Dadid @ 2008.10.23. 12:45
Nos bgege…

Az Azonosság 2 és a Jelenés 4 közt a különbséget lehet, hogy nem tudtam tisztán érzékeltetni a korábbi leírásban, most megkísérlem még egyszer. A Jelenés 4-nél számomra érzelmi (asztrál) alapja van a dolgoknak, a karaktert képek rohanják meg, heves érzelmeket közvetítenek, az alapkönyv leírása külön figyelmeztet, hogy a mesélő ne közöljünk olyan tényeket, hogy mire készül pontosan az illető, hanem alkalmazzunk leírásokat.
Ennél fogva bátorkodtam ketté bontani a mentál és asztrál részét a dolgoknak. A Vámpír a Maszkabál alapkönyvben a Jelenés 4 Telepátia diszciplína azt a konkrét példát hozza fel, hogy egy férfi épp féltékeny lesz, és megölni készül az áldozatát, ezért csókolózó személyeket lát, megszorítja a szék karfáját stb. Így információhoz jutunk azzal kapcsolatban, hogy a férfi épp készül megölni a feleségét. Arra vonatkozóan azonban nem jutunk ismeretekhez, hogy miként kívánja mindezt megtenni. Az Azonosság 2 Gondolatolvasás nem képek formájában, érzelmi alapon nyújt információt, hanem a úgy, mintha szavakban hallaná az áldozat mesterkedését. Ebből kifolyólag tökéletes részletekkel szolgálhat, amennyiben nem ösztönösen, vagy érzelmektől vezérelve cselekszik az áldozat. Erre hoztam a példát, a bérgyilkossal. A Jelenés 4 Telepátia diszciplína alkalmazása ebben a világban egy hidegvérű bérgyilkosnál olyan információkkal szolgálhat, mint: a leendő áldozat képe, annak halála, a megérdemelt jutalom, a pénz látványa stb., de semmi konkrét, hiszen nincs érzelmi behatás, ez csak egy munka. Az Azonosság 2 Gondolatolvasásnál ezzel szemben olyan információkhoz juthatunk (ha megfelelő pillanatban alkalmazzuk a diszciplínát, mikor a bérgyilkos épp ezen agyal), ahogyan megtervezi az esetet. Sorra veszi a lehetőségeket, hogy hol, hánykor, milyen módszerrel lenne érdemesebb eltennie láb alól az illetőt, ehhez mikre van szüksége, majd meghozza a döntést. Visszatérve a féltékeny férfi esetéhez azonban az Azonosság 2 Gondolatolvasása nem lesz kielégítő, a férfi trágár szavakon kívül kevés értelmes információval szolgál majd. Hirtelen felindultsága miatt a gyilkosságot lehet hogy meg sem fogja tervezni, csupán végrehajtja, azonban ha lenyugszik, és hideg fejjel elkezd azon morfondírozni miként végezzen asszonyával, máris érdemes alkalmazni a Gondolatolvasás diszciplínát.
Tudatában vagyok annak, hogy az alapkönyvben szereplő Jelenés 4 Telepátia talán alkalmas volt betölteni az Azonosság 2 Gondolatolvasás diszciplína szerepét, ám én ebben a játékban mégis szétválasztanám a kettőt, kiélezve ezzel az angyalok/démonok nagyobb hatalmát a többi természetfelettivel szemben.
Nálam a gondolatolvasás hideg fejjel gondolkozó emberekre lenne alkalmas és elsősorban hosszú távú tervek fedhetőek fel vele, míg a Telepátia diszciplína a hirtelen felindulásból elkövetett dolgok, az érzelmi alapú cselekedetek, és az ösztönös,m sokkhatás alatti cselekedetek előre látására lenne kizárólag használható. Tehát hogy épp melyik diszciplína szolgál információval a célponttól és a körülményektől függene.

