam a többiek számára, ugyanis konformista módon beálltam az Anath-Akhanokkal operálók sorába.
Nevezés ende, 4 forduló indul. Szép számmal összejöttünk ismét, asszem 14-en lehettünk.
Első meccsem: tharr ellen, és valamiféle paklifogyasztással volt, és állati sok bestiával. Ha leraktam egy küldit, akkor mindjárt legalább 2 bestia került rá, majd a vadaspark is kapott 1 tűzvészt, így át kellett állnom ostromra. Nálam 2 meridián volt lenn, és egy sequator, ha tharr lehozott valakit, azt élből csontromboltam, így nála egy teljesen üres sor volt. Csak a bestiáktól tartottam - a versenyen szerintem a Seidal okozott jónéhány embernek meglepetést - de sarjpáncélos meridiánok levittek 2 szintet. Az uccsó szintnél Balázs elnézte, és passzolt, én elmentem sequatorral ostromolni, és Bíbor hadúr plusz alapszintjével vitte az üres megmaradt tornyot. 1/1
Második: macsk ellen, és itt volt szerencsém egy jobbfajta Anath-akhan pakli ellen játszani. Sok esélyt nem adtam magamnak, ezért a saját küldijeimet dobáltam a múltba, így csak az övéit próbáltuk megoldani. Mivel ő is és én is játszottunk tekerccsel ezért főleg az a küldi került a középpontba. Az elején még talán azt mondhatnám, hogy egész jól álltam, de nála előbb jött sápadt angyal, és beindult a gépezet. Elvitte a márványszentélyem és összejött neki a 9 dp, csak annyi esélyem maradt, hogy 3 mp-nél hoztam egy Bíbor hadurat meridiánra, 1 mp. Oldott egy másik tkercset, és lementem 0-ra. Nála nem volt éber kaller, én utolsó esélyként elmentem meridián+sequatorral mágiagócra (ingyen oldással Bíbor haudrat el tudtam volna sütni), de hozott egy mortelt és kirejtve a sequatort már nem tudtam megoldani. 1/2
Harmadik. Tyuk és a női cammógó ostrom. Jól kezdett húzott Seylát, syrát és elindult az mp termelés. Én nem húztam valami jól és a végén már vagy 18 mp-nél járt mikor felhúzta a nomád portyázókat, és végre 1 mp-kért leostromolt. Nehéz szülés volt, pedig végig iszonyatos mp fölényben volt. Az anath-ok nálam meg mp hátrányban!
1/3
Negyedik: cstomi és a kradok ellen. Tomi pocsékul húzott, és thorel kapott egy csontrombit, így a második körben ingyen oldottam 1 mágiagócot, majd visszavettem a csontrombit márvánnyal, és a 3. körben már mp-ért oldottam a 2. mágiagócot. Itt már Tominak az emlékváltóit kellett hozni, valamit fel tudjon mutatni akadályozóknak, de a 4. körben elmentem az uccsó küldire, és a 2 emlékváltót 1 mortellel+rejtett támadással kiiktattam, majd kéznyújtás, és így egy lovaggal legalább gazdagabb lettem.
2/4
Az eredménnyel Elydan megelőzött, de grat a helyezetteknek:sor: !
Módosította Imi: 2009.03.19, 10:13