LFG.HU

sirthomas 2010. nov. 5  
Shadowrun Verseny 2010 3 EseményekCimkek
2010. december 4-én Shadowrun szerepjáték-versenyt szervezünk Budapesten. Szeretettel várunk téged és csapatodat is, ha van kedvetek megmérettetni magatokat rendezvényünkön. A versenyre 4-5 fős csapatok jelentkezését várjuk. Helyszín: Vörösmarty Mihály Gimnázium (1085 Budapest, Horánszky utca 11.) Jelentkezési határidő: 2010. november 28. Nevezési díj: fejenként 1000 forint. ...
phoenix_wolf 2010. nov. 4  
Battletech: Liberation of Budapest 2777 – 3.fázis 1 EseményekCimkek
A korábbi események záróakkordjaként 2010.november 21-én kerül sor az utolsó fázisra, amelynek témája a Légió erődjének ostroma lesz. A korábbi küzdelmek nagyjából kiegyenlítetten zajlottak, és nem sikerült egyik félnek sem döntő előnyre szert tennie. Ezért a mostani harc egyben a döntő is lesz. Vajon sikerül-e a Légió terve? Az SLDF végül felülkerekedik-e a megszállókon? Felszabadul-e a fő...
fattyu 2010. nov. 3  
TLK Warhammer Fantasy Liga 2010 Q4 0 EseményekCimkek
2010 november 27-én megrendezésre kerül a TLK Warhammer Fantasy Liga ez évi negyedik fordulója. Helyszín: Tomori Pál Általános Iskola (Budapest, XIII. Tomori P. utca 3.) Kezdés: 9:00 (Javasolt érkezés 8:00-8:30) Nevezési díj: 2500 HUF (pizza és víz is foglaltatik az árban) ...
godfrid 2010. okt. 22  
2. Szegedi szerepjátékos találkozó 9 EseményekCimkek
Immáron másodszor kerül megrendezésre Szegeden kis találkozónk, ahová szeretettel várunk minden szerepjátékost, és érdeklődőt. Lehetőségetek lesz megismerkedni és kipróbálni a Warhammer 40000 univerzumában játszódó Dark Heresy és Rogue Trader szerepjátékokat, amennyiben már ismeritek akkor a Sas Jele Alatt klub mesélői állítanak majd kihívás elé titeket. A találkozó október 30-án, szombaton 9:...
rufuslord 2010. okt. 19  
Harmadjára az árnyak sodrásában – debreceni Shadowrun verseny 2 EseményekCimkek
A Mentálcsavar Klub szervezésében várunk titeket a debreceni szerepjátékos megmérettetésen, hogy megmutathassátok, hogy ti miként boldogultok harmadjára az árnyak sodrásában. Ideje: 2010. november 20. Helye: Debrecen, Valhalla Söröző; Sarló u. 2. Befizetendő összeg fejenként: 1000 HUF...
Uno 2010. szept. 29  
Catan verseny 3 Események, HírekCimkek
A Verseny helyszíne: Dorogi Márton Művelődési központ, Püspökladány Versenyezni kívánók nevezési díja: 1000 Ft, tagoknak 500Ft Ideje: 2010. október 16. Versenyre való jelentkezés határideje 2010. október 14....
gulandro 2010. szept. 28  
VIII. Kalandorkrónikák Szerepjátékos Találkozó+Verseny – 2010. november 13. 0 Események, HírekCimkek
Az idei Kalandorkrónikák találkozót a szokott helyen, a Budapesti Afri Café falai között szervezzük meg (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.). A verseny időpontja 2010. november 13. és előreláthatólag reggel 10 órától este 19 óráig tart majd. A részvételi díj 2000 Ft/fő, a jelentkezési és befizetési határidő 2010. november 7. Elsősorban a legnépszerűbb magyar szerepjáték, a M.A.G.U.S. világán és...
