2214 hozzászólás érkezett eddig

[Adarianna]

[Látogatóban]

*A kis tó környékén tölti a délutánt ahogy írta, sétálgat, vagy épp a párnáján ülve figyeli a tavat a vizet a természetet, vagy épp szemét lehunyva mindazt ami körülötte él és mozog. Végül lassan a nap is aranysárágából egyre vörösebbe vált ahogy közeleg az este, a vén anyóka is lassan készülődni kezd, hogy hazatérjen, hisz a délutánnak vége, az estet jobb szereti otthon, bár mindig mindenhol megvan a varázsa.
Épp a párnáját tünteti el, mikor a galambok érkeznek, picit fel is tűnik neki mennyire jól neveltek, de hát itt sokszor sokminden megeshet, majd mikor tényleg indulna egy kis sétával és majd egy árnyékon át haza vesz észre mozgást, és egy megjelenő alakot.
Ő maga egyszerű ruhában van, hosszú szoknya, fehér blúz, halványkék mellény ahogy a kék boszorkához illik, haja szabadon a hátán pihen. Megtorpan egy pillanatra, bevárva ki az ki érkezik, hisz megeshet, ha későn is, épp hozzá érkezik valaki.
Elsőre nem is ismeri fel, hisz nem épp páncélféleséghez szokott, majd az arc segít, hogy felismerje azt, aki miatt itt van, hisz már tudja, vele is megbeszélt egy találkozót, Kísértettel. Apró mosoly jelenik meg arcán ahogy a másik a közelébe ér, a köszöntésre ö is köszön és aprón meghajol.*

- Kellemes, szép estét önnek is Hölgyem!*Hajol meg aprón*
- Ha jól gondolom és emlékszem, hozzám érkezett, hisz valamikor a télen egy találkozót beszéltünk meg...vagy tévedek?

[naissa]

[Látogatóban]

Kísértet - Armenia -

*a hópelyhek szállingózását virágszirmok rajai váltják fel. Naplemente után enyhe szellő kíséri csendes örömteli útjukat. Adarianna lábai elé teríti őket, mintha a szél is meghajolna ő előtte, és egyúttal szinte kifejezi Kísértet tiszteletét is az éj e nyitányával.
Kísértet Adariannának köszönheti, hogy nem adta fel emberségét a vámpírlétnek. Valóban, mint egy szellem, megtalálta az ő egyszerű mégis bölcs rávezetésével a lebegést Élet és Halál között. Bár Armenia, aki bennszülöttből lett apáca, már a szentek között foglal helyet a halandók világában, és már csak árnyéka ennek, de a földi túlvilágon sikerült megmaradnia olyannak, amilyen emberként volt belül. Hálás magában, hogy a boszorkány, kora ellenére még hozzátartozik Teráliához, és ezáltal van Teráliának igazából hallhatatlan bűbája. Neki köszönhetően.
Bár tudja, hogy Adarianna, ha rájönne, hogy ő vámpír, az gátat vetne talán ismeretségüknek. Azonban nem törődik ezzel a veszéllyel, ha van valaki, aki megéri a kockázatot, hát akkor ez az őszhajú asszony lesz az. Voltaképpen Adarianna adja meg az emberségéért folytatott állandó küzdelemnek az értelmét.*

*galambok szállnak le a boszorkány közelében. Kísértet, az-az polgári nevén, Armenia, egyszerre egy fa mögül lép elő és áthalad köztük. A madarak meg se rezzennek a közelében, csak fölnéz némelyik rá, mint egy viszont látott ismerősre, de nyugodtan kapirgálnak tovább ezután.
Kísértet ma szép fekete vértjében van. Hátán kardja és alabárdja. Éjjeli őrjáratra indul most az egész várost kívánja bejárni egészen a Viharsarokig.
Meglátja Adariannat. Kedvesen rámosolyog az idős szép hölgyre. Meghajol előtte vére legaljától a legnagyobb tisztelettel és szeretettel.*

Fenséges éjt, Adarianna!


- Városi körtánc -

Arenhisa

Óh... netán szellemi magasságomra céloz? Az meg sem áll a csillagokig.

*válaszolja neki hűvös mosolyával.*

Vannak koldusszállók, amiket én tartok fenn, és ahol olykor én magam is felszoktam szolgálni. Úgyhogy voltam már nehéz körülmények között vendégként. Talán az ön viskóját is el tudom fogadni majd valahogy.

