A Tegnap esti Cantinás versenyről pár szót mondanék, egy ideje alábbhagyott bennem a versenybeszámolói kedv, kis túlzással kb. minden versenyről uazt lehetett volna írni. Egyszóval az új kieg első versenyére nagy várakozásokkal mentem. Kicsit hókon csapott, hogy UH kiírással debütált az új era, de hát attól még menni kell!
Verseny előtt remek csere-bere volt, húszegynéhány új lapot cseréltem újakra, vannak már useb-heteim, vörös szolgáim, lappangó démonok, múlandóság, minden! Ez a fellendülés igen örömteli volt számomra, az elmúlt 6-8 hónapban semelyik versenyen nem sikerült ennyit cserélni, létszámtól függetlenül.
Az új kieges első versenyre 3 pakli volt nálam jelölve, az ÚH és a quest (gyűjts sok ereklyét) miatt végül ezek közül csak egy maradt, Omron köré lett összerakva minden, mi szem-szájnak ingere, nyilván jelentős akciólap-túlsúllyal…
Végül 9 fővel indult a sorsolás, ez azért számomra gyanús jelzés volt. Ha az a 2-3 kollega, aki kezdéskor benézett, végül mégis indult volna, úgy azért jobb lett volna. Időhiány, ÚH, nem tudom, mi tartotta vissza a népes társaságot, remélem a keddi metagame-s hagyományoson már többen leszünk!
1. körben túlütős orkokkal néztem farkasszemet, Omron kapott egy úmarrt, de ez nem volt elég, a képességcsökkentés dacára az orkok bedarálták szegényt – igaz, harmadik manőverben, igaz, hogy ha jól számoltam, 18 támadódobást élt túl, de végül sikerült nekik.
2. körben, mirrort játszottam. IGEN, Omronnal mirrort 9 fős versenyen… ez sztem meglepőnek számít, a tippmix minimum 15x pénzt adott volna rá. Szerencsémre jövőváltók kerengőjével játszottam, így mégis le tudtam tenni, jó, izgalmas party kerekedett belőle, a Farkasszellem segített manát termelni, de nekem kevesebb éberbe forgásom jött fel, a felkelésekkel nem tudtam lépést tartani (ja és 1 sebző lapot húztam a 2 fordulóban összesen)… Viszont 4 ereklyével már egy questhuszár reális aspiránsaként fejeztem be a játékot.
3. Itt jött a jól megérdemelt erőnyerés, körülnéztem, mi a pálya: szet, Liliath, Vordak, Pankaru, Halott Jövő Vándora, momentum-horda – meg a 2 Omron és a túlütős orkok. Ez 6 nagykalandozós koncepció 9 játékostól, nem rossz, nem rossz!
4. A momentumos horda ellen végre Omron és az Úmarr igazolta kvalitását, igaz, kellett hozzá, hogy az ostromerődnek el tudjam dobni a lefejezést.
5. A Halott Jövő Vándora ellen lyukas garast se adtam volna saját győzelmemre, a 3. körben pont volt szerencsém végignézni, hogy a lépegetők 23 mp-ből mire képesek. Ráadásul Omront 2 kalapácslendítéssel a vándor az első körben kipontozta, de nem tudta fizetni a küldetést, mert félre kellett ugrania a képességcsökkentés elől. De hát mégiscsak egy 7. szintű kaller volt a differencia, aki köröket tud nyerni magának. Azt hittme, 1 kör alatt vége a sztorinak, de a meccseket le kell játszani. De a küldetés-dobást a Vándor 1x elrontotta, a kövkörben pedig robotot hozott mp helyett. Én közben kerengőt kerengőre cseréltem és újra letettem Omront. Ez batár nagy mázli volt, mert +1 kerengőm volt összesen a pakliban. Másrészt Omront kezdéskor kézbe húztam, és mikor északi kapuztam, amiben volt 1 Szang-Pa, kézbe +1 Omront kaptam, aki kör végéig meghalt, nem volt időm eldobni. De ebben a körben elengedtem 2 manővert, mert 0-ban voltam, és féltem a haláltól… Köv körben ennek megfelelően nekem 4 mp-m volt, a Vándor 11 körül. Hát innen nyertem: Le tudtam tenni Bíbor Hadurat, Farkasszellemet, homálytestvért (volt 3 köröm összehúzni, és fel is jöttek). Megoldottam egy jogost, lett shaktor-szilánkom és a Szellem termelt 3 mp-t, és máris úgy néztünk ki, hogy nekem 6 mp-m van, neki 9. Kiment klánpróbára, beálltam, túléltem. Kaptam ostromot, amit shaka’torral elengedtem, visszaostromoltam, nem kelt fel a Vándor, csak egy robot állt be. A befejező vágást Úmarr miatt 8-ra dobta. Godoltam, ez azért kockázatos, múltból képességcsökkentés, ami elől félreugott, de 9-et dobott, túléltem. Itt újra elmehetett volna a sírból visszahozott party. Gnómmal rádobtam Omronra egy vérkövet, így elloptam a déli kaput. 2-2 tornyunk volt, újra egál, legalább ebben. Letettem Szang Pát, letettem egy élőfémbárdot, kaptam 2 mpt-t, és jött a kövkör. Messze nem én voltam mp-ben, de a Vándor passzolt. Letettem Malliort, és ostrom. Robot beáll. Fájdalom kizárás, 1 mpből, ami a torony és Omron miatt három sebeket fog… élőfémmel sebzek, siker. Vándor visszaostromol. Mallior beáll, fizetek a Ngaurra – így kaphatok Szang-pával 2 mpt. Omron lefejez. Ingyen. Bizony, a homálytestvér és farkasszellem együtt… Félreugrás. Sorvasztó öregítés. Sikerül, a HJV 3. szintű, torony megvédve, Farkasszellem adja a 3 manát, mp-fölényben vagyok a Zarándok ellen, woww!! Szang Pa leostromolja a critai táblát 2-ért (ha itt ő jön és kijátssza a felkelést, akkor még nézegetjük egymást sokáig. Omron shaka’torr, ostrom. Az utolsó kört 4 mp-vel kezdtem, de 9-et tudtam elhasználni, plusz ingyen lefejeztem…
Az reménykeltő élmény volt, hogy az új kieg nem taposta agyon a régit, de a nagykalandozós paklikba nem fért be a tamari járat, a szet még garázdálkodhatott egy utolsót… hát azért remélem, lassan megadja magát az idők sodrásának és eltűnik végre a színről.
Még mindennek a vége után játszottam egyet Vordak ellen, a sorból nyomott 2mp-s elmeszipoly után kiderült, Vordak nem használt ütést, és volt egy fájdalom kizárásom, ami 3 mp-ért 5-öt fog fel.
A jövőváltó torony hozta az árát, ha critaival játszok, a 2. és az 5. kört menthetetlenül elbuktam volna. Az Omronnal letiltható lapokból jobban kell készülni, ha kialakul az új környezet, hatékonyabb lesz.