Az Azonosság 5 Azonosság lehet, hogy valóban rontaná a játékot, elismerem. Csupán azért bátorkodtam így megalkotni, mert mi szinte soha nem használunk 5 pöttyös diszciplínákat. Véleményem szerint ezek valóban olyan hatalmak, amiket nem használ akárki. Vámpír játék során ilyesmit nem tanít senki a karaktereknek (hangsúlyozom) nálunk, hiszem maga is féltve őrzi a tudást, és ebben a játékban sem hiszem, hogy ilyen messzire kéne mennie az ügynököknek, de persze ez is csupán az én szemléletem. Amúgy meg az Uralom diszciplína ilyen szempontból sokkal jobban elronthatja a játékot, hiszen nem csak az összes emléke megszerezhető a célpontnak, de azok alakíthatóak is kedvünkre, sőt az áldozat is irányítható…

A szabad akarat szerintem az kampányötlet legnagyszerűbb része, amit szerettem volna még jobban kihangsúlyozni a mi játékunk során! Ha nem is kerülnek pokolra az Uralom és Jelenlét diszciplína használatáért feltétlenül a vámpírok, (bár én személy szerint még mindig azon az állásponton vagyok, hogy igen!), mert azt jó dolgok elérésére használják, szerintem csak annak van jelentősége játéktechnikailag, hogy az angyalok/démonok nem használhatják az ezeket a diszciplínákat, és szerintem nem is használnák. Ez csupán az én véleményem, ami mellett érvelhetnék ugyan sok mindennel, de nem hiszem, hogy lenne értelme. Lehetséges, hogy vallásos ember lévén egész más szemszögből közelítem meg ezt a kérdést, de véleményem szerint Isten a szabad akaratot nem véletlenül adta az embernek (itt hozzátenném, hogy véleményem szerintem az angyaloknak is van szabad akaratuk). Szerintem ezekre a kérdésekre kár szót csépelni, meg a fórumon vitázni, mert a kampányötlet a TIÉD és egyben zseniális! Az hogy én a szám íze szerint formáltam szerintem elnézhető nekem, és bizonyára azért is írtad meg a cikket, hogy ez megtörténjen sokakkal, és minél többen játsszák a kampányodat. Nekem nagyon tetszett, elgondolkodtatott, játszani fogjuk, és ez a lényeg. Egyben köszönet érte, hogy az ötletedet velünk is megosztottad! Várom az e-mailed, és a cikk folytatását.
bgege @ 2008.10.23. 09:58
Félmondatokban ami most éppen eszembejut
-Az Identity 2 és az Auspex 4 között mi lenne nálad a különbség?
Identity 4 nagyon tetszik, szépen beleillik a világképbe
-Identity 5 nekem nagyon game breaking lenne, lényegében megöli a nyomozós kalandokat (és a legtöbb kaland valamilyen szinten az). Főleg az emlékek rész. Túl sok érdekes titkot tudnának meg amikért amugy keményen meg kéne dolgozni.
Azt javaslom inkább hogy csak azt tudja megmondani, hogy döntene a célpont egy adott helyzetben, esetleg a motivációi egy részét, nem pedig a multbéli dolgokat.
-Szabad akarat: azzal, hogy egy vámpir Uralom használatától sodródik a pokol felé nem értek egyet. Ha olyasmire használja aminek gonosz dolog a vége akkor igen. De pusztán az Uralom használata még nem vezet a kárhozathoz.
A szabad akarat azért problémás az angyaloknak mert nekik NINCS, fundamentálisan különböznek mindenki mástól ebben. Rájuk nem jutalom vagy büntetés vár az út végén, hanem... semmi. Ők kivülről nézik ezt az egész lélek dolgot.
Egy ember (tág értelemben véve) egy másik emberrel azt csinál amit akar, akár jót akár rosszat, és ebben benne van az uralom mindenféle verziója mindkét irányba.

A jelenés szerintem sokkal kevésbé necces mint az uralom. "A démon elcsábitott", az angyalok inspiráló jelenléte része a keresztény világképnek, és Presence 3 illetve 1 ként le lehet őket irni. Nálunk az Angyal aktivan Presencel, ami miatt már kellett dobnia Patht, mert olyan dolgokat csináltak a mágikus befolyás miatt amiket amugy nem tettek volna meg.
Dadid @ 2008.10.18. 13:56
Szia bgege!