*csak hecceli őt. Sejti, hogy nem egy ágról szakadt teremtés Karolina. Elfogadja kézfogását és személyes kíséretét.*

Varázslat? Leopoldot varázslat veszi körül? Bármint rajtam kívül? Éreztem is valamit abból a fickóból.

Na és ön hogy lett ennyire felkapott?

Módosította naissa: 2013.05.19, 01:57

[Adarianna]

[Látogatóban]

*A télből lassan tavasz, picit nyár lett, mikor a téli borongós gondolatok közül 1-2 picit elfelejtett is eszébe jut a vén boszinak. Méghozzá az, hogy a hosszú téli éjjeken mikor a teremben volt, mintha megbeszélt volna látogatásokat, találkozókat....de kivel és hogy hol....ez itt a baj, hogy nem is tudja már pontosan...
Csak elmosódott emlékképek vannak a fejében, hisz késő este volt, és talán nem is figyelt annyira...valakitől mintha sok ölelést kapott volna, a másiktól meg szép gondolatokat....
De mintha még az sem lett volna megbeszélve, hogy mikor és hol....nehogy kivel...
Így kicsit gondterhelten sétálgat az erdőben, míg végül gondol egyet, papír és tinta és egy apró üzenetet hagy a teremben.*

Tisztelt teremlakók!
Akivel a télen találkozót beszéltem meg a tavaszra, ma és holnap megtalál a kastély közeli kis tó környékén.

Adarianna

*Reméli ez így jó lesz és aki kell megtalálja...ő igyekszik ott lenni délután, majd sétálgat, napfürdőzik, és élvezi a természetet vagy olvas.*

[nurwing]

[Gronfor felé]

- Ellenben csodákra vagy képes, legkedvesebb gyógyítóm... -Somolyogja sosemvolt bajsza alatt. Kezébe fogja May kezét, puha csókot lehel homlokára.

Mikor végre zötykölődésük végére érnek, s kiugorhat a hintóból, kisegíti kedvesét a kocsiból, majd karját kínálja neki, elvégre szüksége van rá a lánynak.

- Üdvözlöm, uram! -Kis biccentéssel köszönti a várnagyot, s rávillantja tőle oly megszokott félmosolyát.- Öröm a szívemnek, hogy végre a politika színpadától távol is összehozott minket a sors.... Illetve, a helytartó.

[talian]

[Gronfor felé]

- Ne aggódj, vigyázok rá, nem fogom összerázni. Hidd el, nem is lenne az már olyan egyszerű feladat. - csóválja a fejét somolyogva, miközben már-már önkéntelen mozdulattal simítja jobbját gömbölyű pocakjára. S való igaz, nem leskelődik, nem ugrándozik, nem megy az már olyan könnyen neki, no meg épp az előbb ígérte meg, hogy vigyáz leendő porontyukra.

- Nem aprózza el a fogadást sem. - sóhajt halkan, de arcán azért mosolyt látni. Habár nem felhőtlen az öröme a kis zötykölődés miatt, jól viseli. Arról nem is beszélve, hogy sokkal rosszabb is lehetne, végig ment már karbantartás mentes utakon is, az áldott állapot mentesen is kihívásokkal teli volt.

Ahogy megáll a hintó, örömmel száll ki, jól fog esni egy kicsit megmozgatni a lábait, a sok ülés ilyenkor nem feltétlen a legkellemesebb. Igaz, maga a kikászálódás sem egy gyors művelet, de hát ezt most el lehet neki nézi. A lovagot mosolyogva üdvözli, a meghajlást most kénytelen mellőzni, helyette udvariasan fejet hajt.

- Üdvözletem! Kellemes utunk volt, köszönjük.

[conBarten]

[Dessauge végzete]

*Egy nappal az után, hogy a tetemet a Székvárosba, a Holtak Házába szállították, megkezdődik a nyomozás - három különálló fronton és módon. A Holtak Házába, mint azt a Királyság törvényei előírják, papok, boncmesterek és nekromanták vizsgálják meg Hugo Dessauge báró tetemét, hogy megállapítsák halálának körülményeit, idejét és módját. A lelkét nem idézik egyelőre meg, hisz azt csak külön felsőbb engedély és utasítás birtokában lehet, de így is elég sokat megtudnak a sebekből és a rothadásból.

