Cthulhu @ 2019.03.23. 20:33

Van egy érzésem, hogy ez az a pont ahol az események angolosan a "full derailment" irányába tolódtak.

 

Nem igazán volt "rail" a történetben. Én amolyan "irányított sandbox"-nak szántam a dolgot, de nyilván ezen lehetne vitatkozni. Mindössze annyit akartam a csapattól, hogy maradjanak Bögenhafenben (és a környékén), illetve hogy foglalkozzanak az Ordo Septenarius-os, démonos szállal. Ezen belül viszont teljesen szabadon mozoghattak sőt, még mellékszálakat is terveztem nekik, illetve igyekeztem felvenni a dolgot, ha mással is foglalkozni akartak (Filipnek volt pl. némi melléktevékenysége). 

Illetve magamban meghatároztam pár feltételt, amik ha teljesülnek, akkor úgymond keményebben beleszólok az események alakulásába. Erről a következő részben még lesz szó. 

morgorito @ 2019.03.23. 02:46
Van egy érzésem, hogy ez az a pont ahol az események angolosan a "full derailment" irányába tolódtak.
Cthulhu @ 2019.03.22. 23:39

"Kicsivel később a fogadóban aztán a teljes csapat még egyszer nekiült a tanácskozásnak, és hosszas vita után megszületett a nagy ötlet: Behatolnak Franz Steinhäger otthonába, és..."

Feltételezem, hogy úgy érezték, nagyon keveset tudnak, és mivel nem jöttek az ötletek, azért így döntöttek.
Az biztos, hogy sosem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy a parti esetleg erőből próbálja megoldani a helyzetet. :)

 

Nem vagyok benne biztos, de ettől még akár így is gondolhatták. Csak hát emlékeim szerint a játékalkalom előtt végigvettük az elvarratlan szálakat, ahol még akadt nyomoznivaló. Arra számítottam, hogy ezek közül próbálkoznak meg néhánnyal - a legnagyobb félelmem az volt, hogy pont azokkal foglalkoznak majd, amik kevésbé izgalmasak, vagy esetleg körülményesebbek. 

 

Nekem még annyi problémám volt az egésszel, hogy nem vették a fáradtságot, hogy legalább kicsit utánanézzenek Steinhaeger-nek és a házának, mielőtt betörtek volna hozzá. Akkor esetleg tudtam volna nekik sugallni, hogy ez nem annyira jó ötlet. Persze ha ennek ellenére is be akartak volna törni hozzá, akkor hajrá, de legalább nem lepett volna annyira meg, illetve még valami nyomot is be tudtam volna illeszteni, hogy ha jól csinálják, akkor még értelme is legyen a dolognak (mert az imprózás közben hirtelen semmi nem jutott eszembe).

 

Amúgy a modul szerint hivatalosan semmit sem találhattak volna a Steinhaeger házban és igazából körülnézni sem tudtak volna. A leírás szerint ugyanis a kereskedőnek elég kutyája, szolgája és testőre van, hogy kiverje a csapatot, nekem pedig úgy kellett volna intéznem, hogy minden ilyen akció a karakterek csúfos vereségével végződjön. Csak én meg nem szeretem ha ennyire megkötik a kezemet: Végső soron volt egy jó tervük, pár ügyes taktikai húzásuk és mindezekhez disznó nagy szerencséjük - nem éreztem volna fair-nek ha karhatalmilag elnyomtam volna a dolgot. Inkább rögtönöztem egy szerintem korrekt ellenállást és vártam hogy mi sül ki a dolgokból. 

Arcana @ 2019.03.22. 12:28
"Kicsivel később a fogadóban aztán a teljes csapat még egyszer nekiült a tanácskozásnak, és hosszas vita után megszületett a nagy ötlet: Behatolnak Franz Steinhäger otthonába, és..."

Feltételezem, hogy úgy érezték, nagyon keveset tudnak, és mivel nem jöttek az ötletek, azért így döntöttek.
Az biztos, hogy sosem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy a parti esetleg erőből próbálja megoldani a helyzetet. :)
BePe @ 2019.03.21. 08:25

 

 

A szerkesztőknek szeretném jelezni, hogy látszólag egy kép kimaradt (csak a jelzés került be: KÉP: morrslieb_day_2.jpg). Ha esetleg a kérdéses képfile-t elfelejtettem, akkor szóljatok és pótlom.

 

Kuldd at kerlek csak a kepet nekem es szivesen feltoltom a cikkbe.

Koszi!

 

 

BePe:

Elküldtem a szokásos novellás RPG-s címre. Előre is köszönöm.

 

 

Koszi, cikk frissitve :)

Cthulhu @ 2019.03.21. 07:05

 

A szerkesztőknek szeretném jelezni, hogy látszólag egy kép kimaradt (csak a jelzés került be: KÉP: morrslieb_day_2.jpg). Ha esetleg a kérdéses képfile-t elfelejtettem, akkor szóljatok és pótlom.

 

Kuldd at kerlek csak a kepet nekem es szivesen feltoltom a cikkbe.

Koszi!

 

 

BePe:

Elküldtem a szokásos novellás RPG-s címre. Előre is köszönöm.

BePe @ 2019.03.20. 23:06

A szerkesztőknek szeretném jelezni, hogy látszólag egy kép kimaradt (csak a jelzés került be: KÉP: morrslieb_day_2.jpg). Ha esetleg a kérdéses képfile-t elfelejtettem, akkor szóljatok és pótlom.

 

Kuldd at kerlek csak a kepet nekem es szivesen feltoltom a cikkbe.

Koszi!

Cthulhu @ 2019.03.20. 17:58

Az nem tiszta hogy tudtak elmenekülni a városőrök elől - mindannyian főleg h tárgyaltak velük is.

 

Filip nem messze a mellékhelyiségtől állt, onnan próbálta alkudozni a betóduló őrséggel, akik közben megpróbálták bekeríteni. Amikor látta, hogy a diplomácia esélytelen, akkor egy piszok szerencsés dobással átcselezte magát a konstáblerek lándzsái között és a beugrott a klotyóba. Ott megintcsak disznó szerencséje volt, hogy nem törte össze magát, de sikerült minden vonatkozó próbája. Az őrség meg oda nem kívánt utánamenni, így aztán a csatornában már viszonylag könnyű dolga volt. 

 

Gerhart a dolgozószobában tartózkodott, így őt senki sem láthatta. Ráadásul az ajtót is magára zárta. Később a dolgozószoba ablakán keresztül távozott, még mielőtt bárkinek eszébe jutott volna odabent is körülnézni. Mivel lopakodás terén meglehetősen jó, nem okozott neki nehézséget a falon keresztül észrevétlenül kimászni és felszívódni a hajnali ködben.

 

Cydonia és Máldír Heinrich szobájában voltak az emeleten. A papnő szintén megpróbált a galériáról alkudozni a földszintre becsődülő őrséggel, akik viszont inkább a lépcső felé iramodtak. Itt jeleztem a játékosoknak, hogy jelen helyzetben mindeféle szóbeli egyezkedés esélytelen (a vonatkozó próbáikat is elrontották), ők pedig vették a lapot és inkább kiugrottak az ablakon. A ház belső elrendezése miatt így hatalmas előnyük volt, bőven elég ahhoz, hogy a falon kimászva ők is elszeleljenek. 

 

Herwig Franz szobájában tartózkodott és emlékeim szerint magukra zárta az ajtót. Amíg az őrség a bejutással volt elfoglalva, bőven jutott ideje az ablakon kiugrani és elszelelni. 

 

Mivel késő is volt már, meg ha jól emlékszem elég jókat dobtak, ezért nem akartam külön az utcákon üldözési jelenetet rendezni. Azt hiszem letudtuk fejenként egy dobással, hogy vagy nagyon gyorsan elszaladtak, vagy sikerült észrevétlenül elszivárogni. 

Cthulhu @ 2019.03.20. 17:42

A szerkesztőknek szeretném jelezni, hogy látszólag egy kép kimaradt (csak a jelzés került be: KÉP: morrslieb_day_2.jpg). Ha esetleg a kérdéses képfile-t elfelejtettem, akkor szóljatok és pótlom.

Kaloz @ 2019.03.20. 17:27

Auer: Gondolom a csatornán keresztül, míg az őrség az épületen kívül volt.