Nem a vitához, hanem a kiváltó félmondatokhoz. Többek között ez jutott eszembe:
"A Művészet valójában nem létezik, csak művészek vannak. Régen az ilyen ember fogott egy marék színes agyagot, és bölényeket festett a barlang falára. A mai művészek többnyire boltban vásárolják a festéket, és talán plakátokat rajzolnak, vagy mást csinálnak, esetleg sok mindent a rajzoláson kívül, akárcsak a régiek. Nem hiba, ha az ilyen foglalkozásokat művészetnek mondjuk, csak nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a szó koronként és helyenként mást-mást jelent, és az a bizonyos nagybetűs Művészet valójában nem létezik. Ez a nagybetűs Művészet ma már inkább valamilyen fantom vagy fétis. Vérig sértheted a művészt, ha azt mondod neki, hogy amit festett, mintázott, a maga nemében jó, csak éppen nem "művészet". És alaposan megzavarhatod azt, aki egy festményben gyönyörködik, ha közlöd vele, hogy ami neki annyira tetszik a képen, az nem a művészet, hanem valami más."
E.H. Gombrich, 1972.
Sarah-nak annyit tudok csak mondani, hogy én a magam részéről mindenféle hozzászólásnak örülök a képeimet illetően, a negatívaknak is, meg az egész más ízlésű emberekének is, mert ez azt jelenti, hogy az illető tényleg figyelmet szánt a képnek, ami eleve jó; másrészt meg megóv a beszűküléstől, ha képes az ember befogadni mindenféle nézőpontokat. Magát is jobban tudja pozicionálni a szakmában vagy akár világlátásban. Itt az art.rpg-n már rég nem tapasztaltam fikázást vagy sértő kommenteket, szerintem téged sem ért ilyesmi, nekem félreértésnek tűnik az egész.
Hogy kinek mi jön be, és mit csinál ő maga, az csak az ő dolga, ha pedig valaki a nyilvánosságra rakja a munkáit, akkor tudni kell viselni a következményeket. Egyik kedvenc kortárs művészem, H. R. Giger első kiállításán a feldühödött közönség szemetet és joghurtos dobozokat vágott a galéria kirakatához, annyira kiverte náluk a biztosítékot Giger témavilága és stílusa. Mégis megmaradt a saját útján, nem hőbörgött és ma már világszerte elismert, úgy, hogy sosem alkudott meg a művészetében.
Ezt egyáltalán nem okoskodásból írom, csak hogy pl. nekem az ilyesmi is segített túltenni magam annak idején a bizarrabb rajzaimra kapott csúfabb kritikákon.
Meg az is eszembe jutott, hogy a világháborúk után az avantgárd irányzatokkal már amúgy is széthasadozott képzőművészeti irányzatok még inkább felbomlottak, mert a világ is brutálisan megváltozott minden ezelőtti korhoz képest. Hidegháború, űrkutatás (igen a sci-fi is ennek köszönheti a felvirágzását), információs forradalom, globalizáció, satöbbi. Ez persze hatással van a művészetre is. Egyes művészetteoretikusok (főleg az amerikaiak), ezt a furcsa, "magas" és "populáris" műveszet határait elmosó jelenséget posztmodernnek nevezték (a modern ebben a megközelítésben a klasszikus avantgard, pl. Picasso és tsai).
Lehet azon vitatkozni, hogy van-e, volt-e(?) posztmodern, nekem megfelelő gyűjtőfogalomnak tűnik. Abban mindenesetre egyetértek az egyik nagy gondolkodójukkal, Fredric Jamesonnal: "Az emberek csak később és fokozatosan ismerik fel egy új rendszer dinamikáját, ha az magukat is fogva tartja."
Arra is gondolok ezzel, hogy persze, hogy az idő dönti el azt is, mi bizonyul maradandó alkotásnak. (A mondanivalóval kapcsolatban: a "magas" művészeti kánon sok olyan régi festményt tart számon többek közt, aminek azon kívül, hogy X.Y.-t ábrázolja, semmiféle mondanivalója nincs.)
Az én véleményem a "maradandóságról" az, hogy ennek a kornak a legjellemzőbb művészeti ága a film, és ha a civilizáció fennmarad, akkor az emlékezetes filmek sokkal jobban meg fognak maradni több generáció ismeretanyagában, mint a legtöbb mai kortárs festmény. Érdekes kérdés, hogy mi a művészet valójában, de szerintem fontosabb az, hogy az ember - mint Trixi is írta - azt csinálja, amit szeret, amiben hisz és igyekezzen a maga útján és lelkiismerete szerint a legjobbat kihozni a képességeiből a területen, amit választott.
És az is eszembe jutott, a fantasy meg sci-fi-féle alkalmazott grafikai dolgokkal: biztosan sok olyan kép van, aminek nincs valami Nobel-díjas regényhez mérhető mondanivalója, de. Főleg ahogy igyekszem tanulni rajzolni, nagyon tudom tisztelni, amikor felfedezem mások munkáiban a rengeteg türelemmel, odaadással csiszolt szakmai tudást, az aprólékosságot, a gyarapodó munkák kis változásait, más számára talán nem észrevehető "korszakait", satöbbi. Sok példát hozhatnék az art.rpg-ről is. Vannak olyan munkák, amelyekből egyszerűen érződik a szeretet, amivel készült, és kiérződik az alkotó személyiségéből valami, az ember a munkák mögött, és ez számomra meglehetősen töltést tud adni a nem-hujj-de-magvas képeknek is. Szóval hogy azokban is tud lenni lélek. Szerintem. (Azért nem mondok konkrét példát, hogy ne legyen személyeskedő vagy ilyesmi felhangja a dolognak.)
Elnézést, hogy beleszőttem a postba olyan témákat is, amelyeket Csokkerral való privát levelezésemben neki szántam válaszul, de talán érthető az előzmény nélkül is, meg hát úgy gondoltam itt van helye, ha már tökéletesen szándékomon kívül közreműködtem egy ilyen furcsa fórum szóváltásban.
Meg még persze egy csomó egyéb is eszembe jutott, de azt hiszem már így is többet írtam a kelleténél.

Meg a csapongásért is, mert elég nehezen tudom összegezni a gondolataimat.
Módosította FZsu: 2012.02.11, 21:30