Eközben a Királyi Csendőrség fegyveresei járják be a tett rémes helyszínét, megvizsgálják a nyomokat, jutalmat ajánlanak fel bárki utazónak, aki látott vagy hallott valamit, csendő ezüstökben mérve az információ árát, és kikérdezik a környező falvakat - hova tartott a báró, mikor náluk járt, honnan jött, volt-e vele idegen, vagy furcsa alak, követte-e valaki. A kocsival járható úthálózat viszonylag ritkás, így alig néhány falut kell körbekérdezniük a csendőröknek, s azok sincsenek messzire egymástól. A főutca, a kövezett út melletti műhelyekben, házakban, csapszékekben kérdeződködnek elsősorban, az egész nap a padon ülő öregasszonyokat, a pletykás feleségeket keresik, a gyerekeket, akik némi pénz vagy gyümölcs, sütemény reményében futva követik a kocsikat, legyenek azok hintók, társzekerek vagy postakocsik. Az istállóknál, fogadóknál is kérdezősködnek, hiszen a kocsiknak időként meg kell állniuk itatni, abrakoltatni, tengert ellenőrizni, és az úrnak is vizelnie kell néha, hiszen a köves terál utak a lelket is kirázzák az utasból. Minden érdekes - egy furán viselkedő szolga, egy ideges testőr, az úr egy elejtett szava.

Harmadrészt egy küldöttség keresi föl Dessauge báró házát birtokán. A nemesi ügyekben illetékes Királyi Udvar Heroldjának különmegbízottja vezeti őket, a többi tag csendőr, élükön egy százados. A háznépet kérdezik ki először, míg a különmegbízott átadja a Királyi Udvar Heroldja, a Főkonzul, a Helytartó és az Uralkodó gyászlevelét a családnak, és részvétét fejezi ki maga is. Beszélnek a tiszttartóval, rokonokkal, udvarnaggyal, őrparancsnokkal, titkárral, és persze az összes szolgálóval. A családtagokhoz kihallgatást kérnek valamelyik szobába, a belső személyzetet egyenként hallgatják ki az udvarház fogadótermében, a közönséges szolgálókat kettesével-hármasával kérdezik ki a konyhában. Ahogy a vidéket járók, ők is mindenre kíváncsiak, főleg a különlegességekre, furcsaságokra. A nyomozásra való tekintettel lefoglalják a báró levelezését, naplóját. Alaposan kifaggatják a családot a báró terveiről, múltjáról és jövőjéről.*

---

Alew

[karolina]

- Városi körtánc - Karolina Filigen

Hálásan fogadja a felsegítést az utca forgó fergetegéből,talpra ál,ruháját megütögeti a haszontalan macskákat űzve ruhája szépséges fodrairól.

-Dülledő mellkasától nem nehéz elterülni a földön, de vigyázzon, az orra túl magasan van, félek, még megtelik esővel. -

Ártatlan arcú bájos lány ál már talpon a grófnő előtt, talán a túlzott szendeség a szimpátia oka az irányíthatóság

Városban lakom Grófnő, ha gondolja, a veszedelem elől szívesen látom önt vendégül. Mocskos tenyér és talp oda nem teszi be lábát hol hajlékom található.-

Ajánlkozik szívéjesen a nőnek hajlékával

-Míg nem ez életünket óhajtják megkaparintani boldogok, lehetünk. Leopold tudós társaságában nincs semmi kétséges, valós tudomány és varázs lengi körül, de ezt és hasonlatos dolgokat biztosabb helyen beszélném meg-

Körültekint a kétes városlakók körében ,megragadja Arenhisa kecses kézfejét és a piactól kifele kezdi húzni

[naissa]

- Városi körtánc -

Arenhisa

*letekint arra, akinek neki ütközött. Hűvösen figyeli, amint fölkel az út porából újra összeszedve magát. Amikor már eljutott egy darabig, azért kezet nyújt neki, hogy fölsegítse.*

Semmi baj, a legtöbben hanyatt esnek tőlem, bár nekem elég, ha csak hasra esnek. Remélem, hogy nem ütötte meg magát nagyon.

Csak közeledik a sötétség. Az éj sötét és tele van iszonyattal. Jobban teszi, ha ön is csatlakozik hozzám, mielőtt kénytelen lesz igazat adnia.

