"he? Egyébként szívesen..."
Pontosan erről beszélek, igen. Valamilyen szintű jólneveltség vagy legalábbis önmoderáció, a szóhasználattal és a kölcsönös tiszteletadással kapcsolatban. Az internetet nem csak vakon használni kell, bele is kell nőni, érni.
"lehet, hogy az influenza ráment az agyamra, de nem igazán látom a kapcsolatot Orwella megjelenése és Shadon ténykedése között. Ha a földreszállt istent akarják hajkurászni, akkor miért Gorwickba mennek és nem az Ibarába? (az egész MH-leírás irgalmatlan logikátlanságát most figylemen kívül hagyva)"
Természetesen teljesen abszurd elképzelés, hogy a Gorvik legbelsőbb tartományaiba jutott amund főerőkről valahogy hírt kaptak a shadoniak - akik nem mellesleg birodalmi törekvéseket támasztanak Gorvikkal szemben fennállása óta.
"mer miér is vonja ki? Ez az egyik legnagyobb baromság.
Nemcsak hogy lemond ezáltal pármillió választópolgárról, hanem még oda is ajándékozza őket a konkurenciának. Plusz feladja az egyik aduját a Nagy Játszmában..."
Ne haragudj, de szerény tudásom nem enged következtetni arra, hogy Kránban bármiféle hatalmi szuverenitás létezne nagyobb tömegek kezében. A több milliós válaszópolgári tömegre és a tömegpolitikára még várni kell azért.
Tehát a legnagyobb baromság. Hm, nos kedves Blackjack, lehet, hogy maradiság az alkotókkal szemben annyi minimális tiszteletet tanusítani, hogy ilyen nem minősíthető megnyilvánulásokba nem bocsátkozunk. Természetesen ez megint a jóízlés kérdése.
Nos, ha már Krán érdekeltségeiről beszélünk, őszintén kíváncsi lennék rá, hol is van Kránnak több milliós hatalmi bázisa a sivatag közepén. A homoki elfek nem hiszem, hogy támogatnák Kránt, a beduinokat nem érdekli, az eltévedt utazóknak meg úgyis mindegy.... Ha Gorvikra gondolsz, csak egy apró dolgot súgnék meg: Gorvikba be se tette a lábát kráni katona. A kráni erők kizárólag az Ibarában harcoltak.
Nem értem, mit értesz épp konkurencia alatt (az ésszerű válasz az amundokat mondaná), de ha Shadon imperialista törekvéseinek ölbe tett kézzel figyelésére gondolsz, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Krán ez esetben pedig teljesen ésszerűen járt el, ha Gorvikot magára hagyta. Gorvik már tökéletesen összeomlott ahhoz, hogy Krán bástyája legyen és túl költséges, túl drága lenne a fenntartása - csak az amund seregek megállítása komoly erő és akkor ott a másik oldalról a le nem becsülendőő shadoni hadsereg. Ha egy kicsit egy kráni vezető szemével nézed a dolgokat, ha inkább csak figyelsz csendben, a két potenciál pontosan egymásnak feszül és az egyik megszünteti a másikat úgy, hogy egy embert nem kell áldozz érte, míg Shadonnak is időbe kerül, amíg rendezi a sorait. Persze a vadul kardoskodók mindig csak addig látják a dolgokat, amíg Gorvik shadoni irányítás alá kerül, tovább már nem. Azt sem, hogy Krán szempontjából milyen előnyös köd borul Pyarron és Shadon viszonyára, a Délvidékre és azt sem látja senki, hogy ha Krán kivonja a csapatait, a romok és a káosz felett csak neki lesz a kimerült és szédelgő birodalmak mellett ütőképes, pihent hadereje.
Welcome to the World of Ranagol....
Ugorjunk tovább, mes amis.
"Ha nem lenne egyértelmű: mégis bele kéne menned... wink.gif"
Ha vagdalkozunk a forrásokkal, hát én is megteszem. Olvass Geoframiát. És ha nem ismered el hiteles forrásként, akkor pedig két síkon mozgunk és a vitánk értelmetlen. (Kvázi két Yneven.)
"A hogy eddig is tiszta volt punny.gif Elindulnak keletre, egyik láb után a másik. A kérdés a miért."
A begőzölt fejű fanatikusoknál nehéz okot keresni, de a legvalószínűbb a leigázás, uralkodás. Lásd náci Németország.
"Már a Krán csapatokat küld rész baromság, de ez ne zavarjon."
Így nem lehet vitatkozni. Ha lehetséges a másiknak azt mondani, hogy "ez baromság", akkor én is azt mondhatom és akkor nem jutunk sehova ha itt sértegetjük egymást. És zavar.
Egyébként, észérv, még egyszer: Kránnak muszáj egvédenie a zűrzavarban El-Sobirát, Ibarai bástyáját. Enélkül elég sokat vesztene Krán.
"Szerintem ennek fuss neki még egyszer. wink.gif"
Azt hiszem elfogadott, hogy Godon születése előtt a Délvidék teljesen Krán befolyása és terrora alatt volt. A godoni háborúk jelentették az alkalmat Shadon és Pyarron születésére, ami megtörte Krán monopolhelyzetét. Az ő árnyékukban születhettek meg az emberi civilizációk.
"Érvek a számításod mellett? Ha már megalapozott..."
Rendben. Pár napon belül előásom a jegyzeteimet - Pyarron állam, a pyarroni Államszövetség, a Délvidék, Krán, Shadon lakosságáról, Északéról, Toron, az Északi Szövetségéről és a maradék Északról. Ezek behatárolhatóan (körülbelül) megadják a vallási vonalakat is, de vallási kisebbségek is be vannak aszámítva a nagyobb államoknál, ahol lehetséges. Ez adta a számot.
"A Tharr-hittől a Délvidéket inkább Krán és Ordan védi, nem Shadon."
Ha nem haragszol, fordított helyzetben, te mondanád, hogy hülyeség. Attól még, hogy nagyon szép elveik vannak egyetlen városállam sem fog két szuperbirodalom nyomába érni hatalomban. Még akkor is, ha az éppen Ordan. (Mielőtt előhoznátok: Pyarronnak egy teljes állama van, városokkal (és mielőtt előkerülne: ÚJJÁÉPÍTETT városokkal) és mögötte az egész Államszövetséggel.)
"Mágikus világban mágikus eszközöket használnak? De érdekes... punny.gif
(OFF)Nem arról van szó, hogy Krán nem tudná fegyveres erőszakkal eltörölni Shadont is, ha akarná. De Krán nagyjai inkább gondolkodni szeretnek... wink.gif (/OFF) "
Igen. Akármilyen meglepő, Yneven van naftaágyú is ami elég kevéssé mágikus. Vagy a katapultok.. hm.. hát.. lássuk.. nem? Nem. Vagy a puszta acél, a hadjáratok, a gazdaság, ez mind-mind nem mágikus. Igenis, külön hadviselési síkot jelent a mágikus hadviselés. Mágikus világ? Azt hiszem, egy paraszt éete, vagy egy polgár, egy nemes élete nem olyan mágikus és az a helyzet, hogy Ynev 90%-banilyenekkel van tele, nem szuperhősökkel, progresszív és nagyon szociális bölcs varázslókkal és hasonlókkal.
Krán nem tudná fegyveres erőszakkal eltörölni Shadont, jó hogy előhoztad. Krán minden ellenséges (minden önmagán kívül álló) potenciált eltöröl, ha tud (és amikor tud.) Nincs mese, Pyarron városa is romokban hevert húsz évig. A helyzet az, hogy ha Krán el tudnű törölni Shadont, már megtette volna.
"1. Szükségesnek szükséges, de nonszensz bigsmile.gif
2. Nem mindenki ártatlan. Úgy kábé 20% bűnös. Valamiben.
3. Attól, hogy valaki boszorkánymester, boszorkány, szerafista, stb., az még nem jelenti azt, hogy gyilkos lélekáldozó. Maximum valószínűsíti. bigsmile.gif "
Ah. Ez igazán észérv. Nonszensz és kész. Ha megerőszakolná a lányodat egy frogos kuruzsló mert nem lehet már a nagyvárosokban biztonságosan eljutni innen oda... nos ha hasonló történne, más lenne a véleményed, azt hiszem. Persze kívülről nézve könnyű megmondani, mi fehér és fekete.
Kb 20% Rendben, én is érvet kérek, mi adja ezt a számot, érvet és statisztikát. Addig úgyse hiszem el.
Boszorkánymester. Nos, el kell vonatkoztassunk a fogalomtól, mert azt hiszem, nem értjük meg egymást. A boszorkánymester jelenti az összes máshova be nem sorolt tapasztalati varázstudót és ez nagytöbbség. Én a kasztként megfogalmazott, csúnya ronda és antiszoviális boszorkánymesterekre gondoltam.
"Asszem te vagy az első, aki erénynek látja azt, hogy a MAGUSban világkoherencia helyett baromságtenger van... "
Ugyan már, kikérem magamnak, ez értelmetlen személyeskedés. Óvodai szint.
Utánam a tűz.