@ 2004.09.15. 14:41
Bocs, a rosseb ezekbe a html kódokba!

"Szinte most is érezte azt a nyilalló fájdalmat, és a háta mögül mintha újra Boxer dörgedelmes hangját hallotta volna, ám ezúttal kissé megkopott, rekedtesebb változatban. De ez már nem az emlékezet játéka volt, hanem a valóság. Háta mögül egy ismerős hang a nevén szólította és valaki nagyot csapott a vállára."

Helyette:

"Szinte most is érezte azt a nyilalló fájdalmat, és távolról mintha újra Boxer dörgedelmes hangját hallotta volna, ám ezúttal kissé megkopott, rekedtesebb változatban. De ez már nem az emlékezet játéka volt, hanem a valóság. Háta mögül egy ismerős hang a nevén szólította és valaki nagyot csapott a vállára."
@ 2004.09.15. 14:38
Még egy apró javítás nahát, az mindig akad :)

"Szinte most is érezte azt a nyilalló fájdalmat, és a <b>háta mögül</b> mintha újra Boxer dörgedelmes hangját hallotta volna, ám ezúttal kissé megkopott, rekedtesebb változatban. De ez már nem az emlékezet játéka volt, hanem a valóság. <i>Háta mögül</i> egy ismerős hang a nevén szólította és valaki nagyot csapott a vállára."

Helyette:

"Szinte most is érezte azt a nyilalló fájdalmat, és <b>távolról</b> mintha újra Boxer dörgedelmes hangját hallotta volna, ám ezúttal kissé megkopott, rekedtesebb változatban. De ez már nem az emlékezet játéka volt, hanem a valóság. <i>Háta mögül</i> egy ismerős hang a nevén szólította és valaki nagyot csapott a vállára."
@ 2004.09.10. 23:29
A Lorenz_2


- Miért éppen a műhelybe? – Pétert váratlanul érte a kérdés, nem is igazán tudott rá mit válaszolni. Tényleg, miért is? Nem volt elég neki az utóbbi néhány év bajlódása a melósokkal? Hisz többek között éppen ezért jött el a gyárból, hagyta magát idecsábítani volt iskolájába.

A diri őszinte lelkesedéssel fogadta. Elébe sietett, szinte atyaian átölelte, megropogtatta a csontjait, belekapott a fájós kezébe is, megforgatta, körberajongta.
- Hadd lássalak Peti fiam, nahát, megemberesedtél! Örülök, hogy itt vagy, mindig is a legjobb diákjaim közül választottam a tanáraimat. Most, hogy többen is nyugdíjba készülnek, szabadon választhatsz magadnak tantárgyakat. Szakrajz, szerszámgépek, forgácsolástechnológia, képlékenyalakítás, anyagismeret, esetleg üzemgazdaságtan, amelyiket csak akarod.
- Igazgató úr, nem lehetne inkább a műhelybe kerülni, szakoktatónak?
A diri álla leesett a csodálkozástól, hogy ő még ilyet nem pipált. Hogy amilyen kiválóan tanult, ugyanolyan jó mérnök lett belőle, most mégis technikusi beosztást akar! Hisz egy szakoktatónak nem is kell sem mérnöki, sem tanári diploma. De Péter addig erősködött, hogy „miért, tán jól képzett szakoktatóra, nincs szükség?”, hogy a diri a végén kezdett megenyhülni. Valóban, a Dobozi Jóska is most megy nyugdíjba, „Régi bútordarab a forgácsolóban, tudod a Boxer, így hívtátok, nem? A maiak is így hívják, meg a tanár kollegák is”.
- Dobozi tanár úr nyugdíjba megy?
- Már rég nyugdíjas, persze azóta is bejár órát tartani, de lassan tényleg elmegy, végleg nyugalomba vonul. Gyere, átkísérlek a műhelybe, nézzél szét kicsit, mielőtt végleg döntenénk. Sok minden megváltozott, mióta nem láttad!

Átballagtak a függőfolyosón, régen ez sem volt még. Péter megilletődve lépett be a tanműhelybe. Pórusai elérzékenyülve fogadták be az ismerős illatokat, zajokat. A gépekből és a döngölt padlóról áradó olajszag, gépzakatolás nem sokban különbözött a gyárban megszokottól, de mégis egészen más volt. Jellegzetesen „szakközepes bukéja”, Péterben különös nosztalgiát ébresztett. Az itt eltöltött svájcisapkás évek, napok órák gyötrelmei, sikerei szinte egyszerre rohanták meg az emlékezetét. Egy állatidomár, jobban mondva egy állatgondozó elégedettségével tekintett kedves jószágaira, a gépekre. Ismerték egymást. Néhány kivétellel. Volt ugyanis egy-két új szerzemény is, számjegyvezérlésű esztergák, a diri büszkén mutogatott feléjük. Péter figyelmét azonban hirtelen egy egészen másféle masina kötötte le, csodálkozva fedezte fel az egyik sarokban a vén kúpfogazót. „A Lorenz! Hát még mindig itt van?” Igen, a Lorenz! Péterbe belehasított a felismerés. Már biztosan tudta a választ, miért akar éppen szakoktató lenni. Hát persze, a Lorenz! Hogyan is felejthetné azt a sok évvel ezelőtti, sorfordító napot …