*végigméri a lányt jó alaposan. Enyhén kedves mosolyt ereszt meg felé. Valamiért szimpátiát érez iránta.*

Gondolom, hogy fölismerte bennem a nagyméltóságú Arenhisa grófnőt. Már láttam önt kétes társasággal iszogatva, a tudóst leszámítva belőlük. Persze emiatt ön nem kevesebb a szememben. A kérdés az, hogy önön szemében nem kevesebb-e tőle? A nálunk alattiak mindig el akarnak venni tőlünk valamit.

Módosította naissa: 2013.05.04, 15:10

[karolina]

- Városi körtánc - Karolina Filigen


Leszálló este az egész városra ráül, talán ideje összeszednie magát Linának, eljön a nap vége és még nincs otthon. Nem szokott kimaradni az éjszakákba, kíséret nélkül biztosan nem. Feláll a szökőkút pereméről és a sétáló fogyatkozó emberek mellett elhaladva megbámul egy szép kiállított ruhát mikor valaki nekiütközik. Kibillenve egyensúlyából hátraesik, fájón éri fenekét, könyökeit az ütés

-Oh te jó ég.Elnézést kérek ,ne haragudjon nagyon elbambultam-

Szabadkozik és felnéz a riadtnak tűnő kecses női alakra. Furcsán túlöltözöttnek tartja, és ismerősnek is. Felállni készül, sajognak traumás végtagjai az eséstől így lassabban megy ez a művelet a lánynak.

-Rémültnek látszik kegyed, minden rendben van?-

Felállva, könyökeit simogatva elnéz a nő mögé vajon mitől menekült ilyen hévvel, hogy őt is feldöntötte. Nem igazán lát kergető sziluettet így csak a nőt nézi kicsit fájdalmas arccal. Felrémlik egy futó találkája Arenhisával még a kastélyból, kék szemei hűvöse, viselkedése akkor is furcsán hatott.

[artegor]

[Dessauge végzete]

Negyedszerre fordulnak az égi vándorok,mire a tragédia híre eljut a székvárosig. Az úri társaságok szalonjaiban csipkelegyezők mögül, aranylábú ostáblaasztalok felett szörnyülködnek a feltámadott gazságon és a főrendek egynémely gazemberek által megtipratott tekintélyén. A múlt éra régi royalistái, kik a Tanács termeiből rogyadozó vámházak és istenek háta mögötti tömlöcök őrszobáinak talmi tisztességű hivatalaira kárhoztattak a drow király idejét bezzegelik morogva. A közeli falvak csapszékeiben borzongató mende-mondák kapnak suttogó szárnyra egy titokzatos rémről, mi éjjel és loppal jár, hogy urak vérével oltsa szomját. A szabad királyi városokban kikiáltók hirdetik az utcasarkokon a közbátorság visszaállítására hozott statárium életbeléptét, s erdei tanyájukon útonállók és zsiványok hátán gördül le jeges verejték, minthogy érzik, hamarosan nehéz idők léptei koppannak majd hátuk mögött...
...s az út mentén a beköszöntő szörnyűség néma mártírja szederjes bőrrel, szájába dagadt száraz nyelvvel és gödrébe lappadt homályos szemekkel, immáron lemeztelenítve várja, hogy a székváros küldöttsége az ötödik hajnalon eljöjjön érte. Hugo Dessauge tetemét selyem szemfedővel burkolják be és gyásszal díszes, négylovas kocsira rakja, mint ahogy azt egy városi patrícius megilleti. Messzi honából vele érkezett hűséges tiszttartója könnyes szemei alá nyomkodja kendőjét, míg a poroszlók ura méltóságától és kincseitől megfosztott testét a kocsiba teszik, s tán a bánatos elfogódottság az oka, hogy szót nem emel a gyalázat ellen miszerint ura jobbjának kisujját -hol még csak gyűrűt sem viselt soha- orv penge metszette le...

A nyomornegyed egyik düledező viskójának tisztára sepert padlóján eközben fekete viaszgyertya őrlángként várja, hogy színekkel telljen meg a hajnal. Veres krétával húzott pentagramma közepén maga alá húzott lábakkal, máglyatűztől égett arcú kuruzsló kifordult szemei torz litánia lüktető dallamai mentén kutatják a túlnani világok kietlen mezeit. A gyertya lángja világítótoronyként csábítja magához a köztes síkok szürkeségébe ragadt lelkeket, kik sikoltva, egymást tépve törnek a láng szívében nyíló, pontnyi átjáró felé, mi evilágba engedné őket. A holdkossal tetovált tenyér hagyja, hogy az örvénylő lelekforgatag jéghidegen és síkosan suhanjon át felette, mígnem meg nem érzi azt az egyet, ki immár negyed napja zavartan sodródik a köztes lét hullámain, hogy aztán szellemfakó ujjai végre megszoruljanak rajta és átrántsák az anyag síkjára.
Vértelen ajkait pergamenszáraz mosoly repeszti, míg vergődő zsákmányát a fekete gyertya viasszakálába lassan belefúló patkánykoponya mogyorónyi börtönébe rekeszti...

