Stark @ 2010.12.06. 18:28
Nem vagyok meggyőződve a váltás hasznosságáról, de remélem, hogy bejönnek a hozzá fűzött remények.
Wedge @ 2010.11.20. 03:51
Pár óra múlva az RPG.HU ebben a formában megszűnik, s bár hiába tudom, hogy csak átalakul, most mégis szomorúságot és lehangoltságot érzek. Amióta csak szerepjátékozom, látogatom az oldalt, rengeteg emlékem, vidám és keserű egyaránt, köt ide, ezért nehéz szívvel gondolok bele, hogy mikor este rutin szerűen meg akarom majd nyitni már nem lesz elérhető, s 1-2 napon belül a helyét valami más, valami idegen veszi át. Sajnálom, hogy a fejlődés érdekében ezt az utat választottátok, s sajnálom, hogy hazánkban a szerepjátékról ennyien elfeledkeztek, ráadásul anélkül, hogy átadták volna a szeretetét a fiatalabbaknak. Úgy tűnik egyre kevesebben vagyunk, most pedig az egyik legfontosabb bástyánk is elesik, s csak remélhetjük, hogy az új honlap valamiféle új kezdetet is jelent majd a szerepjátékoknak.

Köszönöm az eddigi munkátokat, különösen BePe erőfeszítéseit, amivel megalkotta és ennyi ideig, ilyen magas színvonalon tartottátok a honlapot, és sok sikert az újhoz!

Viszlát RPG.HU!
Magyar @ 2010.11.19. 22:34
Hajrá! Hajrá! :)

<small>Iróni-A-Méter: 1/5</small>
BePe @ 2010.11.16. 06:15
koszonom a biztatast! :D


don_piezo:
igen, remelem meg iden behozhatjuk, ujra lett irva nullarol, mar a tesztelesnel tartunk.

evil_abrosz:
a network site-jain belul csak ugy lehetett megoldani a mindenhova-ugyanaz-a-login feature-t, hogy a loginnevben nincs spec karakter.
Don_Piezo @ 2010.11.15. 22:41
Én is köszönöm a készítők eddigi munkáját remélem az új oldal is legalább ilyen sikeres lesz, én biztos ott leszek.

A legfontosabb kérdésem viszont az,hogy lesz e szecskavágók játék? :D
evil_abrosz @ 2010.11.15. 22:12
Ott visszakapom majd a szóközt a nickembe?
Efti @ 2010.11.15. 21:59
Köszönök mindent és sok sikert a továbbiakban... én ott leszek :D
DiMalto @ 2010.11.15. 10:40
A rulez utolsó évében kezdtem el látogatni az oldalt, aztán főiskola alatt regiztem, és azóta is majd' napi rendszerességgel figyelem az új híreket. Ez alatt az idő alatt eléggé a szívemhez nőtt a mostai design/tartalom, de belátom: változásra, megújulásra szükség van. Gondoljunk csak bele - offline (mondjuk számítógépes) magazin esetében is időnként szükség van imázsváltásra, neadjisten "lapcsalád"-ra bővülésre.
Szóval én bizalmat szavazok az új koncepciónak, és drukkolok nektek.
Szombaton fél háromkor vizsgázok, de utána első dolgom lesz megtekinteni az új oldalt (igen, még a suliban)...
Biohazard @ 2010.11.15. 10:19
Koszonom az eddigi munkat es sok sikert kivanok a tovabbaikhoz! :langol:
Herbal @ 2010.11.13. 19:36
Én rengeteg élményt és barátságot köszönhetek az rpg.hu-nak. Szerintem nem vagyok egyedül ezzel, és valószínűleg azzal sem, hogy akármi legyen az új oldal neve, sokunknak mindig rpg.hu marad. :langol: Ilyenformán nemhogy 15., de sokkal többedik szülinapja is lesz.

<small>Iróni-A-Méter: 1/5</small>