A Lorenz ott állt a forgácsolóműhely sarkában, egy éppoly ütött-kopott vésőgép és kúpfogazó-gép között. Talán már ősidők óta, mióta a technikum megalakult. Oldalán ugyanis a következő felirat díszelgett: „Huba és tsai. Vasöntöde és Gépgyár 1927”. Idén lesz hatvanéves. Akárcsak Boxer, ez a behemót, förtelmes szájú szakoktató, akinek tanári asztala a Lorenz és a síkköszörű gép között helyezkedett el.

... Innentől marad az eredeti változat, megspékelve Sparrow nóniuszos javaslatával, majd következik a befejezés...

Végre a kar, az agyonnyomott, olajos, véres kar kijut a kerék forgásszögéből, miközben Peti a földre rogyik és fejét beveri a gép oldalába, félig öntudatlan ájulás előtti pillanatban a lendkerék szelíden, simán súrolja holtfehér arcát. Mielőtt elvesztené az eszméletét, még hallja Boxer mérges, de aggódással teli ordítozó hangját.
- Mit műveltél te vadszamár! Nem megmondtam, hogy ne babráld egyedül a gépet, te őrült! ...

Szinte most is érezte azt a nyilalló fájdalmat, és a háta mögül mintha újra Boxer dörgedelmes hangját hallotta volna, ám ezúttal kissé megkopott, rekedtesebb változatban. De ez már nem az emlékezet játéka volt, hanem a valóság. Háta mögül egy ismerős hang a nevén szólította és valaki nagyot csapott a vállára. Akkorát hogy fájós karja enyhén belesajdult. Hátraperdült, és szembetalálkozott megöregedett szakoktatója vigyorgó-vicsorgó, a viszontlátás örömétől sugárzó ábrázatával.
- Hát mit keresel itt te vadszamár! Nem megmondtam, hogy be ne tedd ide többé a lábad, te őrült!
@ 2004.09.09. 15:29
Hm-hm.
Egeszen kulturaltan civakodtok. Amellett, hogy a Beka fele team velemenye fele hajlok, meg kell hogy jegyezzem, hogy azert lehetnetek megertobbek is kicsit. Ha en bekuldenem egy novellamat, akkor en is tukon ulve varnam, hogy mit gondolnak rola. Ahhoz meg, hogy egy kemeny (nem durva, de profin megfogalmazott es oszinte) kritikat konstruktivan megemesszen az ember, ahhoz azert kell onbecsules... meg rutin. Szoval... nem gondolom, hogy Szatir idonkenti kimagyarazasai oly nagyon elitelendoek. Aki mar tizszer publikalt, az megszokta az eszrevetelezest, de akinek ez az elso, attol ertheto, hogy vedi magat.
Ti is azt tennetek, en is azt tennem.
sen @ 2004.08.31. 09:09
Mármint a hozzászólásokat.
sen @ 2004.08.31. 09:08
Hej, ne sírj, ne sírj, Adrian Mole!

Hát ez tényleg frenetikus! Még, még, még! :)Igazán szórakoztató, ha kiadóm lenne, egyből megjelentetném!
Beka @ 2004.08.29. 20:00
BePe:

Semmi gond. :) A #40990 teljesen © Beka, csak illusztráció. De tkp hálás is lehetek a felvetésedért, mert így legalább ezt a kérdést is tisztázhattam.
BePe @ 2004.08.29. 10:59
Beka
ez esetben sorry..
a #40990-ben levo szoveg tunt idezetnek..
bocs meg egyszer.
Beka @ 2004.08.29. 10:09
BePe:

A legnagyobb tisztelettel: nem idéztem. Egészen pontosan ezt írtam (40964):

Szatir:

Szerintem hanyagoljuk a témát. Nekem nem tetszik az írásod, neked nem tetszik a modorom, nem hiszem hogy ezt nagyon érdemes tovább erőltetni. Attól, hogy akár itt, akár u2-ben próbálod alátámasztani az álláspontodat, maga az írás nem lesz se jobb, se rosszabb, te viszont kezdő író helyett fejlett író-wannabe szerepbe csúszol át, akinek nem az a fontos, hogy milyen az alkotása, hanem az, hogy miként tudja azt megvédeni az esetleges kritikákkal szemben. Én amit akartam, elmondtam (és szerintem nem fogalmaztam túl ködösen), ha tudsz vele mit kezdeni, egészségedre, ha nem, hát akkor sem dől össze a világ. Részemről pont.
BePe @ 2004.08.29. 09:09
Beka
magan emailbol/u2ubol engedely nelkul idezni akkor sem etikus, ha.
kerlek ne tegyel tobbszor ilyet.
koszonom.