[conBarten]

[Dessauge végzete]

*Az oldalára borult hintó, mintegy különös kegyeletből, egy napig hever érintetlenül, csak a legyek kezdik körbezsongani halotti kórusként. A második napfelkelte már nem ilyen kegyes hozzá, a világi értékeket fosztogatók ragadják el, talán rablók, talán csak a lehetőséget meglátó szegény utazók, a tetemekre varjak és kóbor kutyák falkái csapnak le. Mire a nap másodszor aláereszkedik, kevés marad az egykori dicsőségből. A címeres brokátokból valahol bölcsőtakaró lesz, az elegáns zekékben utazó zsoldosok pózolnak majd, a gyűrűket városi zugkereskedők váltják majd pénzre, a súlyos aranylácn egy parasztasszony éke lesz - míg földesura vagy a Korona valamely embere el nem kobozza tőle. A falánk állatok elráncigálják a testeket, puszta csontokat és egy magányos, letépett ujjat hagyva a hintó környékén.

A tett híre nem kap rögtön szárnyra, de mikor az első közeli faluba eljut, onnan már futótűzként terjed. A környező falvak Dessauge báró végzetéről pletykálnak, az utazók, jószágaikat a földesurak udvarházaiba hajó parasztok és városokba tartó vándormuzsikusok, üstfoltozók révén másnapra már a nagyobb településeken is tudnak róla. A második nap estéjére lovas csapat érkezik, általvetőjükön tűzött posztókabátjuk fölött őzes-griffmadaras címer. Harmadnap délelőttjén lovasfutár indul a hírekkel a Székvárosba.*

---

Alew

[naissa]

- Városi Körtánc -

Arenhisa

*aggódva figyeli a sötétedő mennyboltozatot maga fölött. Összehúzza magán előkelő köpenyét az ezüstös levelet formázó brossal, mely szépen körvonalazza finom alakját. Elegáns, de mégis magához mérten ünnepségre alkalmas öltözetben jár-kel.
A tömeg eltérően viselkedik, mikor hercegnői fagyos méltósággal vonul felszegett fejjel köztük. Az árusok, az ő jöttére azonban a legelőkelőbb és legdrágább termékekkel igyekeznek előhuzakodni. Valósággal összekapnak érte. Eléggé feltűnő tehát.
Azonban ő egészen speciális bódéknál időzik el sokat. A cipőket megnézi, a ruhákat és a kelméket gondosan átnézi, de különösen több időt szentel olyan holmiknak, amik ellentétesek lehetnek személyiségével.
Meglát egy utcakölyköt, aki meredten nézi a finom ételeket szolgáló boltosokat. Figyeli, ahogy a gyermek, lopásra készül. Előre átlátva a tervet, gyorsan cselekszik. Egyszerre csak, meglepve őt, megérinti a vállát, és a már kifizetett perecet nyújtja át neki.*

Azt hiszem, hogy ezt választottad…

*a gyermek csodálkozva veszi át. Egészen mást hallott eddig a grófnőről, aki angyalian tündököl a lemenő nap fényében egy percre. Elveszi hálás tekintettel, majd elbúcsúznak, visszatérve a maguk árnyaiba.*

*utána elcsábulva indul el egy kígyóbűvölő felé, figyelve az ő játékát. Látja amint fehérkígyó emelkedik ki a kosárból az oboát kerülgetve. Felrémlik benne nővérének halála, ami elindította azt a mélyűrt benne, ami végül is a kalandorok kastélya felé terelte őt.*

*hűvös tekintete egyre tágabb, egyre kevésbé pislogó ahogy a Sötétség lopakodását véli fölfedezni maga körül. Nem bízhat senkiben sem. Mindenkit vezet valami az árnyakból. Elindul sietve, elindul egyik irányba, azután meggondolva magát fordul másik felé, majd hirtelen választ egy harmadik irányt.*

