aluminiumtrioxid @ 2015.10.02. 10:35

Gyors körkérdés: eddig neked melyik rész jött be a legjobban és miért?

 

 

Azon a radikális véleményen vagyok, hogy kifejezetten rossz Heroes résszel még nem játszottam.

 

A III jó, sok az egység, változatosan fejleszthetőek a hősök, nosztalgiafaktor, stb.

 

A IV-gyel rengeteg játszottam, amikor még újdonságnak számított. A hős nélkül kiküldhető seregek, a karavánok, és a csatákban ténylegesen releváns szerepet játszó hősök jók voltak, az, hogy simán lehetett egy sereged csak hősökből, akikkel különösebb gond nélkül szét tudtál kaszabolni mindent, már kevésbé. Az se igazán jött be, hogy a felvett skillek alapján alakuló karakterosztályok bónuszai a teljesen irrelevánstól a brutálisan OP-ig váltakoztak. Egynek azért jó volt ez is.

 

Az V abszolút kedvenc, gyakorlatilag mindent tud, amit a III (kiegészítőkkel együtt: amit a IV is), csak több, szebb, jobb. A faji képességek is itt debütáltak, ami még jobban segíti a frakciók differenciálását. A skillwheel pazar, a perkek közt akadnak kifejezetten ötletesek és jópofák. A mágia szerintem alacsony szintén eléggé vérszegény, Dungeon kivételével nem is nagyon éri meg arra gyúrni, ami picit fáj a lelkemnek.

 

A community többségével ellentétben én a VI-tal is jól elvoltam. A tradicionálisan hétszintű unit progression háromra redukálása nem bizonyult túl jó ötletnek, az erőforrásmenedzsment végtelenül lebutított, a karakterfejlesztést valamilyen számomra érthetetlen okból egy baromi kiegyensúlyozatlan, skillfás rendszerré alakították át az előző rész tökélyt súroló megoldása helyett, viszont az egységdesign, azok egymás közti interakciói, és a többszintű, ingyen használható, csata során folyamatosan erősödő racial ability elég decens taktikai mélységet kölcsönöztek a játék lényegét jelentő összecsapásoknak. A kezdetleges alignment rendszer és ennek kapcsolata a karakterfejlesztéssel inkább érdekes, mint jó ötlet (Tears irányba indulva sokkal könnyebb bazinagy sereget összegyűjteni, amivel simán agyonnyomja az ember az agresszívebb riválisát, sebzés bónuszok és tápos tömegpusztító spellek ide vagy oda). Emellett a játék baromi jól néz ki, ami nem fontos szempont, de azért szempont.

Savior @ 2015.10.02. 09:29
Nekem is a King's Bounty. HoMM-ból a 2-vel játszottam, és azért hosszú távon már elég unalmas volt -- ugye itt pályánként újra kellett kezdeni mindent, míg a KB egy nagy kaland volt.
Vincu @ 2015.10.02. 00:06
Természetesen a Kings bounty! Még C64-en szereztem meg, és rommá játszottuk a haverokkal. Ott még követtek a szörnyek, és nagyon trükkösen kellett lerázni őket.
Az volt gyakorlatilag a játék amiből a heroes sorozat kinőtte magát. Szerencsére van PC-n is. Néha még ma is előveszem, és igazi kockásfüzetes jegyzetelés kell hozzá

http://www.bestoldgames.net/img/ss/kings-bounty/kings-bounty-ss5.gif
Feldkurat @ 2015.10.01. 21:41

Heroes 3 Télen Nyáron! :)

Szerintem a 3 a legjobb, a rengeteg vár és egység, rengeteg kombinációra ad lehetőséget, meg rettentően lehetett pörgetni a köröket ha az ember már ráérzett a dolgokra. Zeneileg is messze veri az utódait szerintem, egyedül az 5-nek van még egy két jobb zenéje. Az 5ben még a skill tárcsa és az egységek változatos fejleszthetősége tetszett, de igazából egy Heroes3 és 5 hibrid lett volna számomra az ideális.

A 6 már diavetítés üzemmódban ment csak a gépemen, így azt kipróbálni tudtam csak, érdemben játszani vele nem, ez az új meg már az esélytelen kategória.

beornmaci @ 2015.10.01. 14:28
@Olman: nem.
A Might & Magic sorozat I-X részt ölel fel, ebből a IX. rész szvsz játszhatatlan volt. Ez volt az ürhajós-sárkányölős RPG vonal.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Might_and_Magic

A Heroes of the Might & Magic a startégiai vonal, amit ha jól emlékszem, az 5. résznél neveztek át Might & Magic Heroes-ra. Nem tudom miért. :)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Heroes_of_Might_and_Magic
Ravenheart @ 2015.10.01. 14:28

A név kicsit kavarodást okoz bennem. Ez most annak a sorozatnak a 7. része, ahol kezdetben FPS nézet volt és valamelyik részben a végső poén az volt, hogy űrhajók meg lézerfegyverek vannak? Vagy annak, ahol végig ilyen táblaszerű nézetben lehetett mozogni (és aminek III. része most jött ki androidra HD változatban)?

 

Ha benne van hogy Heroes, akkor stratégia. Ha nincs, akkor crpg. Utóbbinak ugyanez a brigád fejlesztette a tizedik részét tavalyelőtt.

Aszketa @ 2015.10.01. 14:19
Az eddigi részek is nagyon rendben voltak, jó volt az atmoszférája a játékoknak, és persze igazi jó kis körökre osztott stratégia. A 4. rész kicsit félrecsúszott, hangulatban pedig nekem is a 3. volt eddig a csúcs. Ez amúgy általános vélemény is, a 3. magasan a legjobb volt eddig. De azért mindegyik megérte az árát. Kíváncsi is vagyok nagyon az új részre, úgyhogy megyek, be is szerzem. :D
Olman @ 2015.10.01. 14:11
A név kicsit kavarodást okoz bennem. Ez most annak a sorozatnak a 7. része, ahol kezdetben FPS nézet volt és valamelyik részben a végső poén az volt, hogy űrhajók meg lézerfegyverek vannak? Vagy annak, ahol végig ilyen táblaszerű nézetben lehetett mozogni (és aminek III. része most jött ki androidra HD változatban)?
Vorador @ 2015.10.01. 09:24

Gyors körkérdés: eddig neked melyik rész jött be a legjobban és miért?

 

A harmadik, ez volt az első stratégiai játék, amivel játszottam. Szóval biztos van bennem egy nagyon erős nosztalgia, de ha objektívan próbálom nézni, akkor is a 3. a befutó. :) Ennél szebb városképeket még sehol nem láttam, itt van pl. a kedvencem a Rampart.

 

A második helyezett az 5. rész, bár még csak az első két kampányával játszottam, de nagyon tetszett, majd egyszer végigviszem. Egy tekintetben még jobb is a Heroes 3-nál: az egységek változatosabb képességekkel bírnak.