LFG.HU

strato 2018. júl. 3  
Gyászjelentések – hogyan hunyt el a karaktered (Mesélői sarok) 3RPG  Cimkek
"Az utóbbi időben elszaporodtak a karakterhalálokról szóló rövid leírások a Státuszfrissítésekben. Ebben a topikban lehetőségetek nyílik részletesebben is leírni a szomorú eset körülményeit, és akár beszélgetést is lehet kezdeményezni velük kapcsolatban." Mivel igény mutatkozott rá, nyitottunk egy topikot a fórumban a karakterekről szóló gyászjelentések számára. Ha megemlékeznél a karaktered hősi vagy éppen tragikomikus haláláról, ide írhatsz, lesz, aki veled gyászoljon (vagy éppen nevessen).
Hulla77 2014. feb. 25  
Papok, paplovagok, kegyeltek az ÚTK alapján 31RPG  Cimkek
Szinte napra pontosan három év telt el azóta, hogy a Harcosok, Gladiátorok, Barbárok című kiegészítő szabálykönyvnek az Új Törvénykönyv szerinti átiratát közreadtuk. A maga közel ezer letöltésével ez az egyik legnépszerűbb szerepjátékos kiegészítő lett az lfg.hu-n.
Selmo 2013. okt. 30  
MAGUS NJK Gyűjtemény #2 3RPG  Cimkek
Az első NJK füzet közreadásakor sokan hiányolták belőle a harciasabb karaktereket. Némi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy alkotok egy ilyen füzetet is. Igyekeztem valami leírást, háttérféleséget alkotni az összes karakternek és ezek szerint osztani a KAP-okat.
Sarah_Stanfield 2013. márc. 8  
Sárkánytanítvány (DnD 3.x Prestige Class) 12RPG  Cimkek
Ez egy varázslóknak, mágusoknak (nagyon ritka esetben pár bárdnak) készült sárkányközpontú presztízs kaszt. Célja nem csak az öncélú hatalom megszerzése, de tény és való hogy legtöbb úgymond hátránya a szerepjátékra szorítkozik. Mindenkinek sok kalandot és sok sikert hozzá!
Selmo 2013. jan. 15  
MAGUS – NJK Gyűjtemény 70RPG  Cimkek
Alapvetően hétköznapi emberek szerepelnek benne, kikkel az utazók, kalandozók bármikor összefuthatnak. Egy rövid jellemzést követően pár jellemzőbb képzettség és karakterisztika segíti a mesélőt. Harciasabb karakterek, mint városőr, szándékosan nincsenek benne, mert általában minden csapat más erőszintet használ...
Thirlen 2012. júl. 18  
William McIntire élete és munkássága (Changeling karakter előtörténet) 7vegyes  Cimkek
Valamikor a 17. Század végén született Dél-Angliában, Wales-ben, egy nemesi család egyetlen gyermekeként. Családjának eredetileg valamelyik angol király adott jutalmul nemesi címet és földet Wales-ben...
dekszter 2011. dec. 7  
A hét kérdése: milyen jellemet választasz leggyakrabban a karakterednek? 14körkérdés  Cimkek
A jellem szinte az asztali szerepjátékokkal egyszerre született és sok helyen még mindig tartja is magát, bár az évek múlásával kisebb-nagyobb mértékben megváltozva vagy átalakulva. Érdekes módon, legtöbb esetben a fantasy környezetben jelenik meg a fogalom, a modern vagy sci-fi környezetben kevésbé. Sokak számára felesleges vagy túlbonyolított, de nem egy helyen a játéktechnikában is felbukkan a jellem, mint aktív résztvevő.
Tauron 2011. jún. 14  
16mesélőknek, RPG  Cimkek
Az itt következő kiegészítő a M.A.G.U.S. ÚTK rendszerének szabályaihoz alkalmazkodik, de Ynev bármely verziójához hasznos lehet. Hány fejvadásza lehet az Ikrek szektájának? Milyen erőforrásokkal rendelkezhet a Kobrák Erioni csoportja? Nos, ez a segédlet egyfajta keretet biztosít és módot ad némi számolgatásra, ami sokak számára a szerepjátékok szerves része.
al-dabaran 2010. jan. 25  
11RPG  Cimkek
Saniros mester izgatottan hessegette el pufók ujjaival a pimasz legyet, ami a feje körül cikázott. Nem ért rá vele foglalkozni, hiszen befutott a gálya, tele frissen fogott zsákmánnyal - egy rabszolga-kereskedő számára pedig a zsákmány kiválogatása mindig is olyan feladat, amit nem lehet másra bízni. Az irodája ablakából látta, amint flottája büszkesége, a Főnyeremény gyomrából rendezett sor...
al-dabaran 2010. jan. 5  
17RPG  Cimkek
Berno óvatosan lépkedve szedte az öreg lépcsőfokokat. Ideje lenne már kicserélni ezt a rozoga tákolmányt - gondolta -, szerencsétlen talán még nálam is öregebb. De hát mikor lesz ennyi vendégem, hogy ezt meg is fizessem? A vékony, hajlott hátú fogadós feljebb emelte a lámpást, hogy láthassa a kilincset. Óvatosan bekopogott. - Igen? - szólt ki tétován egy férfihang, mintha megz...
Tantris 2009. júl. 6  
12RPG  Cimkek
I. A családA Pyarron szerinti 3670. esztendőben, Alborne tercének második, az Álmok  havának 15-éről 16-ára virradó éjszakán születtem, mint Astias del  Gwinos grófnak, az Északi Helyőrség parancsnokának és feleségének,  Elessana vil Tarrynnak második gyermeke. Fivérem, Radgor még be sem  töltötte tizenhatodik életévét, mikor Darton magához szólította. Húgom,  Telisia,...
Lau 2008. okt. 7  
13RPG  Cimkek
"Mit is mondjak magamról? Te biztos azzal kezdenéd, hogy itt és ekkor születtem, szüleim jó gondomat viselték, satöbbi... Ha erre lennél kíváncsi az én részemről, boldogan elmondanám, csak az a baj, hogy mindezekről gőzöm sincs......
Lavarhion 2008. márc. 13  
40RPG  Cimkek
Az alábbi techat kyrach (nyolcszögletűre hajtogatott toroni levél) Psz. 3360-ban, a Tizedik Zászlóháború idején került a dorani titkosszolgálat birtokába. Megszerzője, a Via Grom Menyét névre hallgató felderítője egy toroni futártól vette el, és fáradságot nem ismerve juttatta el városunkba. A levél hajtogatása a hozzáértőnek elárulta, hogy valamely Nemes Ház megbízottjának, főrangú tisztségviselő...
marci88 2008. márc. 12  
38RPG  Cimkek
  Az ashirruk kasztja egyike az elf nép legtitokzatosabb mágiahasználóinak. Az asztrálsík legnagyobb ismerői és az asztrálmágia leghatalmasabb alkalmazói az elfek között. Nincs az a varázsló, vagy mágus, aki e téren felvehetné a versenyt legjobbjaikkal. Mágiájuk évezredek alatt fejlődött ki, és az asztrálvilág teljes körű ismeretével rendelkezik. Nagyon ritkán lehet beavatottakkal találkozni,...
daekow 2008. feb. 5  
26RPG  Cimkek
Amikor ynevi harcművészekről beszélünk, rendkívül fontos a fogalmi pontosság. Jelen írás a slan harcművészekről szól - mely kifejezésben a "harcművész" szót megszokásból használjuk, legkevésbé sem értékítélet gyanánt. Hiszen egy harcedzett lovag is képes kardját vagy csatabárdját gyilkos hatékonysággal forgatni, illetve egy elf vagy khál harcos sajátos harcmodora is kifinomult mű...
SNASH 2008. jan. 28  
43RPG  Cimkek
A távoli Niaréből származik ez a furcsa harcmodor, de mostanra már Tiadlan és Enoszuke harcművészei is hasonló tökélyre fejlesztették ebbéli tudományukat. A különböző harcművész iskolák temérdek küzdelmi formát hoztak létre, melyek elemeit előszeretettel használják is a harcok során hol megtévesztésre, hol az erejük kiteljesítésére. Elsajátítása kizárólag harcművészek számára lehetséges....