Mentalcsavar 2010. szept. 23  
Ezeregy Éjszaka Meséi – Ötödik Mese 6 Események, HírekCimkek
Ideje: 2010. október 09. Helye: Debrecen, Valhalla Söröző, 4028 Debrecen, Sarló u. 2. Befizetendő összeg: 1000 HUF fejenként A Kalandmesterek ingyen, a rendezett számlával bíró klubtagok 50%-os kedvezménnyel vehetnek részt a versenyen. A versenyre 3-4 fős kotériákat várunk. ...
Mentalcsavar 2010. aug. 5  
IX. Mentálcsavar Találkozó 0 EseményekCimkek
Ideje: 2010. szeptember 11. Helye: Debrecen, Valhalla Söröző, Sarló utca 2. A versenyre 3-5 fős csapatok jelentkezését várjuk Jelentkezési és előtörténet leadási határidő: 2010. szeptember 8. (vasárnap) Befizetendő összeg: 1000 HUF (fejenként) ...
Agnus 2010. júl. 2  
Lumina Live 2010 0 EseményekCimkek
2010. július 8-9-10-11. Jászfényszarui Vadászház és a közeli erdőségek Ízelítő a tábori programokból hölgyeknek és uraknak egyaránt: íjászat, asztali szerepjátékok, kártyajátékok, drámajáték kicsit másképp, boszorkánykonyha, internetezési lehetőség, ÁRNYJÁTÉK. Eljött az idei Lumina Live, melyre idén is sokat készülődünk. Új és újabb ötletből, élményből táplálkoztunk, hogy a idén is a leh...
gulandro 2010. jún. 29  
IV. Vándorkrónikák Szerepjátékos Tábor és Találkozó (2010) 0 EseményekCimkek
idén negyedik alkalommal rendezzük meg az irodalomtörténeti Balatonszárszón a Kronikak.hu rendszeres, nagy nyári táborát. Idén is öt napos lesz végül, bár nem adtuk fel végleg a nagy, egyhetes tábor álmát a jövőre nézve. Idén augusztus 18-22. között fogunk a Pannon Ifjúsági üdülőben táborozni a tervek szerint, remélhetőleg minél többen.   A tábor részvételi díja 19 000 Ft/fő, mely ma...
Bonka 2010. jún. 28  
I.M.O.La. XIII. szerepjáték tábor, Váralja, 2010. aug. 13-22. 1 EseményekCimkek
Sok szeretettel várunk minden szerepjátékost és érdeklődőt a XIII. I.M.O.La. szerepjáték táborba. A tábort idén is a hagyományos helyszínen, Váralján rendezzük meg. Szállás: nyolcágyas kőházakban vagy sátorban (10 nap, 9 éjszaka). 1. Reggeli, ebéd, vacsora kőházban pihenve: 40000 HUF 2. Ebéd, vacsora, gyönyörű kőfalak között: 37000 HUF 3. Házban vacsorával: 32000 HUF 4. Ebéd, vacsora, szál...
rhea 2010. jún. 10  
IV. Mentálcsavar Tábor 0 EseményekCimkek
2010. július 12.-18. - Sirok   Teljes, már kiszámolt árak (7 nap/6 éjszaka szállással, étkezéssel és a programokra beadott díjjal)   Sátor (1fö/sátor) 11.000 Ft Sátor (2fö/sátor) 9.500 Ft Sátor (3fö/sátor) 9.000 Ft Faház 14.000 Ft     ...
Berényi Tamás 2010. jún. 7  
19. Szegedi Fantasy és Szerepjáték Tábor 0 EseményekCimkek
Tábor ideje: 2010. július 30-tól – augusztus 08-ig. Szállás: 4 fős faház, vagy általad hozott sátor Étkezés: Teljes ellátás, napi 4 étkezés (reggeli, ebéd, meleg vacsora, pótvacsora – nem szabadszedéses!)   Árak: Alap ár: 33.050,- (sátor) vagy 36.200,- Ft (faház) (10nap/9 éj, teljes ellátással, mely árak már az Idegenforgalmi Adót is tartalmazzák!) ...