Módosította naissa: 2013.04.30, 02:36

[Adarianna]

[Erdőkben]

*Ősz majd tél és immár a tavasz, mely néha incselkedik a nyár melegével és napjának sugaraival. Sok most a teendő, mi megmaradt az őszről, picit elrendezni, eltakarítani, figyelni az új bimbókat, hajtásoka, ahogy új élet kel a földből.
A vén banya is ezt teszi mostanában, hol egyedül, hol tanítványaival.
De ide most egyedül jött...a helyre ahol tavals ősszel valami szörnyű dolog történt a természettel, az erdővel, mintha a pokol bugyra böfögött volna fel mérges gázaival, tönkretéve mindent és elfonynasztva mindazt amihez hozzáért...Szerencsére meg tudták menteni mi megmaradt, nagyobbik lánya képes volt már rá, hogy elmondja a varázst, mi nyugodalmat és gyógyulást hozhatott az erdőnek...most arra kíváncsi, a gyógyító eső és a téli pihenés, míly csodát tudott tenni...nagyot vagy kissebbet.
Hol hol kezdődik a dúlás és hol az egészséges erdő vége még most is magán hordozza a nyomokat, ahogy az egész rész, melyen lassan keresztül sétál a csöpp nő. De itt és ott egy egy rügyező fa, a talajból kibújó tavaszi virágok, apró kis bokorkezdemények...az élet apró, ritkás jelei, és a reményé, hogy talán jövőre vagy utána az erdő meggyógyítva magát, egy új erdő születhet itt újá. Egy hosszú, hosszú sétát tesz, örülve annak amit lát, ha kell, apró varázsokat használva, hogy a nap végére, picit elégedetten térjen haza a lányai közé.*

[artegor]

[Dessauge végzete]


*Sápadt virradat kúszik fel a messze kéklő keleti hegyek hátán. Fakó reggelt szitál a királyi útra, minek hajlatán -mintha torz csendéletbe dermedtek volna az éjeli tragédia utolsó pillanatai- oldalára fordult batár csonka dögje hever. Tengelye törten billeg, lakkozott fekete bogárhátát a fékevesztett vágta karistolta és tavaszi nedvektől porhanyó föld mocskolta össze őzes-griffmadaras címerét. Ám úgytűnik, még holtában is testével igyekszik óvni hajdani urát. Ki tudja, mely haramia végezhetett ily méltatlanul a főranggal, kinek homályossá meredt, vádlón az égre szegeződő szemére, most a melengető nap előcsalta, kósza légy száll. A kiterített test azonban ki nem fosztatott. Lassan püffedő, a jólét által amúgy is bőre engedett hasán bántatlanul kígyózik a súlyos aranylánc (legalábbis míg a hajnal első utazóját ide nem veti) és harmattól súlyos, vértől feketéllő brokát köntöse is tépetlenül terül szét körülötte. Tokája alatt éktelenkedik csupán a vesztét okozó, ujjnyi üreg, mit akár böllér kése is ejthetett volna, hogy sötétté száradó sűrű vére öntse végig kebelét, fakasszon apró rózsákat arcán,elnyílt ajkán és vonjon barna kérget a letiport fűre körülötte...
...hiába hát a frisset és újat ígérő kikelet, a sötétség nem vonulhat el végleg Teráliáról...*

[conBarten]

[Gronfor felé]

*A tiszt bólint, és a hintót annak számára kényelmes sebességgel kíséri Gronforba lovasai gyűrűjében. A magas, komor kőfalakkal körbezárt erős vörös-fekete-fehér vadkanos lobogókkal van feldíszítve, a falakon hármas őrjáratok, a nagy kapu nyitva a hintó fogadására. Az udvaron két szakasz katona áll díszőrségben, középen pedig a várnagy. Az udvar macskakövein a hintó zötyög kicsit, majd lovászok kerülnek elő, hogy kikössék a lovakat, és elvigyék a hintót a színbe - persze csak miután a vendégek kiszálltak.

A fekete köpenyt, nadrágot és zekét viselő idős várnagy, Morlis del Rawel lágy mosollyal figyeli az érkezőket. Köpenye fehér kontúrvonal hollóval van díszítve, övét ezüst hollós csat fogja össze, oldalán kard, melynek keresztvasa szintén a kitárt szárnyű fekete madár. Mikor May és Naora is előkerültek, kissé meghajtja nekik a fejét. Mindkettejüket ismeri a Királyi Udvarból, ahol Mitfien követeként ő maga is meg szokott jelenni.*

Főkirugrus kisasszony! Főkamarás úr! Üdvözlöm önöket Gronforban. Hogy utaztak?

---

*Crysa közeledte nem ver föl ekkora port - legalább is fogadóbizottság nem érkezik elé. Akik felismerik az utak mentén, parasztok, utazók, kereskedők, pásztorok és futárok, mind mélyen meghajolnak neki, az egyszerű emberek térdre is ereszkednek, a katonák fegyverükkel tisztelegnek neki.*

---

Alew

[nurwing]

[Gronfor felé]

- Ugyan már, lefogadom, hogy most is épp olyan hajlékony vagy, mint bármikor máskor... *Somolyog.* - De én csak örülök neki, hogy nem ugrálsz annyit. Nem lennék túl boldog, ha összeráznád a sarjamat...

Hegyes füleivel hamar meghallja a közeledő lovak patáinak ütemes dobogását, így ismét kihajol az ablakon. Mikor észreveszi az érkezőket, elmosolyodik. Hogy tudta egy pillanatig is azt gondolni, hogy Alewyan nem csap hűhót érkezésük körül...?

- Hercegünk majd' egy egész légiót vezényelt elébünk, Kedves -tájékoztatja Mayt, hisz sejti, neki nem lesz sok kedve leskelődni.

Megvárja, amíg a lovasok elég közel érnek, s végig hallgatja a szószóló mondókáját.

- Üdv néked, s társaidnak, hadnagy! Kíséretetek megtisztelő, örömmel elfogadjuk.

[karolina]

- Városi körtánc - Karolina Filigen

... Szemei elől pár hajszálat elédesget ujja mi túlságosan is messze merészkedett már, ideje is tovább mennie. Könnyedén kel fel a padról melyen pihengetett pár percre talán órára a városi forgatagot kémlelve mézédes szemszínének káprázásán át.

Árvácskák apró szivárványban pompázó virágai mellett lépked el, ahogy ültetik őket hatalmas balkonládákba miket hosszan az épületek aljába helyeztek ki, segítőkészen egy kis fekete-ezüst csíkozású háztartási kendermagos macskát vesz ki a láda már beültetett részéről. Ég fele emelve nézi a különös jószágot, füle akár a denevéré, szeme, mint a kuviké és a farka…. akár még három cicusnak is elég lenne. Letéve engedi útjára, talán egerészésre adja fejét nem virágásásra, de nem lehet itt és figyelheti az ő napja véges s már a nap is áthajolt a delelőn.

Fabódék és pavilonok keltik fel figyelmét a hosszas sétálás közben merről az emberek virágcsokrokkal, zsákokkal és édességekkel jönnek felé és sétálnak tovább elhaladva az ismeretlen lány mellett. Hasa halkan morajlik az éhség savanyúan mar belé, látva az édes falatokat másoknál. Szégyen fogja el, kinézi más szájából az étket így maga is megközelíti a kis pergolákat harapnivaló reményében mellyel csitíthatja a jó modorra nem képes gyomrát. Finomabbnál finomabb falatokat táttat vele a kopogó szeme s nyála összefut szájában az illatokra is.

Kislányos mosolya az árus hölgyet is megmosolyogtatja s kap egy kövér perecet, mely a készítője kövérségével is vetekedhetne akár. Átnyújt pár ezüstöt a nő tenyerébe és boldogan lépked távolabb a megszerzett finomsággal. Apró falatokat tördel, jóízűen falatozva sétál, tovább a tömegben mi körülveszi. Meglepően sokan sürögnek, forognak körülötte szinte már lábatlankodónak érzi magát, lehuppan a közeli szökőkút szélére mi márványos csillogásra kel a lassan ereszkedő napsugarakra.

