LFG.HU

dekszter 2011. ápr. 19  
The Danse Macabre (Vampire) 2hírek  Cimkek
Hosszú szünet után új kiegészítő jelent meg a Vampire The Requiemhez - nyomtatásban utoljára 2009 második felében jelentkezett kiadvánnyal a White Wolf. A Danse Macabre címre hallgató kiegészítő, ahogy a beharangozókban és a fórumokon fellelhető információkból sejteni lehetett, a már meglévő rendszer egyes részeit bővíti és egészíti ki a teljesebb és szélesebb játéktér érdekében.
massza 2010. jún. 15  
29RPG  Cimkek
A bűvös, varázsos holmik mindig is vonzották azokat, akik maguk képtelenek (vagy tehetség, vagy más okból) a varázslásra. Van, aki csak kivagyiságból, vagyonának fitogtatása miatt vásárol ilyeneket és vannak, akik igencsak pontosan tudják mikor és mire fogják majd alkalmazni. Maguk a varázsforgatók is gyakran gyűjtenek saját tulajdonba, pont hatalmuk, személyes védelmük növelésére, vagy pedig elle...
Frigabus 2010. máj. 31  
2RPG  Cimkek
San Pantaléon egy kitalált latin-amerikai ország, melyet Marquez "A pártriárka alkonya" (El otoño del patriarca) című regénye alapján alkottam meg (a regényben az országnak nem volt neve). A történet "főszereplője" az ország diktátora, aki igazán egyedi, egyszerre szánandó és borzalmas főgonosz lehet bármelyik kalandban. A regénytől persze sok helyen el kellett tér...
auer 2010. máj. 20  
Hollószirt vára és környéke 7RPG  Cimkek
MAGUS partink életútját végigkísérő beszámoló, mely bemutatja az Északi-városállamokban végrehajtott kalandjainkat, hódításainkat, egy toroni lovag feljegyzésein át. Mellette helyet kap egy off-game írás, ami a játékosok oldaláról mutatja be a történéseket, valamint egy képgyűjtemény a királyság várairól....
daekow 2010. máj. 17  
4RPG  Cimkek
Jelen írás ötödik darabja egy terveim szerint több részből álló sorozatnak, amellyel a shadoni Egyház leírásához járulok hozzá a magam szerény eszközeivel. Írásom a Summarium, a Papok, paplovagok II. és az Új Tekercsek kötetekre épül, valamint a Szürkecsuklyás Testvériség eddig közzétett munkásságára (a tőlük vett szó szerinti idézeteket jelzem). Azon néhány helyen, ahol ellentmondok valamely fo...
daekow 2010. máj. 3  
6RPG  Cimkek
Jelen írás negyedik darabja egy terveim szerint több részből álló sorozatnak, amellyel a shadoni Egyház leírásához járulok hozzá a magam szerény eszközeivel. Írásom a Summarium, a Papok, paplovagok II. és az Új Tekercsek kötetekre épül, valamint a Szürkecsuklyás Testvériség eddig közzétett munkásságára (a tőlük vett szó szerinti idézeteket jelzem). Azon néhány helyen, ahol ellentmondok valamely ...
Herbie 2010. ápr. 29  
A szerepjáték nem vész el, csak átalakul I. rész 67RPG  Cimkek
 Nemrégiben, meglovagolva az utolsó tavaszi influenzahullámot, tengernyi időmben volt alkalmam eltöprengeni, megrágni és választ találni egy soha fel sem tett kérdésre. Íme a válasz: Van. Ilyen.   Érdekesebb azonban az, hogy miért nem merült föl ezidáig a kérdés? Vagy ha felmerült, hogyan sikerült elkerülnöm? Az elmúlt 20 év során valahogy nem emlékszem rá, hogy bárki is előrukkolt vol...
daekow 2010. ápr. 26  
5RPG  Cimkek
Jelen írás harmadik darabja egy terveim szerint több részből álló sorozatnak, amellyel a shadoni Egyház leírásához járulok hozzá a magam szerény eszközeivel. Írásom a Summarium, a Papok, paplovagok II. és az Új Tekercsek kötetekre épül, valamint a Szürkecsuklyás Testvériség eddig közzétett munkásságára (a tőlük vett szó szerinti idézeteket jelzem). Azon néhány helyen, ahol ellentmondok valamely fo...
