8novella  mese
Messze délen, Raa Éneklő Városában, aminek karcsú minaretjei és aranykupolás palotái közt tetovált arcú varázslók, ábrándos szemű csillagjósok, és földre szállt, álruhás istenek járnak; s ahol ősi gépezetek gyűjtik kék kristályokba az alkonyi nap sugarait, hogy csilingelő zenévé formálják éjszakánként, áll egy romos torony.

8novella  mese
Azt hitte, már soha nem fogja elérni a tisztást. Hosszú volt az út, nem is emlékezett rá, mennyire. No persze, amikor utoljára járt itt, fiatal volt, szinte még gyerek, tele erővel és tettvággyal. Lényegében ő volt a legerősebb az egész világon. Most csak egy kimerült, haldokló öregember, aki kantárszáron vezeti málhás szamarát.

20novella  mese
Bóreász, az óriás éppen a jégkását kavargatta malomkeréknyi vaslábosában, amikor megzörrent kunyhója ajtaja. Mintha kopogtak volna. Ritkaságszámba ment az ilyesmi, mert Bóreász magányosan élt, a világ északi határát övező hegyek oldalában. Idejét sem tudta, mikor fogadott utoljára vendéget jég-kunyhójában...

7novella  mese
Hol volt, hol nem volt, a mesevilágot körbekerítő üveghegy tetején, az örök fagy honában, magaslott egy kristályból emelt, ezertornyú kastély, és ebben a kastélyban lakott a Jégkirálynő. Az idők kezdete óta élt magányosan; az Északi Szél volt egyetlen társasága, aki a kastély hideg folyosóin süvített fel-alá fáradhatatlanul, és csilingelő dallamot játszott az üres termek boltozatáról függő jégcsapokon.

12novella  mese
Hol volt, hol nem volt, világvégi erdő közepén állt egy falu. Egyszerű népek lakták; tenyerük kérges, de szívük tiszta, és barátsággal fogadták a ritkán feléjük tévedő vándort. Egyetlen dologban különböztek csak a többi embertől: falujuk határában fehér boltív magasodott, éjszakai sötétséggel túloldalán.