Először is szeretnék gratulálni a kampányötlethez, szerintem zseniális! Olyannyira megtetszett, hogy már össze is trombitáltam a játékosaimat (mármint azt a két embert, aki a csapatomból megmaradt) és szerintem nemsokára nekilátunk mi is lejátszani a történetet. Ezzel kapcsolatban szeretnélek megkérni, hogy küld el nekem e-mailben a kalandsorozat valódi háttértörténetét. Tehát hogy ki is ez a Cassiope valójában és mi is lenne a játék végkimenetel, mik a főbb szálak stb. (e-mail címem: gacy@freemail.hu) előre is köszönöm!

Továbbá szeretnék pár apróságban hozzászólni, vagy inkább hozzá tenni a játékhoz. Sokat gondolkoztam az írásod olvasása után, hogy miként tudnám elmesélni a ízlésem szerint a történetet… Nos ami engem illet szerintem a vámpírok, farkasemberek és egyéb természetfelettiek remekül beleillenek a történetbe, én személy szerint nem vagyok ellene, és úgy fogom mesélni a kalandokat, hogy szinte teljesen a vampire világában fog az játszódni. Ami viszont nagyon elgondolkodtatott az a szabad akarat kérdése volt! Úgy gondolom, hogy az Uralom, ill. a Jelenlét diszciplínákat semmiképp nem használhatná egy angyal vagy egy démon, és azt meg nem igazán tudom elképzelni, hogy „csak ésszel” parancsolgassanak, meg törölgessenek az emberek agyába, ezért a következőként fogjuk mi játszani a történetet:

A diszciplínák között az angyalok és a démonok számára az Uralom és a Jelenlét nem játszik a szabad akarat miatt! A Vámpírok egyéb természetfelettiek ugyan képesek ezeket a diszciplínát használni a halandókra és egymásra, de ők ezzel a tettel egyenes úton vannak a Pokol felé, arról nem is beszélve, hogy ezek a diszciplínák angyalokra és démonokra teljesen hatástalanok a mi játékunk során (Persze ha a vámpírt az angyal/démon veszi rá, hogy ezeket a diszciplínákat az ő szolgálatában használják az „legális”, de ezt ugye elég kemény megvalósítani!).
Az ezerarc, ezertest, árnyjárás, csend stb. egyéb klán diszciplínák is a vámpírok sajátjai, azokat démon vagy angyal nem használhatja, de nincs is rá szüksége, hiszen ott van helyette a csoda, ami mindennél erősebb.
A démonok és angyalok a következő diszciplínákból válogathatnának nálunk: Jelenés, Fátyol, Gyorsaság, Őserő, Szívósság, és az általad megalkotott True Form, ami nekem is nagyon tetszett.
Az emberek befolyásolására az angyalok/démonok segítségére is szolgál, az Uralom és a Jelenlét diszciplínához hasonló erő, melynek én az Azonosság (Identity) nevet adtam és saját kreálmányom. Ez a diszciplína inkább információ nyeréstét szolgálja arra vonatkozóan, miként is érdemes befolyásolni valakit a játékos karaktereknek, céljaik elérése érdekében, megőrizve a célpont szabad akarathoz való jogát. Eleve nem szerettem soha az Uralom és a Jelenlét diszciplínát mert szerintem ront a szerepjátékon, de ebből nem szeretnék fórumos vitát, legyen elég annyi hogy ez az én véleményem és kész. Az általad megalkotott kampányt pedig sokkal jobbnak találnám úgy lejátszani, hogy a karakterek ugyan sok információhoz juthatnak minden NJK-ról, de azokat nekik kell okosan felhasználni. Szerintem így a játékosoknak is kreatívabbaknak kell lenniük, és több igazi szerepjátékra is lehetőség nyílhat. Véleményem szerint ha tudja a játékos karakter hogy melyik NJK-t milyen szálak mozgatnak, vagy ki/mi motiválja őket igazán, akkor néha elég némi pénz, pár jó ötlet, vagy egy-két Fátyolban jól megválasztott alak is a sikerhez, viszont annyi meg nem elég hogy benyomják pár pötyivel a kedvenc diszciplínáikat. Íme az Azonosság (Identity):

