Terde @ 2014.09.06. 00:13

Mendark: Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat!
Szerintem mindenki nehezen szokja meg a körváltót a holtidő miatt. A mi társaságunk is így volt ezzel, csak aztán közös munkával mégis sikerült ezt játszhatóvá varázsolni. Egyébként még ha nem is körváltóban, de szerintem megéri bomlasztani a társaságot :D Például az egyikőjük dolgozhat az ellenséges NJK-nak. Aztán mese előtt külön beszélni (akár játszani) egy játékossal a többiek tudta nélkül, és csak apránként megszellőztetni, hogy van egy tégla a játékosok között. Garantált a para szvsz :) De a két ellenséges csapat koncepció is jó (én egyszer próbáltam, vérfürdőbe torkollt.) Illetve akár teljesen titkos koncepciót is kaphat külön mindenki, így senki sem bízik a másikban (ehhez van gépen együléses Cthulhu modulom, ha van rá érdeklődés, meg lesz egy kis szabadidőm némi utómunka után szívesen elküldöm az lfg-nek). Ez mind-mind szétszórja a csapat tagjait szerintem és talán megszeretteti velük a körváltós rendszert.

strato @ 2014.09.04. 15:17

Összelinkeltem a krónika előző meg mostani fejezetét, hogy könnyebb legyen a navigáció. Ha lesz újabb rész, próbálunk majd figyelni erre.

Mendark @ 2014.09.04. 12:18
Remek!
Még mindíg nem juottam túl a körváltós rendszer okozta sokkon :-)
Többször is próbáltam már úgy mesélni, hogy a karakterek nem feltétlenül barátok, sőt ellenségek. Nehéz volt. Leginkább a Salvatore féle sötételfes kalandoknál működött, mikor a csapat kap egy feladatot, de egymással érdekeivel ellentétes "mellékküldetéseket" is kapnak a saját házuktól vagy hasonló. Ott is sok olyan volt hogy csak a party egy része játszik, és indőként egész jól működött (máskor meg nem).
De elve játékrendszert csinálni belőle!
Király!
Mondjuk minden tiszteletem a mesélőnek!
Terde @ 2014.09.03. 20:17

Arcana: Nem tudom, hogy hány részben lesz leközölve, de összesen 15 játékülés lesz, ebből elküldtem 13-at és kész van 14. Jelenleg az utolsó játékülésre készülünk.

Nocturna: A nevekkel én is problémában voltam; nehéz megállapítani, hogy mennyit célszerű beleírni egy ilyen összefoglalóba. Az a baj, hogy a feltüntetett nevek később fontosak lesznek ezért döntöttem úgy, hogy maradjanak benne a szövegben. Azonban talán megkönnyítené az értelmezést egyfajta függelék, mely a karaktereket és a hozzájuk tartozó kapcsolati hálót mutatná be. Dolgozok az ügyön, csak összesűrűsödtek a dolgaim, de remélem emberi időben be tudom fejezni.

Nocturna @ 2014.09.02. 21:59
En is feladtam a felenel. :/ Tul regen volt az elso, tul sok a nev, es a toredezett struktura (minden bekezdes egy ujabb JK, ujabb nevekkel, kapcsolatokkal, stb.) sem konnyiti meg az ertelmezest. Jegyzetelni meg nincs kedvem hozza.
Arcana @ 2014.09.02. 18:01
Az a baj, hogy már nem emlékszem az első felvonásra. Hány rész lesz? Mert inkább egyben olvasnám majd el a végén.
auer @ 2014.09.01. 15:20
Jó.