Üdvözlök mindenkit!
Egy már jó ideje készülő sci-fi világot építünk egy csapatnyi íróval karöltve, a neve:
Rendszer Univerzum (Universe of the System)
A világ terebélyesedik, összetett és megalapozott háttér készült hozzá és gőzerővel folyik a kisregények, novellák
gyártása. A célunk először egy (majd később több) antológiát megjelentetni és utánna ami belefér!

(Mivel a történet és
a keret elég szerteágazó ezért sokminden bele fog férni.)
Térjünk a lényegre: most jött el az idő, hogy a világunk vizuálisan is létrejöjjön, ezért
keresünk min.2db grafikust akinek
van kedve csatlakozni és megálmodni velünk karöltve a technológiát, lényeket, frakciókat, településeket, járműveket,
fegyvereket, miegymást.
Bár még nem említettem, de most megteszem: a munkánk egyelőre nincs finanszírozva, tehát semmiképpen nem tudunk juttatást
biztosítani (egyelőre) a rajzokért cserébe. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy bárki jöhet, a grafikai színvonal minimuma az amit
a mostani conceptek is képeznek.
A pénzügyekre most ne is térjünk rá jobban: legyen elég egyelőre az, hogyha elindul a könyv kiadása és a kalkulált
darabszámban fogy akkor mindenkinek honorálva lesz a munkája.
Amit leendő csapattársainktól elvárunk:
- Elérhető legyen (legalább napi 1 alkalommal, email vagy msn)
- Tetszen neki a világ, élvezze amit csinál (értelemszerű
)
- minőségi szintet hozza (a linken lévő conceptek a minimum)
- kb. heti 1 db rajzot tudjon termelni (munka összetettségétől függően lehet több idő is rá, kevesebb nemigen)
És akkor álljon itt a világ egy kis részlete, mintegy kedvcsinálóként:
http://uots.fw.hu
Akit érdekel, és szeretne hozzánk csatlakozni, az megteheti az e-mail címemen:
qwert05@gmail.com (minimum egy darab munkáját
csatolja a levélhez!)
Köszi a figyelmet!
Qwert