Azonosság (Identity)
*Motiváció:
Karizma+Empátia (célszám a célpont akaratereje) dobással a karakter képes kikövetkeztetni, hogy a célpontot mi motiválja, mire vágyik, mik a rövidtávú céljai vagy a nagy álmai (pl.: pénz, népszerűség, hatalom, siker, szerelem stb.). A motivációk pontossága, és annak rövid vagy hosszú távúsága a sikerek számától függ. Ha például a karakter 5 sikert dob, névvel, lakcímmel, TAJ számmal és adóazonosítóval meg fogja mondani, hogy a célpont éppen kibe olyan szerelmes, hogy az illetőért bármit megtenne. 1 sikernél csak annyit tudna meg az angyal/démon, hogy a célpontot éppen a szerelme motiválja a legjobban.
A próbadobásra csak egyszer van lehetőség!

**Gondolatolvasás:
A karakter Manipuláció+Rászedésre dob (célszám a célpont akaratereje). Ha sikerrel jár, képes olvasni a célpont gondolataiban. Azt hogy mennyi ideig és milyen pontosan, a sikerek határozzák meg. 1 sikerrel pl.: pár percig képes olvasni a gondolatokban, és nagyjából kitalálja, hogy a célpont valami olyasmire gondolhat, hogy mit kéne ennie este. 5 sikernél a a karakter, pontosan tudja, hogy a célpont barackos csirkére gondol jázminrizzsel és tejfölös uborkasalátával.
FIGYELEM! Érzelmek nem olvashatóak, arra nálam ott a Jelenés Auralátás diszciplína! Itt kizárólag a száraz gondolatok jönnek infóként, amiből megtudható, mit készül épp tenni valaki a következő percekben, vagy épp milyen hosszú távú terven agyal. Egy bérgyilkosnál tökéletes használni, hiszen megtervezi mit is készül megtenni, de egy egyszerű emberen, aki épp összeverni készül indulatból valakit nem sok gondolat lesz látható (talán egy-két ba**meg), inkább egyszer csak ütni fog, me úgy érzi, hogy ezt most kő. Ösztönös cselekedetek, vagy kiszámíthatatlan (esetleg őrült), érzelmeik által irányított emberek tetteinek előre látásához tehát semmi haszna!

*** Emlékolvasás:
A karakter Manipuláció+Irányítás dob (célszám a célpont akaratereje). A karakter képes olvasni a célpont emlékeiben, a sikerek számától függő mélységig. 5 sikerrel a célpont fogantatásának pillanatától minden apróságnak tudatában lesz a karakter. 1 sikernél max a nemrég történt eseményekkel lesz tisztában, és azok közül sem az olyasmire, amiket a célpont mélyen eltemetett magában (sokkhatás vagy szándékos titoktartás okán).
A próbadobásra csak egyszer van lehetőség!

**** Érzelemvihar:
Az angyal/démon képes a célpont/célpontok érzelmeinek felkorbácsolására vagy akár tompítására is. Ezzel nem sérti a szabad akaratot, bár már szinte súrolja a határt. Pl.: Ha aegy halandó mérges valakire, haragja oly annyira elfajulhat a diszciplína hatására, hogy megölni is képes lenne a másikat, vagy pont fordítva, egy indulatból elkövetni készült gyilkosság is megakadályozható (egy hidegvérrel elkövetni készült már nem!).
A hatás azonban a szituációtól függ: Egy eleve agresszív, indulatos férfit, ha esetleg megcsal a felesége (amit lehet, hogy szintén a mi démonunk idézett elő nagy szervezéssel) elég 1 siker is, hogy a férfi meggyilkolja a nőt, de azért már vagy 5 siker kéne, hogy egy rosszul sikerült vacsora miatt haljon meg az asszony egy pörlekedés során. Egy kiadós pofon vagy verés azonban könnyen kikerekedhet a történetből. Hasonlóképpen vicces egy felbőszült tömeg indulatait megturbózni, vagy egy apró vonzalmat halálos szerelemmé fokozni.
FIGYELEM: Az emberekben épp nem jelenlévő érzelmeket nem lehet kiváltani ezzel a diszciplínával, ez lenne a lényeg! A célpont kreatívan, önállóan cselekszik majd, csak éppen az érzelmi állapotának megfelelően (ennek eldöntése a mesélő feladata)!
Az angyal/démon Manipuláció+Empátiára dob a hatás eldöntésére érdekében (célszám alap esetben 7), a sikerek eloszthatóak a hatás és a befolyásolni kívánt emberek mennyisége között, a végleges hatékonyság meghatározása során: Befolyásolás mértéke: 1 siker max 5 személy, 2 siker: max 20 ember, 3 siker: max 100 ember 4 siker: ezrek a karakter közelében. Befolyásolás hatása az érzelmekre: 1 siker: kisebb változás 2 siker: közepes változás 3 siker: nagyobb változás 4 siker: kritikus változás bárki lehet a karakter közelében. (Pl.: 3 sikernél dönthetek úgy, hogy max 5 ember (1 sikerért) érzelmeit kívánom közepes mértékben (2 sikerért) változtatni stb.)

