LFG.HU

plehborz 2012. jún. 25  
Orwellánus Haccacáré – MAGUS modul 41mesélőknek  Cimkek
A kaland északon azon belül is Erigowban játszódik, pontosabban ott indul. Mivel alapvetően szinte minden szintű és összetételű csapat találhat a kalandban kihívást nem írok szintet, sőt értékeket sem az NJK-nak...
naheha 2012. jún. 21  
Túl a falon (MAGUS modul) 7mesélőknek  Cimkek
Négykapu Társaság M.A.G.U.S. versenysorozat - Ez a kalandmodul az eddigiekkel ellentétben nem annyira nyomozásra, vagy intrikára, esetleg egy áruló leleplezésére épült, sokkal inkább rövid kémkedésre, aztán pedig James Bondot is megszégyenítő akciókra...
naheha 2012. ápr. 13  
Idegen földön (MAGUS modul) és Négykapu versenybeszámolómesélőknek  Cimkek
A Négykapu Társaság legutóbbi M.A.G.U.S. szerepjáték-versenyén 15 csapat vett részt. Ezúttal a kalandozóknak politikai botrányok közt kellett lavírozniuk, hogy elfogjanak egy levelet... Nem hangzik lehetetlennek, igaz? De ha a toroni nagykövetség falain belül kell véghez vinni?
naheha 2012. márc. 27  
Négykapu versenysorozat, 2012/2 forduló - összefoglaló és modulmesélőknek  Cimkek
Az immár kétéves tradícióhoz híven, februárban is folytatódott a Négykapu Társaság M.A.G.U.S. szerepjáték-versenysorozata. A játékosok ezúttal egy Erionban kitört járvány okait keresték. A csapatok a megoldások széles palettájáról válogattak: volt aki acéllal, volt aki ármánnyal és furmányos mágiával kerekedett felül a veszélyeken. Azok pedig akik a modult szeretnék elolvasni, vagy esetleg lejátszani, megtalálják PDF formátumban a Letöltés rovatunkban: Az akvadukt árnyékában– Négykapu versenymodul.
Gulandro 2011. dec. 27  
Legendák és Enigmák: Kardok a ködben 12ismertető  Cimkek
Az idei Szkriptúra novellapályázatban résztvevő írások kaptak helyet az ünnepek előtt megjelent antológiában. Hasonlóan a korábban megjelent Világ közepe kötethez, ebben is elsősorban új tehetségek írásait remélhetjük. Azonban az erioni antológia olyan jól sikerült, hogy komolyan vártam a következő ilyen válogatást. Ezúttal az északi embervadászok kerültek terítékre.
BePe 2011. dec. 24  
Kalandozók Útján – M.A.G.U.S. kalandmodul gyűjtemény 27RPG  Cimkek
Elkészült, és szabadon, ingyenesen, mindenki számára letölthető az első e-book-unk: a Kalandozók Útján, avagy az első Kalandozok.hu M.A.G.U.S. kalandmodul gyűjtemény. Rajongói alkotást tarthat kezében az olvasó, mely nem tud, és nem is kíván a kiadók hivatalos anyagaival ringbe szállni. Ennek ellenére a kiadványunk nem csupán egy összedobott doksi, hanem egy terjedelmes könyv. Kedvcsinálónak pár szót ejtünk mindegyik kalandról.
daekow 2011. dec. 7  
MAGUS – karakteralkotás kezdőknek 85RPG  Cimkek
Jelen írás elsősorban kezdő játékosoknak szól, akik Ynev ellentmondásosságában is csodálatos világán kívánnak felejthetetlen kalandokat átélni, elsősorban legalább egy, a játékban már jártas csapattag oldalán. Emellett reményeim szerint haszonnal forgatják majd a régebbi, tapasztaltabb játékosok is; talán találnak benne hasznosnak ítélhető részleteket....
wex 2011. jún. 23  
Kyel akaratából (MAGUS modul) 18mesélőknek  Cimkek
Kalandmodul 5-6. szintű karakterek számára - Most egy összetett, esetenként több szálon futó és több végkifejlettel rendelkező történetet tartasz a kezedben. Ajánlom ezt a kalandot azon játékosok számára, akik szeretik a nehéz harcokat, de emellett éreznek affinitást titkok és rejtélyek felfedésére is.
Tauron 2011. jún. 14  
16mesélőknek, RPG  Cimkek
Az itt következő kiegészítő a M.A.G.U.S. ÚTK rendszerének szabályaihoz alkalmazkodik, de Ynev bármely verziójához hasznos lehet. Hány fejvadásza lehet az Ikrek szektájának? Milyen erőforrásokkal rendelkezhet a Kobrák Erioni csoportja? Nos, ez a segédlet egyfajta keretet biztosít és módot ad némi számolgatásra, ami sokak számára a szerepjátékok szerves része.
Sid 2011. jún. 2  
Pyarroni különítmény (MAGUS modulsorozat) 16mesélőknek  Cimkek
A cím alatt egy tíz részből álló kalandmodul sorozat fut. A teljes anyag letölthető a cikk végén tömörített formátumban – ízelítőül előbb a bevezető szöveg következik, majd a második modul...
BePe 2011. ápr. 4  
Farkasok és bárányok (MAGUS modul) 1mesélőknek, RPG  Cimkek
Kalandmodul a IV. Mentálcsavar Tábor három ciklusos M.A.G.U.S. versenyére - A modul azzal kezdődik, hogy a karakterek éppen megérkeznek a Galamb Kastélyba (vagy annak szigetére). Meghívásra érkeznek; a Syl Erwyl család feje szólította családjának minden tagját s azoknak kísérőit maga mellé...
Hulla77 2011. márc. 18  
Harcosok, gladiátorok, barbárok  az ÚTK alapján 35RPG  Cimkek
Már három éve annak, hogy az Új Törvénykönyv megjelent. Akkoriban, csak hogy bemutassam alkalmazhatóságát, belekezdtem az egykor népszerű ETK-s kiegészítő szabálykönyv, a Harcosok, gladiátorok, barbárok ÚTK-ra való átkonvertálásába. Ahol csak tehettem, törekedtem rá, hogy a régi HGB szellemisége megmaradjon.
Gulandro 2011. márc. 9  
Wayne Chapman: Garmacor vére – ha egy hős hazatér 39ismertető  Cimkek
Tizenkét év múlt el a fejünk felett az utolsó fejezet óta, az új Gáspár András regény azonban közvetlenül ott folytatja a shadoni veterán történetét, ahol azt annak idején elhagytuk. Más sorozatoknál a közönség ekkorra már kétszer-háromszor kicserélődik...
magyargergely 2011. feb. 3  
Jem-irre – városállam (MAGUS) 15RPG  Cimkek
Jem-irre a Riegoy városállamok egyike, a Riegoy-öböl keleti partjának északi régióján fekszik. A 13 000 lakosú kikötőváros, és önálló városállam, fontos kikötő és kereskedelmi központ, a Kagylóösvény egyik állomása, a szerencsejátékok és állatviadalok itteni paradicsoma.
Alren 2011. jan. 25  
58novella  Cimkek
A kék hold lassan ezüstös derengésbe vonta a termet. Végigfolyt a kitárt szárnyakon, megült a szemgödrökben, a köldökben. Új árnyalatot adott a márványt frissen mocskoló foltoknak. Ahogy a selyemzsinór megfeszült, a gyermek teste, az apró csontos mellkas a széles angyalszoborhoz tapadt. Gyenge karjait ezüst bilincs tartotta a szárnyakkal egy vonalban.
armaron 2010. dec. 31  
22mesélőknek  Cimkek
A történetet 5-6 szintűeknek ajánlom. A játékélményt jelentősen növeli ha karakterek között van tolvaj darton paplovag vagy esetleg bárd. A történet kisebb átalakítással bárhol és bármilyen felépítésű csapatnak elmesélhető. Én egy konkrét csapatnak meséltem életút játék egyik állomása volt ez, így most az ő verziójukat olvashatjátok.