//Amelie ~ Pókháló ~//
*a Pókháló a Hedonisták Menedékéhez siet ez éjjel. Ritkán szokta azt elfogadni, hogy egy halandótól függjön a sorsa. Attól eltekintve, hogy ez nem túl gyakori nála, nem zavarja ez a tény.*
*ma hivatalos hideg öltözetében van. Fején cilinderkalap, karcsú testén bájos virágmintázatú fekete ing, nadrág, és elegáns tűsarkú lakcipő. Sötét köpenyeg fedi le őt. Kezében egy felrúnázott esernyővel siet a találkozóra.*
*vannak akik addig mondogatják maguknak a hazugságot, amíg elhiszik. Ő nem ilyen. Az álarcok közötti életbe olykor bele lehet zavarodni, mi a szerep, és ki is valójában a szereplő. A maszk, amit viselünk, egyszer visszanéz ránk, és megpróbál elnyelni. Azonban őt nem nyelik el az álarcok. Az ő maskarája olyan, ami felzabálja, majd kiköpi.
Kívülről: rend, terv, szabályok, és fegyelem. Megbecsült klánnak tagja, a vámpírok között előkelő nemeseknek sarja, és rájuk jellemző precizitással végzi teendőit. Bekebelez mindent, amit lát. Ő a pókháló. Ő a csapda. Azonban tisztában van azzal, hogy a Mozgatót, a Báb leránthatja, és van úgy, hogy a Báb kezd játszani a Bábossal.*
*nem kárhoztat semmit azért, hogy vámpír. Felkészülten érkezett az örök éjszakák világába. A Tremere klán, és sok más vámpír, hosszú időn át készítették fel az örökkévalóságra. Büszke magára, hogy a Tremere klán befogadta, felnevelte, vért, tudást, és hatalmat adott neki sok-sok éven át.
Azonban vannak éjszakák, amikor megáll egy ablak alatt, és figyeli a családokat. Télen is megállt nézni, ahogy mások karácsonyfát állítanak, ő pedig kint fagyoskodik, az ő állandó tervszövögető fejével. Több családot is szemmel tart szerte Teráliában, és követi az alakulásukat. Némelyiknek még támogatást is küld, Rózsa álnévvel, amelyikről úgy sejti, hogy később tervei szolgálatára állhatnak.
Irigykedve figyeli ilyenkor a boldogságukat. A melegséget, a szeretetet, amit a gyerekek megkaphatnak. Amit ő sosem tapasztalhatott meg, milyen önfeledtnek lenni, és teljes szívvel bízni abban, hogy a világban van jóság.
Azonban befagytak ezek az álmok. Távoli, üres szavaknak tűnik az ebben való remény. Nem emlékszik múltjára pontosan. Csak Szilánkokat tud magában felidézni. Van úgy, hogy ezek kiváltódnak.*
*visszaemlékszik arra a kis estére, amikor Sinister kést rántott rá. Az ő bal arcán van egy gyógyíthatatlan sebhely. Ez az egyetlen emléke arról, hogy valaha voltak szülei. Ahogy a félelf kezébe vette a tőrt, és amit mondott, azzal kiváltotta benne ezt az emléket. Nem is hallotta maga körül a külvilágot. Elragadta őt az emlék, és valójában az apjával beszélt. Egyedül Lanaya hangja hozta vissza a jelenbe.*
„Ma nem az igazság nyert, de így is lehet élni.”
*a Gyermek sosem lel vigaszra. Azonban ez az a mélység benne még, amit Természetével egybekötve, még bír némi emberséggel. Terveiben sosincs gyilkosság, terveiben nincsenek áldozatok. A Természete betartja az ősi szabályt: fölfelé nyalj, oldalra döfj, lefelé taposs el mindenkit.*
*miközben a Hedonisták Menedékéhez tart, útközben megment egy kölyköt, mielőtt egy lovas kocsi halálra gázolná. A kölyök alul van a hierarchiában, de nem nézi végig a Halál győzelmét tétlenül. Van úgy, hogy a terveivel magával a Halállal kell sakkoznia.
A mennybolt villámlik egyet, és egy kereszt világosodik meg az egyik falról. Kezeibe temeti arcát először és zokogni kezd, majd menekülni kezd annak látványától. A Hedonisták Menedékéig meg sem áll utána.*
*mikor megérkezik. Kisimít magán minden gyűrődést, a véres könnyeket letörli, majd belép oda. Reméli, hogy sikerül egy új közösségre lelnie a benne levő Gyermeknek. Igen, van úgy, hogy egy halandótól függ még egy káinita is. Van ez így. Ennyi.*
FB
TW
0
Oldal tetejére
//
*
