galu22 @ 2018.12.02. 13:07

"a játék legnagyobb előnye: ez nem kíván alapos felkészülést a mesélőtől"

Acélpatkány: ez nagyon jó, főleg időhiányos, de játszani vágyó mesélők esetén.

 

 

Szerencsére elég sok segítség van online, ami manapság már sokat könnyít.

 

 

Nálunk minden második héten találkozik a csapat, netto hat órát tudunk játszani nagyjából. Szerintem egy hat órás játékra olyan 2-4 órát szoktam készülni, szétosztva a két hét alatt.

Egy dolog van, amivel sok időm menne el, a térképkészítés. Mivel nagyon béna térképeket tudok csak készíteni, továbbá gyűlölöm minden percét a rajzolgatásnak, ezért inkább arra szánok öt percet, hogy egy meglévő modulokat végigpörgessem vagy online keressek egyet. 

 

 

A mesére való felkészülés egyébként szórakoztat, ha több szabadidőm lenne, vagy ha ritkábban játszanánk, akkor valószínűleg felkúszna az 1:1 arányig (hat óra játék, hat óra felkészülés).

 

Nagyrészt tudatosan szorítottam le ennyire, diákként még simán tudtam 10-12 órát rászánni egy játékalkalomra. Az ötlet általában a felkészülésen kívül jön (pl. araszolok a Szerémi úton).

A felkészülés alatt inkább listákat szoktam összeírni, amik segítenek ha rögtönöznöm kell valamit. Nyomozásnál ez gyakran előfordul, mert a játékosok mindig fel akarnak keresni valakit, aki egyébként logikusnak tűnik, de nem dolgoztam ki :)

- jól hangzó személyneveket

- hangulatosnak gondolt helyszíneket véletlen találkozásokhoz (szerintem jobb, ha az NPC, akinél nem vettem figyelembe, hogy a játékosok felkereshetik, az Óváros téren dolgozik egy újságosbódéban, a bazilikával szemben, mint az, ha a "játékosok megérkeznek a címre")

- 1-2 jellemző érdekességet random NPC-k részére, ilyesmi. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak hogy ne legyen minden statiszta egyforma. Pl. legutóbb tetszett nekik, hogy a néni akit ki akartak hallgatni egy ötvenes évei elején járó dáma volt 23 éves szeretővel, akit a beszélgetés alatt végig fogdosott az asztal alatt. Érdekes módon általában azok az NPC-k maradnak meg a játékosokban jobban, és lesznek visszatérő vendégek a kalandban, akik nem illenek a környezetbe. Pl. a lovag, aki úgy beszél, mint aki be van tépve.

 

 

Mostanában olvastam néhány Prachett-regényt, és abban vannak olyan szereplők, akik először idegesítettek, de beláttam, hogy így furán azért maradandóbbak. (pl. az absztinens vámpír, aki kifejezetten kényelmesen - melegítő+papucs + öltözködik)

Olman @ 2018.12.02. 08:42
"a játék legnagyobb előnye: ez nem kíván alapos felkészülést a mesélőtől"

Acélpatkány: ez nagyon jó, főleg időhiányos, de játszani vágyó mesélők esetén.
Thirlen @ 2018.11.30. 13:33

Emberek, kicsit elsikkadt, de a nagy kérdés az, hogy megvennétek-e magyarul? Acélpatkány lejjebb írta, hogy fordítja, de jelen állás szerint ha nem lesz elég jelentkező (lásd https://www.kalandhorizont.hu/), akkor nem adja ki. Szóval akit érdekelne, az nyilatkozzon ott.

WCB @ 2018.11.29. 20:07
Ez a játék a Leverage-t juttatta az eszembe, a teljesen más világ ellenére... nem lepődnék meg ha onnan is inspirálódott volna a szerző.
Acelpatkany @ 2018.11.29. 17:02

Amit az ismertetőben és a hozzászólásokban még nem olvastam, az a játék legnagyobb előnye: ez nem kíván alapos felkészülést a mesélőtől. Persze ismerni kell a szabályokat, és azok alapján le kell tudni vezetni egy játékot, csakúgy, mint a társasjátékok esetében, de nagy sztoriívvel, nyomok elhelyezésével, intrikával nem kell törődni, mert minden jön magától. Igen, el kell olvasni a 300+ oldalas könyvet, de utána nem kell azzal a szabállyal törődni, hogy legalább a tervezett játékidő felét a mesélő felkészüléssel, vázlatolással, jegyzetkészítéssel, tervezéssel kell, hogy töltse, különben szétfolyik minden. A Blades-ben minden feszes, akkor is, ha spontán találják ki a résztvevők, hogy most előveszik ezt a játékot.

galu22 @ 2018.11.29. 05:44

Nem olvastál te még fénymásolt gygaxiánus DMG-t, az a bajod...