***** Azonosság:
Ha az angyal/démon elkölt egy akaraterőpontot, majd képes azonosulni a célponttal. Az azonosulás folyamán minden létező információt megszerez a célpontról, mintha csak ő lenne a célpont. A célpont összes emléke, vágya, célja, képessége tudomására jut, és teljes mértékben képes úgy gondolkozni, mint a célpont, szinte azzá válik akire a diszciplínát alkalmazta. A karakter így szinte 100%-os pontossággal meg tudja mondani, hogy mire, miként fog reagálni a célpont, ill. hogyan tenne bizonyos szituációkban. A Karakter addig képes fenntartani ezt az állapotot ameddig minden nap elkölt egy akaraterőpontot, egyszerre annyi célpontra ahány akaraterőpontot képes elkölteni naponta.
Pl.: ha a karakter üldöz valakit, akire korábban elnyomta ezt a diszciplínát rögtön meg fogja tudni mondani hová bújna, melyik utcába fordulna be, hiszen teljesen úgy gondolkozik, ítél stb. mint a célpont. Durva, de hát mégis csak 5 pötty!
bgege @ 2008.10.10. 09:33
Legfőbb visszatartó erő, hogy ha a Démon megereszt egy 3as csodát, akkor ha bármilyen angyal van 3.6 kilometeren belül akkor az illető elsüthet egy 4es erejű csodát bármilyen büntetés és ellentámadás lehetősége nélkül. (ha többen érzik meg, akkor is csak az egyikük) A csodák hatása az erejükkel mondjuk négyzetesen növekszik, tehát ezt a démon szeretné elkerülni. Másrészt minden természetfeletti megrezzen a közelben. Egy 3as auspexü torreador felkapja a fejét és körbenéz, valamit megérzett. Egy tapasztalt vérfarkas sámán beleszagol a szélbe és megjegyzi hogy sötét erők munkálkodnak az éjben. Mig egy nagyon erős Mennyei Kórus tag összeráncolja a homlokát, varázsol egyet, majd megindul a pokoli energiák forrása felé, hogy hazazavarja a démonfattyút. Angyalnál persze ugyanez fordítva.
Másrészt ha csodát kér akkor felfesti magát a főnökei térképére hatalmas vörös betűkkel. Ez egy démonnál kellemetlenebb, mint egy angyalnál, mert ők folyamatosan fel vannak készülve arra hogy el lesznek árulva. De egy angyal sem örül ha a főnökei megkérdezik, hogy te tulajdonképpen miért kértél olyan csodát, hogy forrjon össze egy törött láb?
Egyik fél sem szeretné ha a halandók megtudnák, hogy a menny és a pokol manipulálja a világot. A csodák pedig nagyon feltünőek tudnak lenni.
Kicsi csodáknál (nyiljon ki egy ablak) ilyesmi persze nem nagyon van, a professzionális önérzet tartja vissza őket inkább a nyakló nélkül használatuktól. Ugyértem ha a vécét is csodával húzza le az nem túl elegáns megoldás...
Eddig kb 15 játékalkalom alatt 3 csodát kértek a játékosok, a legerősebb 2es volt. Persze voltak necces helyzetek, ahol a démonnak egy 5ös csoda kellett volna a kijutáshoz ha nem dob teljesen spontán 3 dobásból vagy 15 sikert, és még bőven lesz is ilyen helyzet.