daekow 2010. ápr. 19  
10RPG  Cimkek
A shadoni szerzetesek az Egyház szolgái vagy az Egyház legmagasabb szintű öncsiszolásra elhívott tagjai. Egyes szerzetesrendek az Egyház fizikai kiszolgálását végzik, gyakorlatilag működtetik az Egyházat a mindennapokban. Más rendek tagjai önmagukba mélyedve, lelkigyakorlatok segítségével próbálják hitüket elmélyíteni, megismerni, megérteni, és ezáltal Domvikhoz közelebb kerülni. Példaképeik a sze...
daekow 2010. ápr. 12  
9RPG  Cimkek
Jelen írás első darabja egy terveim szerint majd több részből álló sorozatnak, amellyel a shadoni Egyház leírásához járulok hozzá a magam szerény eszközeivel. Írásom a Summarium és a Papok, paplovagok II. kötetekre épül, valamint a Szürkecsuklyás Testvériség eddig közzétett munkásságára (a tőlük vett szó szerinti idézeteket jelzem). Azon néhány helyen, ahol ellentmondok valamely forrásnak, ezt a p...
way 2010. ápr. 2  
29RPG  Cimkek
készítette: Jason Morningstar, fordította: way   A DUNGEON SQUAD! egy kifejezetten fiatal játékosoknak tervezett szerepjáték: rövid betanulás után tömény akció és hosszas szórakozás. Sokszor kell a kockákkal dobni, némi fosztogatással, bevásárlással és számolgatással fűszerezve. Egy karakter elkészítése nagyjából fél percet vesz igénybe. ...
P. Kis Viktor 2010. feb. 18  
A keresztesek erődítményei 15RPG  Cimkek
A XI-XIII. századig fennálló keresztes államok alappillérei az erődített városok és várak voltak.  Az erődítmények nélkül nem lettek volna képesek a keresztes államokat az őket körülvevő arab országok ellen védekezni, továbbá a keresztes államok területén nagy számban jelen levő arab lakosságot képtelenek lettek volna uralni. A Szentföldön, ahol a keresztesek országai feküdtek, köztük a legfo...
feantur 2009. dec. 6  
Mikulás vs. Télapó RPG – Minden télen háború 14RPG  Cimkek
Sajnos csak 18 éven felülieknek ajánljuk, mert kiderülhet ki az igazi Mikulás, és mit csinál a Télapóval. A játékban csúnya szavak hangozhatnak el. Bármiféle egyezés más szerepjátékokkal csak a véletlen műve. Az új rpg, nemrég készült el, így lehetnek benne "első kiadásos"bakik, de fogadjátok nagy szeretettel.   ...
Tebolyult_Tuzmagus 2009. okt. 14  
57RPG  Cimkek
Ez a kis cikk elsősorban azoknak a kalandmestereknek készült, akik szeretnének egy jó kis horrortörténetet összehozni, de nem tudják mivel is tegyék igazán ijesztővé. Ilyenkor érdemes elővenni a jól bevált, klasszikus rémisztgetéseket, viszont fontos ügyelni rá, nehogy az unalomig ismételgetett kliséket használjuk, amitől már csak az ingerszegény, tinivígjátékokon nevelkedett embereknek lesznek ...
auer 2009. szept. 24  
Harci lovak – kiegészítő UTK rendszerre 49RPG  Cimkek
A Magusban a lovas harcos egy erős koncepció, ezt én is megtapasztaltam a lovag karakteremnél. Nagy kedvvel irtottam a rablókat lóról, amíg a KM be nem jelentette, hogy az egyik rabló csonkolja a lovam lábát. Néztem a számokat és egy 3-4. szintű harcosnak nem jelent mindez gondot. Egy nehéz harci ló VÉ-je 75, amit 125-nél lehet túlütni alapesetben, +10 a végtag, ezt pedig egy 4. szintű harcorie...
Aserminio_de_Mueria 2009. ápr. 7  
11RPG  Cimkek
Az alábbi kalandötletek a http://www.talesofterror.net/ oldalról származnak, illetve az azonos című kalandötlet - gyűjteményből. Gondoltam, lefordítok néhányat azok közül, amelyek különösen elnyerték a tetszésemet. A válogatás szempontjai teljesen önkényesek. Az egyes történetek íróit a kalandötlet címe alatt tüntettem fel. Minden egyes ötlet a nyomozók által is megismerhető résszel kezdődik, majd...