 

Tudod mi hiányzik neki? Egy jó háború!  :bezzeg:

Marvin @ 2018.11.29. 00:13
"Ami engem nagyon zavart: a könyv olvasása előtt azt hittem hogy angol tudásom kiváló. Sok-sok éve először szabályosan szótáraznom kellett olvasáshoz. Nem tudom, hogy miért volt szükség rengeteg helyen olyan kacifántos kifejezések használatára, amelyekt élő nyelvben alig, vagy sohasem hallani. Nagyon megnehezíti a kezdő játékosok dolgát mindez."

Nem olvastál te még fénymásolt gygaxiánus DMG-t, az a bajod...
Marvin @ 2018.11.29. 00:10
Volt szerencsém hozzá, sőt elvileg még benne vagyok egy futó kampányban, csak jó régen nem volt szessününk, vagy csak nem tudok róla. A világ kicsit tán túllihegett, legyen benne viktoriánus köd + sötétség, tengeri zsírmonszterekből kifőzött olajból delej, ha jól emlékszem, darkulás és démonok, mert az menőn néz ki, és slussz, ennek fényében az olyan tudományos kérdések, hogy mégis mit esznek az ottaniak, enyhén szólva sokadrangúak. A jelenetes rendszert sok újhullámos indie csodához képest inkább merevnek és korlátozónak éreztem, mint felszabadítónak. ("Ott vagy a süllyedő csónakon, mit teszel?" Kösz, éppen a bálba akartam menni, de majd jól átélem ezt a csónakos dolgot művészileg.) A galu22 által említett túlságos könnyűséget nem tapasztaltam, sőt elég hamar el lehet lőni mindent és szívni nagyokat, ha adsz kockát másoknak. Ezzel együtt az egész még mindig szórakoztató, de inkább a társasjáték-szerű menedzsment, mint bármi más elem miatt.
Steel @ 2018.11.28. 19:38
Szerintem a játékot egy 6-8 alkalmas "életútra" tervezték. Más kérdés, hogy alkalmas-e rá, (majd pár hónap múlva válaszolok erre ha minden jól megy).
 

 

Pl megtámadják a csapat bázisát. Ez meló h visszaverik a támadókat? Nem? akkor nem használható a meló specifikus képesség

 

 

 

az elején tényleg van ilyen, de a fontosabb értékeket már akkor is fel lehet húzni négyesre, és onnan hamar ötösre. Abból meg nem valószínű, hogy nem tudsz dobni egy négyest.

 

Próbáltam utalni erre, hogy a játék nem azok számára készült akik az ehhez hasonlókon fennakadnak. A játék célja hogy érdekes sztorit alkossunk, amelynek részei a bukások is. Ha valaki kimaxolásra törekszik (ne adj isten győzelemre), meg mindenre szabályt meg balance-t keres annak ez a játék nem való.

Narratív stílus kedvelőinek szól, annak pedig tök jó.

 

 

 túl nagy ahhoz, hogy igazán jó fókuszált mini legyen, pedig nagyon jó kis újítások lapulnak benne, és a nyelvezete túlírt ahhoz, hogy elővegyem egy gyors bemutató játékra és odaadjam az érdeklődő játékosoknak.

Több szeretne lenne mint fókuszált mini, de egyébként teljesen igazad van, ez nem kezdőknek való. Úgy gondolom olyan játékosoknak íródott akik szeretnének egy kicsit elrugaszkodni a klasszikus rpg stílustól mivel már sokat játszottak és friss élményekre, új megközelítésre van szükségük.

Acelpatkany @ 2018.11.28. 19:06

A nyelvezetét speciel érthetőbbnek tartom, mint a Trail of Cthulhu nyelvezetét. A szótárat lassan meg sem nyitom, egyből írom google-be a kérdéses szavakat, hogy mindenféle szlengre és ritka/régies szavakra megtaláljam a magyar megfelelőt.