A csodák Deus Ex Machina jelleggel működnek, kb arról szólnak hogy hiába nyomorult kis vacak a karakter, ha muszáj akkor is bedarál bármit és bárkit. Csak nagyon nem szivesen csinálja.
Ha szabályokról van kérdésed, tedd fel nyugodtan, megpróbálom elmondani hogy mit hogy csinálunk.

A démon amugy szeret láthatatlanul röpködni autók után, ilyenkor pl mindig dobunk valamit. Most az obfuscate 4-e ugy jött ki, hogy akinek nincs 7es perception+alertnesse vagy 4-5ös obfuscateje, az nem látja. Viszont előfordulnak olyan halandók akik 4es perception 4es alertnessel rohangálnak, és nagyon ciki ha egy szárnyas figurát látnak végigsuhanni a nagykörúton egy kocsit követve. Dobunk d100al, ha 01 akkor halandó látja meg, ha 02-03 akkor természetfeletti. Nyilván ha 9esre tünt volna el akkor csak 01-02 esetén van baj, ha meg 7esre akkor 01-06 esetén. Csak hogy visszatartsa a játékost attól hogy a vécére is repülve menjen...
@ 2008.10.06. 10:21
Nekem is nagyon tetszik a kampányleírásod, engem elsősorban a szabályok érdekelnek belőle. Az ötletet nagyon jónak tartom és talán valami hasonló megvalósítással én is próbálkoznék. Bár én a magam részéről új-WoDot mesélek.

Írhatnál azokról a csodákról kicsit bővebben, mit jelent az, hogy elszámoltatják velük később? Úgy értem nem feltétlenül látom át, hogy mi az, ami visszatartja őket a sok sok csoda (mégha kicsik is) használatától?

A 80% improvizáció szerintem meglehetősen egészséges egy játékban (legalábbis WoD-ban). A lehetőségek száma hatalmas (megkockáztatom, talán nagyobb mint egy fantasy RPGben) és 20%-nál több tervezés esetén csomó dolog úgyis a kukába kerül. Legalábbis nekem ilyen tapasztalataim vannak.
bgege @ 2008.10.03. 19:46
Köszi szépen a biztató szavakat, nagyon jól esik! Amint lesz elég lemesélt anyagom, hogy értelmesen tudjam azt mondani, "Ez történik az első 3 évben" és ne kelljen a felét visszaszivnom egy hét mulva akkor visszatérek. Még nem tudom pontosan milyen formában lehetne a történeteket leirni, mert 80% az improvizáció aránya, valószinüleg egy story outlinet fogok vázolni, utána pedig hozzáadni, egy "nekünk ezt sikerült belőle kihozni" Például a démon most éppen egy hotel folyosóin fogócskázik egy elég komoly rendőrségi osztaggal akit nagyon nem akar feldarabolni, de úgy tűnik kénytelen lesz, mindez 3 kritikus helyzetben történő balsiker dobásnak köszönhetően, és elég esélytelen hogy bárki más is akár csak hasonló helyzetbe jusson :D
KekPafrany @ 2008.10.01. 09:31
Élvezetes olvasni :normaalis: A végén írd le azt is, hogy mi valósult meg, mit tettek a játékosok :nos: Vagy vezess a kalandokról naplót, és hadd olvassuk :rohog:
Frogen @ 2008.09.30. 18:02
Jó, tetszik! A játék vásznát a háttérben feszítő húrok is megismerésre kerültek. :normaalis:
Xever @ 2008.09.30. 16:00
Tetszik az is amit és az is ahogy írsz. Mondjuk ebben nem kis szerepe van annak, hogy az egészet Pratchettre és Gaimanra építed :normaalis:
Nagyon el lett találva. Remélem minél előbb felkerül maga a történet is.
Xik_uz @ 2008.09.30. 15:49
Bazz,ez nagyon jól hangzik,akár csak az előzőek.
Mondd,hogy mit csinálnak a karik,sőt,add ki könyvben! :normaalis: