Petrus @ 2020.01.21. 18:20

Igen, ők most nagyon mennek. Még valamennyire a most "felkapottakhoz" sorolnám az Ulisses-t és Cubicle 7-t.
(Mindeközben úgy néz ki, kicsit döglődik az FFG, vagy legalábbis visszavesznek az RPG vonalból.)

Nem igazán:
- Az Ulisses csúnyán lepadlózott a Wrath&Glory-val, hiszen elvették tőlük a 40K jogokat rögtön az alapkönyv után (nem volt szerintem olyan rossz, mint ahogy be lett állítva) és a C7-nek adták. Maradt náluk a The Dark Eye (német területen kívül nem igazán népszerű), a TORG Eternity (valahogy ez se váltotta meg a világot), és az új Fading Suns (amiről már vagy egy éve egy kukkot sem hallani).
- A C7... hát a WFRP4 fogadtatása korántsem volt olyan siker a rajongóknál, mint várták, az új Age of Sigmar éra totál más rendszert kap (viszlát kontinuitás és konvertálhatóság), és a W&G felújított kiadása is kezd megcsúszni már egy ideje (mégis ki fogja megvenni? akik beruháztak az Ulisses-féle változatba, már nem veszik meg, a további érdeklődők (pl. én is) meg úgy látom, inkább kivárnak, mi sül ki belőle).
- Az FFG egészen más liga: a Star Wars szerepjátékaik tavaly ősszel bekerültek a Disney online shopjába, kiemelt helyre, hogy a kis Jimmy megkaphassa ajándékba Ren figurája mellé a fa alá. Ezzel együtt az rpg-s kiadványsoruk hamarosan véget ér: az SW-ben már nincs szufla (egy bejelentett könyvük jön még), az L5R-t még próbálják nyomni, a Genesys-hez is talán még 1-2 kiadványuk lesz - és ennyi. A táblás-kártyás-minis részlegük mindig is sokkal jövedelmezőbb volt, az rpg nekik csak hobbi...
Marcus @ 2020.01.20. 21:57

 

Az első négyből három Modiphius (a Free League kiedványok is náluk jönnek ki nemzetközi forgalomban), plusz egy csomó nagy nevű licenc van náluk (Conan, Star Trek, Infinity, Mutant Chronicles, stb.), nem semmi.

 

 

Igen, ők most nagyon mennek. Még valamennyire a most "felkapottakhoz" sorolnám az Ulisses-t és Cubicle 7-t.

(Mindeközben úgy néz ki, kicsit döglődik az FFG, vagy legalábbis visszavesznek az RPG vonalból.)

Petrus @ 2020.01.19. 21:38

4 Fallout (Modiphius)
...
2 Vaesen - Nordic Horror Roleplaying (Free League)
1 Dune (Modiphius)

Az első négyből három Modiphius (a Free League kiedványok is náluk jönnek ki nemzetközi forgalomban), plusz egy csomó nagy nevű licenc van náluk (Conan, Star Trek, Infinity, Mutant Chronicles, stb.), nem semmi.
Marcus @ 2020.01.19. 20:19
Megvannak az eredmények: https://www.enworld.org/threads/here-are-2020s-most-anticipated-tabletop-rpgs.669761/

10 Cortex Prime (Fandom Tabletop)
9 Fading Suns 4th Edition (Ulisses Spiele)
8 Stargate Roleplaying Game (Wyvern Gaming)
7 Rivers of London (Chaosium)
6 Swords of the Serpentine (Pelgrane Press)
5 Warhammer: Age of Sigmar (Cubicle 7)
4 Fallout (Modiphius)
3 Cyberpunk Red (R. Talsorian Games)
2 Vaesen - Nordic Horror Roleplaying (Free League)
1 Dune (Modiphius)
wisp @ 2020.01.18. 13:11

A Cortex Prime-ra nagyon kíváncsi vagyok, és a Dűne is tényleg az a kategória,amiből nem értem, eddig hogy nem lett hivatalos szerepjáték.

Arcana @ 2020.01.16. 12:39

Nem is tudtam, hogy az Altered Carbonból szerepjáték készül. A könyveket és a filmsorozatokat szerettem, így kíváncsi leszek, hogy mit hoznak ki ebből. Az Eclipse Phase is sokat merített Morgan regényeiből, és az igen jól sikerült szetting szerintem.

A Sign & Sigil is érdekesnek (és szépnek) tűnik, de nem hinném, hogy bármikor érezném a késztetést, hogy egy kultista bőrébe bújjak. :)

Acelpatkany @ 2020.01.16. 09:05

Egyébként magyarul mik várhatóak az idén? Amiről én tudok:
D&D5
Runequest (és gondolom, továbbiak a Kalandhorizonttól)
Auvron 2
KéM2
MAGUS d6 (bár nem feltétlenül idénre ígérik)
MAGUS Tiltott Törvénykönyv 1.0 (???)

 

Kalandhorizonttól még fix a Band of Blades.

Thirlen @ 2020.01.16. 08:55

Marcus: :sor:  a listáért. Az első kettőre látok esélyt, a többit... Meglátjuk. :lol:

 

Nálam a lista:

Altered Carbon - Szeretem a világát, de kíváncsi vagyok, mit tudnak hozzá kitalálni, mert alapvetően csak egy standard Cyberpunk tucatvilág EGYETLEN ötlettel megbolondítva. Viszont ha sikerül hozzá egy normális írót kitalálniuk, nagyon jó kalandmodulokat lehetne összedobni annak az egyetlen ötletnek egy-egy fordulatára építve. Vagy akár ez lehet A Cyberpunk RPG, ha a RED nem sikerül jól, ez pedig igen.

 

Cyberpunk RED - Mert egyelőre ez A Cyberpunk RPG és Mike Pondsmithnak bármikor megszavazok némi bizalmat.

 

Blue Planet: Recontact - Hangulatosnak tartom már az eredetit is, kár, hogy soha nem sikerült igazán befutnia. Ez is eléggé Cyberpunk plusz egy ötlet (búvárkodás), de szvsz a jobbak közül való.

 

Cthulhutech 2E - Tulajdonképpen ezt várom a legjobban. Imádom az eredeti világát és hangulatát (bár a szabályrendszeréről fogalmam sincs :lol: ) és ebben a kiadásban a fókusz néminemű szűkítését ígérik a szerintem legerősebb részére (Tagerek).

 

Dune, Stargate - Meglátjuk. Pusztán a világuk miatt megérnek majd egy beleolvasást. Viszont egy csomó könyvre/franchise-ra építő szerepjátéknál azt látom, hogy megjelenik hozzájuk egy alapkönyv, aztán soha többé semmi. A listában látok párat, amelyiket igencsak esélyesnek tartok erre.

Marcus @ 2020.01.15. 20:23
Egyébként magyarul mik várhatóak az idén? Amiről én tudok:
D&D5
Runequest (és gondolom, továbbiak a Kalandhorizonttól)
Auvron 2
KéM2
MAGUS d6 (bár nem feltétlenül idénre ígérik)
MAGUS Tiltott Törvénykönyv 1.0 (???)
Petrus @ 2020.01.14. 18:17
A BESM 4E már megjelent.

Amit én várok, az a Break!, a Cortex Prime (végre szereztek kiadót és van már elég emberük a befejezéséhez), az átdolgozott Wrath & Glory, a Tiny Cthulhu (a TinyD6 nekem nagyon bejött), és persze a Wolves of God (Crawfordban még nem csalódtam és az eddig kiadott béták mind ígéretesek). A listán nincs rajta, de mindig remélem, hogy most már tényleg kijön a Katanas & Trenchcoats is (nekik is van már kiadójuk)...