Szemlélődik, szemfüles módjára keres ismerős arcokat a tömegben, talán akad egy két kastély béli ki ma szintén a városban portyázott. Maradék perecét összemorzsolja s a közelében kuvikoló fekete tollasoknak szórja oda, lassan adagolva. Egyre közelebb bólogatnak, a sötét galambok a lányhoz némelyikük megriadva száll odébb s nem tér vissza…

[karolina]

- Városi Körtánc - Karolina Filigen

Rituális tevékenységgel indítván napját a lelkesedés megtörése nélkül veti bele magát a mindennapok fergeteges forgatagába az újdonságok felkutatásába a város felfedezésébe. Ragyogóan sütkérező nap sugarait vidáman üdvözli utca kövezetére lépvén. Szétpillantva nem tudja, merre kezdje a város felderítését, megismerését elindul a fő utcán hol a pompás muskátlik az ablakok peremén csüngnek színbe öltöztetve a hideg tél után az utcákat. Kedves emberek mosolyognak a lányra mintha ők maguk is ugyan azt éreznék mit Lina vagy csupán gyermeki szemmel látja boldogabban a világot, nem tudni. Játszadozó gyerekek körtáncában meg megpördül kacagva s kisebb leányt felkapva magával pördíti, mintha egy végtelen körhinta volna. Szédült elmével vesz búcsút s halad tovább megnézve az épületek sokaságát. Nagytemplom hatalmas szegleteit ámulva járja körbe a csodás rózsa ablakok színvilágát szinte magába issza, ez a látvány lenyűgözi. Templom körüli embereket is megnézi, öltözéküket, hajviseletüket és tapasztalja kissé más erre a divat, mint Yneven. Füves területen nem messze a templomtól leül egy padra onnan figyelve a város lakosait tovább. Vállán pihenő hajkoronáját a rakoncátlanul játékos szél táncoltatva bűvöli önálló lebegésre akár csak egy könnyed fátyol lenne….

[Crysalantanasia]

[Gronfor felé]

*Az elárvultan tengődő cigarettacsonkot egy pata tapossa bele a sárba. Az feljebb fehér szárkesely lábban folytatódik, mely egy méretes, fekete shire-höz tartozik. Nyergében magas nő ül, erős anyagú köpenyben, csuklyáját a szél és szitáló eső elleni védekzésként fejére borította.Mind a lovat, mind lovasát messziről fel lehet ismerni, Sámson és Crysalantanasia.
A lovaghölgy elmosolyodik, sejti, hogy a megbecsült vendégek előtte járnak az úton, s alig várja már, hogy ismét láthassa őket is. Nem titkoltan persze Mayveli kisasszonyt egy kicsit jobban, hiszen bár sok kilométert tett meg körben az országban az elmúlt hetekben, hogy ígéretéhez híven bejárja Teráliát és mindenhol, ahol lehetséges, személyesen győződjön meg a helyzetről, azért a hírek így is lejutottak hozzá. Kissé gyorsabb haladásra ösztökéli hátasát, hogy tán nem is oly sokkal a hintó után maga is megérkezhessen majd Gronforba.*

[conBarten]

[Gronfor felé]

*Az utak persze nem hibátlanok, nem sikerült még mindenhol kijavítani a hibákat, és ahol rendbe is hozták az utat, ott is döcögős kicsit, a kövek nem tökéletesen illeszkednek - mégis, a Királyi Országút messze jobb, mint a vidéki föld- és dűlőutak, vagy a városok macskaköves, rázós, keskeny utcái.

Ahogy a hintó közeledik Mitfien belső völgyei és Gronfor felé, a télies táj kezdi átadni helyét a tavasznak. A hófoltokat felváltják a lassan zöldellő dombok, a jégcsapokat a színes tavaszi virágok bimbói. Bár a levegő csípősen hideg, a vidéket átjárja valami békés, friss melegség, ahogy a napsugarak végigszántják a földet.

Az úton, szembe a hintóval egy zászlónyi lovas közeledik. Lovaikon vörös-fekete-fehér lótakaró, a vezetőén vörhenyes bronzszínű pikkelypáncél, maguk a katonák vörös köpenyt viselnek, bronz vadkanfej csattal a vállukon összefogva, alatta bronzsín pikkelyvértet, fejükön sisak, melynek íves lemezei körbeölelik a szemet, de az arc többi részét szabadon hagyják, kerek pajzsaikon acsargó vadkanok, vadkanfejek és bástyaoromzatok. Tisztjük, magas, erősen őszülő férfi leveszi a sisakját a hintó felé ügetve, odadobja a mellett lovaglónak, és int a kocsisnak, hogy álljon meg.*

Jarwin Trellon hadnagy vagyok, üdvözlöm önöket Mitfienben. Del Rawen lovag, Gronfor várnagya küldött minket, hogy kísérjük önöket az erődbe.

~~~

Alew